Kurír - reggeli kiadás, 1991. szeptember (2. évfolyam, 240-268. szám)
1991-09-02 / 240. szám
1991. szeptember 2. Biliárdbugi az éjszakában Neve van. De ez most nem lényeges. Viszont egy éjszaka akár 350 ezer forintot is megkeres. Remekül kezeli dákóját, pompás a lyukérzéke. Nem selyemfiú. Biliárdbajnok. - 350 ezret? - Aha. Nem hiszed? - Hát... - Ne hidd. Játsszunk. Mi legyen a tét? - Várj. Nincs nálam túl sok lé. Nem szoktam pénzben játszani. Hol vagyok én a biliárdhoz. - Oké. Akkor egy kóla. - Rendicsek. Tét nélkül nem megy? - De. Csak úgy nem az igazi. A bajnok nagyvonalú. Nem kapcsol rögtön ötödik fokozatra. Hagyja, hadd higgyem, van sanszom vele szemben. Egész tisztességesen lökdösöm a golyóbisokat a rájuk váró lyukakba. Aztán egyszer csak: puffff! Azon kapom magam, hogy vesztettem. Valami őrület, ami a posztó zöld mezején történik! A golyók mintha megfeledkeztek volna a fizika törvényszerűségeiről. Szédülten kóvályognak, kacsáznak, de mindig célba érnek. Kezdem elhinni azt a háromszázötven rongyot. Elegáns pohárban kóla landol jéggel, citromkarikával. A bajnok elégedett szemmel kortyolgatja italát. - A rohadt életbe! Vizezik. - Ja. Ahogy azt az éjszakában szokták. - Pont ez az! Rühellem a pitiséget! Keresse magát halálra a tulaj, lopja ki a szemem, de legalább próbáljanak úgy átverni, hogy ne vegyem észre! - Te mindig gentlemanusz vagy? Korrekt és szeplőtelen? - Nézd, én nem a biliárdból élek. Csak játék. - Ezért veszed halálosan komolyan. - Persze. Utálom a sumákokat. Mindenki nyerni akar. Az igazi játékos pláne. De nem mindenáron. - Hogy keresel kuncsaftokat magadnak? - Változó. Mondjuk szólnak, hogy valaki játszana velem egyet. Az is előfordul, hogy én megyek oda a taghoz, nyomjunk le néhány menetet. - Szerinted ez fair? Te vagy a profi. Kiválasztasz magadnak egy palimadarat és szépen megkopasztod. - Nem egészen. Akit én hívok ki, az nem palimadár. Más, ha valaki élből gizda. Veri magát a nagy semmire. Kötekszik, játssza a menőjenőt. Akkor nincs kegyelem. - Az a 350 ezer hogy jött össze? - Nagy kör volt. Hosszú éjszaka. Nagyban ment a dolog. Elég jók voltak a pasik, nem akarták elhinni, hogy jobb vagyok náluk. Végül is kellemes volt. Nemcsak a zseton miatt. - Mennyi volt a tét? - Négy számjegyű. És nem forintban. - Azt mondtad, nem ebből élsz. - Tényleg nem ebből. Mondjuk úgy, mellékkereset. 14 éve sportolok. Van szakmám, pincér vagyok. De akár élhetnék ebből is. Miért ne, ha lehet! - Az úgy volt, hogy hároméves korodban, amikor a szomszédok Pistikéje masiniszta akart lenni, te elhatároztad, biliárdjátékos leszel... - Majdnem. Mindent imádtam, ami gömbölyű és gurul. Labdamániás vagyok. Foci, lábtenisz, pingpong, golf, bowling... - Szereted az éjszakát? - Nem igazán. Ismerem a fibrákat, nagymenőket, szarevőt, spillereket, strigókat, kurvákat, hamiskártyásokat. Forog tőlük a gyomrom. De jól megélek közöttük, olykor belőlük. - Kielégít ez az élet? - Nem. Még csinálom néhány évig, aztán beszállok valami komoly vállalkozásba. Tiszteletre méltó üzletember leszek. - Dákót se veszel többé a kezedbe - Dehogynem. De csak a játék kedvéért. HETESI PÉTER PÁL A FELVÉTEL NEM A CIKK HELYSZÍNÉN KÉSZÜLT Túl türelmetlenül Fotó: PATAKI GÁBOR Jelentem, az MSZMP székháza még áll. A Köztelek utcában, a parkban néhány sakkozó öregúr ücsörgött a bágyadt napfényben. Nem hagyták magukat zavartatni, kérdésemre, tudják-e, hogy a Munkáspártnak mennie kell a székházból, csak mosolyogtak. Majd léptek egyet a sakktáblán. A székház falán még ott a tábla: Magyar Szocialista Munkáspárt. A hatalmas fekete kapu mozdíthatatlan, hiába nyomom a csengőt, senki nem jön elém. Nyilván vasárnapi ebéd vagy efféle jöhetett közbe, vagy ne adj isten már el is költöztek innen. Csak a szürke, kopottas táblát felejtették ott. Emlékeztetőnek: Thürmer Gyula, akit a hétvégén az MSZMP KB megerősített pártelnöki funkciójában, vasárnap vidékre utazott. Ez nyilván két telefonhívásom ideje alatt történhetett, hiszen az első híváskor még nem volt otthon, fél órával később már vidéki útjáról értesültem. Nem vonok le messzemenő következtetéseket. Persze lehet, hogy Thürmer úrnak elege lett a nyilvánosságból. Az is lehet, hogy már saját magát is unja. Idegesítő lehet azon törni a fejét, hogy mit mondott tegnap, és ma mit kell letagadnia. Vagy éppen átfogalmaznia. De mindegy, hiszen mindenért a sajtó a felelős, a tegnapi kijelentéseket is ő hozta nyilvánosságra, és a maiakat is. Ha nem kotnyeleskedne annyit, akkor Thürmer Gyulának is kevesebbet kellene idegeskednie. Az új, vidéki székház talán gyógyírt nyújt a sebekre. Vagy mégsem ezért utazott vidékre a pártelnök??? SZ. B. A MŰVÉSZI SIKKASZTÓ Ha azt írnánk le alábbi történetünk főhőséről, hogy őseinek tartózkodása a művészettől odáig tökéletesedett, ő már nem tudott észrevenni finomságokat, ez csupán mezsgyéjén járna a valóságnak, mivel K. István Csaba Rejtő Jenői módon klasszikus esete a művészi látásnak, amennyiben az alkotások s alkotók hétköznapi lenyúzásáról volt szó. Haszonszerzés tekintetében nagy hámozónak bizonyult az említett férfiú. Tisztában lévén azzal, hogy napjainkra mennyi közvetítő ékelődött művész és hódolója közé, az újsághirdetések tengerében hamarosan fölfedezett egy számára csillogó cseppet. Egy művészeti alkotóközösség keresett gazdasági vezetőt. K. István Csaba rögvest jelentkezett. Afféle fregoliemberként rábízták az adminisztrátori teendőket, a munkaszervezést, a pénzügyeket. E beosztásában jogosult lett arra, hogy az alkotóközösség OTP-nél vezetett számlájáról pénzt vegyen föl és a megrendelésekért, az alkotásokért csinos összegeket fizessen ki. Gazdasági vezetőként első aláírói joga volt alkalmazása első pillanatától. Második aláíróként öt-hat erre följogosított személy közül egyvalaki írhatta alá a számlákat, bizonylatokat. Az elszámolásokkal együtt járó fáradságra nem fecsérelte energiáit a közösség, ezért biankó csekkeket is engedélyezett az újdonsült gazdasági vezetőnek, hogy ő vegyen föl készpénzeket, csekkben utaljon ki tiszteletdíjakat a megbízott művészeknek. K. István Csaba élt is a lehetőségeivel. Tavaly januártól augusztusig előre aláírt biankó csekkeken saját kézjegyével és két másodaláíró nevének aláhamisításával több mint kétmillió-hétszázötvenezer forintot vett föl. Az alkotóközösség galériájából készpénzes értékesítés révén hatszáznegyvennyolcezer forintot kasszírozott be. A külhoni cégeknek való eladásból pedig négymillió-kétszázhetvenezret síbolt el. Félmilliót úgy „vett le”, hogy kölcsönfizetés címén rövidített meg egy alkotóközösség-beli tagot. Még a számok kifejező erejét kölcsönözve, összesen több mint nyolcmillió-százhetvenhétezer forintot ügyintézett, ebből mintegy négymillió-négyszáznyolcvanháromezret készpénzként kifizetett. A fennmaradó hárommillió-hétszázkilencvennégyezer forintot K. István Csaba - önmagát is elismerő vezetőként - saját magának utalta ki. Ebből a szerzeményből vásárolt egynéhány márkás kocsit, külföldi utakat fizetett be és ami még maradt, abból - mint bevallotta az exigazgató - a megélhetését fedezte. A vádat is rögtön megértette, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás. ZÁGONI ÉVA Tény, ami nem tény A múlt heti Vasárnapi újságban Csurka István - a moszkvai államcsínykísérlet ürügyén - szóvá tette: a Fővárosi Levéltár szabaddemokrata vezetése puccsszerűen megtiltotta, hogy kárpótlási ügyekben kutassanak az intézménynél, míg jó pénzért, tömegesen ad ki engedélyeket a jeruzsálemi Yad Vasnem intézet kutatóinak, akik egy olyan kárpótláshoz keresnek dokumentumokat, amelyről a parlament még nem hozta meg a törvényt. Csurka képviselő úr, akinek írói érdemeit és szuverenitását már jó ideje a legnagyobb kormányzó,párt vezetői minősítik, múlt heti állításaival (is) szelet vetett. És persze vihart aratott. Szokás szerint leantiszemitázták, a főpolgármester állítólag kútmérgezőnek titulálta. Megvolt tehát minden, ami egy rendes, átlagos, már-már normálisnak számító vasárnapi újságos Csurka-opusz után meg szokott lenni. Ezen a héten azonban a szerkesztőség többszörösen visszatért a dologra. Közölte az inkriminált levéltár vezetőjének a rádió elnökéhez intézett, sajtóhelyreigazítást kérő levelét, mely szerint: 1. a levéltárban mindenki állampolgári jogon (sőt, külföldi állampolgárként is) kutathat; 2. a Yad Vashem intézet kutatói nem dolgoznak a levéltárban; 3. a levéltár vezetői közt egyetlen SZDSZ-tag sincs. Ezt a helyreigazítást kérő levelet a műsorvezető feljelentésnek nevezte, majd finoman és tapintatosan megkérdezte, hogy nem törvénytelen-e, hogy a levéltár igazgatója ismeri a vezetőtársai pártállását. Majd, miután felolvasták a levéltárosok szakmai egyesületének a Fővárosi Levéltárat elítélő nyilatkozatát, leszögezte, hogy ezt a levelet, miként az előbbit is, kommentár nélkül adták közre. Feltehetőleg nem tudván, hogy bizony kommentár, ha 1. feljelentésnek minősít egy helyreigazítást kérő levelet; 2. azt sugallja róla, hogy törvénysértést tartalmaz; 3. miközben csak tiltakozik egy hasonló (ráadásul hamis) állítás ellen, ami a levéltár vezetőinek pártállását firtatta. A műsorban ezután következett a felelős szerkesztő interjúja Csurka Istvánnal, valami egészen másról. Ebben magnószalagról felidézték a szóban forgó, pontról pontra cáfolt, sőt, bizonyos értelemben helyreigazított Csurka-állításokat, és a szerző még hozzátette: 1. Demszky úr is elismerte, tárgyaltak a Yad Vashemmel a kutatásokról; 2. de az tökéletesen mindegy, hogy csak tárgyaltak-e vagy ténylegesen kutatnak is; 3. tehát, vonta le a következtetést, mindaz, amit állított, tény. Mindezek alapján semmiképp sem állítható, hogy Csurka úr antiszemita volna. Legföljebb annyi, hogy feltűnően szuverén, alkotó módon kezeli a tényeket. Mondhatni: semmibe veszi őket. Az eddigiekkel azonban semmiképp sem kommentáltam Csurka Istvánnak sem írói, sem politikai munkásságát, sem pedig a Vasárnapi újság szerkesztői módszereit. Nincs is semmi kommentálnivaló rajtuk. Olyanok, amilyennek megszokhattuk őket. VARJAS ENDRE Országos szaknévsor Hol osztják - megtudja a Kurírból A budapesti buszok hátoldalán szeptember elseje óta új matrica díszült: megjelenik, és szeptember 24-én ingyen (!) osztják az „okos telefonkönyvet”, az Országos szaknévsort. Emlékezve a tavalyi tülekedésre - amiből a Kurírnak is kijutott, mivel szerkesztőségünk is hozzájutott néhány ezer ingyenes kötethez -, most megkérdeztük a HTD Kft.-t, a szaknévsor kiadóját, hol is osztják szeptember 24-én az 1992-es kötetet? Nos, azt a választ kaptuk, hogy a helyszínekről még folynak a tárgyalások, de amint a végső döntés megszületik, arról a Kurír olvasóit haladéktalanul értesítik. Ám ha valaki biztos akar lenni a dolgában, az vásárolja meg a szerda és péntek délutáni „kék” Kurírt, amelyben egy kitöltésre váró adatlapot talál. A HTD Kft. ígéri: az első 30 ezer kitöltött adatlap feladója soron kívül jut hozzá egy 1992-es okos telefonkönyvhöz. Megjelenik szeptember 24-én! A twertcaM« fcSMWtt »da#«p›*ra "Ifai IT BENNE VAN! StfcKKfcSZ-öSén: g f ? Kft ffvXfcW««*. ifeWttK« ~1KZ it. I Vírus: j&SMS 1992 VAN, AKiKEK VAGY EGY VAGY EGY EliG EGY KÖNYV.. PAPÍRLAP... BUSZJEGYRE HA KIPRÓBÁLTA A HIMGOLIN-T. Indiában évszázados hagyománya van a szexuális rítusoknak. Évek óta igen sikeres készítmény a régi indiai recept szerint készült férfipotencia-növelő krém. Most először Magyarországon! HIMCOLIN szexuálispotencia-fokozósi indiai recept szerint. Forgalmazó: Corecom Kft. 1027 Medve u. 25-29. Tel.: 201-1688 Fax: 201-2578 Kapható a patikákban, drogériákban. Megrendelhető: Levélpressz Csomagküldő Szolgálatánál Bp. 1365. Ff. 714 o f