kurír - reggeli kiadás, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-05 / 302. szám

GOOD BYE HAGYOMÁNY! Jim Randle professzor, az a mér­nök, aki létrehozta a világ leggyorsabb benzinfaló szériako­csiját - úgy tűnik -, zöldre váltott. A Jaguar egykori fő­mér­­nöke ugyanis a múlt héten mu­tatta be legújabb szellemi kis­­dedjét, amelynek csak annyi kö­ze van idő­sebb, már sorozat­g­yártású testvéréhez, az XJ-220- oz, hogy közös a papájuk. Ám míg a félmillió dolláros sportko­csi elképesztő­ műszaki megoldá­sai ellenére is régimódinak ne­vezhető a környezetvédelem szempontjából, addig öccse, a Hermes névre keresztelt autó alighanem lázba hozza majd a az autóipar zöldpárti részét. Ennek a természnek már csak a vevői lehetnek tolvajok és kereskedők, hiszen maga a jár­mű a lehető legkisebb mérték­ben lopja meg a természetet. Külső és belső kialakításában felfedezhetők a „jaguarság” jelei, az igényes luxust nyújtó utastér harmonikusan illeszkedik a szu­perkönnyű alumíniumból for­mált karosszériához. A pro­fesszor szerint autója minden célra felhasználható lesz majd, éppen annyira alkalmas taxinak, mint luxuslimuzinnak vagy ép­penséggel családi kocsinak. A le­tisztult és áramvonalasra igazí­tott forma ellenére a Hermes sok tekintetben emlékeztet a hí­res londoni taxira, legalább annyira kényelmes, ám a napja­inkban oly divatos gömbölyded­­sége a minimumra csökkenti a légellenállást. Randle professzor szerint az elektromos hajtómű mindaddig nem jelenthet méltó ellenfelet a hagyományos benzin- és dízel­üzemű motornak, amíg az akku­mulátorokkal leterhelt villany­autó nem lesz képes túlszárnyal­ni a 120-140 kilométeres órán­kénti sebességet. A britek egyik leghíresebb autóépítője úgy véli: a villanymotor táplálását ehhez i­s több „fedélzeti” generátorral kell megoldani, amelyet kima­gaslóan hatékony gázturbina működtet. A legújabb fejlesztésű kerámiatechnológia felhasználá­sával azonban a turbina képes lesz a metángáz elégetésével elegendő energiát termelni ah­hoz, hogy az autó akár 200 kilo­méteres sebességgel is száguld­­jon, és százra 7,4 másodperc alatt gyorsuljon fel. A Hermes esetenként képes lesz a hidrogén felhasználására, amely Randle professzor szerint a jövő üzem­anyaga. A hidrogén másik nagy előnye, hogy a büdös kipufogó­gázok helyett végterméke mind­össze tiszta víz. A brit közlekedési miniszter, Roger Freman szerint a bemuta­tott projekt remek változata a „jövő autójának”, hiszen míg a nemzetközi autószalonokon kiál­lított futurisztikus csészealjak va­lószínűleg sosem fognak az uta­kon szaladgálni, addig a Hermes igazi kihívás az olyan autógyártók számára, akik számára fontosak a takarékos és környezetbarát mo­torok. Randle professzor szellemi gyermeke tehát felér egy arcul­­csapással az autós szakma maradi része számára, hiszen a legtöbb autógyártó azért nem köszön el a környezetszennyező autóktól, mert a fejlesztés milliárdokba kerül. Jim Randle bemutatott tervei viszont már olyan műszaki megoldásokat tartalmaznak, amelyek megvalósíthatóak, annál is inkább, mivel a professzor sze­rint két év múlva már legördül­het a futószalagról az első „hús­vér” Hermes. NAGY TAMÁS Csoda-Jaguar - félmillió dollárért A hagyományos londoni taxi Randle professzor álma T­akarékos Carrier Szakmai továbbképzést tartanak a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. kenéstechnikai köz­pontjában. Az egy éve működő intézmény­ben az összejövetelek szinte mindennapo­sak. Mondhatni, itt találkozik és cserél vé­leményt rendszeresen a tudomány és az ipar, a gyakorlat. A kenőanyag-fejlesztés stratégiai céljainak megvalósításához igencsak nélkülözhetetlenek e tanácsko­zások. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a cég mindenkor érvényes nemzetközi teljesít­ményszintekhez igazodva valóban csúcsi minőségű termékeket állítson elő. A MOL évente közel 100 ezer tonna ke­nőanyagot gyárt, annak a teljes választé­kát - csaknem 250-félét - kínálja a fel­használóknak. A fejlesztésben különösen fontos szempontként érvényesül a környe­zetvédelem. Hiszen - mint azt Bobest Éva kenőanyagkutatás-vezető hangsú­lyozza - ezek a termékek köztudomásúan szénhidrogénekből állnak, amelyeknek bi­ológiai lebontása enyhén szólva nem a legkedvezőbb. A természet iránti felelős­ség a céget fokozottan áthatja. Emellett tagadhatatlanul megtérülő befektetésnek látszik időről időre többet áldozni a kör­nyezetvédelemre. A kenőolajgyártásban feldolgozott alapanyagokra szigorú előírások vonat­koznak. Nem tartalmaznak semmiféle olyan összetevőt, amelyek a tudomány mai állása szerint veszélyes anyagnak mi­nősülnek. A környezetvédelmet közvetve szolgálják a fejlesztésnek azon irányai, amelyek a felhasználási teljesítményszint növelését célozzák. Ennek emelésével - mutat rá Bobest Éva - hosszabb az ola­jok használati ideje, kitolódik az olajcsere periódusa. A Komáromban kifejlesztett Carrier Maximal motorolajcsalád rendelke­zik például ezen igen biztató paraméterek­kel. A benzin- és dízelüzemelésű személy­­gépkocsiknál használatos új kenőanyagok 2-3 százalékos üzemanyag-megtakarítást is eredményezhetnek. A haszongépjármű­veknél az ugyancsak közelmúltban forga­lomba került Carrier Turbo és Carrier Su­per dízel motorolajok bírnak hasonló jó tu­lajdonságokkal. Az előbbi a mezőgazdasá­gi erőgépeknél és egyéb közlekedési al­kalmatosságoknál, az utóbbi az autóbu­szoknál és a kamionoknál alkalmazható eredménnyel. A kenőanyag-fejlesztés új iránya azokra a termékekre összpontosul, amelyek a fel­­használás során közvetlenül érintkeznek a természettel. Ugyan ki gondolná, hogy te­temes mennyiségű olajat permeteznek szét fakitermelésben használatos láncfűré­szek? Pedig így van. Ahogy folyik a fűré­szelés, úgy hullik szerteszét a fákra, bok­rokra, a dúsabb vagy gyérebb aljnövény­zetre a károsító anyag. Ezeknél a gépeknél vagy például a kétütemű csónakmotorok­nál nyilvánvalóan a környezetkímélő, a bi­ológiailag könnyen lebontható kenőanya­goké a jövő. S már akadnak olyan MOL- termékek, amelyeknél több mint 80 száza­lékos a biológiai lebontás adott vizsgálati körülmények között. A környezetbarát ke­nőanyagok családjába tartozik ez idő tájt egyfajta fűrészgéplánc­, kétféle hidraulika­­s egy csónakmotorolaj, valamint korszerű kenőzsír. Tény, hogy a speciális alapanyagok mi­att e készítmények jóval drágábbak a ha­gyományosnál, így bizony elterjesztésük sem egyszerű. Számos országban, példá­ul a szomszédos Ausztriában, kötelező az ilyen termék használata a fakitermelés­ben. Igaz, az állam támogatást is nyújt eh­hez. Nálunk sajnos még hiányoznak a szükséges jogszabályok. A dotáció is. S bár a hazai felhasználók fogékonyak és elismerik a környezetvédelem fontossá­gát, még nem igazán tudnak tenni érte. Mert - Bobesz Éva is belátja - nemhogy jobb minőségű kenőanyagra, gyakorta a legolcsóbb üzemeltetéshez szükséges dologra sincs pénzük. A MOL Rt. - amely a legújabb kenő­anyagaihoz az élenjáró gépjárműgyártó cé­gek jóváhagyásaival is rendelkezik - min­denesetre kedvező árakkal, szaktanács­­adással, igényes szolgáltatásokkal igyekszik bővíteni a Carrier kenőanyagai vevőkörét. E. K. tanán ÚJ ÁLLAPOTÚ HASZNÁLT FIAT GÉPKOCSIK AZ AUTÓSZÜVNÉL FIAT UNO 1989-90-es évjárat 560 E Ft-tól FIAT TIPO 1989-90-es évjárat 689 E Ft-tól A gépkocsik 23 000-55 000 km-t futottak. Az árak a vámot és az áfát tartalmazzák. Részletfizetés is lehetséges, 60% előleg befizetésével 18 havi futamidő alatti törlesztéssel. A gépkocsik vizsgáztatását külön megrendelés alapján rövid határidővel vállaljuk. IBÉN­ BUDAPESTI AUTÓJAVÍTÓ ISZ Budapest V., Magyar u. 36. Budapest XIV., Szőnyi út 2. Budapest XVIII., Hengersor u. 25. Telefon: 127-2889, 280-3487 BARUM MICHELIN PIRELLI­­A Ho­z GUMIKÖPENYT az Ön gépkocsijára sem szerelhetek, de nálam kedvező áron vásárolhatja meg és szereltetheti fel. FUTÓMŰBEÁLLÍTÁSÁT is a helyszínen elvégezzük. SCHŐN-MŰHELY, Vil­., Dankó u. 12. Tel.: 114-1390 Aki ezt a hirdetést bemutatja, a munkadíjból 10% KEDVEZMÉNYT KAP! GISLAVED PANLOP FULDA - 1103 Bp. Kőér u.3/­a VT ¥ ITIf/l Tel./fax: 157-2976 Nyitvatartás: hétköznap 8-16 óráig teljes körű alkatrészellátást biztosít ALFA ROMEO LANCIA minden típusához FIAT LUBRIFICANTI gyári olajok forgalmazása . MÁRKAKERESKEDÉS MAZDA - Perényi Budaörs, M1-M7 út, 9­ km új gépkocsi értékesítés MEGNYÍLT! TELJES TÍPUSVÁLASZTÉK, részletre és lízingbe is. M­AZDA - Perényi 2040 Budaörs, Forrás u. l. Telefon: 06-60-334-478, fax: 1 15-1043

Next