Kurír - esti kiadás, 1991. június (2. évfolyam, 106-125. szám)

1991-06-03 / 106. szám

FELKELT A NAPKELTE Végre, ha nem is teljes mértékben, megszületett a Tv 2 Napkelte című adása. Immár látható is a műsor, melyet eddig csak hírből ismertünk. Bár még teg­nap este is kétséges volt az indulás, hiszen a Mű­sorszóró Vállalat vezér­­igazgatója késő éjjel érke­zett haza külföldről. A Tv 2 Kft. elnöke la­punknak elmondta, hogy a Tv 2 műsorának 70 órás adásideje terhére indul­hattak, így, bár rövidebb lesz az esti adásidő, a Napkelte stábja megkezd­hette munkáját. A későb­biekben remény van arra is, hogy helyreáll az ere­deti elképzelés szerinti su­gárzási idő. Azt is meg­tudtuk, hogy a Tv 2 nem pereli be a Magyar Televí­ziót eddigi veszteségei mi­att, hiszen annak része kí­ván maradni. Gyárfás Ta­más nem kívánja támadni kenyéradó gazdáját, kinek bizalmát élvezi a Kft. In­kább arra törekednek, hogy jó műsort készítse­nek. A jövő érdekében bi­zonyos lemondásokat is vállalni kell. Olyan szakma ez - mondotta az elnök úr -, melyben nincs helye a kesergésnek. Soha nem adjuk fel. A stáb is a helyén ma­radt, végzi a munkáját. Szinte megszállottan dol­goznak. Arra a kérdésre, hogyan állnak a Tv és a Műsorszóró Vállalat tár­gyalásai, Gyárfás Tamás úr nem adott választ. Ha onnan is pozitív informáci­ókat kapnánk, végre lezá­ródhatna a televíziózás történetének legválságo­sabb időszaka. A Napkelte nem fantom többé. STOFFÁN GYÖRGY Genscherből kancellár? A most még szertelennek látszó ötlet a hamburgi der Spiegeltől származik. Hans-Diet­­rich Genschert, a német szabaddemokraták vezérét egy ideje úgy emlegetik Bonn­ban, mint a kancellári poszt várományosát. Persze a beiktatásig még egynek-másnak történnie kell a Rajna partján. Például annak, hogy a szabaddemokraták egy prakti­kus partnercserével a szociáldemokratákhoz pártoljanak majd egy évtizednyi CDU/CSU társaslét után. S hogy mikor jöhet el a liberálisok nagy napja? Mondjuk akkor, amikor végképp be­bizonyosodik, hogy Kohl úrék szekere nem mozdul többé a kátyúból. Egyszersmind az is nyilvánvalóvá lesz, hogy a szociáldemokraták az ígéretes megújulás ellenére sem kormányképesek. Nos, ebben a pillanatban nyelvet ölthet Genscher a nagyokra és kényelmes galoppban juthat el a kancellári székig. Addig is néhány órás munkalátogatásra ma ideröppen Budapestre. Lehet, hogy megsúgja valakinek: miként lehet gyorsan és fájdalommentesen kormányfőt cserélni? M. J. Munkabérek satuban Ma délután kettőkor a Munkaügyi Minisztériumban asztalhoz ülnek a kormány és a Magyar Szakszerve­zetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) képviselői. A tárgyalá­sok kezdeményezője az MSZOSZ volt. Antall Józsefhez küldött leve­lükben felvázolták az általuk leg­fontosabbnak ítélt gondokat, s a miniszterelnök úr pozitívan reagált. - Várhatóan milyen témákat érintenek? - kérdezem Bálint Attilát, az MSZOSZ szóvivőjét. - Mi kilenc fő témakört java­soltunk a kormánynak. Szeret­nénk, ha átfogó szociális csomag­terv születné a gyerekek, a nagy­­családosok, az idősek, az alacsony jövedelműek és a munkahelyüket elveszítők megsegítésére. Min­denképpen az életszínvonal javu­lását kívánjuk elérni. Várhatóan összefüggéseiben tekintünk végig az árak és a bérek alakulásán az infláció tükrében. Tiszta képet szeretnénk kapni, mennyivel nőtt a megélhetés költsége, és ez idő alatt hogyan alakultak a munka­bérek. - Esetleg szó esik majd a bérek liberalizálásáról is? - Várhatóan igen. Megjegy­zem, hogy az MSZOSZ már rég­óta a liberalizálás mellett van. Tarthatatlan ugyanis, hogy míg a kormány „védnöksége” alatt el­szabadulnak az árak, addig korlá­tok közé szorítják a munkabé­reket. CS. E. MA EGÉSZSÉGÜNK Magnóra vett horkolás (11. oldal) u­ lónyeremények A totó 22. játékhetén sem 13+1-es, sem 13 találatos szelvény nem akadt. A 12-esekre 290 355, a 11-esekre 7616,­­ a 10-esekre 1127 forintot fizetnek. A Kurír totózójának (Nagy Istvánné, Tatárszentgyörgy) nyolc találata volt. Pines van Örömmel jelenthetjük, hogy megszületett hazánkban az első havannai pines. Ez a kutyafajta egész Közép-Eu­­rópában olyan ritka, mint a fehér holló. Castro forra­dalma előtt csak a kubai arisztokrácia krémje tartha­tott ilyen ölete­ket. Közne­mesek és egyszerű ültetvé­nyesek s­z­á­­la­ annyira elérhetetlen stá­tuszszimbólum volt, mint ma egy kapitalista bicikli. A havannai pincs mai ára 1000-1500 dollár körül mozog, ami emelkedik, mivel a forradalmár szigeten kispolgári csökevénynek tartják. Pedig az eb kiválóan alkalmas a szigeten kialakult életmódra, mert súlya alig éri el az öt kilót, mára ez a

Next