Kurír - esti kiadás, 1992. szeptember (3. évfolyam, 170-191. szám)
1992-09-29 / 190. szám
1992. szeptember 29. Mi újság,doktor úr? A nemzetközi orvosi szakirodalomból dr. Czeizel Endre tallózik öregedő kismamák A szakorvosok véleménye szerint az anyai életkor előrehaladtával fokozatosan romlik a szülés biztonsága, vagyis gyakoribbá válnak a komplikációk. Bármennyire így van, tény, hogy a világon egyre emelkedik a szülésre vállalkozók életkora. Míg az USA- ban 1970 és 1986 között ezer kismamából nyolc volt 30 évnél idősebb, 1986-ban már tizennyolc. A 35 és 39 év közöttieknél megháromszorozódott a szülésre vállalkozók száma, a 40 éven felüliek között pedig kétszeresére emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ma már nem kizárólag a biológiai tényezők játszanak szerepet a gyermekvállalásban, az orvostudománynak éppen ezért fel kell készülnie a komplikációk kivédésére. RÁKBETEG GYERMEKEK A csernobili atomkatasztrófa egészségügyi következményeiről sok állítás és cáfolat látott már napvilágot, most végre megjelent az első, igazán bizonyított és nemzetközileg ellenőrzött adatsor. E szerint a 15 évesnél fiatalabbak pajzsmirigyrákos megbetegedése rohamosan emelkedik, míg 1986-ban kettő ilyen esetet találtak, addig 1992 első hat hónapjában már harmincat. 1986 óta a betegek száma százegyre emelkedett. Az ügy azért is érdekes, mert eddig úgy tudták, hogy legalább tíz év a betegség kialakulása, de kiderült, hogy ezek a gyerekek még az anyaméhben fertőződtek, és a magzat érzékenyebb az ilyen behatásokra. GYÓGYSZERES GYULLADÁS Régóta felismert tény, hogy a fogamzásgátló tablettát szedő nők körében gyakoribbak a hüvelygyulladások. Az okát sokáig nem tudták, most viszont kimutatták, hogy az így védekezőknél kétszer gyakoribb a klamídiás fertőzés. Talán azért, mert a tabletta megváltoztatja a hüvely vegyhatását, ami kedvezhet a klamídiának, de az is lehet - vélik mások -, hogy a tablettát szedők gyakrabban cserélgetik partnereiket. HÁTRÁNYOS HELYZETBEN Nemrégen közzétett adatok szerint az USA-ban a fekete bőrű lakosság körében huszonkét százalékkal több a rosszul kezelt magas vérnyomás betegség, mint a fehér bőrűeknél. Az adat azért érdekes, mert szinte egybevág a cigányság körében észlelt hazai tapasztalatokkal. Ez az egyébként gyógyítható és megelőzhető betegség előkelő helyet foglal el a halálozási okok között, ezért nem mindegy, mi áll a jelenség mögött. Szociológusok szerint a fekete bőrűek nagy hányada nem részesül megfelelő egészségügyi ellátásban, sokaknak nincs biztosítása, és életmódjuk sem kedvez a megelőzésnek. HÜLYÜLŐ EMBERISÉG „Ak is leszünk szenilisek” - énekelték annak idején egy musical szereplői, és nem jártak messze az igazságtól. Egy felmérés szerint a 65-74 éves korosztály három százaléka, a 85 év felettieknek már ötven százaléka válik szenilissé. A betegségek hátterében a gyógyíthatatlan Alzheimer-kór és az érelmeszesedés húzódik. Mivel az emberiség átlagéletkora emelkedik, nem mindegy, milyen állapotba kerülünk öregségünkre. A szakemberek szerint az agyér elmeszesedés megelőzése lenne a megoldás, amihez az kell, hogy az emberek megértsék, hogy már fiatalon és középkorúan kell arra készülniük, milyenek lesznek öregen. KETTÉVÁLT MUNKAHELY A munkahelyi passzív dohányzás ellen kétféle módon védekeznek azokban az országokban, ahol egyáltalán védekezni kellene: vagy elkülönítenek egy sarkot a cigarettázóknak, vagy az egész munkahelyet kettéválasztják. Felmérések szerint ez utóbbinál csupán 9,3 százalékot ér el a környezeti dohányfüst, míg a kijelölt helyen 23 százalékot. Kétségtelen, hogy az ilyen kettéválasztott munkahelyek nagyon költségesek, ezért egyes munkaadók egyszerűbb és olcsóbb megoldással próbálkoznak: egyáltalán nem vesznek fel cigarettázó munkatársakat. ELNÖKI KAMPÁNY Az amerikai elnökválasztási harc egyik érdekes és megfontolandó állomása volt, amikor az egyik legtekintélyesebb orvosi hetilapban mindkét esélyes elnökjelölt közzétette egészségügyi programját. A még hivatalban lévő Bush természetesen az elnöksége alatt elért eredményekre tért ki, részletesen leírva, hogy 1990-ben 666 milliárd dollárt költöttek az egésszégügyre, ami az ország GDP-jének 12,2 százaléka, és ígérte, ez 2000-re 16 százalék lesz. Saját elnökségének is szerepet tulajdonított abban, hogy bár az Egyesült Államok lakossága a föld népességének csupán öt százalékát teszi ki, az orvosi Nobel-díjak ötven százalékát amerikai tudósok kapják. Clinton, az ellenjelölt, főképpen az egészségügyi rendszer és gyakorlat kritikáját taglalta a lapban, megemlítve, hogy tudományos nagyhatalom ide vagy oda, az amerikaiak közül 37 milliónak nincs biztosítása. KÁVÉ Kiebruaalt jegyzet „Az élet nagyon hamar midik, s az ember soha nem beszél a »lényegesről«. Mindig csak feléje beszélt vagy körítlötte, vagy másról. ” Márai Sándor felismerése ez, negyvenkét évvel ezelőtt leírta, én most olvasom, és rájövök (mert van, aki agyilag lassabban érik), hogy mi sem változott. Az elmúlt hetekben ugyanis csak politikai tanulmányokat és pamfleteket olvastam A-tól Z-ig. Jelenünk, jövőnk érdekében íródtak, gondolom, ez volt a szerzők szándéka, nem a tiszteletdíj. Csakhogy azóta minduntalan félreolvasok. Lehet, a szemüveg az oka, lehet a Cavinton, a háziorvosom szerint: meszesedés, mert megkérdeztem tőle, milyen lesz az a „kétkulacsos áfa”, s nem gondolja, hogy akkor bővíteni kellene a kulacsipart a kohásziparral szemben, mert tízmillió állampolgárral számolva az húszmillió kulacs lenne, s ha már lovas-népnemzetiek vagyunk a húspuhító fűszerkeverékkel akár háromkulacsossá is válhatnánk. Egyikben volna a pálinka, másikban a bor, harmadikban a sör. Úgyis kifogásolták, hogy a Soros bejövetele után sörös nemzet lettünk, mert a Sorosadományok sörre változva folytak le az értemiségi torkokon, de ennek köszönhetően is baj van, a nagy belga kan felfalta a széfet, akarom mondani a fészekaljat... Az orvosom aggódva közel hajolt, megemelte szemhéjamat, alánézett, unottan megjegyezte: „Magát meg fogja látogatni az Isten.” - Mikor? - kérdeztem örömmel, rég nem volt vendégem, hátha hoz magával mamát, és sok-sok ajándékot. Beutalt egy pszichoanalitikusnőhöz, aki lefektetett az ágyra és ahelyett, hogy mellém bújt volna, olyan hülyeségeket kérdezett, mint: mi történt velem a gyerekkorban... és meséljek. A doktornő sokkal fiatalabb volt, gondoltam, azért kéri, mert kimaradt életéből a mese. Rajtam ne múljon, volt egyszer, hol nem (többször nem, mint igen), élt egy kis fiú a Partiumban, akinek akkor még nem volt szakálla. Aztán egy nap jöttek az anyaországiak, aztán az előbbiek jóváhagyásával elvitték pajtásomat, Weisz Pistit a németek, aztán visszamentek. Majd jöttek az oroszok, öt évig nem tudtuk mennyi az idő, hány óra van, aztán mentek az oroszok, nőttön nőtt a kisebbséggyűlölet, közben voltam dombelhárító, menekült, s most bennem van az anyaország, meg a világösszes... Olvastam! A bukott kozmopolita önpuccs már odajuttatott, hogy selyemhernyó-tenyésztésbe fogtam, de azok a rusnya állatok szertemásztak, begubóztak az ágy, az asztal alá, a hajlatokba, lelkekbe, új lepkegondolatokkal keltek szárnyra, mint termeszek, megkondult a rendszer lélekharangja, húzzák Gógok, Magógok és demagógok... S tetszik tudni, doktornő, tényleg nem tudom, hogy mi lesz a nyulakkal, mert Weisz Pistit nem lehet kétszer... Bácsi, magát sérelem érte, ugye? Nem, az nem sérelem, ha kiebrudalják jegyzetemet. Olvasom a napi politikát, meg ehhez hasonlókat... a csúsztatásokat. Tetszik tudni, gyönyörűek a széteső mondatai, a fennkölt gondolatok, csak Weisz Pisti, meg Ábel a rengetegben... A szép doktornő homlokán szaporodtak a ráncok, koncentrált, halkan súgta: „Utolsó pillanatban elájul, s már nem emlékszik a »lényegesre«. Mi volt az?... A halál? Nem, az értelem kielégülése, amikor a tünemények zűrzavarában felismert valami igazat. ” NIKOLITS ÁRPÁD A video-8 hőskora 1980. január 20-án öt világcég, a Hitachi, a JVC, a Matsushita, a Philips és a Sony a videózás történelmében korszakalkotóan új rendszert vezetett be. Három évvel később, 1983 márciusában már százhuszonkét cég (!) támogatását élvezte a ma video-8 néven ismert videós világszabvány. Az egyik úttörő, a Polaroid V-8-asa (alul). Viszszajátszani, visszanézni a kamera képét csak úgy lehetett, ha az „asztali adapterbe” visszahelyezték a masinát (felül) Az elvi megállapodáson kívül azonban sokáig nem történt semmi. A JVC és a Matsushita a már egzisztáló VHS rendszer miniatürizált változatának, a VHS-C-nek a piaci megjelentetésén fáradozott, a Sony el volt foglalva a Betamax rendszerrel és a Betamovie kamerával. A helyzetet valaki így elemezte 1984 elején: „A video-8 a harci gázhoz hasonlítható. Mindenkinek van, de senki nem meri bevetni, mert nem lehet tudni, hogy merről fog fújni a szél. ” Ez volt az oka annak, hogy 1984-ben mások jöttek ki a nyolc mm-es készülékekkel: neves fotós cégek, amelyeknek nem volt vesztenivalójuk azzal, hogy elkészíttetnek egy prototípust - ha viszont „bejön a dobás”, óriási lehetőségek nyílnak meg előttük. Legelőször a Kodak lépett színre Kodavision nevű kamkorderével, és Chicagóban már a Polaroid és a General Electric (GE) is csatlakozott azokhoz, akiknek kész nyolc mm-es kamkorderük volt. A felvételeket egyébként nem lehetett rajtuk visszanézni, csak úgy, ha belerakták őket az adapterükbe, ami által mintegy „rendes” asztali videomagnóvá változtak át. Sok új szolgáltatással, előremutató szolgáltatással bírtak ezek a masinák (autofókusz, ellenfénygomb, le- és felkeverés), de irreális áron tudtak csak piacra kerülni. Az egyszerűbb, kevesebbet tudó Kodavision pl. 4500 márka volt 1984-ben, ugyanakkor egy VHS-C kamkorder 3700-ért, egy Betamovie 3500-ért volt kapható. A Philips is elkészített egy kamkordert, de ekkor már látszott, hogy a korai V-8- asok csapata vesztes csapat lesz. Mivel sem a Kodak, sem a Polaroid nem udott önállóan gyártani - a Matsushita, illetve a Toshiba készítették el a mintapéldányokat -, teljesen ki voltak szolgáltatva szállítóiknak. Egyik gyártónak sem volt kapacitása arra, hogy egy új videorendszer áttörésében segédkezzen. A sorozatgyártásig már nem is jutottak el a fotós konszernek ígéretes prototípusai, így történhetett, hogy a video-8 sikertörténete nem a Kodakkal vagy a Philipsszel, hanem a Sonyval kezdődött. Pórul járt kamerák A németországi Kasselben júliusban megrendezett videoművészeti fesztivál megnyitójának egyik látványos eseménye volt egy Käthe Be nevű úr bokszmeccse. Az ellenfelet, egy videokamerát, acélrugós állványra szerelték, és az első menet kezdetét jelző gongütéskor elindították a felvételt. A masina derekasan állta az ütéseket, ám a harmadik menetben technikai K. O.-val vesztett. A meccs végén levetítették a kamera által rögzített képeket, így a nézők fogalmat alkothattak róla, hogy mit kellett „szegénynek” kiállnia. Nem ez az első eset egyébként, hogy efféle fesztiválon pórul jár egy kamkorder. Egy 1988-as, berlini performance alkalmával a művész (Kain Karawahn) felgyújtotta a gépet - így az filmre vette saját pusztulását. Két évvel később ugyanő Salzgitterben egy úthengerrel lapított szét egy példányt a műértő közönség előtt. Töltöttségkijelzők A kamkordertulajdonosok egyik legnagyobb gondja, hogy az akkuval történő üzemeltetéskor csak hozzávetőleges fogalmuk van arról, hogy mennyi ideig készíthetnek felvételt, mikor látják meg a kamkorder keresőjében a rettegett „bat” villogójelzést, ami utolsó figyelmeztetés: lassan abba kell hagyni a forgatást. Sok kamkorder keresőjében ezért négy szaggatott vonal jelzi, hogy feltöltött akkut csatlakoztattunk a készülékre, a vonalkák fokozatos eltűnése pedig a csökkenő kapacitásról ad (körülbelül) tájékoztatást. Ha több akkuval indul valaki útnak, tisztában kell lennie azok feltöltött vagy éppen feltöltetlen állapotával. A legtöbb akkunak ezért egy töltést azonosító jelzése is van: egy recézett, kapcsolószerű gomb eltolásával piros jelzést tehetünk láthatóvá. Ezzel jelezhetjük magunknak, hogy ezt az akkut feltöltöttük, míg a piros, jelzés nélküli akku üres. Természetesen ezzel a módszerrel csak a két végletet tudjuk egy pillantással felmérni. A fenti gondokon segít a folyadékkristályos, kijelzős (LCD-s) akku, aminek skálájáról jól leolvasható a mindenkori töltöttségi állapot. HORVÁTH JÁNOS Kameraverés live show, azaz performance gyanánt Az akku feltöltöttségét a vonalkák jelzik