Kurír - reggeli kiadás, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-01 / 178. szám

4 KÖVESDI PÉTER JELENTI LJUBLJANÁBÓL Tárgyalások, tárgyalások Tegnap délután megérkezett Ljubljanába és azonnal tár­gyalóasztalhoz ült Ante Mar­kovics, partnereivel, Milan Kucsannal, Lojze Péternével, Janez Jansával a kialakult helyzetre igyekeznek megol­dást találni. Ljubljanában az éjszaka folyamán egyébként több helyen is voltak lövöldö­zések, a parlamenti épületek körül is, ahol a szlovén állam­elnökség rendkívüli ülést tar­tott. A helyi rádió szerint szerb terroristák jutottak be a városba, és ők keveredtek tűz­harcba milicistákkal, valamint a területvédelmi egységek ka­tonáival. Jelko Kacin tájékoz­tatási miniszter a szabotázsak­ció tényét elismerte, ám többet nem volt hajlandó mondani. Ma reggel kilenc órakor Ljubljanában megszólaltak a szirénák, jelezve, hogy légiri­adó van. Az utcák pillanatok alatt elnéptelenedtek, min­denki az óvóhelyekre sietett. Az újságírók a szálloda előtti téren gyülekeztek, találgatva az eseményeket. A rádióból aztán kiderül, hogy repülőgé­pek szálltak fel Zadar, Pula és Zágráb irányából, és elindul­tak Maribor, valamint Ljub­ljana felé. A légiriadót aztán 11 óra előtt nem sokkal lefúj­ták. Közben a rádió folyama­tosan ismertette a szlovén el­nökség felhívását, amely vala­hogy így szólt: „Felhívjuk a Jugoszláv Néphadseregben szolgáló szlovén katonákat, hogy ne vegyenek részt a szlovéniai agresszióban. A szlovén elnökség azt várja, hogy a többi köztársaság tisztjei és katonái sem teljesí­tik azokat a parancsokat, ame­lyek fegyverrel akarják meg­törni a független Szlovén Köztársaságot. Szlovénia minden erővel megvédi szu­verenitását, területi épségét és a következményekért nem vállal felelősséget. Ugyanak­kor nagyon sajnálja azokat a felesleges áldozatokat, ame­lyek a jugoszláv agresszió kö­vetkeztében bekövetkeztek. Különösen azokat, akik szlo­vén nemzetiségűek.” Közben Kucsan szlovén el­nök és Jansa tábornok, a terü­letvédelmi egységek parancs­noka folyamatosan tárgyalt telefonon Markovics kor­mányfővel és Loncsar külügy­miniszterrel. Markovics kije­lentette: neki nem volt tudo­mása arról, hogy a jugoszláv légierő gépei felszálltak tá­maszpontjukról. Egyes jelen­tések arról szóltak, hogy Szlo­vénia tengerparti részén a Ju­goszláv Néphadsereg erő­szakkal próbált úgynevezett önkénteseket toborozni, akik a parancsokat természetesen megtagadták. Délben rendkí­vüli sajtótájékoztatóra hívták össze az újságírókat, ezen szá­mos géppisztolyos testőr kísé­retében megjelent maga Ku­csan elnök, dr. France Kucsar, a parlament elnöke, Lojze Pe­­terle és természetesen a tájé­koztatási miniszter, Kacin is. Ekkor Kucsan kijelentette, hogy most már nincs visszaút, Szlovénia többé nem tekinti magát Jugoszlávia részének. Az éjszaka folyamán egyéb­ként több helyen is megsér­tették a tűzszünetet, de a szlo­vénok mindannyiszor hangsú­lyozták, hogy nem ők voltak, akik megsértették, hanem a Jugoszláv Néphadsereg kato­nái, minden esetben ők nyi­tottak tüzet a barikádokra. A szlovén főváros teljesen ki­halt, ugyanúgy, mint előző nap, az emberek valószínűleg a lakásokban húzódtak meg, az utcákon kizárólag csak új­ságírókat, és néhány kutyát sétáltató járókelőt lehet látni. Lengyel pogrom Ülök a tévé előtt és a hideg futkos a hátamon, pedig csak a híradót nézem. Földig rombolt házak, el­tört székek, televíziók, utcára ha­jigált holmik, síró gyerekek és asszonyok. Lengyel cigányok. A Trybuna című lap vezércik­kének szavai hitelesek: „Láttam már a háború alatt földig rom­bolt épületeket, kirabolt lakáso­kat. Láttam földrengés után vá­rosokat. Láttam vulkánkitörés okozta károkat. De békeidőben elkövetett rombolást ilyen szin­ten - alig.” Június 23-án éjjel a 18 éves helybéli cigányfiú, R. M. elütött Mlavában két férfit, a 21 éves J. P.-t és a 17 éves K. Z.-t. A tettes kocsijával elhajtott, áldozatait cserbenhagyva. Másnap maga jelentkezett a rendőrségen. A 17 éves fiú életveszélyes állapotban van, a 21 éves súlyos agysérülé­sekkel fekszik kórházban. A len­gyelországi városkában ekkor elindult a pletyka: a cigányok megvesztegették a rendőrséget, az áldozatok meghaltak. A népharag nőttön-nőtt. Há­rom nappal később egy söröző­ben férfiak egy csoportja elhatá­rozta, hogy „igazságot szolgál­tat”. A söröző tulajdonosa érte­sítette a rendőrséget, akik járőrt küldtek a helyszínre, az a tö­megtől biztos távolból szemlélte az eseményeket. És ekkor kezdődött a rombo­lás. A cigányok villáit, házait először csak kövekkel dobálták, majd a tömeg egyre nőtt, s neki­rohantak a házaknak, rombolva mindent, ami útjukba került. Emberéletben szerencsére nem esett kár, a cigányok a közeli er­dőbe menekültek. A bosszúállók a rendőri jelen­tés szerint kétszázan voltak - a szemtanúk mintegy ezer embert mondanak. Az eredmény: 9 szétvert ház, 5 összetört autó, kb. egymilliárd zlotys kár. Félelmetes dolog ez 1991-ben Lengyelországban, éppen 45 év­vel 1946. július 4. után. Ekkor volt itt Európában a második vi­lágháború utáni első és utolsó pogrom Kielcében, ahol 43, a koncentrációs táborokból kimen­tett zsidót mészároltak le a város lakói, így gondolja ezt dr. Alek­­sander Mueller professzor, a Ho­ni Hadsereg és a Szürke Seregek (a németekkel szembeni fegyve­res ellenállás) egykori harcosa, aki a Gazeta Wyborczához írt le­velében kifejezésre juttatta mind­annyiunk reményét: „Lengyelor­szág nem fojthatja hallgatásba bellaismeret-furdalását. Lengyel­­országnak tiltakoznia kell min­den bestialitás, a tolerancia hiá­nya és az erőszak ellen.” B. VARGA JÚLIA (Varsó) Jazov: m­indegy A csehszlovák rádió és televízió riportere a régi gondolkásmód megnyil­vánulásának nevezte Ja­zov szovjet honvédelmi miniszter azon kijelenté­sét, mely szerint a szov­jet csapatok 1968-as be­vonulása nem volt jog­szerűtlen. A szovjet mar­sall a prágai Lidove No­­viny című lapnak nyilat­kozott. A szovjet katonák kivo­nulása kapcsán készült interjúban a miniszter ar­ra hivatkozott, hogy 1968 augusztusában a szovjet csapatok a csehszlovák vezetők kérésére vonul­tak be az országba. „Az már más kérdés - jegyez­te meg nem kis cinizmus­sal a marsall -, hogy ezek a vezetők mennyiben képviselték a népet.” Jazov szerint a szovjet csapatok kivonását sem kellett volna ennyire elsi­etni, „hiszen semmi sem történt volna sem a cse­hekkel, sem pedig a szlo­vákokkal, ha nem másfél, hanem, teszem azt, há­rom év alatt vonjuk ki csapatainkat”. Csuhás Stasi-ügynökök A június végén zárt ajtók mö­gött Schwerinben lezajlott ta­nácskozáson, az evangélikus és lutheránus zsinat úgy döntött, hogy a hajdani NDK állam­biztonsági szerveivel együtt­működött papoknak és más egyházi alkalmazottaknak bú­csút kell mondaniuk hivatá­suknak.­­Vagyis megtorolták azt, ha valaki évtizedeken át a valóságot nem akarta meglát­ni, meghallani vagy elmonda­ni, illetve ezekkel kapcsolatban hazudott és besúgott. Azt pe­dig nem vették figyelembe, hogy ezzel esetleg másfelől várható megtorlásokat is igye­kezhetett kivédeni az amúgy sem könnyű helyzetű csuhás.) A Mecklenburg tartománybeli döntés nyomán a hivatalos szer­vek 340 pap, s mintegy másfél ezer egyházi munkatárs múltját fogják nagyító alá venni, amivel a zsinat 57 résztvevője közül 42- en egyetértettek. A Németor­szág öt keleti tartományában a munkaképes lakosság 9,5 száza­lékát érintő munkanélküliség azt jelzi, hogy a csuhás ex-Stasi­­ügynököknek aligha­ lesz könnyű állást találniuk. Ámen, W. B. 1991. július 1. DEZERTŐRÖK ÉS TÁRGYALÓK A szlovéniai látszólagos nyugalmat a csetnik pro­vokáció mellett a légiriadó is tetézte, s ami fel­foghatatlan, a huszadik század végi ember bun­kerben keres oltalmat, ugyanis ezt tette a kétmil­liós szlovén lakosság. Bombák nem hullottak, de a pszichológiai hadviselés, amit a Jugoszláv Nép­hadsereg folytat, ezek nélkül is sokkolja a függet­lenségükért harcolókat. Az átutazó csetnikek bántatlanul Horvátországban sem randalírozhat­nak. A tegnapi nap folyamán a horvát belügyi alakulatok több szerb fegyvert szállító buszt megállítottak és tűzharcba keveredtek a csetni­­kekkel. A szlovéniai helyzetre­ pedig leginkább az jellemző, hogy a Jugoszláv Néphadsereg egyre több katonája dezertál vagy adja meg magát a te­rületvédelmiseknek. Mivel teljesen áttekinthetet­len a helyzet, a belgrádi rádió csak fokozza ezt óránként ismétlődő közleményeivel. A szlovén parlament elfogadta a hárompontos közleményt, miszerint hajlandó elfogadni a tűzszünetet, az egyoldalú döntések három hónapos befagyasztá­sát és az államelnökség elnökének beiktatását. A szlovén parlament tegnap hajnalban fogadta el a csomagtervet, melyre már előzőleg Milan Ku­csan, szlovén elnök áldását adta. A szlovén veze­tés tehát szorgalmazza a tárgyalásokat, de csak a katonai beavatkozások megszüntetése után. A „be nem iktatott államfő”, Mesic, a katonai inter­venciók beszüntetését sürgette, a belgrádi rádió a szerb vezetőség véleményét tolmácsolva elvetette ezt a lehetőséget, indokolván azzal, hogy Mesic még nem elnök, úgyhogy nincs jogában paran­csot adni a hadsereg vezérkarának. Egyszóval, Belgrádban minden ellen tiltakoz­nak, de mint Milosevics szerb elnök mondta a mi­nap, hajlandók tárgyalni az elnök megválasztása ügyében. Csak az elgondolkodtató, hogy Milose­vics és elkötelezettjei egy új elnököt szeretnének az ország élén látni. E kérdésben a nemzeti hova­tartozást is figyelembe veszik. Ami Mesic ellenzé­sére okot ad szerb részről az az, hogy másként lát­ja Jugoszláviát és Horvátországot. A horvátországi harcok kiújulásával a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Csörgits József kijelentet­te, hogy konkrét segítséget kérnek a zágrábi veze­téstől, mert veszélyeztetve érzik magukat és nem szeretnék, ha a magyarlakta falvak a csetnik ro­ham következtében mészárszékekké válnának. A horvát kormány biztosította őket, hogy intézkedé­seket tesznek érdekükben. A belgrádi fiatalok pe­dig béketüntetést szerveztek, s elítélték az erősza­kot. A tettük érthető, az ő bőrüket is vásárra viszi a politika. SZABÓ F. FERENC PATTHELYZET Tegnap késő estére összehívták a Jugoszláv Al­kotmányvédelmi Tanácsot, hogy megtárgyal­ják az ország helyzetét. A tanács tagja többek közt a szövetségi kormányfő is. Ante Marko­vics azonban az esti órákban még mindig Ljubljanában tárgyalt a szlovén vezetőkkel, és ismét megerősítette, hogy csakis tárgyalások­kal kellene kimozdítani a veszélyes helyzetet a holpontról. Ez a szándéka a német külügymi­niszternek is, aki ma utazik Belgrádba, majd Zágrábba és Ljubljanába, hogy közvetítéssel próbálkozzon. Csakúgy, mint az Európa Parla­ment és több más nemzetközi szervezet, Gen­scher is azt hangsúlyozta, hogy a harci cselek­mények beszüntetése a legfontosabb. A brit külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, hogy Jugoszlávia feloszlása, mint lehetőség, nem jö­het számításba, mert ekkor nagy lenne a ve­szély, hogy faluról falura, városról városra folytatódnék a gyilkolás. Belgrádban eközben megütközést keltett, hogy az államelnökség soros, de be nem iktatott elnöke, a horvát Sti­pe Mesic - aki egyúttal a hadsereg főparancs­noka is - tegnap délután elrendelte, hogy a jugoszláv néphadsereg azonnal szüntessen be minden harci cselekményt az ország egész te­rületén. Belgrádban alkotmányellenesnek mi­nősítették Mesic rendeleteit, mondván, hogy az államelnökség horvát tagját május 15-én nem választották meg. ­ Királyi gondok A viharos kelet-európai változá­sok során több országban is fel­merült a kérdés: nem szolgálná-e az egész nép üdvét, ha a minden­féle politikai kísérletezgetések he­lyett visszatérnének a királyság ősi, jól bevált államformájához. Moszkvától Bukarestig számtalan apróbb-nagyobb politikai csopor­tosulás akadt, amely a száműzött uralkodók visszahívását tűzte cé­lul. Az egykori nagy dinasztiák visszatérése azonban még a békés és kiegyensúlyozott nyugati de­mokráciákban sem egyszerű do­log. Az elmúlt napokban Olaszor­szág került a nemzetközi érdeklő­dés középpontjába, mivel a trón száműzetésben élő, mellesleg mil­liomos várományosa, IV. Viktor Emánuel kijelentette, minden esélye megvan annak, hogy az 1946 óta számkivetett Savoya ház végre visszatérhet ősei földjére. Viktor Emánuel abban is remény­kedik, hogy az olasz parlament megváltoztatja a háború utáni döntését, és megengedi, hogy ap­ja, II. Umberto király az őt megil­lető díszsírhelyben nyugodjék.v.cs.

Next