kurír - reggeli kiadás, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-01 / 298. szám

, 1993. november 1. FEAIK LILA HAGYMA FANYAR VÖRÖSBORRAL Szegény Schuster Lóri azzal fenyegette meg az önök jobb sorsra érdemes új­ságíróját, hogy por­cukrot is kap a fejé­re a buktához - mi­után meg mertem kérdezni tőle a Ko­paszkutya szállóigé­jét. Hát nem volt bukta az asztalon, de az a vállalkozás, amibe a nagy baju­­szú Főnök belefogott, sem lesz az. Az együttes mozgásra készen Fotó: KÖVESDI RÉKA v/oui ma ynai, nnjyuuc uai van viimuo Császárkerti tangóherfli­n­ s császárok is elérzékenyültek volna meghallván azt a harmonikavirtuozitást, amelyben péntek este volt része a vendé­geknek a Császárkertben. Az impozáns étterem adott otthont ugyanis vacsorával egybekötve a Pódium auó élő lemezbe­mutatójának. Az együttes, vagyis Orosz Zoltán harmonikás és Ursu Gábor gitáros azt tűzte ki célul, hogy újra felvirágoztat­ják az ötvenes évek után elfeledett harmo­­nikamuzsikát. Kevesen tudják, hogy ez a hangszer komolyzenei téren is helyt áll, kiválóan alkalmas például Bach orgonára írt műveinek interpretálására. A műsorba könnyen beilleszthető volt az előadás, ugyanis kiválóan kísérték a fiúk Horváth Gyöngyit, a magyar Edith Piafot, aki es­téről estére rendszeresen fellép a Császár­kertben. Tudni kell azt is, hogy Gyöngyi­ke, akit a januári Friderikusz-show óta a sarki fűszeres is ismer, segítette hozzá a Pódium duót a péntek esti bemutatkozó Y--é koncerthez. Mivel évekkel ezelőtt a har­monikás fiú kísérte az énekesnőt, akinek nagyon tetszett, beajánlotta őt Varga Ág­nesnek, a Császárkert PR-főnökének és így jöhetett létre a fellépés. Közös terveik is vannak, nem kizárt, hogy ezentúl hár­masban fognak fellépni, mert a Pódium duó kiváló partnernek bizonyult a­­­­or­­váth Gyöngyi által énekelt örökzöld san­­zonok tolmácsolására. ■k '-%J ^H Attól függetlenül, hogy­ nagy sikerük­­ volt párizsi harmonikafesztiválon, a fiúk Ursu Gábor (balra) és a harmonikás Orosz Zoltán nagy sikert arattak bemutatójukkal Fotó: SZABÓ ADÉL Többek között kiváncsi volt rájuk Körmendi Vilmos is, aki feleségével, Felföldi Anikóval érkezett / ^22 ■dilit 'imm Egy honapa kalandjai a honatyák feleségeiről, a hon­­atyanőkről értekeztem a minap a Frakk hasábjain, most a parla­menti hétköznapok olyan vonat­kozásairól rántom le a leplet, amelyek eddig elkerülték a elemzők figyelmét. Kis dolgoza­tom alcíme az lehetne: A honapa egy napja. A honapa a honanya férje, többnyire parlamenten kívüli ember, aki felesége mellett mo­solyogva ül a bálon, kampány alatt szórólapot tervez, szónokla­tot lektorál, a honanyával estén­ként együtt elemzi a hon és a Ház dolgait a családi tűzhely mellett, így közvetve az ügy sze­rény, távon támogatójakánt részt vesz mintegy a Ház munkájában. Ám nem fantasztikus politikai éleslátása vagy társasági kelleme a honapa legjobb tulajdonsága, ha­nem az, hogy a honapa nagyon házias kis teremtés. Teljes szépsé­gében akkor bomlanak ki hon­atya házi tündér szárnyai, ha ho­nanyát elszólítja a választási kör­zet, a párt, a bizottsági munka, valamely kuratórium otthonról. Leginkább akkor érzi elemében magát, ha honanya hosszabb idő­re külföldi tárgyalásokra távozik. Ilyenkor elsőként serken fel a hajnal közeledtével,hogy a kis­dedeket (honleányt és honöcsit) friss kakaóval köszöntse. A kakaó után egyik kezével borotválko­zik, másik kezével honleány reg­geli bilizésének utómunkálatait végzi, harmadik kezével honöcsi fehérneműje után kutat a frego­­lin, sikertelenül, valamint kávéját kavarja, zsemlét vajaz, közben vígan dalol. Gördülékenyen mennek a dolgok, honapa kigya­korlott háziasszony, csak akkor veszti el egy pillanatra a fonalat, amikor honleány, aki a kétévesek öntörvényű stílusával fogyasztja a baracklekváros zsemlét, össze­­lekvározza honapa patyolat pan­tallóját, ezek nehéz pillanatok. Végül mindenki adekvát mun­kahelyére távozik, hónapa is le­veti kötényét, megigazítja frizu­ráját és a szuverén élet és munka vizeire evez, ahonnan csak nap­­szállatkor tér meg a kis reziden­ciára, agya, mint egy kifacsart citrom. Ám egy csapásra elfeledi baját-baját, mert honleány és honöcsi arcának látványa, miköz­ben megrohamozzák a hazatérő honatyát, ismét, nap mint nap, megajándékozza a csalhatatlan bizonyosságggal, hogy élni jó. Ki-ki röviden beszámol a nap­közben történtekről, hónapa ko­molyságát megőrizve hallgatja a kétéves honleány tört magyarság­gal előadott referendumát, amely­ben a kiskorú szókészletének hiá­nyosságait a maga konstruálta sza­vak nagyvonalú alkalmazásával hi­dalja át, egy időben a fogkefét pél­dául konzekvensen kafannek szólí­totta, rejtelmes módon. Az éjszaka közeledtével hón­apa egyik kezével habfürdőt ke­ver, másik lábával kakaót kavar, harmadik kezével egy Paganini virtuozitásával pelenkázza le éj­szakára honleányt, egyidejűleg valóságos előadóművészként mesét olvas fel a mókustekintetű honöcsinek, közben vígan dalol. Ahogy a ház elcsendesedik, hónapa leveszi kötényét, meg­igazítja frizuráját, felhajt egy do­boz Guinesst, fülére tesz egy Ba­­chot és olvasni kezdi Borges esszéit, hogy találkozzon másfaj­ta boldogsággal is, mert csak ez hiányzik, a művészet igazi életé­nek nagy kalandja - ám a talál­kozás ma is elmarad, mert hón­apot elragadja az álom. TOMPA IMRE, HÓNAPA & 21 Jó hír a „bamba nemzedék­nek”, ahogyan őket anno dús képzeletűleg elnevezték, és egyáltalán a jó, kemény rock híveinek: némi önhibán kívüli üzemzavar után újra megmozdul az Örökmozgó - vagyis a fekete bárányok egyike, a P. Mobil ismét be­indítja a masinát. Lépni alig lehetett a Pira­mis Rock Klubban: nemcsak a pályatársak, hanem a ki­éhezett sajtóserények is be­zsúfolódtak rendesen. Töb­ben irigyelték Pirinyót, a fo­tóvilág Mikulás-szakállú ap­ró ördögét, hogy ha kell, egy hamutartóban is elfér, ellenben átkozták a nagy kiszorítású Bergendy Pistát vagy Török Gyu­­gyót. Aztán mikor már mindenki vég­zett ingyentyúk­­szemműtétjével, Lóri, Tunyó és a töb­biek kihirdették a második eljövetelt. Ez volt a világpremi­erje a Stage Power című kettős kazettának - hamarosan CD is lesz -, amelyen három egykori stú­diólemezükről válogatták ki a legjobb felvételeket, kissé csiszolva. Sajátos megoldás­ként - és Cavinton helyett - Sárvári Vili, kezében csonka Magyarország-gitár­­jával (kéretik az irredenta át­hallásokat mellőzni) emléke­zetünkbe idézte egy-egy riff erejéig a régi nagy dalokat. Elmerenghettünk közben egy régi bandáról, amely hajdan, több mint húsz évvel ezelőtt a Lágymányosiban Gesarolként nyomult, amely később olyan rituális dalokat adott el, gályarabdobolással, mint a Vörös Erik. Emlé­kezhettünk a valóban őszin­te, kemény rockra, és Schus­ter iszonyú favicceire a hó­­zentrágeres Nyuszikáról meg a hazudós vadorzóról. Benkó gongkezelő úr még azt is felidézte, miként be­széltek lyukat, azaz rockot néhai Erdős Péter hasába hajnalig, mire megtört és rá­tette a stemplit a lemezen­gedélyre. De a fiúk figyelmeztettek: ők nem nosztalgiázni térnek vissza, hanem folytatják a muzsikálást. Lesz új stúdió­nagylemez, és természetesen egy orbitális-kapitális turné is. Ha valóban sikerül a nagy dobás, nagy űrt pótolnak be majd azok, akik tulajdon­képpen az elsők között vit­ték fel a jóízű nyerseséget a magyar rockszínpadokra. Még a megemlékezés Bencsik Sa­mura, a tragikusan fiatalon elhunyt gitárosra sem sike­rült igazán gyászosra, pél­dázva, hogy a „rock örök és elpusztíthatatlan”. Ehhez az összejövetelhez nem is illettek volna a fény­űző partitálak, de nem is kellett előkelősködni a sült húsokkal, kolbászokkal, tar­jákkal, szalámikkal, hozzá pompásan illett a savanyú hordókáposzta. Nem is be­szélve - ah, borzalom! - a lila hagymáról, amelyet le lehetett öblíteni némi, kelle­mesen fanyar vörösborral. Tehát lesznek új kétfo­rintos dalok. Lehet, hogy a köztársasági pénz infláló­dik, de na P. Mobilokon múlik, a zene nem lesz ér­téktelenebb. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ FRAID­A KURÍR TÁRSASÁGI MELLÉKLETE Megjelenik minden hétfőn Első évfolyam huszonnyolcadik szám Szerkesztő: Dévai Kovács Gyula Fotó: Szegő Erika -Szegő CO. Tördelőszerkesztők: Detre Mikolt, Kocsis Zsuzsanna, Mikes Vivien IQI5131S/cJc­:t­i:r bi •

Next