Kurír - esti kiadás, 1992. október (3. évfolyam, 192-212. szám)
1992-10-01 / 192. szám
4 AHOL MAXWELL 18 FIZETETT A kínzókamra titkai Nem önéletrajzként, hanem vállalati beszámolóként jellemezte szerzője azt a száznyolcvan oldalas könyvet, amely „Ez csak egy játék” címmel jelent meg Londonban. Mindenesetre furcsa cég tette közzé: főnöke a 37 esztendős Lindi St. Clair, akit csak korbácskirálynőként emleget a brit sajtó. A telt hölgy (mellbősége 163 centiméter) hamar elszakadt matróz atyjától, s tizenhárom évesen már gyermekprostituáltként rótta saroktól sarokig az utcákat. Húsz éve rájött, az az igazi üzlet, ha szadószakértővé válik. Először alkalmazottként korbácsolta az ilyen mulatságra vágyó urakat, majd önállósította magát. Nyugat-Londonban övé a híres szexuális „kínzókamra”, s ennek üzletmenetéről közöl részleteket. Hangsúlyozza, hogy nem a levegőbe beszél, állításait hang- és videokazettákkal is képes alátámasztani, ezeket három példányban, biztonságos helyeken őrizteti. Nem célja a zsarolás, ezeket csak önvédelmi eszköznek tekinti, ha történetesen őt rágalmaznák. Könyvében ezért neveket nem említ, annál érdekesebbek az összegező statisztikák. Törzsvendégeinek száma ötezer-harminchét. 12 241 látogatóról írja, hogy már voltak ott korábban is, 23 958-an egyetlenegyszer tűntek fel. Kétszázhuszonöt „boyfriend”-ről ír, ez a politikusok fedőneve. Közülük kétszáznégyen alsóházi képviselők voltak vagy még ma is azok, s ketten miniszteri tisztséget is betöltötték. „Nem akarom, hogy bajuk legyen az asszonnyal, ezért nevet nem írtam, de lehet, hogy van, aki a kollégák közül rájuk ismer” - nyilatkozta a diszkrét szerző. Egy hátsó pados munkáspárti honatyát „Exhibi”-nek becéz, mert a földalattin csupán egy balonkabátba öltözve utazott, s azt nyitogatta. Társát, a „Bűzbombát” kellemetlen testszaga jellemzi. Számos konzervatív képviselő úgy próbálta levezetni a miniszterelnök asszonnyal szemben érzett indulatait, hogy megkérték Lindht, Margaret Thatcher gumimaszkjában korbácsolja őket. A frakcióból négyen is voltak - lehet, hogy egymásnak adták az ötletet akik azt kívánták: korbács helyett ugyanolyan nehéz bőrtáskával ütlegeljék őket, mint amilyent az akkori kormányfő hordott. Egyetlen nevet azonban nyilvánosságra hozott a díszes körből, igaz, az illetőnek már minden mindegy. Többször megfordult a pincében Robert Maxwell, méghozzá ismert nemzetközi fegyverkereskedők társaságában, s a korbácssuhintások közben óriási üzletekről tárgyaltak. Miközben a sajtócézár 32 ezer alkalmazottja nyugdíjalapjának elsikkasztásán merenghetett, a hétkorbácsos hölgynek nem lehetett oka a panaszra: egy-egy alkalommal 110 ezer forintnak megfelelő honoráriumban részesült. FERENCZY-EUROPRESS Tolsztoj is kommunista? Leó helyett Ausztria A fenti címben semmi ellentmondás nincs. Mindössze annyi történt, hogy Szentpétervárott e hét elejétől kezdve az Ausztria névre „hallgat” az a hatalmas, negyvenhétezer négyzetméteres tér, amelyet eddig Tolsztoj térként ismert mindenki. Hogy az ötlet mennyiben eredeti, afelett immár nem érdemes eszmefuttatásokba bocsátkozni. Elég, ha a tényeknél maradunk. Ezek szerint az ötlet 1991 szeptemberében, Franz Vranitzky osztrák kancellár hivatalos moszkvai látogatásának idején, mégpedig a két államférfi feleségeinek, Raissza Gorbacsovának és Christine Vranitzkynak a beszélgetésén született. Az akkor felvázolt elképzeléseket tettek követték. Számos osztrák cég és bank sorakozott fel az Ausztria teret megvalósítani szándékozók táborába. Elég csak néhányat említeni közülük: a Bank-Austria, a Theuhand, a Porr-Bau éppen úgy részt kíván kapni a tér új arculatának kialakításában, mint az Ankerbot. Az előbbiek az itt létesülő irodák, élelmiszer- és divatüzletek, illetve lakások mmsterretch-Pl kialakításában, míg az utóbbi egy elegáns cukrászda létrehozásában vállal a közeljövőben részt. A kancellárné elképzelései szerint több étterem és egy gyógyszertár is létesül majd a patinás környezetben. A munkálatok végeztével pedig az egykor (még most is) kapott arculatot mutató tér helyén Szentpétervár „ékszerdoboza” jön létre, sok ezer helyi lakos és ide látogató turista örömére. Az Ausztria tér „névadói” között természetesen ott volt Anatolij Szobcsak, a 3,8 millió lakosú metropolis polgármestere is. A bécsi Kurier munkatársának elmondta, nem lehetetlen, hogy a Nagy Péter cár által alapított város ismét visszanyeri fővárosi rangját. Egy ide vonatkozó terv szerint Moszkva és az államszövetség tagállamainak többi fővárosa a jövőben is kormányzati székhely marad, Szentpétervárott pedig a FÁK közös parlamentje végezné munkáját. Mint kifejtette, a város ily módon olyan szerepet töltene be az államszövetség életében, mint amilyet Brüsszel vagy Strasbourg játszik az Európai Közösségekben. Egy másik kérdésre válaszolva a polgármester elmondta, hogy az erősen leromlott állapotban lévő város felújítási munkálataiban Ausztrián kívül más országok is részt vesznek. A nagyszabású tervek szerint a Névaparti városban német, olasz, brit és amerikai cégek, mintegy kétszáz bank jelenik meg hamarosan, Jacques Chirac pedig hamarosan ugyancsak a cári város vendége lesz: részt vesz a Párizs tér megnyitóünnepségén. Ugyancsak osztrák cégek működnek közre az Ausztria elnevezésű kórház berendezésében. Christine Vranitzky mindehhez csak annyit fűzött hozzá: különös örömmel tölti el az, hogy a nagyszabású tervek osztrák cégek segítségével jönnek majd létre. CS. K. Szobcsak és Christine Vranitzky a téren 1992. október 1. KINKEL KÍNJAI Németország újdonsült külügyminisztere, Klaus Kinkel még nem igazán szokott bele a diplomácia finom világába. A meggondolatlan bonni politikus gyakran kénytelen eltűrni, hogy saját beosztottjai korrigálják. A múlt héten egy rádióinterjúban Kinkel azt találta mondani, hogy „abszolút érthetőnek tartom, hogy az iszlám világ megsegíti Bosznia-Hercegovina veszélyben lévő muzulmánjait, hiszen ez teljesen normális dolog”. A NATO és az Európai Közösség diplomatái majd’ idegösszeomlást kaptak e kijelentés hallatán, hiszen ezzel Kinkel valósággal európai beavatkozásra invitálta az iszlám világ hatalmait. A külügyminisztérium szorgalmas tisztségviselői azonnal törölték a bajt okozó mondatot az interjú nyilvánosságra hozott írásos változatából. A gond csak az volt, hogy a javításról elfelejtették kikérni a miniszter véleményét, másrészt pedig a Szövetségi Sajtóügyi Hivatal még aznap közölte az interjú teljes szövegét a félreérthető mondatok meghagyásával. Különösen Párizsban orroltak meg a német kijelentésre, hiszen az európai egyesülési folyamat francia ellenzői saját kormányuk szemére hányják, hogy az a hatalmas gall nemzethez méltatlanul valósággal hajbókol a germánok előtt, és mindenben követi Helmuth Kohl nagyhatalommá vált országát. V A. ■ —n KiHl A A szent harcosok már el is indultak Az iszlám világ érti a hívó szót Végtelen Kolumbiába Nem akarja, hogy teljesen ellepjék a Kolumbuszmegemlékezés most tetőző hullámai? Még itt az utolsó alkalom, hogy gyorsan elutazzon valahova külföldre, és megússza az Újvilág felfedezésének nagy cécóval kísért 500. évfordulóját! Nem valószínű, hogy túl sokan épp az ötletes reklámszöveg miatt rohanták volna meg az utazási irodákat, de azért a gunyoros megfogalmazás árulkodó lehet. Bizony, az Egyesült Államokban is rengetegen unják már a visszaemlékezések, tudományos ülések és ünnepi rendezvények szakadatlan sorát, amely gyaníthatólag most, október 12-én jut el csúcspontjára. S ha eddig nem volt hiány Kolumbusz-programokban, akkor a befejezéskor még inkább ez a helyzet: kulturális és szórakoztató események tömkelegét, helyi fesztiválok záróakkordjait időzítették jó előre a nagy, kerek évforduló napjához az USA számos államaiban is. Korabeli stílusban épített vitorláshajók felvonulása és utcabál, tűzijáték-parádé és hispán foklórműsor - a választék szinte zavarbaejtő. Más kérdés, hogy nem minden grandiózus elképzelés találkozik a tervezett lelkes fogadtatással. A Dominikai Köztársaságban például (a história szerint itt, Hispaniola szigetén érte el az amerikai földrészt a felfedező) szabályos belpolitikai vihart kavart a kormányzat egyik nagyszabású terve. Tízemeletes épületóriást emeltek Santo Domingo egyik, mindeddig szegénynegyednek számító részén (hossza kilenc futballpályáéval egyenlő!), ott, ahol a legenda szerint az admirális először lépett partra. Az épület fekvő kereszt alakú, s ami még különösebb, tetejéről másfél száz hatalmas reflektor világítja meg az eget. Faro a Colon - Kolumbusz világítótornya, így nevezik a létesítményt, amelynek fényét a becslések szerint jó időben akár a kétszáz mérföldre lévő Puerto Ricóról is látni lehet majd. A kormány reményei szerint a felfedező - persze vitatott hitelességű - földi maradványainak és egy emlékmúzeumnak is otthont adó épület turisták millióit vonzhatja évente. A helyi lakosságot viszont e rózsaszín koncepciók csöppet sem hatják meg, ők csak azt látják, hogy a roskatag házakat elsöpörték, a nincsteleneket elkergették, s a díszes beruházást három méter magas, két és fél kilométer hosszú fallal vették körül, szinte külön világot teremtve ezzel a környező, külföldiek szemében nyilvánvalóan nyomorúságos kunyhórengeteg közepén. Hogy mindez mennyi pénzt emésztett fel, arról az illetékesek mélyen hallgatnak. A rossz nyelvek szerint legalább hetvenmillió dollárt költöttek, s ez a kis karibi állam sanyarú életszínvonalát ismerve valóban megdöbbentő summa. Valószínűleg ez magyarázza, hogy még a befolyásos katolikus egyház is tüntetőleg távol tartja magát az átadási ceremóniától, sőt előre bejelentették, hogy az október 12-én éppen Dominikában tartózkodó II. János Pál sem megy el a „világítótorony” avatási szertartására. Helyette a pápa demonstratív módon Santo Domingo közelében, egy kisvárosban celebrál majd misét. Ami azt illeti, a kritikák teljesen megalapozottak. Dominikában a munkanélküliség harminc százalék körül jár, az infláció meghaladja a száz százalékot, rendszeresek az akár fél napig is eltartó áramszünetek, s a főváros tekintélyes részén még egészséges ivóvíz sincs. Ilyen körülmények között aligha a nagy felfedező emlékének szentelt tipikus presztízsberuházás volt az, amire a hétmillió lakosú közép-amerikai országban a leginkább szükség lehetett. SZEGŐ GÁBOR