Kurír - reggeli kiadás, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1992-07-14 / 193. szám

I­t Félrecsöngetés A bécsi Jaguár cég rendezett egy „külön bejá­ratú” Look of the Year-ver­­senyt. Az év ja­­guáros arcát ezúttal fényké­pek alapján vá­logatták ki. Egy hongkongi és egy amerikai le­ányzót követően a harmadik he­lyezett Harmath Mariann lett a XI. kerületből. Díja: egy két­személyes kali­forniai út, amelyre leges­­legjobb barát­nőjét, Somorjai Beát viszi magá­val, aki a Tv 1 Hét szépe verse­nyének nyertese volt. - Gondolom, már gyerekkorá­ban is manöken szeretett volna lenni. - Távolról sem - felel Harmath Mari­ann. Egy félre­­csöngetésnek köszönhetem az egész karrieremet. Egyszer, néhány évvel ezelőtt, föl­mentem a barátnőmhöz és csön­gettem az ajtón. Az kinyílt, és a küszöbön ott állt maga Flipper Öcsi. Véletlenül a szomszédba csöngettem be. - És ezt el is higgyem­? - Pedig így történt. Öt percig elbeszélgettünk, majd Öcsi megin­vitált másnapra a Fészek Klubba. Magam sem tudom, miért, elmen­tem a megbeszélt találkozóra, attól kezdve belecsöppentem a modellek és zenészek alkotta világba, amely egészen más, mint az a társaság, ahol addig forogtam. - Miért volt más? - Itt is, ott is hülyéskedett, vicce­lődött az ember, hiszen még kamasz­lány voltam, de az az igazság, hogy a show-biznisz világában ez a hülyés­­kedés már nagyon is céltudatos. Saj­nos, a régi barátaimtól eltávolodtam. Ez volt az ára a viszonylagos isme­retségnek, annak például, hogy ta­valy én voltam Miss Barcelona. - Én pedig - veszi át a szót So­morjai Bea - 1991-ben lettem Al­bertfalva szépe. Egy strandon volt a kerületi szépségkirálynő-választás, valaki belökött a körbe, erre megvá­lasztottak. Kis túlzással így lettem első helyezett. Egyébként még isko­lába járok, 16 éves vagyok. (PAYER) Harmath Mariann és Somorjai Bea Ujjfir BRINGÁSOK. Karl Marx, azaz Marx Károly, hamiskásan mosolygott egy fe­hér pólóra nyomva. Gazdája, a szemüveges német srác csenge­tett egy kicsit, majd bizonytala­nul nézett körbe. Néhány perc múlva befutottak a zöldre má­zolt társak. Mindeközben egy varázsos mosolyú, kedves hölgy igazi pomázi, friss levegőt vará­zsolt elő szatyrából. Természe­tesen palackba zárva, hogy el ne illanjon a benzingőzös lég­térben. Tegnap délután pontban hat órakor úgy negyven kerékpáros fiatal akarta meghódítani röpke negyed órára a Clark Ádám te­ret. Pomázról érkeztek, azzal a feltett szándékkal, hogy körbe­­körbe karikázzák az amúgy na­gyon forgalmas placcot. S mindezt tették volna úgy, hogy ti­zenöt percen keresztül a forgalom elől lezárt területen transzparen­sekkel, kiadványokkal kerékpárju­kon egész egyszerűen csak bringáz­tak volna. Móra Vera, az EYFA (Európa Fiataljai az Erdőkért) -csoport vezetője idegesen rohangált a magyar, holland, francia, lett és litván kerékpárosok között. - Most derült ki, hogy a rend­őrség nem­ akarja lezárni a teret. Márpedig ennek az akciónak csak így van értelme. Természe­tesen kértünk engedélyt, de saj­nos ebben nem szerepelt ponto­san, hogy mi a forgalom elől le­zárt területen szerettünk volna kerékpározni. Arra várunk, hát­ha engedélyezi valaki. - Nem félnek az autósok ha­ragjától? Az egyik legforgalmasabb csomópont lezárásával megbénul­hat az egész város.­­ Szeretnénk magunkra fel­hívni a figyelmet. Jó lenne, ha végre az autóstársadalom tudo­másul venné, hogy a kerékpá­rozás is része forgalomnak. Nem ellenérzéseket akarunk kiváltani, hanem azt tudatosíta­ni, hogy egy autós is ülhet ke­rékpárra néha a benzingőzös kocsi helyett. A másik fontos dolog, amiért itt vagyunk, hogy minél hamarabb javuljanak a kerékpározás feltételei Magyar­­országon. Nálunk nincsenek, illetve alig vannak kerékpár­utak. Minél hamarabb változ­tatni kell ezen. Ez az akció tényleg csak felhívó jellegű. Az EYFA tagjai­­ Pomázon kö­rülbelül nyolcvanan vagyunk - két nap múlva kerékpárra ül­nek, hogy Románián keresztül Bulgáriába, egy ökotópiai tá­borba érkezzenek meg. Ott mi magunk fogjuk megtermelni és előállítani mindazt, amire szük­ségünk lehet a táborozás alatt. Természetesen mindezt bio módon tesszük, hogy a legke­vésbé károsítsuk a környező természetet. Már jó néhány perccel elmúlt hat óra, amikor egyértelművé vált, hogy a rendőrök nem zár­ják le a kerékpárosok miatt a forgalmat. Közben néhányan kerékpárra pattannak, és egysze­mélyes tüntetésként lerónak egy-két kört. - Én úgy lógtam meg ott­honról, hogy eljöhessek ide - mondja mellettem egy kamasz srác. - Azt mondtam, hogy a videokölcsönzőbe megyek. - A szülők nem kerékpárpár­tiak? - Hát nem túlságosan sze­retik, ha ilyen helyeken nyo­mulok. Persze valamennyire igazuk is van. A múltkori bicaj­tüntetésen majdnem elcsapott egy autó. Akkor persze én is nagyon megijedtem. De ez most valami más, szervezett dolog. Hogy mit várok ettől a tüntetéstől? Semmi különöset. Jó buli, ennyi. - Én a Vajdaságból jöttem - mondja egy másik fiú. - Per­sze, jól tudjuk, hogy egy ilyen akció nem változtatja meg egy csapásra az embereket. Sőt azt is, hogy nagyon sok autósból inkább indulatot vált ki, mint megértést és szimpátiát. De hát végre figyelembe kellene ven­niük, hogy mi is létezünk. Ahogy befelé jöttem a városba, komolyan megijedtem. Mintha a Brazil című filmben lettem volna. A kerékpározás területe valóban a zöld, a nyitott táj. De ezek a területek többek között azért pusztulnak el, mert autó­­utakat kell építeni. Az emberek meg azért halnak meg koráb­ban, mert lépésről lépésre szív­ják magukba a benzingőzt. Ja, mondom magamban, mi­kor végre elindul a csapat. A kis csengettyűszók elhalnak az au­tósok dudaszói mellett. Tesznek egy tiszteletkört, majd ráfutnak a Lánchídra, hogy Pesten talál­kozhassanak a csoport másik fe­lével és együtt vonuljanak a Hősök terére. A mosolygós hölgy kiosztja az autósoknak szánt, pomázi levegővel teli üvegcséket. Néhányan alig akarják elfogadni. De a rábe­szélés segít. Végül is egy kis friss levegő nem árthat meg. Aztán pillanatok alatt helyreáll a rend, a benzingőzös, kipufo­­gós rend. A bicajosokból pedig már nem is látszik semmi... SZABÓ BEA Fotó: KRISTA GÁBOR * Aki túlélte a halálát „Úgy éreztem, hogy le­begek, és ugyanakkor csodálatosan szép han­gokat hallottam. S ezek­hez a hangokhoz har­monikusan illő formá­kat, színeket és mozgást észleltem. Valahogyan úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül.. Test nélküli szellemi lények vettek körül, akik szere­­tetet, jóságot, vidámsá­got sugároztak felém...” írja Jankovich István a Túléltem a halálomat cí­mű könyvében. Enkere­­sésünk újabb állomásá­hoz érkezett, amikor az elmúlásban - azaz talán pontosabb így a megfo­galmazás: testünk elmú­lásában keressük a vá­laszt alapvető kérdése­inkre. Jankovich Istvánt ismerhetjük a Nulladik típusú találkozások című tévéműsorból. Ijesztő visszagondolni, hogy az akkor már halálos beteg Déri Jánosnak hogyan adott „útmutatót”. Talán mindannyiunknak szól most ez az írás, ne fél­jünk a test halálától. A könyv nem egyfajta vég­ről, hanem az ÉN-tudat átalakulásáról szól. Mi az élet? Mi vár ránk a halál után? Mi valójában az ember, van-e lelke és szelleme? Hogyan te­remtődött a világ? Ilyen kérdésekre igyekszik vá­laszt adni a szerző, aki átélte a klinikai halál hat percét. Beszámol arról is, hogyan szemlélte lelke a testétől elvált eseményeket a luganói országúton. A haj­dani építészmérnök nem keres olcsó poé­nokat, nem állítja, hogy ő a világ tökéletes ismerője, hogy tévedhetetlen, hogy ő a ta­nítómester vagy guru. Úgy érzi, hogy ami­ket elmond, nem kinyilatkoztatások soro­zata, hanem egy őszinte tudósítás egy be­csületes, gondolkodó ember következteté­seivel. „Ne higgyenek nekem semmit!­­De kérem, fogadják szívesen mindazt, amit őszintén, s mint „saját utazásomat”, elő­adok. Kövessék gondolataimat, és elmél­kedjenek el ezekről csendes magányuk­ban... Mert mindenkinek megvan az egyé­ni útja, s ezek az utak végül mind ugya­nahhoz az igazsághoz vezetnek...” Hadd ne folytassam most itt az idézetet. Olvas­sák el inkább az írást. Okulhatunk belőle. B. É. Gyakran eszembe jutott már, hogy mi lenne, ha egy reggel úgy ébrednék, hogy valamim soha többé nem működik. Nem biz­tos, hogy sok kedvem len­ne a továbbiakban a földi élethez. Különösen a sü­ketséget nem szeretném, hiszen akkor soha többé nem hallhatnék zenét. Ép­pen ezért mindig nagy tiszteletet éreztem azok iránt, akik megpróbáltak úgy élni, mint egészséges társaik. És nem egy olyan­nal találkoztam, akikkel az ember két perc után elfe­lejti a fogyatékosságot. Mellesleg ők is zeneőrül­tek. És éltem át olyan szé­gyent, hogy „beteg” tár­saim húztak ki a lelki gö­dörből, amikor pedig ne­kik sokkal több okuk lett volna a jajveszékelésre. Igazából csak ők tudják, hogy mit jelent az élni akarás. Mint Zemlényi Zoli, akinek pedig a vakvé­letlen azt szánta volna sor­sul, hogy kommunikáció­képtelen élőhalott legyen. Aztán, mintha tizenévesen felfogta volna Sartre An­dorának üzenetét, megta­lálta az igazi fogódzkodót az írásban. És­­ már szin­te elcsépelt­­ a zenében, a kemény, energikus roc­kot játszó Kissben. Persze, hogy szenzáció lett a Hop­­párézimi, nemcsak irodal­mi minősége és újszerűsé­ge miatt. Talán ha nincs ez a baleset, soha nem talál­kozhat nagy ideáljával, Gene Simmonsszal. Tragi­kus történetéből nagy si­kerű színházi előadás is lett, a hírnév felé repítve , Ternyák Zoltánt. De a lél lé­nyeg nem ez, hanem egy­­ pofonegyszerű üzenet: mi­­ is emberek vagyunk, nem a csodabogarak... GENÉMETH ! ­ Reggel és délután megjelenő országos napilap Reggeli kiadás III. évfolyam 193. szám Főszerkesztő: Szűcs Gábor Felelős szerkesztő: Müller Tibor Főszerkesztő-helyettesek: Meruk József és Őri B. Péter Kiadja a KURÍR Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság Felelős kiadó az rt elnök-igazgatója Igazgató: Pethes Sándor és Sárosi István Termelési igazgató: Lukács Zsuzsanna Technikai igazgató: Csutor György Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1122 Budapest XII., Hajnóczy u. 7-9. Postacím: 1525 Budapest, Pf. 72 Telefon (PBX-központ): 202-5166 Telefax: 202-6802; 202-6659 Hirdetésfelvétel: 202-5166 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) közvetlenül, utalványon vagy átutalással. Előfizetési díj: Reggeli KURÍR: egy évre 4560 Ft, fél évre 2280 Ft, negyedévre 1140 Ft, egy hónapra 380 Ft. Délutáni KURÍR: egy évre 3730 Ft, fél évre 1860 Ft, negyedévre 930 Ft, egy hónapra 310 Ft. Szedés: KURÍR RT. A fotó kidolgozás Forte papíron készült Nyomtatás: Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0865-9001 1­2 4 8 16 , 1 1992. július 14.

Next