kurír - reggeli kiadás, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-15 / 312. szám

1993. november 15. A tehén ötlete A rockújságírás Frank Zappa szerint egyenlő azzal, hogy írni nem tudó em­berek faggatnak beszélni nem tudó embereket olvasni nem tudó emberek szórakoztatására. Igaza lehet az Ötlet Szülőatyjának - morogtam magam­ban az Aerosmith együttes sajtótájé­koztatójának végeztével a Grand Ho­tel Corvinus Kempinski folyosóján, amíg arra vártam, hogy a BMG Hun­gary szőke háziasszonya, Holl Katalin kimentse a vakubajnokok és autogram­kérő szakmabéliek karéjából Brad Withford húrherceget és Joey Kra­­mert a cinek, tárnok és egyéb dobféle­ségek főfelügyelőjét. Az 1970 nyarán Sunapee (New Hampshire) városában alakult Aeros­mith turnéi még a rock and roll-bagá­­zsok közt is zűrösnek számított. A Ji­­mi Hendrix és a Cream nyomdokain elinduló Steven Tyler (ének), Joey Perry (gitár), Brad Withford (gitár), Tom Hamilton (basszusgitár) és Joey Kramer (dob) öt év alatt eljutott odá­ig, hogy Toys in Attic című, platinává érett lemezük hatására újra piacra kel­lett dobni előző albumaikat is. Perry, a zenei agy, 1979-ben kiszáll a bandá­ból, nem sokkal később követi őt Withford, a másik hathúrművész is. Nem mehetett valami túl jól külön­­külön nekik, mert 86-ban Tyler hívá­sára szinte azon­mód visszatérnek. Azóta ontják a jobbnál jobb dalokat. Legutolsó lemezük (Get a Grip) - borítóján jókora tehéntőggyel - ak­korát szólt, mint egy tizedikről kido­bott szekrénysor. A Livin on the Ed­ge és a Cryin az istennek se akar ki­kopni a sikerlisták élvonalából. Perce­ken belül nyomni kezdik az Amazing videoclipjét is. Brad és Joey végre befutnak. Fá­radtnak látszanak, rendesen le vannak lassulva. Állítólag busszal jöttek a Nagy Fal városából, és aludni nem so­kat aludtak közben.­­ Brian Jonesnak a Stonesból Robert Johnson adta meg az első­ lökést, Clapton B. B. Kingtól ment le hídba jó harminc­­egynéhány éve. Nektek ki volt az első­ kedvenc bluesmuzsikusotok? Egyáltalán, mit szóltak születtek, hogy ilyen „gyalá­zatos" fekete zenéket hallgattok? Withford: Az ötvenes években ren­geteg jó fekete muzsikus dolgozott szerte Amerikában. Rythm and blues-, rock and roll-dolgokat akkor nem ad­tak le a rádióadók. Aztán a fehérek is elkezdték másolni őket, de ezek a sá­padt arcú Little Richard-másolatok nem voltak az igaziak. A hatvanas években, amikor engem elkezdett ér­dekelni ez az egész, már más volt a helyzet. Szüleim is hallgattak otthon ilyen zenéket, ezzel nem volt gond. Rám Mike Bloomfield volt nagy hatás­sal. Később az ő kedvenceit hallgattam sokat. Ezek már igazi fekete bluesok voltak. Kramer: Nekem Al Kooper volt az isten. Ő egyébként sokáig játszott együtt Bloomfielddel az Electric Flag­­ben. De nagyon tetszett a Blood Sweat and Tears és James Brown is. Jó kis fú­vósok, kemény dobjáték. Azóta is ha­tással vannak ezek a muzsikák rám.­­ A turné idegtépő" dolog. Hogyan tudjátok elviselni egymást hosszú hóna­pokon át? K.: A turné csak annyira mászik rá az idegeidre, amennyire engeded, hogy rámásszon. Mi azért már jó húsz éve vagyunk együtt, és megtanultuk, fontosabb az, amit szeretsz a másik­ban, mint amit nem. Ahogy öregszel, úgy leszel egyre bölcsebb, és megtanu­lod elviselni magad és a társaidat. A legfontosabb, hogy jó legyen a zene. Érezze jól magát a közönség, és akkor nekünk sincs egymással semmi bajunk.­­ Mi marad meg bennetek egy-egy városból? Lányok, arcok, hangulatok? Tudjátok egyáltalán mikor, hol vagytok éppen? J. D. Loudermilk a Tobacco Ro­ad szerzője egyszer azt mondta, tur­nézni olyan, mint bankot rabolni: az ember bemegy, felmatja a pénzt, és már húz is tovább. (Nevetnek mind a ketten.) W.: Néha tényleg nehéz emlékezni bizonyos dolgokra, bizonyos városok­ra, föltéve, hogy nem történik valami emlékezetes. Csak a nagy rumli marad meg benned. Amerikában persze telje­sen más játszani, mint Európában. Nem csak azért, mert ott jobban isme­rik régi dalainkat, és kevesebb számot játszunk az új lemezről. A fene tudja, miért, de tényleg más.­­ Szex, drogok, rock and roll. Igazi Bermuda háromszög. K.: A drogot és alkoholt száműztük az életünkből. Hosszú évekig másról sem volt szó, ha rólunk beszéltek, csak erről a két dologról. De ennek vége. Drog és pia nincs, de a szex duplán hozzátartozik a rock and rollhoz. - Mit szívtatok? Hogyan sikerült le­­szoknotok? W: LSD, kokain, marihuána, hasis, gyorsító tabletták... K.: Minden, amihez hozzájutot­tunk. W.: Túl vagyunk rajtuk. Nem be­szélünk róluk. Elég volt. Eljött a zene ideje.­­ Rendzett. Tudom, hogy hülye kérdés, de áruljátok már el, hogy a túróba került az a tehén a lemezborítóra? K.: Hülye kérdésre hülye válasz, oké?­­ Oké. K.: A tehén ötlete volt. HETESI PÉTER PÁL Brad Withford és Joey Kramer Fotó: VELLADITS ÉVA Rockos Leányvásár 1993. november 12. nevezetes eseményként vonul be a hazai operettszínjátszás évszázados tör­ténetébe: a hagyományos bécsi, századeleji magyar, majd az idéző­jelbe tett, elidegenített, revűsített musicalesított változatok után ezen az estén megszületett a (bár még csak részben) rockosított operett. És ezen belül egy új sze­repkör: a rockbonviván. Megfor­­málója vérbeli rockénekes - a Nagymező utca szemközti oldalá­ról - Sasvári Sándor. Ő alakítja a Leányvásár Tomját. Nem szívdög­lesztően, mint nagynevű elődei, hanem szikár, karcos távolságtar­tással. Rockos tempót, hangvételt diktálva Jacobi Viktor örökzöld, fülbemászó melódiáinak. „Veszi a lapot"­­, azaz korsze­rűsített primadonnafazont ölt a dekoratív, kitűnő hangú Sáfár Mónika, és remek humorú, tán­coslábú rockkomikus Csere László. Osztozik velük a vastap­sokban, a sikoltozó tetszésnyilvá­nításokban a sugárzó tempera­­mentumú Oszvald Marika. A Fe­­leki-szerű humort ezúttal - ven­dégként - Bodrogi Gyula, nem­különben Makay Sándor képvise­li. Tasnádi Csaba, az előadás irigylésre méltóan ifjú rendezője sok eredeti, ötlettel fűszerezi a nagy kiállítású, látványos produk­ciót. És még a korábban színpad­ra fúrt kórust is megmozgatja. (Díszlet: Fehér Miklós, jelmez: Kemenes Fanny). Krámer György nemcsak a hagyományos stílust sutba vágó koreográfiát tervezte és tanította be, de még a csinos táncoslányokat, fess tán­­cosfiúkat is rá tudta venni, hogy feloldottan mosolyogjanak a ke­mény mozgásgyakorlatok köz­ben. Az operett „patinás” szöveg­könyvéről Kállai István, G. Dé­nes György és az ifjú rendező fújta le a port. Mindez természe­tesen a Fővárosi Operettszínház­­új igazgatójának, Szinetár Mik­lósnak az érdeme is. Prognózisunk: a megújított operettműfaj bizonyára meghó­dítja majd, a régimódi stílust jog­gal „cikisnek” minősítő fiatal kö­zönséget. (GARAI) Oszvald Marika, Sasvári Sándor, Sáfár Mónika Fotó: PETŐ ZSUZSA Businessháború Michael Crichton, a sikeres író Gyilkos nap című regényében úgy véli, a harmadik világháború már megkezdődött. A japánok voltak, akik hadat üzentek, éppen azért, mert tanultak a második világhábo­rú példájából. Akkor a világ ipari termelésének nyolc százalékát állí­tották elő - nyilvánvaló volt, hogy nem szállhatnak szembe tartós si­kerrel a világ többi részével. Most azonban - majd fél századdal ké­sőbb - már „bent vannak” a leg­fontosabb iparágakban - mint ke­reskedők, egyszerűen bevásárolták magukat. Elvük ugyanis: az üzlet háború, és minél sikeresebb ma va­laki az üzleti életben, annál sikere­sebb lesz a háborúban, végül is a háborús siker, a gazdasági kitartóké­pesség függvénye is... Crichton tételével lehet vitatkoz­ni, de el is kell gondolkozni rajta. Különösen most, amikor a bestsel­lerből már világsikerű film is ké­szült, Philip Kaufmann forgató­könyve alapján és rendezésében. Kaufmann Hollywood egyik nagy­mestere, a legjobb élő forgatókönyv­írók egyike és kiváló rendező. Maga a történet egy japán óriás konszern új székházának avatásával indul, a pompás épületben azonban már első nap megfojtanak egy gyö­nyörű lányt. John Conner, az évekig Japánban élt, japánul is beszélő nyomozó és társa kapja a feladatot, hogy felderítse az ügyet. A dolog érdekessége, hogy a biztonsági ka­merák egyike magát a gyilkosságot, sőt a gyilkost is megörökítette, mé­gis a döntő pillanatról nem látni eleget, túl sok az árnyék. Megkezdődik a nyomozás, amelyből kiderül, hogy feltehetőleg csak egy japán ölhette meg a fehér nőt. De miért? A japánok védekez­nek, bizonyítékot kérnek, de bizo­nyíték jó ideig nincs. Ám akkor a ta­pasztalt John Conner társa (Wesley Snipes) a videofelvételen észrevesz valamit. És egy lelkes, féljapán ren­dőrnővel megkezdődik a trükkfejté­­ses nagyítás, és addig nagyítanak, míg egy pillanatban kirajzolódik a gyilkos arcéle, és ezzel meg is oldó­dik a rejtély. Az üzlet: háború. A japánok igye­keznek őrizni arcukat és hidegvérü­ket, de amikor álláspontjuk a gyil­kosság ügyében nem tartható to­vább, a bizonyítékok súlya alatt úgy írják le saját emberüket, hogy annak halálbüntetése sem kétséges. Hideg, elborzasztóan sivár, ke­gyetlen és örömtelen világot tár fel Crichton regénye és Kaufmann filmje. Sean Connery, a Japánt is megjárt detektív szerepében zseniá­lis alakítást nyújt, s méltó partnere Wesley Snipes és Tia Carrera, a rendőrségi videoszakértő, aki félja­pán létére is az igazságot akarja. Hajdanán a Nagyítás című film lázba hozta a világot. Két évtized­del később a ROM-chipek birodal­ma a valóság mindig újabb és újabb szeletébe tud behatolni, és képes lé­nyegessé nagyítani a látszólag je­lentéktelent. A Gyilkos nap izgal­mas, jó film, méltán „benne van” a világsiker. Mégis félek tőle, hogy rideg tár­gyilagossága ellenére is túl optimis­ta, hisz a jóban és az igazság győzel­mében, hisz benne, hogy a techno­lógiai fejlődés a problémák megol­dását szolgálja. Jómagam félek, hogy ez illúzió. A valóságban ez máshogy törté­nik. Hiszen az üzlet­ háború, és a ja­pánok ezúttal nem szeretnék, hogy más győzzön... (FENYVES) ­­m pmm ------.iwmml,.-------------75--------------ttt— 3 „Őrült rendszer, de van. hetine Beszélő*’ - ez volt az egyik szlogenje annak a Beszélő-estnek, amelyet az SZDSZ ötö­dik születésnapja alkalmából rendeztek minap. A poltikai hetilap most kulturális műsort szervezett, amely, ahogy mondani szokták, nem nélkülözte a humort sem. Parti Nagy Lajos az új vendéglőiparosokról, Eörsi István Karl Marx szexuális szokásairól olvasott fel elbeszélyt. Máté Gábor szín-, és Darvas Ferenc zongoraművész mellet fel­lépett Both Gabriella is, aki, mint mondta kávéházi éne­kesnő szeretne lenni, ha majd újra sok kávéház lesz. A mű­vésznő Várad­i Szabolcs kupléit énekelte. A szemüveges, tudós külsejű, visszafogott viselkedésű költőről - akit többek között Vas István is igen figyelemre méltó tehet­ségnek tartott, és aki számos irodalmi díj tulajdonosa ki gondolta volna, hogy ilyen pikáns szövegek elkövetője? Persze az ész egy orfeumban is ész. Várady kupléinak tö­kéletes logikai ívük van, de mégsem szárazak, hanem rendkívül humorosak. Az elitközönség dőlt a rö..., pardon a nevetéstől, miközben Váradynak, mint egy Buster Kea­­tonnak arcizma sem rezdült. Később komoly hangvételű verseivel is megismerkedhetett a hallgatóság. A költő fel-­­ olvasott Székek a Duna fölött című verseskötetéből. Külön figyelem kísérte a már-már élő legendának szá­mító Petri György verseit. Ő a régi-új Beszélő régi-új munkatársa. Külön rovata is van a lapban, Költői kérdés­ címen. Petrit erről kérdeztük az előadás után. - Kiknek joga feltenni a klasszikus művek idézet-kérdése­it? Melyek lesznek a citátumok? - JVarjon, mindjárt előveszem a kis noteszomat. Például: az „Én nem vagyok magyar?!” című Ady-kérdést Lengyel Péternek, Márton Lászlónak és magamnak teszem fel. Az erdélyi Kántor Lajostól megkérdezem rövidesen, hogy Dunának, Oltnak­­ valóban­­ egy a hangja? - Új költői korszakot is jelöl a pályáján, hogy újságíró­nak állt? - Igen. Úgy gondoltam a jelen körülmények között, például a tévével és rádióval összfü­ggő események sodrá­sában, muszáj volt aktív politikai szerepet vállalnom. Ugyanakkor derűsebb is vagyok, mint korábban. De még az eddigieknél is pesszimistább. - Vidám pesszimizmus? - Igen, jó a meghatározás. (PAYER) Petri György és Várady Szabolcs Fotó: SZIGETI PÉTER KULTÚRA 11 Tulajdonképpen nem az a legnagyobb baj ezzel a médiaháborúval, hogy jön Babiczky, Murányi, s az ádáz nyugalmából látszólag kimozdíthatat­­lan híradós csapat, ha­nem hogy mindezt mi­képp lehet majd vissza­csinálni. Úgy érzem, olyanná, hogy minden kicsit hitelesebb legyen. Megdöbbentő ugyanis, hogy bár szakmai kö­rökben nem vitás, hogy Aczél Endre és stábja készítette a legjobb hír­műsort, ő most már so­ha nem kerülhet abba a pozícióba. Mert mit szól majd a másik oldal, hogy a régi embereket veszik elő. Hiába tette valaki jól a dolgát, az il­letőt egy életre elparen­­tálták, így hát jövőre megint keresik az új embereket, új arcokat, akik gesztusainak még van fedezete. Ettől még ugyan nem lesz hiteles,­ legfeljebb újszerű. Ezért fordulhat elő, hogy Ba­ló soha nem vezetheti a választási műsort, Rózsa Péter sem a Napzártát, pedig amit csináltak élő volt, pergő és eleven. Káros ez a fluktuáció. Úgy fest, a sajtóvita hosszú távon tehetsége­ket keres, az viszont nem pártszékházak mé­lyén terem. A demokrá­cia végül is nem arról szól, hogy kidobálunk és cserélgetünk embere­ket aszerint, hogy kinek éppen ki a jó. A szakér­telem ugyanis nem azo­nos a pártok alkudozá­saival. (GRÉCZY) EMeRTon-díjak Ismét döntött a bizottság, kik kapják a Magyar Rádió és Tele­vízió EMeRTon-díjait. A színész-énekes kategóriá­ban Sasvári Sándor, a nők kö­zött Papadimitriu Athina győ­zött. A fiatal generáció tehetsé­gei közül Anitát és Gombos Lászlót jutalmazták. A nagy ge­neráció ma is működő képvise­lői közül díjat nyert a Bergendy együttes, szólókategóriában Zo­rán lett az első. A külföldön élő dzsesszmuzsi­kusok közül Vígh Tamást, a ha­zaiak közül Vukán Györgyöt tün­tették ki. A legsikeresebb le­mezkészítő díját Zámbó Jimmy kapta. A kiemelkedő zenés pro­dukciók közül a ma már nem ját­szott Mindhalálig Beatles muzsi­kus kvartettjét ismerték el. A rá­diós zenei szerkesztők díját Csi­ba Lajos kapta, míg az életműdí­jat Fényes Kató veheti át. A győztesek gáláját - először a díj történetében - január 7- én felvételről a televízió is su­gározza. G. ZS. SZERETNÉ TUDNI BETEGSÉGEIT? Személyre elkészíti az Ön DIAGNÓZISÁT dr Natália findrellio ORVOS-TERMÉSZETGYÓGYÁSZ A diagnosztika ára 500 Ft. VÁRJUK ÖNÖKET! 1114 Bp. Bocskai u. 21. em- 3- Telefon: 181-1163

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék