Kurír - reggeli kiadás, 1994. június (5. évfolyam, 148-177. szám)

1994-06-09 / 156. szám

1994. június 9. Egy férfi JLiUm.I J U és egy nő E­GY SZÍNÉSZ REINKARNÁCIÓI Kis hazánk, sőt a nagyvilág sok évszázados színháztörténelme egyetlen olyan esetet je­gyez fel, amikor valaki közkívánatra, sőt köz­követelésre támadt fel halottaiból. A neve -bizonyára kitalálták már - Zenthe Ferenc. A Szabó család című, soha vé­get nem érő rádiósorozat szer­zői - bizonyára dramaturgiai okokból - Balla Tibor bár­zongoristaként vízbe fojtották, de a fél ország talpra ugrott, egy emberként követelve, hogy bármi áron, de hozzák vissza a Duna mélyéről ked­venc színészüket. A három szerző előbb egymás haját tép­te, hiszen csodákra ők sem voltak képesek, de végül is kompromisszumos megoldást ötlöttek ki: „vándoroljon át” Balla Tibor - azaz Zenthe Ferenc - jól ismert hangja és egyénisége egy új szereplő, Kárpáti Zoltán újságíró tes­tébe. Végül is ezzel sikerült helyreállítani a hallgatók mil­lióinak lelki egyensúlyát. Ám Zenthe Ferenc több mint fél évszázada tartó, tö­retlen népszerűsége nem csak ennek a reinkarnációnak kö­szönhető. Még inkább azok­nak a milliós közönséget vonzó filmeknek, amelyek­ben ő volt az igazságosztó lo­vag, a legyőzhetetlen, ret­tenthetetlen hős, az ideális szerelmi partner, az igazi fér­fi, Rákóczi hadnagya, Gábor diák, Kard és kocka, Kétszer kettő néha öt, Csendes ott­hon, A Tenkes kapitánya és még hosszan sorolhatnánk.­­ Magam sem hittem vol­na, hogy 168 centiméteres, „daliás” magasságommal, kis­fiús ábrázatommal, nem ép­pen díjbirkózó izomzatú ala­kommal szinte egyik napról a másikra én leszek az akkori kamaszok példaképe és a ti­nik bálványa, sőt a nagyma­­mák-nagypapák kedvence is - emlékezik Zenthe Ferenc. - De ezek a szeretetre méltó filmszerepek valósággal az égbe röppentettek! Arra meg kiváltképp büszke vagyok, hogy filmjeim - sok más va­lóban kiváló produkcióval el­lentétben - évtizedek óta megőrizték vonzerejüket, és mostanában, amikor ismét feltűnnek a képernyőn, ugyan­olyan visszhangra találnak, mint annak idején. Talán mert a nézők szívesen nosz­talgiáznak. Vagy újra szeretik az olyan kalandos filmeket, amelyekben nem folyik pata­kokban a vér, nincsenek láng­tengerek és pokoli víziók, vi­szont a jó emberek cseles fur­­fanggal vagy egy szál karddal legyőzik gonosz ellenfeleiket. Amikor tavaly nyáron meg­hívtak Siklósra, ahol ünnep­séget rendeztek abból az al­kalomból, hogy kerek har­minc évvel ezelőtt az ottani várban forgattuk A Tenkes kapitányát, nem szégyellem bevallani, hogy könnyekkel küszködtem.­­ Napjainkban pedig épp­úgy a szívükbe zárták a nézők milliói Takács urat, a Szomszé­dok talpraesett, derűt és töretlen optimizmust f­árasztó maszek taxisofőrjét. Éppen ma láthat­juk a tévében a 187. epizódot. Nem unja meg?­­ Egy pillanatra sem! Lel­kesen, szeretettel állunk csak­nem mindennap a kamerák elé. Hiszen a történet rólunk, hétköznapi emberekről szól. A szerzők az egyéniségünkre írják a szerepeket, mi pedig saját magunkat alakítjuk, hi­szen magánemberként is gyakran zsörtölődünk, ha­sonlóan kisebb-nagyobb problémákkal küszködünk. Mégis azt akarjuk példázni: az emberekbe vetett hittel, optimizmussal át lehet hidal­ni a gondokat, nehézségeket. - Hűséges természetre vall, hogy 42 éve, megszakítás nél­kül a Madách Színház tagja. Most is fellép a Józsefben, sőt a Játékszínben is vendégszerepel, Moldova György: Az Ifjú Gár­da... című vígjátékában. Van­­nak-e még szerepálmai? - Sohasem voltak! Min­dig rábíztam magamat az igazgatókra, a rendezőkre, hiszen ők jobban ismernek engem, mint saját magam. Vannak, akik szerint belebúj­tattak egy skatulyába. Ez igaz, de én nagyon jól érzem magam benne. Az ilyesfajta szerepek eljátszásához értek a legjobban, és ezeket várja el tőlem a közönség is. Csak azt sajnálom, hogy legkedve­sebb korombeli partnereim: Márkus László, Mensáros László és a többiek már hűt­lenek lettek hozzám... - Bőröndök sorakoznak itt, az előszobában. Nyaralni indul? - Az még odébb van! Mindjárt jön értem a produk­ciós autó, irány Bajorország! Ott forgatjuk ugyanis a következő hetekben - Ka­­bay Barna rendezésében - a Nincs messze Európa című új magyar film legfontosabb jeleneteit. Temessy Hédivel egy vasutas házaspárt alakí­tunk benne. Befogadunk és gyermekünkként megszere­tünk egy kilencéves, román menekült kisfiút, aki elvesz­tette a szüleit. És amikor vé­gül rájuk talál, nehezen tud dönteni, hogy velük menjen vagy nálunk maradjon. A Jób lázadásában már együtt dol­goztam Kabayval és a közel­múltban elhunyt alkotótársá­val Gyöngyössy Imrével. Re­mélem, hogy ezt az új közös filmünket is ugyanolyan sze­retettel fogadja majd a kö­zönség itthon és külföldön. - Hogyan viseli el az évtize­dek óta megszakítatlanul tartó népszerűséget? - Őszintén szólva nem nagyon érzékelem, hi­szert vagy színházban próbálok, játszom, vagy a kamerák előtt állok, utána pedig sietek haza a családomhoz, a barátaim­hoz. Otthon ülő ember va­gyok, és akkor érzem a leg­jobban magam, ha be tudom csukni végre a mostani, ka­vargó világ elől a lakásom ab­lakát, ajtaját. GARAT TAMÁS A Jelenet a Job lázadása című filmből­Fotó: FÉNYES GÁBOR HÖLGYKURIR 15 A siker néha teher , _ i i Mü , | %m&mm m ,,, mi g § m, mg,$g­­nggMm»gmÉÉiÉgÉ Ég ÉggÉi , ' '' \ , ■? s$ Wst&m8& ' & " , gsiiil Fehér Anna egy rejtélyes ajándékcsomagot bontogatott éppen József Attila Színház-beli öltözőjében. A Juhász Gyula verseskötet szemmel láthatóan elnyerte tetszését. Nem tudom, ki küldte - nézett rám nevetve. Népszerűségről, sikerről, barátokról, álmokról beszélgettünk a napokban József Attila gyűrűvel jutalmazott művésznővel. - Ön a Színész Kamara ügyvivője. Kevés színésznő­ tagja a kamarának. Mit gondol, miért éppen önt választották az elnökség tagjai közé? - A tagságban nincs nembeli arányel­tolódás, elég sok színésznő tagja a kama­rának. Minden színházból van egy kama­rai összekötő, s évente választunk ügyvivő­testületet. Összekötőként engem is felír­tak a listára és megkérdezték, hogy len­nék-e ügyvivő. Szívesen vállaltam, bár sokkal kevesebb időm és energiám van rá, mint szeretném. Tőlem idegen minden­fajta ügyintézés, de ezt is meg kell tanul­ni, ha nem akarjuk, hogy „csak” vezesse­nek bennünket. Szeretnénk megfogal­mazni és érvényesíteni jogainkat.­­ 1987-ben indult a Szomszédok című teleregény. Ismertebbé, népszerűbbé tette önt ez a tévésorozat? - Igen, volt ilyen hatása. Szíves örö­mest vállaltam hét évvel ezelőtt Alma szerepét, mert Horváth Ádámmal már előtte is dolgoztam. - A Szomszédok egy szakmailag kevéssé elism­ert tévésorozat. Ön szerint miért érté­kelik így többen is? - Erről talán őket kellene meg­kérdezni. - Mit jelent önnek a siker? - Örömet, néha terhet. Jó lenne mindig olyat csinálni, ami nagyon jó. Szeretném, ha a siker mindig azonos lenne a jóval is. - Elégedett önmagával szakmailag? - Nem, soha nem leszek elégedett. Az elégedettség csak egy pillanatig tart, az­tán jön egy újabb feladat, egy újabb meg­mérettetés, és annak is meg kell felelni. - Milyen tervei, álmai, vágyai vannak? - Most, hogy jön a nyár, szeretném, ha mindaz, ami az elmúlt évben történt, leülepedne. Ha mindarra lenne időm, amire év közben nem volt. A hétköznapi életemre, a családra, a barátaimra, köny­vekre, arra, hogy azt csináljam, amihez egyszer csak kedvem támad. - A társai megszenvedik azt, hogy ön színész? - Minden ember, akinek hivatása van, hasonló módon él ma már. Ez egy alap­helyzet, hozzám tartozik. - Fél a magánytól? - Minden ember egyedül van egy ponton túl. A legszorosabb emberi köte­lékben vagy a legjobb szakmai helyzet­ben is. Sokszor vagyok egyedül, de ma­gányosnak még nem éreztem magam. Az egyedüllét minden ember életéhez hoz­zátartozik, talán a színészéhez kicsit erő­teljesebben. - Mennyire fontos önnek más emberek véleménye? - Minden véleményt szeretek meg­hallgatni, sok nézőpontból szoktam összerakni végül azt, amit én gondolok. A magánéletem néhány szereplőjének és egy-két kollégámnak a véleménye pe­dig nagyon fontos számomra. - Jó a kapcsolata a kollégáival? - Nyitott vagyok velük, úgy ér­zem, hogy jól kijövünk egymással. Elég szangvinikus természetem van, időnként indulatos leszek, de be szoktam látni, ha tévedek. Én sem vagyok türelem híján. Nem csak színházi emberek a barátaim. Jó, ha valaki kívülről lát. Az ember időn­ként nem tudja megtartani a távolsá­got magával vagy a helyzetével egy érintettebb pillanatban. - Mivel tud feltöltő­dni, kikap­csolódni? - Az alvással, egy jó szaunával, mozival, vacsorával, illatos estével, sok mindennel. Mint mindenki más, azt hiszem. - Hogyan öltözködik? - Szeretem, ha van valami lazaság az öltözékemben. Ne legyen nagyon kimódolt, mégis sugározzon valami nőiességet. Attól függően, hogy mi­lyen a kedvem, sokféleképpen öltöz­ködöm. Az, hogy az ember hogyan öl­tözködik, az mindent elárul róla. Az ember öltözködési stílusát alapvetően nem a pénz határozza meg. - Szereti az otthonát? - Fontos, hogy olyan tárgyak, szí­nek, formák között éljek, ahol jól ér­zem magam, annak ellenére, hogy keveset vagyok otthon. Nagyon ne­hezen, hosszan és ügyetlenül rakos­gatom az otthonomat. Sokszor hó­napokig nem foglalkozom vele, aztán kampányszerűen keresgélek valamit, amire vágyom. TAKÁCS BERNADETT A Adriana szerepében, a Tévedések vígjátékában­Fotó: KÖVESDI RÉKA

Next