Kurír - reggeli kiadás, 1992. augusztus (3. évfolyam, 210-239. szám)

1992-08-01 / 210. szám

Egyholdas médiakert Egy kísérlet és más semmi. Ma így áll a dolog. A tavaszi kí­sérleti műholdas adás folytatása, úgy hírlik, elmarad. Pedig, a tervek szerint, az égi csatorna helyszíni tudósításaival kí­vánták elkápráztatni a magyarok világtalálkozójának vendé­geit. És esetleg némi támogatást begyűjteni a majdani, fo­lyamatos adáshoz. A harmadik csatorna, mint sorszámából következik, nem az első és nem a második. Előbb-utóbb mindenképp elindul, de hogy milyen szakmai és független­ségi garanciákkal, az ugyebár nem mindegy. (Összeállításunk a 7. oldalon) 31. HÉT Kezdetben voltak a külföldről bekerült szexfilmek és horrorok, meglehetősen gyatra minőségben­­ rezgett a kép, a szöveget pedig egy monoton hang ol­vasta a film alá. Később a házi stúdiók minősége egyre jobb lett, s ma már a Magyarországon forgalomba kerülő mű­soros videokazetták jelentős része hami­sítvány, s nem sokkal jobb a helyzet a hangkazetták esetében sem. Az összesí­tések szerint a kazetták árusításából származó legális forgalom évi 1 ,2 milli­árd forint, a kalózkazettákból származó bevétel pedig - bár erről csak becslések vannak - meghaladta ennek kétszeresét. (3. oldal) NYERŐSZÁMOK: o © Q $ Az értékelésnél nem találtak ötöst, a jövő hétre átvitt nyereményösszeg: 76 901 056 forint KALÓZOK ALKONYA NK NYOLC! Hiába is reménykedtek volna a vetélytársak, a kétszáz mé­ter vége felé közeledve a női hátúszódöntő többi résztvevő­je Egerszeginek csak a talpát láthatta. Egér-macska harc folyt az olimpiai uszoda me­dencéjében, Kriszta királynő győzelmével. Darnyi Tamás udvariasabb­nak tűnt sokáig a 200 vegye­sen, néhány vetély­társát az utolsó másodpercekig is elő­zékenyen maga elé engedte. Megtehette, hogy igazolja a régi úszóigazságot: elég a cél­ban elsőnek lenni. A király (hold)udvarában felfedezhető egy másik magyar fiú is: Czene Attila harmadik lett ebben a számban. Ami pedig barcelonai ara­nyainkat illeti: nekünk most­­már nyolc! (Olimpiai összeállításunk a 21-24. oldalon) Meglepetés: megrovás Szerdai szántunkban beszámoltunk arról, hogy Zubek János alezre­des, a Határőrség szóvivője 43 éves korában kérte nyugdíjaztatását. Mint elmondta, távozása után az üzleti életben szeretné kamatoztat­ni tudását, tapasztalatait. Többek között a filmipart szeretné meg­hódítani, de tulajdonosa egy sörforgalmazó cégnek, és gyáralapítói ambíciói is vannak. A pelenkagyárat Kisbéren, a nagy munkanélkü­liséggel küzdő kisvárosban szeretné társaival megalapítani. (Folytatás az 5. oldalon)

Next