Kurír - reggeli kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-02 / 1. szám

4 ■jjjrtr Újévtől egység Francois Mitterrand francia köz­­társasági elnök méltatta újévi be­szédében az európai egységet, ám sajnálkozott amiatt, hogy újjáéled a faji vagy a vallási eszmékre épülő­ nacionalizmus, feltámad a régi ve­télkedés, nemegyszer a régi gyű­lölködés, amelyről már azt hittük, régen elfelejtődött. Számos példa bizonyítja e megállapítások igaz voltát, közülük a legkirívóbb a mai Kelet-Európában a boszniai hábo­rú, az etnikai tisztogatások, a nyo­morúság és a halál ottani táborai. Klaus Kinkel német külügymi­niszter a másik Európáról szólva megállapította: a legkevesebb 340 millió embert felölelő belső piac megteremtésével az Európai Kö­zösség történelmi célt ért el, a jö­vőben a korlátozások megszűnésé­ből adódó esélyek kihasználásán van a hangsúly. Németország nyu­gati határain például ezer vámos válik fölöslegessé, sokukat a né­­met-cseh vagy a német-lengyel ha­tárra irányítják, jelezvén a tenden­ciát: az Európai Közösség nemzeti határainak ellenőrzése helyett a kö­zösség külső határainak védelmére helyeződik a hangsúly. Biztonsági okokból persze ezeken a régi belső határokon megmarad a személyi ellenőrzés, igaz, csak szúrópróba­szerűen, legalább 1993 közepéig, már csak azért is, mert a belső ha­tárok teljes lebontását és az EK-ha­­tár fokozott figyelését lehetővé te­vő schengeni szerződés ratifikációs folyamata nem zárult le, illetve Nagy-Britannia, Írország és Dánia alá sem írta azt. Az egységes belső piachoz szükséges törvények 95 százalékát meghozták már, sőt azok 75-80 százalékát át is ültették eddig a nemzeti jogrendszerekbe. Az egység megteremtése persze áldozatokat is igényel. A németek számára például a belső piac léte péntektől azon is lemérhető, hogy tizennégyről tizenöt százalékra emelték a többletértékadót. A jö­vőben az EK-n belül ezen adófajta minimuma tizenöt százalék. Árszínvonalban továbbra is vannak eltérések az Európai Kö­zösség országai között. A szemé­lyi használatra vásárolt árukat gyakorlatilag akadálytalanul lehet behozni, bár alkoholra és do­­hányneműekre bizonyos felső ha­tárokat megállapítottak: nyolcszáz darab cigaretta, négyszáz szivar­ka, kétszáz szivar, tíz liter égetett szesz, száztíz liter sör, kilencven liter bor. SZILVESZTER PUSKAROPOGÁSSAL Miközben New Yorkban, a hí­res Times Square-en százez­rek ünnepelték a szilvesztert, a még húsz napig hivatalban lé­vő amerikai elnök, George Bush Szomáliába utazott, hogy a kemény ottani viszo­nyok között szolgáló katonái körében köszöntse az új évet. Az egyszerűen csupán éh­­ségközpontnak nevezett Bai­­doában, ahol még ma is há­romszáz ember hal meg na­ponta éhség és járványok kö­vetkeztében, Bush egy árva­házat keresett fel. A gyerme­kek, akik mind a polgárhábo­rúban vesztették el szüleiket, virágokkal és maguk készítet­te ajándékkal köszöntötték az elnököt, ő pedig megígérte, hogy közelgő leköszönése után is számíthatnak az ame­rikai támogatásra. A Szomáliai főváros, Mogadisu közelében lévő Bell Doyle támaszpon­ton újév napján Bush együtt ebédelt katonáival. Amióta december 9-én az amerikaiak partra szálltak, lé­nyegesen több élelmiszerse­gélyt sikerült eljuttatni az éhezőkhöz, csupán az elmúlt tíz napban kilencszáz tonnát. Igaz, múlt keddig az Egyesült Államokból összesen 12 500, tizenhét másik országból pe­dig 6400 katona biztosítja ezeket az útvonalakat. Jólle­het a háborúzó hadurak né­hány napja látszólag békét kötöttek, a fegyverek mégis ropognak Szomáliában: leg­utóbb éppen Bush elnök lát­ványos politikai gesztusnak tekinthető útja idejére időzít­ve csapott össze két rivális klán. Az eredmény tizenhat halott, sok sebesült. Bush érkezése előtt az amerikai katonák igazi nagy­­takarítást végeztek azokon a helyeken, ahova az elnök ké­szült, átfésülték az épülete­ket, sőt azokat drótkerítéssel, homokzsákokkal, fegyveres őrhelyekkel vették körül. A katonák biztosra mentek, karöltve dolgoztak a tit­kosszolgálattal. Szomáliából egyébként Bush Moszkvába, a Start-2 megállapodás aláí­rására, majd pedig Párizsba utazik, ahol Mitterrand el­nök vendége lesz. A tizenkettek erődje és akik bebocsátásra várnak Tengerészgyalogosok fésülik át a mogadiai amerikai nagykövetség közelében lévő épületeket Tehetetlenség - a sebesült lánynak az előírások szerint az amerikai katonai járőr nem nyújthat elsősegélyt a mogadishui kikötő területén. A lány végül kórházba került A kancellár megjavul? Nem ígéri, pedig elvárnák tőle. Franz Vranitzky osztrák kancellárt sok bírálat érte az év utolsó hetei­ben, amiért a kancellári hivatal rep­rezentációs költségei a csillagos egekig emelkedtek. Hogy mennyi az annyi? Még vége se volt az év­nek, amikor a kiadások túllépték a 12 millió Schillingen Negyvenezer naponta? Azért az már szép summa - mondják a bírálók és emlékeztet­nek arra, hogy 1990-ben 3,2 millió volt a költség, tavaly 4,9 millió, s 1992-re 8,3 milliót irányoztak elő, amit valamikor a nyár tájékán már elköltöttek. Hogy milyen tételek szerepelnek a reprezentációs költségek között? Kedélyes este az egyik grinzingi borozóban a gazdasági egyetem professzorai tiszteletére: 25 265 schilling. A február eleji operabálra a kancellár 33 334 schillinget köl­tött - ilyenkor meghívott vendé­geink jól tartása őt, illetve a kancel­lári hivatalt terheli. A bécsi filhar­monikusok évfordulós fogadása több mint 200 ezerbe került, az olimpikonoké szerényebb összeg­ből, 194 ezerből kijött. A New York-i utazás (az ENSZ közgyűlés­re) 375 ezret tett ki, a riói környe­zetvédelmi csúcs 375 ezret, az EBEÉ-csúcs 532 ezer schilling ki­adással járt. Aki ránéz a kancellár programjára, és tud számolni, annak gyerekjáték az egész: nincs nap külföldi vendég és belföldi fogadás nélkül. E tekintetben Vranitzky a következő időszakra se ígér egyebet, már csak azért se, mert jócskán megszaporodtak a külpoliti­kai kötelezettségek, egyre több a szomszéd ország, s az új önálló de­mokráciák politikusait istápolni kell. Sajátos módon a legvitatottabb az 1992-es kiadások közül egy nem is olyan drága rendezvény volt: a Kre­isky Alapítvány tiszteletére a kancel­lár potom 63798 schillingért adott ál­lófogadást. Igaz, utána a vendégeket szalmonellafertőzéssel ápolták. SZ.J. Vranitzky (balról) és egyik friss vendége, Roland Dumas 1993. január 2. M­ámorító válás A csehszlovák állam betöltötte szerepét, éppen ezért szűnik meg most - búcsúztatta csütörtökön néhány perccel éjfél előtt a csehszlovák televízióban a föderációt Jan Strásky, a közös állam utolsó miniszterelnöke. Ezzel szinte egyidejűleg Prágában és Po­zsonyban ezrek ünnepelték a két önálló állam - Csehország és Szlovákia - megszületését. Pozsony főterén tűzijáték és harangzúgás közepette csaknem százezres tömeghez szólt a szlovák kormányfő, Vladimír Meciar, aki üdvözölte - az együttélés és együttműködés reményében - a szomszédokat, köztük Budapestet is. Előzőleg sajtóértekezletén mindenesetre üzent: szerinte a magyarországi politikai körök meg akarják változtatni a szlovák-magyar határt, és azonos stra­tégiát követnek Románia, Szerbia és Ukrajna tekintetében is. Ami a szlovákiai magyarok jogi helyzetét illeti, az a nemzetközi jog által előírt szint fölött áll - vélte, és sajnálkozva állapította meg, hogy a magyarországi szlovák kisebbséget „megtizedelték”. Prágában a Vencel téren körülbelül harmincezren éltették a cseh „újszülöttet”, robbantak a petárdák, és a hagyománynak megfelelően éjféltől gyors ütemben borították el pezsgősüvegek szilánkjai az utcakövet. Václav Klaus kormányfő Szlovákia után a legfontosabb partnerek közé sorolta Németországot, Ausztriát, Lengyelországot és Magyarországot. Sok ország hamarosan elismeri Csehországot és Szlovákiát, akik maguk is diplomáciai kapcsolatba léptek egymással. Január elsején tehát több mint tízmillió cseh és körülbelül feleannyi szlovák állampolgár „született”, bár többen nem döntötték még el, melyik állam polgáraivá kívánnak válni. Egyvalaki számára ez a gond már megoldódott. 1992 szilveszterének első csehországi alkoholmérgezettje, aki a brünni detoxikálóban ébredt az új évre, történetesen egy galántai fiatalember volt. Éjféltől a mély mámor óráiban vált külföldivé, azaz szlovák állampolgárrá. Eladó hadifoglyok A közelmúlt titkos diplomáciájá­nak újabb érdekes részletére de­rült fény. Az NDK képviselői 1967 végén ajánlatot tettek az Egyesült Államoknak, hogy a brit börtönben levő keleti ügynökpá­rosért, Helen és Peter Krogerért cserébe átadnak öt vagy hat, Vietnamban fogságba esett ame­rikai katonát. A kulisszák mögötti tárgyalá­sok végül megszakadtak, mert Washington nem tudott bizo­nyosságot szerezni arról, hogy valóban lennének amerikai hadi­foglyok Kelet-Németországban: sem neveket, sem azonossági számokat nem kaptak. A vietna­mi ENSZ-küldöttség szóvivője szintén úgy vélekedik, hogy nem kerülhettek annak idején ameri­kai hadifoglyok Kelet-Európába. Li Quang Khai, aki tizenegy esz­tendőn át volt a vietnami külügy­minisztérium főtisztviselője, majd később az Egyesült Álla­mokban kért politikai menedék­jogot, ellenben elmondta, hogy néhány kritikus egészségi álla­potban levő amerikait az NDK-ba vittek, mert Vietnamban nem le­hetett számukra megfelelő orvo­si ellátást biztosítani, igaz, fel­épülésük után visszaszállították őket a vietnami fogolytáborba. A lehetséges cserét az is aka­dályozta, hogy London maga akarta „hasznosítani” az őrizet­ben lévő ügynököket, akik a szovjet KGB számára is kémked­tek. Két évvel később 1969-ben kicserélték őket egy szovjet fog­ságban levő brit felderítőért. Az amerikai külügyminiszté­riumban és a berlini archívu­mokban egyaránt megtalálható bizalmas dokumentumok sze­rint a közvetítő a kényes ügyek mesterének tartott Wolfgang Vogel keletnémet ügyvéd lett volna, aki többször tárgyalt az NSZK hatóságaival az NDK-ban levő politikai foglyok szabadon­­bocsátásáról és kivándorlásáról - a cseretételek az NDK-nak adandó különböző gazdasági kedvezmények voltak. De ami­kor most Vogelt a részletekről faggatták, kitérő választ adott, mondván, nemsokára megjelen­teti memoárját. Addig pedig nem megy bele semmifajta részlet előzetes szellőztetésé­be, nem rontja saját jövendő üzletét... FERENCZY-EURO

Next