Kurír - reggeli kiadás, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-01 / 268. szám
1993. október 1. Elvérzett az igazgató A Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinikájának intenzív osztályán dolgozó nővérei sztrájkot helyeztek kilátásba, ha az egyeztető megbeszélések sikertelenül végződnek. Az első tárgyalás félbeszakadt, a másodikra kedden került sor, amikor dr. Papp Lajos, a klinika igazgatója írásban értesítette a nővéreket: fegyelmi vizsgálatot kezdeményez ellenük, és egyben tájékoztatta az egyetem rektorát, dr. Brooser Gábort, hogy a nővéreket felmenti a betegágy melletti munkavégzés alól, fizetésüket pedig felére csökkenti a sztrájkkal való fenyegetőzés miatt. Tegnap reggel a rektor értesítette a klinika igazgatóját arról, hogy követeléseik ismeretében a nővéreket nem tudja elítélni, ezért az igazgatótól a saját hatáskörébe vonja a munkáltatói jogokat, így a fegyelmik elrendelése, az elbocsátások, az új alkalmazottak felvétele már nem az igazgató hatásköre. Egyben felkérte az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökét, hogy sürgősséggel küldje ki a testület vizsgálóbizottságát annak kiderítésére, jogosak-e a követelések és a régóta húzódó konfliktusok mögött rejlő szakmai érvek. Néhány órával később Papp professzor telefonon közölte a rektorral, hogy nem ért egyet az intézkedéssel, s amennyiben az ragaszkodik ahhoz, úgy a szakmai vezetésről is lemond. Miután felmentését hangosan és határozottan követelte, a rektor ideiglenesen felfüggesztette igazgatói állásából, és a klinika irányításával dr. Kiss Jánost bízta meg. Papp professzor válalta, hogy mint az egyik operáló eam vezetője, folytatja munkáját a klinikán. A tegnap délutáni órákban rendőrség közölte a rektorral, hogy hétfőn tüntetés lesz az egyetem területén. Papp professzor ugyanis mozgósította a mellette utcára vonulni is hajlandó volt betegeit. A rektor úgy véli, ebben a régóta húzódó és mára közüggyé vált konfiktusban mindenkinek saját igazsága van, de nem elég a jó szakmai teljesítény (amit Papp professzortól soha senki sem vitatott el) annak a munkának az irányításához, ami a szívsebészeti klinikán folyik, konszenzustermtő képesség is kell. Fegyelmivel és eszközökkel nem lehet elérni a célt, a betegek gyógyítása olyan feladat, amelynek mindent alá kell rendelni, a személyes sérelmeket és a büszkeséget is. Az intézet vezetése nyitott, a mostani megoldás nem végleges, s ha lesz olyan érv, amely az intézet vezetését meggyőzi arról, hogy a műtőbe és a posztoperatív részlegbe kerülő betegeket még a veszély árnyéka sem fenyegeti, akkor a rektor visszavonja az intézkedést. Mivel a helyzet rendezésére tett kísérletei már három ízben kudarcba fulladtak, nem fűz ehhez vérmes reményeket. A sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre: megengedhetőnek tartja-e, hogy az egészségügyi ellátás hétköznapjaiba pártok és politikusok szóljanak bele, a rektor nemmel felelt, s egyben elismerte, hogy az utóbbi időben több ilyen fórumon vonták felelősségre. Ha a műtő klímaberendezése megjavul és a pumpatechnikusok ügye mindenki számára megnyugtató módon rendeződik, megindulhatnak a műtétek az egyébként nagy hírű és kiváló szív- és érsebészeti klinikán. A sajtótájékoztatón és Papp professzor szerkesztőségünkhöz intézett levelében is felvetődött a sajtó felelősségének kérdése. A műtéteket nem a szeptember 24-én megjelent írásunk miatt állították le, mivel aznap már nemzetközi bizottság vizsgálta a szívmotorok működtetésének ügyét, s mind a cikktől, mind a nővérek sztrájkfenyegetésétől függetlenül érvényben volt a műtétstop. Két nappal cikkünk megjelenése előtt ugyanis meghibásodott a műtő klímaberendezése, s ez lehetetlenné tette a munkát. Burkolt módon szóba került, hogy a nővéreket valaki felbujtotta, netán követeléseiket más fogalmazta meg. Az ügy lezárásaképpen úgy ítéljük meg, hogy ha jogban járatos, képzett személy állt volna a sztrájkolók mögött, akkor a követeléseket formailag tökéletesen és jogilag támadhatatlan módon nyújtották volna be. Nem kívánunk sajtópolémiát folytatni, de még egyszer megerősítjük: a klinikán történtekért nem a sajtó a felelős. KOMORNOC VERA Megint székházbotrány (Foktatás az 1. oldalról) - Etikátlansággal vádoljuk a Fidesz helyi csoportját - mondja Bencsik János. - A Fidesz helyi csoportja 20 négyzetméteres helyiséggel rendelkezett 1991. február 8-án. Rövidesen mintegy 110 négyzetméteres helyiséget kaptak. Az esetleges ingatlanjuttatásról a polgármesteri hivatal vezetője és a közgyűlés nem értesült. Nem értjük, hogy az eredetileg 20 négyzetméter hogyan növekedhetett meg 50 négyzetméterre, illetve később még plusz 60 négyzetméterre. Egyáltalán hogyan állapíthattak meg ilyen számokat? És vajon az 50 négyzetméteres helyiség a Fidesz tulajdonába került? És mi a jogállása a 60 négyzetméteresnek? Nem tisztázott az sem, kértek-e építési engedélyt a helyiség átalakítására. A kivitelező városgazdálkodási részvénytársaságnak is tartoznak Etikus-e, hogy az önkormányzat által delegált Fidesz-képviselő egy személyben alkotja az rt. közgyűlését és gyakorolja a tulajdonosi jogokat, majd mint megrendelő köt szerződést az rt.-vel? Befolyását kihasználva ingyenes raktározást kért, nem fizet, vagy csak késedelmesen. A felmerült vádakkal megkerestük Száraz Róbertet, a tatabányai önkormányzat Fideszfrakcióvezetőjét. Tételesen meg tudom válaszolni ezeket a vádakat. Először is a szobák kiutalása a frakció részére jegyzői hatáskörbe tartozik. Nem szükséges a közgyűlés határozata. Mi elvileg bármennyi négyzetmétert igényelhetünk - most ennyit kaptunk. A legkedvezőbb fizetési feltételeket úgy tudtuk megoldani, ha felosztjuk 50+60 négyzetméterre a területet, bevallottan a legkedvezőbb fizetési feltételeket akartuk megadni. De ez egy szokványos, korrekt lépés. Mi nem tulajdonosai vagyunk a szobáknak, csak bérlői, így tehát nem károsítjuk meg az önkormányzat vagyonát, egyébként is, a helyiségek tulajdonosa a magyar állam. A városgazdálkodásnak való tartozásunkat már rendeztük, illetve tisztáztuk a kifizetés időpontját. Egyszerűen arról van szó, hogy pótlólagos építési munka számlázási adminisztrációja nem volt megfelelő, de mondom, ezeket a kérdéseket már rendbe tettük a részvénytársasággal, és megállapodtunk a fizetés napjában is. Teljes mértékben etikusnak tartom, hogy egy helyi vállalatnak adtunk megrendelést, már csak azért is, mert Tatabányán nagy a munkanélküliség. A raktározásért egyébként fizettünk. SZDSZ-Fidesz háború vidéken, amikor a fővárosi központok megkötötték a paktumot? Nem. Ezt mind a két fél tagadja. Pusztán hivatali ügyről van szó. De az adok-kapok, immár abszolúte ideológiamentesen, nagyon is folyik. A polgármester, mint a másik fél állítja, azért „kekeckedik”, mert a frakció mintegy adminisztratív ellenzékiséget képvisel az önkormányzaton belül. A helyi Turulgáz Rt. szervezeti kérdéseit, tevékenységeit és pénzügyeit is firtatta. Tisztázni akarta bizonyos hitelfelvételek pontos tagolását is. Végül is a hitelfelvétel nem történt meg, így a tatabányai önkormányzat egyhavi költségvetése hiányzik. (PAYER) KERES AZONNALI BELÉPÉSSEL gyakorlott, közgazdasági érettségivel, ismeretekkel rendelkező PÉNZÜGYI ELŐADÓT JELeNTKEzt. Megvert filikénél. Varbói fejszepárbaj 38 A borsodi Varbó „híres” embere D. Károly. Vagy inkább hírhedt, az ital tette azzá. Élete eddigi 65 éve alatt dunányi alkoholt gurított le már a torkán. Ha igazak azok az adatok és miért ne lennének igazak hogy egy fél decitől többmillióny agysejt pusztul el, akkor D.-nek már jó éve nincs egy gramm esze sem. Ezt az orvos szakértő egyébként legutóbbi „csínytevése” után pecsétes papnőn igazolta is: az aggastyán küllemű férfi a nagyfokú szellemi leépülés állapotába itta magát. D. Károly, mondhatni, a piával kelt és ébredt, de azért maradék energiáját már jó ideje élettársára, S. Istvánnéra pazarolta. Három éve volt, hogy az asszony fia, a 35 éves S. Zoltán hozzájuk költözött. De jól is tette, gondolta D. Károly, hiszen ivócimborára talált Zoltánban. Talán a Guinness-féle Rekordok könyvébe szerettek volna bekerülni, talán csak nagyon szomjasak,voltak de tény: ittak mint a kefekötő. így történt ez 1992. április 16- án is. S. Istvánná a szobában feküdt, de betársult a két férfihoz egy vendég asszony, B. Józsefné. Hármasban múlatták az időt. A teremtés koronái egy idő és néhány „kilométer” fröccs után egyre erősebbek lettek. Tán még az asszonyt is megkívánták. Mindenesetre összeszólalkoztak. Zoltán unta meg előbb, és felkapta a fal tövéből a fejszét. Ha már felkapta, célba is vette az öreget. D. Károly bal kezét a feje elé kapva kivédte a csapást, majd a jobbal kihirtelenkedte a fiú kezéből a fejszét. Zoltán menekülőre fogta, de az öreg megsebzett bikaként rontott rá és ötször is hóbon vágta. Miután a fiú vérbe borult fejjel zuhant a kőre, D. átballagott hites élettársához és közölte vele, agyonütötte a fiát. Ezután a szomszédot kérte meg, hogy hívja a mentőket. S. Zoltán több műtéten is átesett. Napokig élet-halál között lebegett. Koponyacsonttörés, keményburok- és agyállománysérülései miatt beszédzavar alakult ki nála, továbbá tudatzavar, ami maradandó fogyatékosságnak bizonyult. Bal fülkagylójának egy része is a veszteséglistán szerepel. D. Károly kézsérülése 8 napon túl gyógyult. Az elmeorvosi vizsgálat azonban kimutatta, hogy a szellemi leépülés mellett téves eszmés elmebetegségben is szenved. Betegségei miatt pedig tartani lehet attól, hogy újabb súlyos bűncselekményeket követ el. A megyei főügyészség a közelmúltban elkészült vádindítványában emberölés bűntettével vádolja D.-t. Indítványozza, hogy a megyei bíróság az elmeorvosi szakvélemény alapján mentse fel a vád alól, és rendelje el kényszergyógykezelését. S. Zoltán ellen súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. SZ. L. Bezárják a fürdőket? A Fővárosi Fürdőigazgatóság 22 fürdőjében mától átlagosan 10 százalékkal emeli a belépők, illetve a különböző uszodai, orvosi és egyéb szolgáltatások árát. Mint megtudtuk, az áremelés mögött elképesztő pénzügyi ügyek vannak. Kovács László, a fürdőigazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese nyilatkozott a Kurírnak. - A legtöbb fürdőnkben most állnak át az őszi-téli üzemmódra. Augusztus 1 jétől az áfa 6 százalékról 10 százalékra változott. Mindemellett pedig a vállalat olyan gazdasági helyzetben van, hogy ha a Fővárosi Önkormányzat nem segít, a tb felszámolási eljárást indít ellenünk. - Hogy lehet ez? - Úgy, hogy április óta nem tudtunk fizetni tb-járulékot. A fizetésre október végéig kaptunk haladékot, addig kellene rendezni a tartozásunkat. Ha nem sikerül, megindul a felszámolási eljárás, mert a tb meg az Állami Számvevőszék számoltatja el. Az önkormányzat október második felében tárgyalja az ügyünket. Ebben az évben 65 millió forint műköt 1990-ben még 219 milliót. - Mennyi a hiányuk? - Év elején körülbelül 200 millió forint hiánnyal számoltunk, a közelmúltban ez az összeg 269 millióra nőtt. Márciustól ugyanis 60-60 százalékkal kevesebb vendégünk van, mint annak előtte. A kormánynak és a Népjóléti Minisztériumnak volt egy rendelete, amely szűkítette az addig ingyenesen nyújtott szolgáltatások körét. Egyes korábbi ingyenes szolgáltatásokért 40-60-80 forintot kell azóta fizetni. Mi a helyzet az ingyenes fürdőutalvánnyal rendelkező Az ingyenes utalványt az orvosok mostanában nem sűrűn írogatják fel, mert nem egyértelműek az adhatóságát meghatározó jogszabályok. Ingyenes utalványt például rehabilitációs célból lehet leállítani, de sok esetben nem bizonyítható egyértelműen a jogosultság. A piros színű utalványra rá kell fizetni, a feketére nem. Van olyan orvos, akinek egyszerűen nem jut a feketéből. Ezért még ha akarná, akkor sem tudná felirni... (LÁSZLÓ) HATÁRON INNEN 3 Privatizált mérkék Emberek állnak a kapuban a napsütéses őszben. Privatizálják a konzervgyárat, lógnak a bérek, függőben minden egzisztencia. Mindenkit elér a nagy kaland, őket is. Élmény. Remeg a gyomor, megfeszülnek az idegek, a lázongó nép elállja a bejáratot Az IFA-k nem tudnak behatolni, rothad a gyümölcs, áll a gyár. A tiszta égen halványodó felhők, Franciaországban indián nyírnak hívják ezt a csodát, Magyarországon pedig elállják a kaput a helyi indiánok. De íme, jő a tőkés, a bibliai „jó gazda”, nyájának gondos pásztora. Nem is lép, valósággal gördül. Fekete kosztümös úrinő, vállán csipkegallér („ráesett a függöny”), fülében klipsz, kezében „lengyelpiacos” cekker. A mocsoládi tanácselnöknő és egy pulóverkereskedő szociológiai keveréke friss tupírral. Ünnep van, az elbirtoklás ünnepe. - Én vagyok itten a tulajdonos - mondja. - Nem tudom, ezek az emberkék meg mit akarnak itten. Az emberkék pedig csak állnak, állnak, és talán nem gondolnak arra, hogy ebben a nagy privatizációs lóversenyhajszában miként is lettek ők emberkék. Hófeketécske és a hétszáz törpe. Amikor szavazni hívták őket, még polgárok voltak, a haza nemes, dolgos fiai. Cs. úr és T. úr számára ők a magyarok. Kádár alatt csak dolgozók, mint a méhek a kaptárban. Az énekórán gyerekek. Hol csúszott be a hiba? Talán akkor történt a baj, amikor a házkezelőségen a hivatalnok nyájas kedvességgel leanyókázta a nagynénémet? Amikor az egyszerűség kedvéért papának szólította a rendőr H. bácsit, az idős nyomdászt, midőn az átlépte a záróvonalat? Mikor a munkahelyen előválogatás nélkül „elvtárs” lett minden főnök oszályvezetőtől fölfelé? Amikor néhány minisztériumi hagymázosban fölmerült, hogy megszüntesse a nemesi címek használatának tilalmát? Avagy már akkor görbe volt a világ ezen a fertályon, mikor Arany Toldijában Laczfi nádor „Hé, paraszt!” kurjantással szólította meg a főhőst, „csak amúgy félvállra”? Vagy az a baj, hogy Miklós ezen így háborodik fel: „én paraszt, én?” De ő később elhajíthatta a gyilkos malomkövet, legyőzhette a cseh vitézt, az araszos vállán lengő súlyos vendégoldallal megmutathatta a gőgös nádor vitézeinek, „melyik út megyen itt Budára”. Utat mutathatott A kapuban ácsorgó celgnadrágos konzervgyáriakban nem rejtekezik megannyi titkos Toldi. Legénytoll már rég nem pelyhedzik állukon, legfeljebb őszes borosta, és ezzel mindent elmondtam. Ők csak úgy egyszerűen emberkék, nekik már nem vezet „út Budára”. Egy útjuk lenne: emberkéből emberré, szabad polgárrá válni. Ezt az utat dugaszolta el most ezzel a furcsa meghatározással a csörögei pulóverkereskedőnő. Vitézek, parasztok, polgárok, hölgyek és urak... Emberek - mondanám felindultan -, ne hagyjátok! De ők csak állnak gyámoltalanul. ______________________________| BUJÁK ATTILA Sör az örökkévalóságig Ötéves a Komáromi Sörgyár Rt. És ez a születésnap nem akármilyen külsőségek között zajlik. Tegnap a sörsátorban több száz személyes tortát szolgáltak fel, amelyből egy csodaszép leányzó pattant fényre. A gyár vezetői elmondták, a vállalkozás egyre jobban prosperál, a nevezetes Amstel termékei mellett a Talléros és a Kapsreiter sör is a Heineken Brewery cég komáromi leányvállalatának termékei közé tartozik. Nemsokára barnás nedűvel is megörvendeztetik a sörrajongókat, Amstel Bak lesz a neve. Sőt alkoholmentes terméken is törik a fejüket. A hét végén neves művészek fognak fellépni a fesztiválon. P.J. Fotó: DEMICS ZSOLT Big Mac Bármely szombaton vagy vasárnap ha ezt a szelvényt leadja a Blaha Lujza téri McDonald's étteremben a pénztárnál, a Big Mac-et 99 Ft-ért vásárolhatja meg. egy Egy szelvénnyel kedvezményes Big Mac vásárolható. Egyéb kedvezménnyel együtt nem érvényes!