Kurír - reggeli kiadás, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-12 / 42. szám

4 „Enyém lesz a halálom!” Oroszországban is akadnak, akik megpróbálják ki­használni az ország rendkívül súlyos gazdasági hely­zetét és az ebből is adódó politikai feszültségeket. Nem is meglepő: mindig is akadtak zavarosban ha­lászok. A magyar olvasó elő­tt sem ismeretlen Vla­gyimir Zsirinovszkij neve, aki az általa képviselt po­litikai felfogással „kivívta” magának a demagóg, a bohóc és az őrült titulust, sőt, ezeknél is erősebb ki­fejezéssel illették néhányan. „Rend lesz Oroszországban - méghozzá a mi rendünk. Az, ami most történik, nem más, mint a nép el­árulása és becsapása.” Zsirinovszkij, az ön­nön szavaitól felhevült vagy inkább megrészegült szónok letörli homlokáról a verejtékcseppeket, le­­biggyedő ajkáról fröcsögnek az odavetett, összefüg­géstelen mondatok. „Katonai hatalomátvétel lesz: a hadseregnek kell megmentenie a hazát... A nép elé­gedetlen, és én tudom, miért. Enyém lesz a hata­lom” - harsogja nagy meggyőződéssel. Programja, zavarossága ellenére is, nyilván sok honfitársa szívét megdobogtatja. Zsirinovszkij új vi­lágrendet követel, mégpedig olyat, amelyben Oro­szország, ha kell, erővel terjeszti ki jelenlegi terüle­tét, visszahódítva a történelem során egyszer már birtokolt országrészeket, az egykori Szovjetunió te­rületeit. „Semmiféle államközösségre nincs szüksé­günk és nem is lesz soha. Borisz Jelcin átmenetileg bitorolja az én helyemet, de már tulajdonképpen győztem is” - állítja kivörösödött arccal. A világ sok országában egyszerűen hóbortosnak tekintenék, és egy jóindulatú legyintéssel elintéznék hepciásko­­dását. Oroszországban viszont, legalábbis ebben a mai Oroszországban termékeny talajra hull a dema­gógia magja. A nyílt politikai szópárbaj új jelenség ebben az országban. Az emberek cinizmusa­­és a gazdaság összeroppanása valami egészen különleges és felka­varó együttesét adja mindannak, amit általános rossz közérzet okozójaként szokás megnevezni. Ezt a kusza helyzetet aknázza ki a 45 éves jogi végzett­ségű Zsirinovszkij, aki pártjának elnevezésébe ügye­sen belecsempészte a demokratikus és a liberális jel­zőket. Századunkban volt már párt, amely egészen mást hirdetett elnevezésében és programjában, mint amit a gyakorlatban célul tűzött maga elé... Zsirinovszkijt és pártját azonban - éppen a tör­ténelmi példák riasztó volta miatt - hiba lenne alábecsülni. Ezt mutatta az oroszországi elnökvá­lasztás előtti kampány is, amelyben Zsirinovszkij eredményesen dobta be fő fegyvereit: az olcsó vod­ka ígéretét és az orosz nacionalista lózungokat. Az összegyűlt szavazat természetesen kevés volt, de ha figyelembe vesszük, hogy a voksolásra jogosultak 8 százaléka látná őt szívesen az orosz elnöki székben, van min elgondolkodni. Ő mindenesetre állítja: a választás óta annyit romlott a helyzet, hogy ma már könnyedén összegyűjtené a győzelemhez szükséges szavazatokat, vagy akár sokkal többet, 60 milliót is. „Ha valaki olyan programmal áll elő, mint ő, az igenis veszélyes. Őrültnek látszik, de nem szabad el­felejtenünk, hogy Hitlert sem vette senki komolyan az első időkben, csak akkor, amikor már túl késő volt” - figyelmeztetett Lev Tyimofejev moszkvai közgazdász. A hasonlat talán túl merész, de a mun­kanélküliség, a bűnözés és a hiperinfláció mostanra előkészítette a terepet egy esetleges diktatúra kiala­kulásához. Zsirinovszkij nem véletlenül ígér rendet és prosperitást, mert tudja, hogy honfitársai semmi­re sem áhítoznak jobban ezeknél. D. R. flflS a RenauU5 l m­odeUe^^Vedet. Clio i \ebbi fte^av oUínp'ía eS uVÄU\ a ^enaUl Még ma keresse fel a helyi kereskedőt! Renault. A Magyar Olimpiai Csapat hivatalos támogatója. A szerbek és a horvátok egyazon szláv nyelv két, egymáshoz annyira közeli válto­zatát beszélik, hogy sok nyelvész nem is hajlandó egymástól eltérő, külön dialektus­nak tekinteni a szerbet és a horvátot. Lehet, hogy a kenyér úgy hangzik Belgrádban, hogy „hieb , míg Zágrábban ugyanazt „kruh”-nak hívják, de a valódi különbség a cirill és latin betűs írásmód eltéréséből fa­kad. Ám a szembenállás kötelez, így az utóbbi időben sajátos nyelvújítás tanúi le­hetnek a szerbhorvátul értők. Ennek, úgy tűnik, kizárólag az a célja, hogy még hang­súlyosabbá tegye a különbséget a két nép között. Meg lehet például figyelni, hogy Franjo Tudjman horvát elnök már nem hasz­nálja az „avion” (repülőgép) szót, ehelyett a „zrakoplov”-ot alkalmazza, amely körülbelül annyit tesz: „levegőben úszó dolog". Ugyanígy száműzte szótárából az „opozici­ja” (ellenzék) kifejezést, amit ,,oporba”-val helyettesít, s nem hallható tőle, hogy „tele­fon”, hanem a távbeszélőt úgy nevezi: „brzoglasz” (gyorsan hang). Milosevics szerb elnök viszont nem néz többet „televi­­zija”-t, kizárólag „kvartski odasiljac vesti”-t (híreket adó doboz). Ami a tulajdonneveket illeti, a gránátokhoz hasonlóan igen ala­csony röptűek. Amíg Belgrádban a Szlobo­­dant (mármint Milosevicset) kedélyesen „Szlobo”-nak (szabadság) becézik, addig ugyanebből Zágrábban „Zloba” (rossz) lett. De Macedónia első embere, Kira Gligorov sem kerülhette el sorsát. Az ő nevét a szerb sajtó egyszerűen „szerbesíti” (Khira Gligo­­rovics). Nem is beszélve a szlovénekről, akiket Szerbiában válogatás nélkül „fritz”­­eknek csúfolnak, ezzel utalva vélt osztrákok iránti szimpátiájukra. P. P. Az éneklő neonácik Az osztrák neonáci cso­port tagjai sorra kerülnek rendőrkézre. A hét végén a lakásán tartóztatták le „Felső-Ausztria és Salz­burg helytartóját”. A 32 éves Günther Reinthaler egyetemistaként terjesz­tette Gottfried Küssel pa­rancsára a „tökéletes ideo­lógiát”. A salzburgi hall­gatónak sikerült társai kö­zül jó néhányat az alsó­ausztriai kiképzőtáborba csalogatnia és Langelios­­ban - Karl Polacek és Kopanski kiképzők mód­szereit átvéve - őket is beállították a mostanra ve­zető nélkül maradt és be­tiltott pártba. Küssel vezér letartóztatásával egyen­ként akadtak fenn az oszt­rák rendőrség által kifeszí­tett hálón az újfasiszta fia­talok. Reinthaler előtt épp Polaceket kapták el az osztrák bűnüldözők, s bé­csi források szerint nagy a valószínűsége annak, hogy egykori feljebbvalója „énekelt”. SZ. F. F. Novosztyi-Kurír exkluzív könyvet Sztahanovnak Emlékszik még a kedves olvasó egy bizonyos Alekszej Sztahanov­­ra? Nevét egy egész mozgalom vi­selte az egykori szocialista világ­ban. A korábban ismeretlen bá­nyász 1935 augusztusában tizen­­négyszeresen teljesítette túl a ter­vet, s ezzel elindult egy szovjet karrier. Az országnak szüksége volt a munkáshősökre, a paraszt­hősökre, de az már egyáltalán nem érdekelte a sztálini vezetést, mivé lesznek ezek az emberek a dicső­ség, a hírnév és a kitüntetések sú­lya alatt. A Központi Pártlevéltár utódszervezete, az oroszországi Legújabbkori Történelmi Levél­tár gyűjteményéből került elő az a anaszos levél, amelyet a munka­ős Sztahanov írt Sztálinnak. Sztahanov egyébként már 1936- ban letette a csákányt és egyre fel­jebb kapaszkodott a szamárlétrán: kezdetben előadó, majd bánya­igazgató, 1943-tól pedig a Széni­pari Minisztérium dolgozója. A fent említett levelet 1945 szep­temberében írta, akkor, amikor az egész ország romokban hevert. Nem véletlen, hogy a Központi Pártlevéltárban „Szigorúan tit­kos!” jelzéssel ellátva őrizték. „C. M. Malenkov elvtársnak Az OK/b/P KB Titkárságának 1945. IX. 5-én kelt határozata ér­telmében bennünket, bíztak meg azzal, hogy intézkedjünk Sztaha­nov elvtárs Sztálin elvtárshoz in­tézett, anyagi segítséget kérő le­velével kapcsolatban. Beidéztük Sztahanov elvtársat, és kiderült, hogy valóban megle­hetősen rossz körülmények között él családjával. Nagy családja van: négy gyereket és három öreget, őt magát is beszámítva 10 embert kell eltartania. Kétezer rubel fize­tést kap, sokba kerül a lakás fenn­tartása és a család ellátása. Sürgősen intézkedtünk, hogy tatarozzák a lakást, néhány bútor­darabbal is kisegítettük, és köz­benjártunk a lakbér csökkentése érdekében. Elláttuk kedvezmé­nyes élelmiszer- és iparcikk-vásár­lási könyvecskével és háromezer rubelre emeltük a fizetését. Ezenfelül Csadajev elvtárs megígérte, hogy keres számára egy kisebb nyaralót. Ami az autót illeti, valóban van két autója, de mindkettő rossz. Pobjedát még nem adhatunk, mert még nem került forgalomba, addig is keresünk neki valamilyen autót. A Sztahanov elvtárssal folyta­tott beszélgetésből megállapítot­tam, hogy nagyon keveset olvas és kultúra tekintetében elmaradott. Már kértük önt, Malenkov elv­társ, adjon utasítást arra vonatko­zóan, hogy könyvet juttathassunk Sztahanovnak. Nem valószínű, hogy nyomban ráveti magát a könyveibe, de a juttatás valószí­nűleg felkelti az érdeklődését. Ami a magánéletben tanúsított magatartását illeti, keményen megfedtük és figyelmeztettük, hogy ne járjon annyit az étter­memé, és ne veszítse el az önfe­gyelmét, ne garázdálkodjon. Kez­detben mindent tagadott, de ami­kor szembesítettük a tényekkel, ígéretet tett arra, hogy megválto­zik. Majd meglátjuk, mennyit ér az adott szava... Ezt végeztük Sztahanov pana­szos levele nyomán.” 1992. február 12.

Next