Kurír - reggeli kiadás, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-14 / 193. szám
It Félrecsöngetés A bécsi Jaguár cég rendezett egy „külön bejáratú” Look of the Year-versenyt. Az év jaguáros arcát ezúttal fényképek alapján válogatták ki. Egy hongkongi és egy amerikai leányzót követően a harmadik helyezett Harmath Mariann lett a XI. kerületből. Díja: egy kétszemélyes kaliforniai út, amelyre legeslegjobb barátnőjét, Somorjai Beát viszi magával, aki a Tv 1 Hét szépe versenyének nyertese volt. - Gondolom, már gyerekkorában is manöken szeretett volna lenni. - Távolról sem - felel Harmath Mariann. Egy félrecsöngetésnek köszönhetem az egész karrieremet. Egyszer, néhány évvel ezelőtt, fölmentem a barátnőmhöz és csöngettem az ajtón. Az kinyílt, és a küszöbön ott állt maga Flipper Öcsi. Véletlenül a szomszédba csöngettem be. - És ezt el is higgyem? - Pedig így történt. Öt percig elbeszélgettünk, majd Öcsi meginvitált másnapra a Fészek Klubba. Magam sem tudom, miért, elmentem a megbeszélt találkozóra, attól kezdve belecsöppentem a modellek és zenészek alkotta világba, amely egészen más, mint az a társaság, ahol addig forogtam. - Miért volt más? - Itt is, ott is hülyéskedett, viccelődött az ember, hiszen még kamaszlány voltam, de az az igazság, hogy a show-biznisz világában ez a hülyéskedés már nagyon is céltudatos. Sajnos, a régi barátaimtól eltávolodtam. Ez volt az ára a viszonylagos ismeretségnek, annak például, hogy tavaly én voltam Miss Barcelona. - Én pedig - veszi át a szót Somorjai Bea - 1991-ben lettem Albertfalva szépe. Egy strandon volt a kerületi szépségkirálynő-választás, valaki belökött a körbe, erre megválasztottak. Kis túlzással így lettem első helyezett. Egyébként még iskolába járok, 16 éves vagyok. (PAYER) Harmath Mariann és Somorjai Bea Ujjfir BRINGÁSOK. Karl Marx, azaz Marx Károly, hamiskásan mosolygott egy fehér pólóra nyomva. Gazdája, a szemüveges német srác csengetett egy kicsit, majd bizonytalanul nézett körbe. Néhány perc múlva befutottak a zöldre mázolt társak. Mindeközben egy varázsos mosolyú, kedves hölgy igazi pomázi, friss levegőt varázsolt elő szatyrából. Természetesen palackba zárva, hogy el ne illanjon a benzingőzös légtérben. Tegnap délután pontban hat órakor úgy negyven kerékpáros fiatal akarta meghódítani röpke negyed órára a Clark Ádám teret. Pomázról érkeztek, azzal a feltett szándékkal, hogy körbekörbe karikázzák az amúgy nagyon forgalmas placcot. S mindezt tették volna úgy, hogy tizenöt percen keresztül a forgalom elől lezárt területen transzparensekkel, kiadványokkal kerékpárjukon egész egyszerűen csak bringáztak volna. Móra Vera, az EYFA (Európa Fiataljai az Erdőkért) -csoport vezetője idegesen rohangált a magyar, holland, francia, lett és litván kerékpárosok között. - Most derült ki, hogy a rendőrség nem akarja lezárni a teret. Márpedig ennek az akciónak csak így van értelme. Természetesen kértünk engedélyt, de sajnos ebben nem szerepelt pontosan, hogy mi a forgalom elől lezárt területen szerettünk volna kerékpározni. Arra várunk, hátha engedélyezi valaki. - Nem félnek az autósok haragjától? Az egyik legforgalmasabb csomópont lezárásával megbénulhat az egész város. Szeretnénk magunkra felhívni a figyelmet. Jó lenne, ha végre az autóstársadalom tudomásul venné, hogy a kerékpározás is része forgalomnak. Nem ellenérzéseket akarunk kiváltani, hanem azt tudatosítani, hogy egy autós is ülhet kerékpárra néha a benzingőzös kocsi helyett. A másik fontos dolog, amiért itt vagyunk, hogy minél hamarabb javuljanak a kerékpározás feltételei Magyarországon. Nálunk nincsenek, illetve alig vannak kerékpárutak. Minél hamarabb változtatni kell ezen. Ez az akció tényleg csak felhívó jellegű. Az EYFA tagjai Pomázon körülbelül nyolcvanan vagyunk - két nap múlva kerékpárra ülnek, hogy Románián keresztül Bulgáriába, egy ökotópiai táborba érkezzenek meg. Ott mi magunk fogjuk megtermelni és előállítani mindazt, amire szükségünk lehet a táborozás alatt. Természetesen mindezt bio módon tesszük, hogy a legkevésbé károsítsuk a környező természetet. Már jó néhány perccel elmúlt hat óra, amikor egyértelművé vált, hogy a rendőrök nem zárják le a kerékpárosok miatt a forgalmat. Közben néhányan kerékpárra pattannak, és egyszemélyes tüntetésként lerónak egy-két kört. - Én úgy lógtam meg otthonról, hogy eljöhessek ide - mondja mellettem egy kamasz srác. - Azt mondtam, hogy a videokölcsönzőbe megyek. - A szülők nem kerékpárpártiak? - Hát nem túlságosan szeretik, ha ilyen helyeken nyomulok. Persze valamennyire igazuk is van. A múltkori bicajtüntetésen majdnem elcsapott egy autó. Akkor persze én is nagyon megijedtem. De ez most valami más, szervezett dolog. Hogy mit várok ettől a tüntetéstől? Semmi különöset. Jó buli, ennyi. - Én a Vajdaságból jöttem - mondja egy másik fiú. - Persze, jól tudjuk, hogy egy ilyen akció nem változtatja meg egy csapásra az embereket. Sőt azt is, hogy nagyon sok autósból inkább indulatot vált ki, mint megértést és szimpátiát. De hát végre figyelembe kellene venniük, hogy mi is létezünk. Ahogy befelé jöttem a városba, komolyan megijedtem. Mintha a Brazil című filmben lettem volna. A kerékpározás területe valóban a zöld, a nyitott táj. De ezek a területek többek között azért pusztulnak el, mert autóutakat kell építeni. Az emberek meg azért halnak meg korábban, mert lépésről lépésre szívják magukba a benzingőzt. Ja, mondom magamban, mikor végre elindul a csapat. A kis csengettyűszók elhalnak az autósok dudaszói mellett. Tesznek egy tiszteletkört, majd ráfutnak a Lánchídra, hogy Pesten találkozhassanak a csoport másik felével és együtt vonuljanak a Hősök terére. A mosolygós hölgy kiosztja az autósoknak szánt, pomázi levegővel teli üvegcséket. Néhányan alig akarják elfogadni. De a rábeszélés segít. Végül is egy kis friss levegő nem árthat meg. Aztán pillanatok alatt helyreáll a rend, a benzingőzös, kipufogós rend. A bicajosokból pedig már nem is látszik semmi... SZABÓ BEA Fotó: KRISTA GÁBOR * Aki túlélte a halálát „Úgy éreztem, hogy lebegek, és ugyanakkor csodálatosan szép hangokat hallottam. S ezekhez a hangokhoz harmonikusan illő formákat, színeket és mozgást észleltem. Valahogyan úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül.. Test nélküli szellemi lények vettek körül, akik szeretetet, jóságot, vidámságot sugároztak felém...” írja Jankovich István a Túléltem a halálomat című könyvében. Enkeresésünk újabb állomásához érkezett, amikor az elmúlásban - azaz talán pontosabb így a megfogalmazás: testünk elmúlásában keressük a választ alapvető kérdéseinkre. Jankovich Istvánt ismerhetjük a Nulladik típusú találkozások című tévéműsorból. Ijesztő visszagondolni, hogy az akkor már halálos beteg Déri Jánosnak hogyan adott „útmutatót”. Talán mindannyiunknak szól most ez az írás, ne féljünk a test halálától. A könyv nem egyfajta végről, hanem az ÉN-tudat átalakulásáról szól. Mi az élet? Mi vár ránk a halál után? Mi valójában az ember, van-e lelke és szelleme? Hogyan teremtődött a világ? Ilyen kérdésekre igyekszik választ adni a szerző, aki átélte a klinikai halál hat percét. Beszámol arról is, hogyan szemlélte lelke a testétől elvált eseményeket a luganói országúton. A hajdani építészmérnök nem keres olcsó poénokat, nem állítja, hogy ő a világ tökéletes ismerője, hogy tévedhetetlen, hogy ő a tanítómester vagy guru. Úgy érzi, hogy amiket elmond, nem kinyilatkoztatások sorozata, hanem egy őszinte tudósítás egy becsületes, gondolkodó ember következtetéseivel. „Ne higgyenek nekem semmit!De kérem, fogadják szívesen mindazt, amit őszintén, s mint „saját utazásomat”, előadok. Kövessék gondolataimat, és elmélkedjenek el ezekről csendes magányukban... Mert mindenkinek megvan az egyéni útja, s ezek az utak végül mind ugyanahhoz az igazsághoz vezetnek...” Hadd ne folytassam most itt az idézetet. Olvassák el inkább az írást. Okulhatunk belőle. B. É. Gyakran eszembe jutott már, hogy mi lenne, ha egy reggel úgy ébrednék, hogy valamim soha többé nem működik. Nem biztos, hogy sok kedvem lenne a továbbiakban a földi élethez. Különösen a süketséget nem szeretném, hiszen akkor soha többé nem hallhatnék zenét. Éppen ezért mindig nagy tiszteletet éreztem azok iránt, akik megpróbáltak úgy élni, mint egészséges társaik. És nem egy olyannal találkoztam, akikkel az ember két perc után elfelejti a fogyatékosságot. Mellesleg ők is zeneőrültek. És éltem át olyan szégyent, hogy „beteg” társaim húztak ki a lelki gödörből, amikor pedig nekik sokkal több okuk lett volna a jajveszékelésre. Igazából csak ők tudják, hogy mit jelent az élni akarás. Mint Zemlényi Zoli, akinek pedig a vakvéletlen azt szánta volna sorsul, hogy kommunikációképtelen élőhalott legyen. Aztán, mintha tizenévesen felfogta volna Sartre Andorának üzenetét, megtalálta az igazi fogódzkodót az írásban. És már szinte elcsépelt a zenében, a kemény, energikus rockot játszó Kissben. Persze, hogy szenzáció lett a Hoppárézimi, nemcsak irodalmi minősége és újszerűsége miatt. Talán ha nincs ez a baleset, soha nem találkozhat nagy ideáljával, Gene Simmonsszal. Tragikus történetéből nagy sikerű színházi előadás is lett, a hírnév felé repítve , Ternyák Zoltánt. De a lél lényeg nem ez, hanem egy pofonegyszerű üzenet: mi is emberek vagyunk, nem a csodabogarak... GENÉMETH ! Reggel és délután megjelenő országos napilap Reggeli kiadás III. évfolyam 193. szám Főszerkesztő: Szűcs Gábor Felelős szerkesztő: Müller Tibor Főszerkesztő-helyettesek: Meruk József és Őri B. Péter Kiadja a KURÍR Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság Felelős kiadó az rt elnök-igazgatója Igazgató: Pethes Sándor és Sárosi István Termelési igazgató: Lukács Zsuzsanna Technikai igazgató: Csutor György Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1122 Budapest XII., Hajnóczy u. 7-9. Postacím: 1525 Budapest, Pf. 72 Telefon (PBX-központ): 202-5166 Telefax: 202-6802; 202-6659 Hirdetésfelvétel: 202-5166 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) közvetlenül, utalványon vagy átutalással. Előfizetési díj: Reggeli KURÍR: egy évre 4560 Ft, fél évre 2280 Ft, negyedévre 1140 Ft, egy hónapra 380 Ft. Délutáni KURÍR: egy évre 3730 Ft, fél évre 1860 Ft, negyedévre 930 Ft, egy hónapra 310 Ft. Szedés: KURÍR RT. A fotó kidolgozás Forte papíron készült Nyomtatás: Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0865-9001 12 4 8 16 , 1 1992. július 14.