Kurír - reggeli kiadás, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-12 / 188. szám
10 INTERJÚ ■ - Három dátumot mondok: 1969, 1979, 1993. A tanú elkészülése, bemutatása, majd a vágatlan változat „ősbemutatója”, egyben a szocialista szoborkert megnyitása. Hogyan élte meg a két korábbi dátumot, mint művész, mint ember? - A 60-as évek vége számomra egy felfelé mutató korszak volt, a világra nyíló ablak. Filmrendezői pályám is összekapcsolódott ezzel a felívelő trenddel. 1967-ben készült a Nyár a hegyen című filmem, és ez jelentette nekem az első nagy nemzetközi sikert. Ekkor jutottam ki először a San Sebastian-i fesztiválra, ahol díjat is nyertem, aztán Acapulcóban, amely akkor a fesztiválok fesztiváljának számított, minden lehetséges díjat megkapott ez a film. Ez volt az első olyan alkotás, amely hírt adott a világnak arról, hogy mi történt a keleti táborban az 50-es években. Tele voltam bizakodással, hittem, hogy megreformálható a rendszer, létrejöhet egy emberarcú szocializmus. Ezért is vágtam bele A tanúba. Az a munka a mai napig emlékezetes marad nekem. Naponta találkozom Kállai Ferivel a Lukácsban, és folyton emlegetjük, hogy - a kockázatokat is ismerve - mennyi játékossággal forgattunk. Aztán jött a hideg zuhany, „fokozódott a nemzetközi helyzet” a csehszlovák bevonulással, a magyar reformfolyamat megszakításával, a politikai mozgástér szűkülésével - ennek része volt A tanú betiltása is. Tíz évvel később egészen másképpen láttam a dolgokat. Kevés illúzióm maradt, megértettem, hogy minden a belpolitikai harci játékoknak és a külföldi történéseknek a függvénye. Állandóan azt próbáltuk, hogy a „falakat” hogyan lehet kitágítani. - Önnégy filmet is készített az 50-es évekről, a Tegnapelőttel és a Te, rongyos élettel együtt. Milyen volt dolgozni abban a korszakban? - A 40-es évek végén már a szakmában voltam. Abban az időszakban az ember fiatalon „helyzetbe tudott kerülni”. Liftkorszak volt. Már főiskolás koromban is igényeltem magamnak a jogot, hogy beleszóljak a magyar filmművészetbe, és bele is szóltam a magam módján. A filmgyártásban voltak ugyan néhányan, akik átöröklődtek, mint Keleti Márton, Bán Frigyes, Kalmár László, de végül is a mi nemzedékünk volt az, amely megpróbálta diktálni az irányt. Nem volt ez egyenes út: megcsinálták például 1949-ben az Úttörőket, az első betiltott magyar filmet - ma sincsen meg a kópiája. Akkor egész osztály, Kovács Andrással, a szegény Fehér Imrével, a dramaturgiára került. Ez volt a kulcshely. Mi próbáltuk megteremteni az új rendezőket. Én írtam többek között Máriássy Félix első filmjét, a Szabónét. Ekkor indult el Fábri Zoltán, Makk Károly. E dramaturgiai korszaknak volt egy mélypontja, az 50-es évek eleje, amikor rettenetesen rossz, sematikus filmek készültek, megrendelésre. Pedig nagyon erős volt az indulás, a Talpalatnyi földdel, a Ludas Matyival, aztán jött mélyrepülés, olyan borzalmakkal, mint a Város alatt, vagy a Kétezer tonna, amelyek most mennek sorozatban a tv-ben. Nekem is lesz közöttük egy filmem, az Ifjú szívvel, amely ipari tanulókról szól. A megrendelést Keleti Márton egyenesen a politikai bizottságtól, Gerő Ernőtől hozta. - Azért ezekhez a filmekhez kitűnő rendezők, írók és színészek adták a nevüket. Egy Latabár, egy Ladányi Ferenc, egy Gábor Miklós figurájával el lehetett ezeket adni. - Az ifjú színeiben is Latabár játszik, Soós Imre és Földi Teri az ifjú pár, Sinkovits a párttitkár, az apa Pécsi Sándor, az igazgató Bessenyei Feri. Parádés szereposztás - őket sem kényszerítették, lelkesen vállalták. Voltam bent a tv-ben egy beszélgetésen, és a filmtől teljesen lesújtva távoztam, annyira átütően rossz, panelekből tákolt. Erre jött egy hölgy, aki egy korabeli híradóban szerepelt mint ipari tanuló, valamint egy csepeli, szintén egykori tanonc, akik teljesen másként vélekedtek, mint én. A hölgy egyenesen letorkolt - szerinte minden ugyanúgy történt az életben, mint a filmben. Én azt szoktam mondani, hogy minden rendszer akkor jó, amikor az ember fiatal. - 1953-tól aztán változások jöttek. - Nem kis büszkeséggel mondom, hogy a filmművészet tudott először hangot váltani. Érdekes módon az első igazi jel egy abszolút politikamentes film, Makk Károly Liliomfija volt. Ez a derűs, bohókás, balatoni történet mutatta, hogy az idők megváltoztak. Aztán jöttek az élesen rendszerbíráló filmek, mint Makk 9-es kórterme, Várkonyi Keserű igazsága - a betetőzés Fábry Körhintája, és még 1956 októbere előtt elkészült a Flannibál tanár úr. Ezeket a klasszikusokat ma sem kell „szégyellni”. - Sokáig szinte ön volt az egyetlen, aki ezekről az évekről készített filmet. Terjedt is olyan legenda, hogy Bacsónak biztosan jogosítványa van erre - valahogy úgy, mint Hofinak a kabaréban... - Ebből egy szó sem igaz. Talán azért foglalkoztam én először ezzel a témával, mert én voltam a legjobban átpolitizált alkat. Már 16 évesen egy újság szerkesztője voltam, és hamar bekerültem a népi kollégista mozgalomba. Megrendülten éltem át az összes koncepciós pert, de az első igazi sokk a Nékoszper volt, amellyel szétverték ezt az egyedülálló magyar kezdeményezést. Erről készítettem a Tegnapelőttöt. A Nyár a hegyen személyes élmény volt. Képzőművész barátaimmal lementünk Badacsonyba, és a helyi tanács felajánlotta, hogy vegyük meg az internáló tábort alkotótábornak. Nem elhatározás kérdése, hogy az ember miről csinál filmet, hanem sokszor „bejön egy ötlet”. És a legenda eloszlatása végett említsük meg, hogy Makk már 1970-ben megcsinálta a Szerelem című filmet, és a 70-es évek végén elkészült Gábor Pál Angi Verája, Kovács András Ménesgazdája. Talán én voltam a legaktívabb, a legtürelmetlenebb, de semmiféle menlevelem nem volt. - Két évtizedig vezette a Dialóg filmstúdiót. - Az 1-es stúdió vezetését Újhelyi Szilárdtól vettem át, aki filmfőigazgató lett. Aztán 1970-ben megszüntették a stúdiórendszert. Két vállalatot csináltak, de mivel nem jól szuperáltak, 1975-ben visszaállították az előző rendszert. Három évvel ezelőtt adtam át a Dialóg vezetését. - Nem lehetett könnyű dolga úgy, hogy közben az egyik legaktívabb rendező volt. - Voltak bennem produceri hajlamok, hittem abban, hogy hasonló gondolkodású emberek tudnak valamiféle műhelyt kialakítani, és el lehet indítani a pályán új, fiatal tehetségeket. Ez sikerült is - nálunk kezdett Xantus János, Szurdi Miklós, Tímár Péter. Akkoriban könnyebb volt stúdiót vezetni, mert a pénzek odaítélésében nem kellett „vagy-vagy” alapon dönteni. Előfordult, hogy egy évben nyolc filmmel is ki tudtunk jönni. De kisebbek voltak a költségek is Ma már szinte irreálisnak tűnik, hogy A tanút négymillióból hoztuk ki. A Te, rongyos életet 14 millióból - ma hatvanból sem sikerülne... - Mennyi volt a stúdió évi költségvetése? - Általában évente 80 milliót kaptunk, de további pénzeket meg lehetett pályázni. Négy stúdió között osztották szét a pénzt. Nem szégyellem kimondani: akkor jobb volt a helyzet, mint most, mert egy négypólusú döntési rendszer volt - ma egy pólus van, a játékfilm kuratórium, ők döntenek mindenben. Kevesebb a pénz is, és egyfajta ízlés érvényesül. Sikerült elérni, hogy az 50- es évek központi dramaturgiájának szerepe visszaállt. De akkor legalább az ember szembenézhetett, vitatkozhatott a döntnökökkel. Ma egy személytelen, arctalan mechanizmussal állunk szemben, amely formanyomtatványokkal érintkezik az alkotókkal. - Ezt tükrözte az idei filmszemle is. Alig volt játékfilm - nyilván a dokumentumfilmek olcsóbbak. Hogyan lehetne a szponzorokat jobban a film felé csábítani? - Nagyon nehezen. Először is a filmforgalmazás padlón van. A mozilátogatottságból a forgalmazás költségeit sem lehet fedezni. A közönségfilmek nagyon hiányoznak. Csak akkor lehetne előrelépni, ha a magyar filmeket előre el lehetne adni, külföldre is. Sajnos a mostanában készülő magyar filmek többsége marginális, szűk rétegnek készült. Ezek nem adhatják egy filmgyártás derékhadát. De pénz sincsen olyan tömegfilmekre, mint A kőszívű ember fiai, vagy akár a Te, rongyos élet... - A Te, rongyos életet 900 ezer mozinéző látta. Korábban nem ment csodaszámba, hogy egy magyar filmre félmillióan vettek jegyet. De még egy amerikai sikerfilm is alig éri el a 200 ezer nézőt - nincs fizetőképes közönség. Elvégre a moziba ma is főleg tinédzserek, nyugdíjasok járnak. És a filmnek nincs igazi reklámja. Gondoljon bele, hogy egy amerikai film költségvetésének 40 százaléka a promócióra megy! Sok filmnek a plakátja sem telik már. - A tv-reklámokat ne is említsük... - Épp most hallottam, hogy augusztus 1-jétől több mint egymillióba kerül egy perc reklám főműsoridőben! Lassan már csak a szárnyas betétet gyártó multinacionálisok tudják megfizetni. - Ön politikai érdeklődése ellenére nem állt be azon művészek közé, akik politikai pályára léptek. Nem lenne jobb, hogyha kollégái is inkább valódi tehetségükkel szolgálnák az országot? - Én nem akarok ilyen sommásan fogalmazni, mert előállt egy különleges helyzet. A rendszerváltásnak nem voltak káderei, és így egy kulturális elit belesodródott akarva-akaratlan a napi politikába. Meggyőződésem, hogy Darvas Iván és a többiek nem jelöltetik magukat a következő ciklusban, de én tiszteletre méltónak és hasznosnak tartom, hogy ezt a szerepet most elvállalták. A rendszerváltás lezajlott, ez a szerep is lejárt. - A rendszerváltás kapcsán eszembe jut A tanúból Gulyás úr, aki a fasisztáknálsmasszerkodott, aztán a kommunistáknál is betöltheti ez a szerepet. - Vannak ilyen professzionista „ügynökök, akik minden rendszerbe megtalálják a helyük. Gulyás úr kezdetben nem is érti, hogy miért nem használják fel. Aztán felhasználják. - Legutóbbi filmjét, Live Show-t felfoghatjuk rendszerváltás gyilkos szatírájának. Lesz-e olyan korotkumentum, mint A tanú? - Ez a film nem készü ilyen nagy igénnyel. Jó egy ötlet, hogy készítsün három rövid vígjátékot, eg magyart, egy lengyelt , egy csehet. Nekem Ji Menzel szólt. A téma ma régóta motoszkált bennen és egy kis etűd lett belőle. De közben tervezi A Unu folyatását. - Úgy tűnik, hogy talá tavasszal nekiláthatok, de szponzorok, befektetők jelentkeztek, és van igény folytatásra. De ősszel elkezdek egy hatrészes tv-vonzatot, amelynek főhőse öt cigány rendőr, aki a VII kerületben szolgál. Nemnyiben fejeztünk be egy operát Adamis Annával és Vikán Györggyel. Makk Krollyal írtunk egy musica Hunyadi Sándor:Piroslányás ház című novellájába Dés László zenéjével. létrehoztam egy könyvkadót is, a Pelikánt, könyvhéten nagy sikert artott Szebeni András és Egerházy Péter kötete. Kiadtuk Inkei Tibi bácsi, utolsó ma is élő, 85 év standfotós emlékeit és kpeit. Megjelentetünk film témájú könyveket - példul Mészáros Márta Napiját és forgatókönyveket Nyugdíjas létemre elég jó a dolgom. HABOSTORTA NÉLKÜL Bacsó Péterrel beszélget Göbölyös N. László /Iftát bizony, az élet nemcsak Virág elvtárs idejében nem volt a habostorta, hanem azóta sem. Bacsó Péternek pedig ugyancsak van rálátása a dolgokra, hiszen több mint négy évtizedes pályára tekinthet vissza. Bár a nagy köztudatban úgy él, mint A tanú rendezője, már ott volt az új hazai filmgyártás bölcsőjénél is, és aktivitása egyre fokozódik. Erről az aktív múltról és jövőről beszélgettünk az Angelika presszó csendes termében. Fotó: PINTÉR MÁRT/ 1993. július 12.