Kurír - reggeli kiadás, 1994. június (5. évfolyam, 148-177. szám)

1994-06-01 / 148. szám

A HATÁRON INNEN CSAK HA LEGITIM A Független Kisgazdapárt ezután nem megy bele személyeskedő vitákba, kizárólag az ország sorsát befolyásoló és javító parlamenti előter­jesztésekkel kíván foglalkozni. Ezt Torgyán József pártelnök jelentette ki sajtótájékoztató­ján. Azt is közölte, hogy pártja csak akkor köt együttműködési szerződést az MDF-fel és a KDNP-vel, ha azok vezetősége legitim lesz. PISZKOS TIZENKETTŐ A Fővárosi Főügyészség emberiség elleni bűn­tett miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bíró­sághoz tizenkét személy ellen. Az ügyészség az­zal vádolja őket, hogy tagjai voltak az 1956. de­cember 8-án Salgótarjánban, a megyei tanács épülete előtt felsorakozott honvédkarhatalmi alakulatnak, és a fegyvertelen, tüntető tömegre lőttek. A sortűzben 46-an meghaltak és 93-an megsebesültek. MEGVÁSÁROLT KÖVETELÉS A MÁV Rt., valamint a Postabank és Takarék­­pénztár Rt. megállapodott arról, hogy a pénz­intézet megvásárolja a vasúti társaságnak a Lu­­pis Brókerház Rt. felé fennálló követelését. Mint ismeretes, a MÁV Rt. korábban több mint 800 millió forintos megbízást adott a Lu­­pisnak államkötvények vásárlására, amit azon­ban az azóta csődbe jutott társaság nem telje­sített. NEM ZÁRJÁK KI A Legfőbb Ügyészség az elmúlt napokban ho­zott határozatában nem adott helyt a Magyar Televízió kérelmének, amelyben elfogultság miatt a fővárosi főügyész kizárását kérték az MTV volt gazdasági főigazgatója, Nagy László ellen tett büntetőfeljelentés további intézé­séből. VISSZAVONT LETILTÁS „Bízva abban, hogy a két intézményben a hely­zet rövidesen normalizálódik, letiltásomat visz­­szavonom, és ezentúl szívesen vállalok fellépést mind a Magyar Rádióban, mind a Magyar Te­levízióban” - jelentette ki írásos nyilatkozatá­ban Fischer Iván karmester. Egyben arra kéri Csúcs László és Nahlik Gábor alelnököket, hogy ők is tegyenek egy pozitív gesztust, és he­lyezzék vissza állásukba intézményük elbocsá­tott dolgozóit. CSECSEMŐ A KAZÁNBAN Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt vizsgálatot folytat a Vas Megyei Rendőr-főka­pitányság K. J.-né 31 éves kámi lakos ellen, aki május 19-én egészséges fiút szült, és azt házuk pincéjében a kazán tűzterébe tette, ahol a gyer­mek meghalt - közölte kedden dr. Németh Róbert főhadnagy, a Vas Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője. Az asszony május 30-án maga jelentette telefonon a történteket a rend­őrségnek, akik a halott csecsemőt a helyszínen megtalálták, K. J.-nét őrizetbe vették. NÉVNAPI JÁTÉK Ma TÜNDE napja van. A Kurír Kiszel Tünde fotómodellt választotta ki, mint e név egyik leghíresebb viselőjét. Ha ön ma 8.50-kor hallgatja a Danubius rádiót és felhívja a 138-8027-es vagy 138-7678-as telefonszá­­mot, akkor mondja be a fenti híres nevet. MINDENNAP JUTALOM! Babák az úttesten lesz a hel Lehet, hogy az utóbbi évek demográfiai mélyrepülését a szociális bizonytalanságon kívül a fiatal hölgyek prak­tikus gondolkodása is ma­gyarázza? Viccen kívül: a minden­napos megpróbáltatások nem merülnek ki az átordí­tott éjszakákban és a csepe­redő kisangyalkák szem­­düllesztő pimaszságaiban. Amíg a kölök futóműve nem válik önirányítottá, testének terhei alatt is nyögni kell. És egyáltalán nem biztos, hogy a helyzet könnyítésére üzembe állí­tott járgány, a babakocsi, megoldást hoz. Legtöbb­ször azért, mert a motori­zált kuffercipelők vezetői nem hagynak neki elegen­dő helyet a járdán. Dicséretes módon a mától életbe lépő új KRESZ gondolt a megfo­­ntkozott babákra is. A­udapesti Rendőr-főkapi­tányság főosztályvezetője, dr. Hodula Attila el­mondta, milyen módon és mértékben. - Mennyi helyet kell hagynia a járdán parkoló au­tósnak a babakocsi számára ? - Az új szabály szerint másfél métert. Ez elég egy babakocsinak, kerekes rok­kantkocsinak, valamint két egymás mellett sétáló gya­logosnak. - Milyen következménye­i a helytelen parkolásnak? - Változatlanul szabály­­sértésnek fog minősülni. A helyszíni bírság összege nem változik, tehát tovább­ra is kétezer forint. Ha nem tudja a rendőr „bevasalni”, marad a feljelentés. - El is szállíthatják a gép­kocsit a helyszínről? - Igen, akárcsak abban­­ az esetben, ha tiltott helyen parkol. - Ki végzi majd a feleme­­lőmunkát?­­ Vagy a rendőrhatóság, vagy a közút kezelője, azaz az önkormányzat. Budapest főútvonalait a Fővárosi Ön­kormányzat kezeli, a mel­lékútvonalakat a kerületek polgármesteri hivatalai. Az elszállítás technikai kérdé­sein még dolgozunk, s na­pok kérdése egy új szerve­zet kialakítása.­­• Ha a mama kénytelen letolni az úttestre a kocsit, s ott esetleg baleset éri, hogyan állapítható meg a felelősség? - Akár ő volt figyelmet­len, akár a gázoló a hibás, a helytelenül parkoló kocsi vezetője mindenképpen fe­lelős a történtekért, ugyanis miatta kellett a járdát a gya­logosnak elhagynia. - Feljelenthető­-e egy ilyen autós akkor is, ha csak bosszúságot okoz a gyalogo­soknak? - Igen, a rendszám alap­ján. Persze megkönnyíti a szabálysértési eljárást, na ta­núi is vannak a feljelentőnek. - Minden útvonalon lehet számítani majd a parkolást ellenőrzőkre?­­ Nem, csak azokon a helyeken, ahol egyébként a helyzet a legsúlyosabb, te­hát a Nagykörút és a Kis­körút, valamint a Duna ál­tal bezárt területen. MentMokik Harmincketten vehették át kedden délután menedzseroklevelüket Do­bogókőn. A két félévet végzett hall­gatók nagyrészt orvosok, kórházak gazdasági igazgatói. A gyakorló kór­házi menedzserképző tanfolyamo­kat az Egészségügyi Menedzser­­képző Alapítvány szervezi. Azok az orvosok, szakemberek, akik nem elégednek meg a két féléves kép­zéssel, jelentkezhetnek a Közgaz­daság-tudományi Egyetem tovább­képző intézete egészségügyi mene­dzserképző szakának harmadik év­folyamára. T. D. S­ÓGORNAP Az Industria ’94, a nagy tava­szi Hungexpo-rendezvény második napja az osztrákoké. Az osztrák nagykövetség ke­reskedelmi osztálya díszes meghívót küldött minden ér­deklődőnek, partnernek. A Hungexpo-vásárközpont konferenciaépületében nagy­követek, miniszterek, állam­titkárok, vezérigazgatók adják egymásnak a mikrofont. A mai egész napos programot dr. Josef Schwarz kereskedel­mi tanácsos kezdi, dr. Erich Kurbach osztrák nagykövet, Dieter Kern kereskedelmi ta­­nácsosos, valamint Tóthné dr. Pásztor Zsuzsanna, a Hung­­expo Rt. új vezérigazgatója üdvözli a megjelenteket. Ká­dár Béla, jelenleg még az NGKM minisztere, Barsiné Pataky Etelka, az Expo ’96 mostani főbiztosa, dr. Lator­­czai János, a mostani IKM- s miniszter, dr. Csépi Lajos, az ÁV Rt. vezérigazgatója, vala­mint Franzl Struzl, a Voest- Alpine Stahl AG igazgatósá­gának tagja, dr. Herbert Ste­­pic, a Raiffeisen Zentralbank Österreich AG igazgatóságá­nak tagja, dr. Ernst Pranckl, a Steyer Nutzfahrzeuge AG igazgatóságának tagja beszél­nek területükről, az Európai Unióhoz csatlakozás kérdé­seiről, továbbá az oszt­rák-magyar gazdasági, keres­kedelmi kapcsolatokról. (TÓTH) VESZÉLY EMŐKE Gyermekcsúcs Noé bárkájában A veszprémi gyerekek Noé bárkáját építik fel, a fürediek egy Robinson-parkot, a pá­paiak viszont főbírót választa­nak maguk közül, aki a város életét négy napig irányítja. Mindezt a United Games ’94 játékfesztivál keretében. A nemzetközi móka három éve honosodott meg Magyaror­szágon, s a dunántúli városok­kal egy időben a Cseh, a Szlo­vén Köztársaságban, Ausztriá­ban és Németországban is ha­sonlóképp töltik június máso­dik hétvégéjét a gyerekek. Küldöttségek keresik fel a nemzetközi játékok színhe­lyét, hogy megismerkedhes­senek egymás életével és szo­kásaival. A magyarországi programokat nemcsak a sport, az ügyességi vetélke­dők és a különböző népi mes­terségek bemutatása és kipró­bálása jellemzi, de a gyerekek felhasználják az alkalmat arra is, hogy elmondják vélemé­nyüket a felnőttek világáról. Az úgynevezett „gyermekcsú­csok” alkalmat adnak arra, hogy a városok vezetőivel és különböző közéleti személyi­ségekkel találkoznak az ifjak. Tavaly Göncz Árpád volt a „csúcs” egyik főszereplője, idén az új parlament új tagjait várják a kicsik. A magyarországi három helyszínt egyébként veterán autók túraversenye köti össze. Több mint 200 kilométert szeretnének „robogni” a 60-70 éves autók, hogy Veszprém, Balatonfüred és Pápa gyer­mekserege megcsodálhassa és kipróbálhassa az ósdi járgá­nyokat. Visszafelé már nem lesz rájuk gond, lóra váltják a lóerőket, huszárok kísérik a kíváncsi gyermekhadat. A zá­rásra Veszprémbe érkezik unokái kíséretében a köztársa­sági elnök felesége, D. Zs. Tizenhét éves gyilkos Több fejszecsapással agyonütötte nagyanyját a Tolna megyei Keszühidegkúton Sz. János 17 éves középiskolás nemrégen még kitűnő tanuló. A helyszíni rendőrségi szemlén hatósági ta­núként Péter András, a helyi önkormányzat jegyzője is részt vett. Kérdésünkre elmondta: hétfő délelőtt a bűncselekmény helyszínéről rohant az egyik családtag a polgármesteri hiva­talba és jelentette a szörnyű esetet. A közeli Regő községből hívták az orvost, a rendőröket Tamásiból riasztották, majd a Tolna megyei kapitányságról is megérkeztek a nyomozók. A 88 éves Sz. J.-nén az idős, szinte vak asszonyon már nem tudtak segíteni. A súlyos bűncselek­ménnyel gyanúsított unoka öngyilkosságot kí­sérelt meg, felvágta az ereit. A pincehelyi kór­házba szállították. Az áldozat körül nem találták a gyilkos esz­közt, a ház, az udvar átvizsgálása közben talál­ták meg a közepes méretű baltát. A faluban csak találgatják a bűncselekmény okát. Azt megtudtuk, hogy a fiú édesanyja egy nemrég még tiltott felekezet tagja. A szomszédos fal­vakba jár hittérítő utakra. A Tolna megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy Sz. Jánost elmezavar tünetei mi­att nem tudták kihallgatni. A szekszárdi kórház elmeosztályán megfigyelés alatt tartják. SZ. P. F. 1994. június 1. Egyesült tudósítók Miközben már nincs és még nincs parla­ment, a Ház tudósítói szakmai egyesület­be tömörültek, hogy ilyen formában kép­viseljék azokat a kollégákat, akik a képvi­selői, testületi és bizottsági munkáról, a parlamenti pártok életéről tudósítják lap­jukat, s így az olvasókat. Az egyesület első elnökét, a Népszabadság munkatársát, Se­reg Andrást kérdeztük a megalakulás okai­ról és a további tervekről.­­ Márciusban vetődött fel többekben az ötlet, mert a hazai médiaviszonyok elle­nére meglepően jól dolgoztunk együtt, mondhatni egy húron pendültünk attól függetlenül, melyik lapba írtunk. Arra gondoltunk, jó volna valamilyen intézmé­nyesült formában képviselni az érdekein­ket, mert így hatékonyabb. - Milyen érdekekről volna szó? - Egyrészt a technikai és a munkafeltéte­lekről, amelyek nem mondhatók megfelelő­nek. Május 20-án lejárt a belépőnk, márpe­dig a parlament hivatalai működnek, így vol­na ott dolgunk. De említhetnénk a telefon, a fax, az elmélyültebb munka feltételeinek hiányát, a parkolási gondokat és így tovább. Ami még ennél is fontosabb volna, az magá­nak a parlamenti tudósítás műfajának a to­vábbfejlesztése. Az egyesület a tervek szerint olyan háttérbeszélgetéseket, vitákat szervez­ne, amik­­megtörik az eddigi monológok so­rozatát, így nemcsak a pártok által kínált menüből válogathatnánk, hanem rákérdez­nénk mindenre, ami az olvasót, nézőt, hall­gatót érdekli. A benti sajtótájékoztatóinkon lehetőség szerint külső szakértőket, polito­lógusokat is faggatnánk, tehát az éppen ak­tuális napirend alapján teljes képet adnánk azonnal, vitával, elemzéssel, értelmezéssel együtt. Tervezünk még tanfolyamokat, to­vábbképzéseket, s később kiadványokat is megjelentetnénk. - Kik lehetnek tagjai az egyesületnek? - Nyitottak vagyunk olyan értelemben, hogy minden kollégát várunk, aki a politi­kával és a pártokkal kapcsolatos területe­ken dolgozik és elfogadja az alapszabályt, aminek lényege, hogy szervezetünket a parlamenti demokrácia és a pártatlan új­ságírás szellemében hoztuk létre. - Mikor jelentkeznek először látványosan? - A parlamenti munka megkezdése után, még a nyáron, de a formájáról még nem tudok beszámolni. K. V. Szabolcsi fojtogató N.-ék családi otthona a legjobb indulattal sem volt nevezhető a nyugalom szigetének. A 31 éves N. István nyíregyházi lakos ismételten összeka­pott élettársával, parázs vita alakult ki köztük. A férfinál 21 évvel idősebb asszony már nem bírta idegekkel az állandó vegzatúrát. Úgy gondolta, most már betelt a pohár. Egy óvatlan pillanatban fölkapta az asztalon árválkodó nagy méretű kony­hakést és hadonászni kezdett vele. A férfi nagyon megijedt, megpróbálta jobb belátásra bírni kedve­sét. Mentve irháját, megszorongatta a vérmes nő nyakát, majd megfojtotta. Amikor felfogta, mit tett, átrohant a szomszédokhoz és megkérte őket, hogy értesítsék a rendőrséget. A lakása előtt, egy székre roskadva várta a zsa­rukat, akik őrizetbe vétel mellett folytatják a nyo­mozást. B. ZS. Rt.-k, kft.-k, bt.-k, vállalkozók, Kecskemét belvárosában igényesen felújított, 120 mp ÜZLETHELYISÉG BÉRLETI JOGA ELADÓ. Érdeklődni: a 76/484-622,76/482-083-as telefonon munkaidőben ^§f|p Kökény Ferenc igazgatónál^^

Next