Kurír - esti kiadás, 1991. október (2. évfolyam, 190-211. szám)

1991-10-01 / 190. szám

Nagy döntés e Kis döntése? A Népszabadság ma reggeli száma hírt adott arról, hogy Kis János az SZDSZ parlamenti frakciójának hét végi tanácskozásán bejelen­tette: a november végi kongresszuson nem je­lölteti ismét magát a párt elnökének, és kö­zölte azt az információt is, hogy a parlamenti csoport egykori vezetője, Tölgyessy Péter a legesélyesebb arra, hogy a SZDSZ élére ke­rüljön. A politikai élet három szereplőjét kér­deztük, mit szólnak a hírhez. Mécs Imrének (SZDSZ) őszinte meglepetést oko­zott, hogy az SZDSZ-frakció hét végi, tatai zárt ta­nácskozásán tett bejelentés, miszerint Kis János nem jelölteti magát újra a kongresszuson az elnöki szék­be, nyilvánosságra került.­­ A közgyűlésünkön fog eldőlni, hogy kik lesz­nek a jelöltek a tisztségre, nehéz előre találgatni, ki­ket jelöl a tagság, és kik indulnak egyáltalán. Két kérdésről van szó. Az egyik az, hogy a párt politiká­jában változásra van szükség, a másik, hogy a párt jelenlegi elnöke tudja-e a változást menedzselni. - Vagy akarja-e. - Igen, hogy akarja-e. Azért vagyok zavarban, mert az idézett mondat egy belső bejelentés volt. Sajnos, ha ez már napvilágot látott, akkor fixálódik, és esetleg már nem lehet Kis Jánost rávenni a mara­dásra. Tavaly Szombathelyen elhangzott, hogy az SZDSZ széles spektrumú párt legyen. A másik véle­mény szerint egy keskenyebb, liberális polgári elit pártban kell gondolkodni. Ez a két nézet csapott össze ott is és azóta is. - Volt közben egy, az SZDSZ-szel kapcsolatos közvé­lemény-kutatás is. Netán ez is befolyásolhatta Kis Jánost? - Kiderült, hogy a pártnak szélesebb társadalmi bázisra kellene támaszkodnia, és kérdés, hogy ezt a bázist tudja-e reprezentálni a vezetés. Kis János úgy érzi, hogy a kiegyensúlyozó szerepet már nem tudja betölteni a két irányzat között. Ő maga a centrum felé tolódott. - Ön melyik irányzatot képviseli? - Az a véleményem, hogy szélesíteni kell a spekt­rumunkat. A programban a liberális minimum mel­lett nemzeti minimumot is kell nyújtani. Mint kide­rült, tagságunk hatvan százaléka vallásos, negyven százaléka munkás, a bérből-fizetésből élők gondjai, a szociális kérdések felé kell nyílnunk, és toleráns­nak kell lennünk a vallásos világnézetűekkel szem­ben is. Csurka Istvánt épp elindulás előtt próbáltuk szóra bírni. Nem sokat sikerült kihúznunk belőle és meg­lehetősen ingerült volt, hogy ezzel zavarjuk. Véle­ménye, és ezt szigorúan magánemberként mondta - MDF-es képviselőként - az egész dolgot az SZDSZ belügyének tartja. Egyébként sem foglalko­zik a kérdéssel, mert nem érdekli, hogy Kis János je­lölteti magát, vagy sem. Torgyán József:­z Egyik párt belügyeibe sem aka­rok beavatkozni. Ám emlékeztetnem kell arra, hogy Tölgyessy Péter frakcióvezető leváltása után nem sokkal a Korona Pódiumon Király Zoltán megkér­dezte véleményemet az ügyről. Akkor én azt vála­szoltam, hogy ez a törpék lázadásának diadala volt a szellem és az értelem felett. un mm mi mi hitel A jugoszláv hadsereg ma haj­nalban súlyos szankciókkal fe­nyegette meg Horvátorszá­got, amennyiben a horvát fegyveres alakulatok nem fe­jezik be a szövetségi hadsereg laktanyái és egységei elleni támadásaikat. A katonai veze­tés figyelmezteti a horvát el­nököt, hogy a hadsereget ért minden támadásra létfontos­ságú horvát érdekeltségek megsemmisítésével válaszol. Az ultimátum kilátásba helye­zi, hogy a katonák ugyanazon a településen hajtják végre ellenakciójukat, ahol támadás éri egységeiket, vagy ahol megszállás alatt tartják a hor­­vátok a hadsereg laktanyáját. A jugoszláv hadvezetés figyel­mezteti a polgári lakosságot, hogy időben hagyja el a stra­tégiai célpontokat. A jugoszláv hadsereg jelen­tős erősítést küldött a hor­vátországi Vukovár irányába, amelynek elfoglalására offen­­zívát indított. A belgrádi vé­delmi minisztérium illetékese a Reuter brit hírügynökséggel azt közölte, hogy mintegy 200 katonai jármű indult utánpótlással tegnap Vukovár felé. A jugoszláv harci jármű­vek egy része a horvát-szerb határon foglalt el harcállás­pontot. A csapatok tegnap blokád alá vették Dubrovnik kikötő­jét is. A horvát rádióra hivat­kozó jelentés szerint a hadse­reg nem indokolta a lépést. Jelenleg Dubrovnikban tar­tózkodnak az EK megfigye­lői. A Zágrábban megjelenő Vjesnik című lap mai száma szerint a bosznia-hercegovi­­nai Trebinjéből mintegy 500 tartalékos indult Dubrovnik felé. Tekintettel az országban uralkodó helyzetre, a Nem­zetközi Valutaalap vezetősége úgy döntött, hogy egyelőre nem folyósít újabb hiteleket Jugoszláviának. A régebbi hi­telek ügyével nem foglalkozik mindaddig, amíg döntés nem születik Jugoszlávia sorsáról. FtlFOMt A Ford cég kölni gyárának egyik termé­ke százhatvanas sebességnél felmondta a szolgálatot, s a kocsi vezetője szörnyet­halt. A fenti hír nem hír, hiszen nap nap után történik hasonló tragédia. Ez eset­ben azonban a halált követő jogi proce­dúra érdemel néhány szót. A Ford cég egyik magyarországi képviselője lejáratni igyekszik e patinás és hiteles nevet. Frank Pencersinsky, a német Ford­­képviselet vezetője résztulajdonos a ma­gyarországi Ford Euroservice vállalko­zásban. Egyik gépkocsijukat eladták egy magyar ügyfélnek. A Scorpion CL-t rö­vid ideig az Euroservice igazgatója hasz­nálta, mint szolgálati autót. Az új tulajdonos az M7-esen próbálta ki gépkocsiját. A próbaút azonban tragé­diával végződött. A magyar szakvéle­mény gyári hibát állapított meg. Az el­hunyt sofőr felesége ezért kártérítési igénnyel lépett fel - mondja dr. Korda György ügyvéd. Felkerestem a Ford hi­vatalos képviselőjét, aki az eladóhoz irá­nyított. Ügyfelem - az özvegy - kéré­sére levélben kértem Pencersinsky urat, hogy nyilatkozzon a kártérítési igény ügyében. Levelemre azonban nem is vá­laszolt. Az ügy most bírósági perként folytatódik itt Magyarországon. - Miért nem Németországban? - Ez egy érdekes dolog. Itthon egy­millió forintot kérek ügyfelemnek, mint kártérítést. Németországban gondolko­dás nélkül egymillió márkát fizetne a cég. Higgye el, nem jó reklám ez a Ford­­nak. Legdrágább európai kocsija volt gyári hibás. Rosszul szerelték össze a gömbcsuklót. A képviselő pedig nem re­agál egy magyar ügyvéd levelére. Pedig a halált az általa eladott gépkocsi hibája okozta. Érdekes az is, hogy a magyar bí­rónő megkérdezte, miért kérünk ilyen nagy összeget. Ha nyugaton perelnénk, akkor először különböző minisztériu­mokkal kellene egyeztetni, majd be kel­lene fizetni a német illetékeket, német ügyvédet kellene megbízni, mert én nem képviselhetek, nem járhatok el Németor­szágban. Miből fizetné mindezt az öz­vegy? Marad a magyarországi per egy­millióért. - Értesítette ügyvéd úr a Ford kölni gyá­rát? - Nem. Az majd más csatornákon történik meg. Bízom azonban abban, hogy Pencersinsky úr is jobb belátásra tér. STOFFÁN GYÖRGY RABLÁS OROSZUL Nem mindennapi rablótámadás áldozata volt G. János és családja, mint A Reggel című tévéműsorban is láthattuk. Egy es­te csöngettek XVII. kerületi lakásuk ajta­ján, majd az ajtót nyitó fiút az érkező vendégek - öt férfi - megtámadta. A család sem menekülhetett, majdnem agyonverték őket, és mindenkit megkö­töztek. Ezek után kikényszerítették, hogy adják elő a pénzüket, értékeiket. A banda nem elégedett meg ennyivel. Adásvételi szerződést íratott a megfé­lemlített anyóssal, hogy hivatalosan megvették a család fehér Toyota Carmi­­ját, így igazán gazdag zsákmánnyal távo­zott az öt bűnöző. Arany ékszereket, vi­deót és pénzt tudhattak magukénak a ja­pán autócsoda mellett. A tettesek közül kettőről elkészültek a fantomképek. A bal oldali férfi negyven­éves, két méter magas és oroszul beszélt a támadás alatt. A mellette lévő képen a bandafőnök látható, aki harmincöt év kö­rüli, száznyolcvan centi magas és hátul össze volt fogva a haja. Ő tolmácsolta az orosz beszédet, amit lehet, hogy megté­vesztésként használt társa. A másik két férfi is hasonló testalkatú, viszont az ötö­dik csapattag kalccsal és sánta volt. ■ /\n/\ ■ rea LESKELODO UF^/ Azon a bizonyos szombati hajnalon semmi se stim­melt. Az a fránya napfelkel­te is késlekedett, nyomasz­tó csend vett körül min­dent. A két férfi egy jó darabig nem figyelt a baljós jelekre. Először a teliholdra gyana­kodtak, aztán rá kellett jön­niük, a csészealj alakú, fé­nyes valami bizony követi a kamionjukat. A különös kí­séret nem adta fel könnyen. Ahol a kamion megállt, fent is égi stop lett. A kami­on vezetői végül egy kis fa­luban, Karancsságon be­zörgettek egy vadidegen lakásba. A felriasztott em­berek is tisztán látták az égi tüneményt. Ez sem zavarta meg sé­tájában a furcsa valamit, s mivel a kamionosok tovább folytatták útjukat, a kíséret is ment velük. Endrefalva központjában egy kirándulóbusz utasai fi­gyelték szájtátva az esemé­nyeket. Szécsényfelfalvára érve a két kamionos az ablakon mászott be saját lakásába, azt gondolván, az ufó talán szem elől veszíti őket. A la­kást elsötétítették, majd bent arra lettek figyelme­sek, hogy zöld fénycsóva lopakodik a szobába. A kisebbik gyerek észre­vette, hogy egy szempár­hoz hasonló valami leselke­dik befelé. A kutyák veszettül vonyí­­tottak, csak az otthoni ber­náthegyi nem mert vakkan­­tani. Végül a menekülő ka­mionosok a családdal együtt azt látták, hogy a fé­nyes tárgy szivar alakúvá változik, és két kisebb fénnyel összeolvadva eltű­nik az égbolton. -ESZBÉ­ MA SZÓRAKOZTATÓ ELEKTRONIKA III Egy másik kiállítás képei (11. oldal)

Next