kurír - reggeli kiadás, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-01 / 298. szám
, 1993. november 1. FEAIK LILA HAGYMA FANYAR VÖRÖSBORRAL Szegény Schuster Lóri azzal fenyegette meg az önök jobb sorsra érdemes újságíróját, hogy porcukrot is kap a fejére a buktához - miután meg mertem kérdezni tőle a Kopaszkutya szállóigéjét. Hát nem volt bukta az asztalon, de az a vállalkozás, amibe a nagy bajuszú Főnök belefogott, sem lesz az. Az együttes mozgásra készen Fotó: KÖVESDI RÉKA v/oui ma ynai, nnjyuuc uai van viimuo Császárkerti tangóherflin s császárok is elérzékenyültek volna meghallván azt a harmonikavirtuozitást, amelyben péntek este volt része a vendégeknek a Császárkertben. Az impozáns étterem adott otthont ugyanis vacsorával egybekötve a Pódium auó élő lemezbemutatójának. Az együttes, vagyis Orosz Zoltán harmonikás és Ursu Gábor gitáros azt tűzte ki célul, hogy újra felvirágoztatják az ötvenes évek után elfeledett harmonikamuzsikát. Kevesen tudják, hogy ez a hangszer komolyzenei téren is helyt áll, kiválóan alkalmas például Bach orgonára írt műveinek interpretálására. A műsorba könnyen beilleszthető volt az előadás, ugyanis kiválóan kísérték a fiúk Horváth Gyöngyit, a magyar Edith Piafot, aki estéről estére rendszeresen fellép a Császárkertben. Tudni kell azt is, hogy Gyöngyike, akit a januári Friderikusz-show óta a sarki fűszeres is ismer, segítette hozzá a Pódium duót a péntek esti bemutatkozó Y--é koncerthez. Mivel évekkel ezelőtt a harmonikás fiú kísérte az énekesnőt, akinek nagyon tetszett, beajánlotta őt Varga Ágnesnek, a Császárkert PR-főnökének és így jöhetett létre a fellépés. Közös terveik is vannak, nem kizárt, hogy ezentúl hármasban fognak fellépni, mert a Pódium duó kiváló partnernek bizonyult aorváth Gyöngyi által énekelt örökzöld sanzonok tolmácsolására. ■k '-%J ^H Attól függetlenül, hogy nagy sikerük volt párizsi harmonikafesztiválon, a fiúk Ursu Gábor (balra) és a harmonikás Orosz Zoltán nagy sikert arattak bemutatójukkal Fotó: SZABÓ ADÉL Többek között kiváncsi volt rájuk Körmendi Vilmos is, aki feleségével, Felföldi Anikóval érkezett / ^22 ■dilit 'imm Egy honapa kalandjai a honatyák feleségeiről, a honatyanőkről értekeztem a minap a Frakk hasábjain, most a parlamenti hétköznapok olyan vonatkozásairól rántom le a leplet, amelyek eddig elkerülték a elemzők figyelmét. Kis dolgozatom alcíme az lehetne: A honapa egy napja. A honapa a honanya férje, többnyire parlamenten kívüli ember, aki felesége mellett mosolyogva ül a bálon, kampány alatt szórólapot tervez, szónoklatot lektorál, a honanyával esténként együtt elemzi a hon és a Ház dolgait a családi tűzhely mellett, így közvetve az ügy szerény, távon támogatójakánt részt vesz mintegy a Ház munkájában. Ám nem fantasztikus politikai éleslátása vagy társasági kelleme a honapa legjobb tulajdonsága, hanem az, hogy a honapa nagyon házias kis teremtés. Teljes szépségében akkor bomlanak ki honatya házi tündér szárnyai, ha honanyát elszólítja a választási körzet, a párt, a bizottsági munka, valamely kuratórium otthonról. Leginkább akkor érzi elemében magát, ha honanya hosszabb időre külföldi tárgyalásokra távozik. Ilyenkor elsőként serken fel a hajnal közeledtével,hogy a kisdedeket (honleányt és honöcsit) friss kakaóval köszöntse. A kakaó után egyik kezével borotválkozik, másik kezével honleány reggeli bilizésének utómunkálatait végzi, harmadik kezével honöcsi fehérneműje után kutat a fregolin, sikertelenül, valamint kávéját kavarja, zsemlét vajaz, közben vígan dalol. Gördülékenyen mennek a dolgok, honapa kigyakorlott háziasszony, csak akkor veszti el egy pillanatra a fonalat, amikor honleány, aki a kétévesek öntörvényű stílusával fogyasztja a baracklekváros zsemlét, összelekvározza honapa patyolat pantallóját, ezek nehéz pillanatok. Végül mindenki adekvát munkahelyére távozik, hónapa is leveti kötényét, megigazítja frizuráját és a szuverén élet és munka vizeire evez, ahonnan csak napszállatkor tér meg a kis rezidenciára, agya, mint egy kifacsart citrom. Ám egy csapásra elfeledi baját-baját, mert honleány és honöcsi arcának látványa, miközben megrohamozzák a hazatérő honatyát, ismét, nap mint nap, megajándékozza a csalhatatlan bizonyosságggal, hogy élni jó. Ki-ki röviden beszámol a napközben történtekről, hónapa komolyságát megőrizve hallgatja a kétéves honleány tört magyarsággal előadott referendumát, amelyben a kiskorú szókészletének hiányosságait a maga konstruálta szavak nagyvonalú alkalmazásával hidalja át, egy időben a fogkefét például konzekvensen kafannek szólította, rejtelmes módon. Az éjszaka közeledtével hónapa egyik kezével habfürdőt kever, másik lábával kakaót kavar, harmadik kezével egy Paganini virtuozitásával pelenkázza le éjszakára honleányt, egyidejűleg valóságos előadóművészként mesét olvas fel a mókustekintetű honöcsinek, közben vígan dalol. Ahogy a ház elcsendesedik, hónapa leveszi kötényét, megigazítja frizuráját, felhajt egy doboz Guinesst, fülére tesz egy Bachot és olvasni kezdi Borges esszéit, hogy találkozzon másfajta boldogsággal is, mert csak ez hiányzik, a művészet igazi életének nagy kalandja - ám a találkozás ma is elmarad, mert hónapot elragadja az álom. TOMPA IMRE, HÓNAPA & 21 Jó hír a „bamba nemzedéknek”, ahogyan őket anno dús képzeletűleg elnevezték, és egyáltalán a jó, kemény rock híveinek: némi önhibán kívüli üzemzavar után újra megmozdul az Örökmozgó - vagyis a fekete bárányok egyike, a P. Mobil ismét beindítja a masinát. Lépni alig lehetett a Piramis Rock Klubban: nemcsak a pályatársak, hanem a kiéhezett sajtóserények is bezsúfolódtak rendesen. Többen irigyelték Pirinyót, a fotóvilág Mikulás-szakállú apró ördögét, hogy ha kell, egy hamutartóban is elfér, ellenben átkozták a nagy kiszorítású Bergendy Pistát vagy Török Gyugyót. Aztán mikor már mindenki végzett ingyentyúkszemműtétjével, Lóri, Tunyó és a többiek kihirdették a második eljövetelt. Ez volt a világpremierje a Stage Power című kettős kazettának - hamarosan CD is lesz -, amelyen három egykori stúdiólemezükről válogatták ki a legjobb felvételeket, kissé csiszolva. Sajátos megoldásként - és Cavinton helyett - Sárvári Vili, kezében csonka Magyarország-gitárjával (kéretik az irredenta áthallásokat mellőzni) emlékezetünkbe idézte egy-egy riff erejéig a régi nagy dalokat. Elmerenghettünk közben egy régi bandáról, amely hajdan, több mint húsz évvel ezelőtt a Lágymányosiban Gesarolként nyomult, amely később olyan rituális dalokat adott el, gályarabdobolással, mint a Vörös Erik. Emlékezhettünk a valóban őszinte, kemény rockra, és Schuster iszonyú favicceire a hózentrágeres Nyuszikáról meg a hazudós vadorzóról. Benkó gongkezelő úr még azt is felidézte, miként beszéltek lyukat, azaz rockot néhai Erdős Péter hasába hajnalig, mire megtört és rátette a stemplit a lemezengedélyre. De a fiúk figyelmeztettek: ők nem nosztalgiázni térnek vissza, hanem folytatják a muzsikálást. Lesz új stúdiónagylemez, és természetesen egy orbitális-kapitális turné is. Ha valóban sikerül a nagy dobás, nagy űrt pótolnak be majd azok, akik tulajdonképpen az elsők között vitték fel a jóízű nyerseséget a magyar rockszínpadokra. Még a megemlékezés Bencsik Samura, a tragikusan fiatalon elhunyt gitárosra sem sikerült igazán gyászosra, példázva, hogy a „rock örök és elpusztíthatatlan”. Ehhez az összejövetelhez nem is illettek volna a fényűző partitálak, de nem is kellett előkelősködni a sült húsokkal, kolbászokkal, tarjákkal, szalámikkal, hozzá pompásan illett a savanyú hordókáposzta. Nem is beszélve - ah, borzalom! - a lila hagymáról, amelyet le lehetett öblíteni némi, kellemesen fanyar vörösborral. Tehát lesznek új kétforintos dalok. Lehet, hogy a köztársasági pénz inflálódik, de na P. Mobilokon múlik, a zene nem lesz értéktelenebb. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ FRAIDA KURÍR TÁRSASÁGI MELLÉKLETE Megjelenik minden hétfőn Első évfolyam huszonnyolcadik szám Szerkesztő: Dévai Kovács Gyula Fotó: Szegő Erika -Szegő CO. Tördelőszerkesztők: Detre Mikolt, Kocsis Zsuzsanna, Mikes Vivien IQI5131S/cJc:ti:r bi •