Kurír - reggeli kiadás, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)

1993-12-29 / 354. szám

1993. december 29. SORS- ÉS FILMFORGATÓ Tanította Milos Forman, Brian di Palma, John Avildsen. Eddig öt filmet forgatott Amerikában Hódi Jenő, közülük egyet Magyarországon is bemutattak. Ennek ellenére csak néhány hónapja hallottam először róla, amikor kiderült, egy magyar krimiíró, Tótisz András regényéből készített No Goodbyes című alkotását nagy sikerrel játsszák Amerikában. Hódi most a magyar forgalmazásáról tárgyal. - Mikor hagyta el az országot? - 1977-ben, politikai menekült­ként - mondja Hódi Jenő. - Hogy lett azzá? - 1974-ben megpróbáltam át­szökni a határon. Elkaptak, így a 20. születésnapomat kénytelen vol­tam börtönben tölteni. Emigrációs kísérlet miatt vittek be, de köztör­vényesek közé zártak. Végül 1977- ben sikerült kivándorló útlevéllel kijutnom, először Németországba. Ott a Szabad Európa Rádió ifjúsági osztályánál kezdtem el dolgozni Dobos Ákos álnéven, hogy a szüle­imnek ne legyen itthon kellemet­lenségük. - Mindenáron ki akart szakadni innen. Politikai okokból? - Az ellenérzéstől, hogy nem értettem egyet a rendszerrel, még maradhattam volna. De itthon ak­koriban szinte lehetetlen volt beke­rülni a színifőiskola rendezői szaká­ra. Öt-hat embert vettek fel, és már előre lehetett tudni, kik lesznek azok. Ráadásul engem inkább az amerikai film vonzott. Ezt pedig csak Amerikában tanulhattam meg. - Meddig dolgozott a Szabad Eu­rópánál? - Három és fél évig. Közben kértem, helyezzenek át Amerikába. Kétszer utasítottak el. Tegyen le róla, mondták. Ugyanezt válaszol­ták akkor is, amikor megérkezve Németországba elmeséltem, hogy írni és rendezni szeretnék. Nem tettem le soha semmiről. Végül ki­jutottam Amerikába, és azóta is írásból és rendezésből élek. - Tényleg Milos Forman osztályá­ban tanult rendezést New Yorkban? - Igen. A Columbia University­­re jártam, ahol Forman a dékán. Az egyetem adta a felszerelést, én pe­dig filmezhettem kedvemre. Akar­tam csinálni musicalfilmet is, le is forgattam belőle egy csipet. Milos Forman azt mondta, szeretne segí­teni, hogy elkészüljön a film. - Talán annak örült, hogy kelet­európai tanítványa is musicalfilmet csinál Amerikában, ahogy annak ide­jén ő? - Nem hiszem. A forgatóköny­vet aztán megvette egy producer, aki felvetette, próbáljuk megfőzni Formant, adja a nevét a filmhez. Szinte semmit nem kell érte tennie, mi pedig kiírjuk, hogy ő a produ­cer. Nem reméltem, hogy belee­gyezik, akkor kapott ugyanis az Amadeusért 9 Oscar-díjat, minden­ki őt ünnepelte. Forman azonban belement. Úgy éreztem, megnyílik előttem Hollywood. Akárhova mentem, mindenki segítőkészen fo­gadott. Tudták, mögöttem áll For­man. Egyszer éppen nála ültem, és dolgoztam át a forgatókönyvet, amikor telefonáltak neki, hogy hoz­zákezdhet új filmjéhez. Lemondta az enyémet. Forman visszalépésével rögtön bezárultak azok az ajtók, amiket korábban az, ő nevére nagy­ra zártak előttem. Óriási lecke volt ez. Nyivánvalóvá vált, olyan filmet kell csinálni, hogy az magának tör­jön utat. Hozzákezdtem egy hor­­ror-thrillerhez. Huszonnégy percet forgattam le belőle. Ez a félóra csak 1200 dollárba került, mindenki in­gyen vállalta a a munkát. Megmu­tattam a kész jeleneteket egy pro­ducernek, aki azt mondta, ha en­gem 1200 dollárból ennyire meg tudsz ijeszteni, akkor mire leszel képes 350 000 dollárból? Ez volt a Halálos mánia, és mint diák - ak­kor éppen Brian­di Pálmánál tanul­tam - én voltam az első, aki mozi­filmet készített. Jóval egymillió dollár fölött hozott ez az első nagy­filmem, amelyet később Magyaror­szágon is bemutattak. - Akár forgathatott volna kelet­európai történetet is. Nem gondolt rá? - Amerikában csak amerikait le­het filmre vinni. Persze nem jó, ha az ember átugorja a hátterét. Az én munkáimban mindig van egy le­heletnyi kelet-európaiság is. - Mi következett a Halálos mánia után? . - Átköltöztem Los Angelesbe. Majd megírtam a Dél-Afrikában játszódó Impact című film forgató­­könyvét. Felkértek, rendezzem is meg. De a hatóságok nem engedtek be Dél-Afrikába. Fogalmam sem volt, hogy miért tiltakoznak elle­nem. Hamarosan kiderült, hogy a dél-afrikai kormányellenes tévét Global Vision Networknek hívják, az én cégemet pedig Global Vision Produktionnek. Ez a névhasonlóság teljesen összezavarta az ottaniakat. - Forgatott is? - Az utóbbi két évben három filmet. Az American Kickboxer 2-t, amelyet itt a jövő évben hoz ki vi­deón a Duna Film, és - ahogy tu­dom - levíteti az HBO is kábel­csatornán. A No Goodbyes magyar forgalmazásáról még tárgyalok. Nemrégiben pedig befejeztem a Strong cityt, egy jelenkori maffia­történetet. Egyébként e kapcsán felhívott egy producer, aki valami­kor igazi gyémántcsempész volt. Brazíliából hozta ki annak idején a gyémántokat, egy FBI-ügynök se­gítségével. Most saját történetét akarja megfilmesíteni olyan társ­producerrel, mint Roger Corman, aki az amerikaiak egyik legna­gyobbja. Állítólag hat-hét színész ajánlotta, hogy én legyek a rende­ző. A filmet tavasszal kezdjük el forgatni, a címe magyarul valahogy így hangzik: Egy lábbal a törvény fölött.­­ Egy mondás szerint, ha Los An­gelesben valaki eldob egy követ, biztos, egy állástalan színészre, rendezőre vagy munka nélküli forgatókönyvíróra esik. Ezek szerint ön az egyik kivétel. - Egyetemi éveim alatt ezren tanultunk filmrendezést és csak he­ten lettünk rendezők. Egyszerűen jobbnak kell lenni, mint a többi. - Tervek? Kész vagy félkész forga­tókönyvek? - A három kész forgatóköny­vemből kettőt már eladtam. Terve­zek egy újabb maffiasztorit, amely Amerikából indul és átvonul Ma­gyarországon Ukrajnáig. Tótisz Andrással pedig most fogunk hozzá egy kábítószer-történet megírásá­hoz. Még régebben, amikor itthon jártam, Presser Gáborral és Dusán­nal írtunk egy musicalelemekkel tarkított thrillert, amelynek a Mac­­beth-történet az alapja. Ezt a filmet is magyar koprodukcióban képze­lem el, mint korábban már néhá­nyat. - Csak? - Nehéz magyar felet találni. De nem adtam fel. - Magyarországon ön kevésbé is­mert rendező­. Nem tudom, hogy Amerikában híres vagy csak jó híre van? - Hírem van. De ez akár elég is lehet az induláskor. Egyik tanárom­ra, John Avildsenre azért bízták a Rocky megrendezését, mert hír lett róla, alacsony költségvetésből dol­gozik, pontosan, és mindig idejé­ben befejezi a forgatást. A Rockyért kapta aztán az Oscar-díjat. Ezek után egyáltalán nem bánom, hogy az a hírem, betartom a határidőket, és költségvetésen belül mara­dok. KARÁCSONY ÁGNES Hódi Jenő Fotó: DEMECS ZSOLT Tolvajok ideje „Bárcsak vetítenék megint A bagdadi tolvajt!” - sóhaj­tottam fel, amikor a napok­ban kis családommal meg­néztünk a Walt Disney-féle Aladdint. A rajzfilm nagy­mestereinek interpretációja ugyanis inkább emlékezte­tett az 1940-es legendás Korda Sándor-filmre, mint az eredeti ezeregyéjszakás történetre. Az a színes, lát­ványos mesefilm gyerekko­rom egyik legnagyobb mo­ziélménye volt - talán né­gyéves lehettem, amikor először láttam, azóta ponto­san hatszor -, örökre szí­vembe zártam a csibészes mosolyú Dastaghir Sabut, aki felejthetetlenül alakította a kis tolvajt, és bizony fél­tem kicsit a gonosz Dzsaffar bőrébe bújt Conrad Veidt­­től, akit később a dr. Caliga­­ri szerencsétlen médiuma­ként, prágai diákként, majd a Casablanca Strasszer őrna­gyaként láttam viszont. A rajzfigurát egyértelműen ró­la mintázták, miként rajzzá vált a szenilis, játékbolond öreg szultán is! Aztán vágyam gyorsan teljesült, mert a Duna Tv-n Újra vetítették a régi mozit! És most sem kellett csalód­nom: a szupertechnikás fil­mek, az erőszakos akciópro­dukciók korában sem poro­sodott meg egyetlen kockája sem, romantikája, színei, lát­ványos képsorai - különö­sen Abu harca a pókkal - verik a mai effektkirályokat, és - ez meglepő - hihe­tőbbek is! És eljátszhatunk a szereppárokkal: Rex Ingram kacagó dzsinnje ijesztőbb, mint a talk-show-man rajzfi­gura, John Justin „pozitívabb nős”, mint a két figurából összegyúrt Aladdin, és Abu, a kisfiú is veri a különben imádnivaló, minden lében kanál majom-Abut. Poénok­ban persze a rajzfilm maga­san veri a mozit, és színek­ben is állják a versenyt. Van Korda filmjében egy jelenet, amikor Dzsaffar a feledés kék rózsájával kábítja el a hercegnőt. Alighanem a nézőknek nem lesz kedvük beszívni ilyen illatot - mindkét alkotást látnia kell gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt... G. N. L. Részlet az Aladdinból F­UGFs. Ma este 7 órakor a Kolibri Színházban (VI. kerület, Jókai tér) rendezik meg a második FÜGE-estet. A műsorvezető most is, mint az első FÜGE- rendezvényen, Vámos Miklós író lesz. A házigazda pedig Koltai Róbert. Fellép még - többek között - Hernádi Judit, Görög László, Mácsai Pál, Takács Kati, Gregor József, Mártha István, Melis László, Bródy János, Dés László, Novák János, Hardy Mihály, Losonczi Lívia, Vitray Tamás. Az írók pedig - mondjuk tizenöten - mi mást, mint hétsoros nyilatkozataikat olvassák fel. Ezeket a zeneszerzők megzenésítik, majd a Részekben - a Kolibri Színházból ugyanis ide megy e sereg - előadják a résztvevők. Jegyeket talán még lehet kapni. K. Á. Amikor Miklósa Erika kristálytiszta csengő szopránján trilláztak a „falusi fecskék”, mint utóbb kiderült, töb­bünknek libabőrös lett a karja. A ko­molyzene-rajongók pedig jól tudják, ez az érzés csak a legmagasabb ren­dű művészi interpretációk befogadá­sakor fordul elő. Josef Stra­­uss-Kneppler: Falusi fecskék című operettjének előbb említett csodála­tos áriája csak egyike azon zenei ínyencfalatoknak, amelyekből majd a nagyérdemű kedvére csemegézhet az InterOperett újévi koncertjén. Tegnap délelőtt a Pesti Vigadó­ban a zsurnaliszták ízelítőt kaptak az immár hagyományos január 1-jei es­ti rendezvény programjából. Kovács József és csapata ismét kitett magá­ért. És mint megtudtuk, az igazi meglepetés majd az újévi koncert nézőire vár. Dacára annak, hogy az ízelítőül adott műsorszámok is túl­zás nélkül nemzetközi színvonalat képviselnek. Az újévi gála program­jának mintegy ötven százaléka Lehár és Kálmán nagyoperettjeinek leg­szebb áriáit szólaltatja meg, ám ezúttal hat-hét musicalbetét is gaz­dagítja a repertoárt. S csak néhányat - a teljesség igénye nélkül - a fel­lépő művészek közül: Böröndi Ta­más, Kállay Bori, Leblanc Győző, Mikó István, Pókai Éva, Szűcs Judit és Vikidál Gyula is megörvendezteti majd az újévi koncert közönségét. S persze a tévénézőket is, hiszen Csenterics Ágnes irányításával az újév első eseményét egyenesben közvetíti a Magyar Televízió, a né­met, az osztrák és a svájci társaságok mellett. A Budapesti Lehár Zenekart Kaith Tibor és Bolba Lajos vezényli. És ezúton is előre felhívjuk kedves olvasóink figyelmét azokra a szín­pompás jelmezekre, amelyeket az Interoperett-direktor felesége, Ko­vács Anikó Mercedes tervezett. (DÉVAI) Lehár Paganini operettéből énekel keringő! Kovács Éva (középen) Fotó: SZEGŐ ERIKA KULTÚRA 11 Capriccio­­ annyit jelent: szeszély. Hím­­nemű szó, bár inkább azt mondják, a nő­k a szeszélyesebbek, de a pszichológusok sze­rint minden férfiban, a legegészségesebben is benne lakozik a nő. De van a szónak egy másik értelme is : szabad fantázia. Külö­nösen a romantikusok voltak nagymesterei. És jó néhány filmes, köztük a mi Huszárik Zoltánunk, akinek Capriccio című „film­versét” tegnap este vetítette a Duna Tv. Talán ebben az alko­tásában mutatkozott meg a legjobban en­nek a szabálytalan életű, szabálytalan agyú művésznek min­den lényege: az alig negyedórás víziósor­ban a fojtogató mo­­rálsáljából magát kité­pő szexualitás, a tö­megmészárlások soha nem felejthető, féldo­­kumentarista borzal­mai, a természet örök körforgása, a jöven­dőmondók tenger fe­lől jövő koponyaha­­lom-jóslatai úgy vál­takoznak szemünk előtt, ahogyan egy hánykolódó elalvás előtt kapkodja a képet és hangot agyunk le­hunyt pilláink mö­gött. Megteremtette egyben a kortárs ze­nére készült videocli­pet — utódai nem is lehetnek... Szeszély vagy szabad fantázia - Huszárikra inkább az előbbit fogták rá azok, akik jobban sze­rették az egyenes medreket, akik féltek, hogy önmélyükre ás­va keszonbetegséget kapnak, akik számára minden, látszólag ér­telmetlen asszociáció csak az elmeháboro­­dottak önveszélyes já­téka. Én inkább válla­lom, hogy együtt ját­szom H. Z.-nal. Jól vigyázzunk, mi is elolvadhatunk, mint az a gonosz tekintetű hóember a tavaszi zsongásban. (GÉNÉMETH)

Next