Kurír - reggeli kiadás, 1994. október (5. évfolyam, 269-299. szám)

1994-10-25 / 293. szám

­ A túl óvatos Hugh Grant A nyár legnagyobb filmslágere, a Négy es­küvő és egy temetés a férfi főszereplő, Hugh Grant számára valóban temetés volt - leg­alábbis anyagi értelemben. A 33 éves brit szí­nész - aki máris a nők új kedvencévé vált -, a milliós bevételből egyetlen pennyt sem kasszíroz. Idáig 14 millióan látták az érzelmes komédiát - a Wet Wet Wet minden eddigi slágerlistás rekordot megdöntő zenéjével - és nálunk még be sem mutatták! Az eddigi nyereség 15 millió dollár, Hugh Grant vi­szont kénytelen megelégedni az előre kialku­dott 100 ezer dolláros gázsival. Az új sztár ugyanis elkövette azt a hibát, hogy nem hitt a film világsikerében. Ezért inkább hajlott ügy­nöke tanácsára, aki szerint jobb a biztos kevés, mint a bizonytalan sok, így a színész konkrét összegű szerződést kötött. A női főszereplő, Andie McDowell jóval okosabb volt, ő mindössze 35 ezer dolláros fix összeget, valamint a nyereség egy bizonyos százalékát kérte gázsi fejében. A 35 éves szí­nésznő ma már ötmillió dollárral gazdagabb. (FEB) 1994. október 25. FR« K PÁRTSEMLEGES POLGÁRMESTERI PARTI djb ■ djb ■ djb WM djb ■ djb ■ djb ■ djb H| djb ■ djb H djb H djb |H djb ■ djb M djb H| djb H djb ■ djb H djb ■ djb ■ djb ■ djb ■ djb H djb M djb H djb ü g£b H c£b ■ c&p ■ <Qp H c&> ■ rfc Hi c&) Wk dib H dk> H dib cxj ■■ cxj ■■ cxj ■■ cxj (X) ■■ CXJ ■§ Cxj 1H CXJ ■■ cxj Hl cxj ■■ cxj WM <X5 ■■ <x> ■■ CXJ Hl cxj HB CXJ Hl CXJ H <X5 H CXJ ■■ CXJ Hl cxj H cxj Hl CXJ Hl cxj ■■ Cxj H cxj H cxj H cxj ■ cxj ■ co ■ cxi> ■ cxj ■ cxj ■ cxj ■! CXJ Mint megtudtuk, Tarlós úr az önkormányzati választásokon független jelöltként induló polgármesterjelölt, ám a ke­rületi üzletemberek közül so­kan, valamint számos párt tá­mogatja. Többek között az Óbudai Polgári Egylet is Tar­lós Istvánt jelöli ismét polgár­mesternek. Ezen csoportosu­lás célja többek között a leg­jobb magyar és nyugat-euró­pai polgári hagyományoknak megfelelő közmorál értékeire alapozva Óbuda gazdasági, kulturális és társadalmi ügyé­nek szolgálata. A teljesség igénye nélkül néhány név az egylet tagjai sorából: Herczeg János matematikus, Hidegkú­ti Nándor, dr. Kopátsy Sán­dor, dr. Pintér Endre se­bészprofesszor, dr. Dedics Imre jogtanácsos, Tellér Gyu­la és Siklós Csaba exminisz­­ter. A névsor illusztris, ám mások is, így több párt, a KDNP, az MDF, a Fidesz, az NDSZ és az FKGP is támo­gatja Tarlós úr jelölését. Ed­dig a közlemény, amelyet minden kollégánk kézhez ka­pott. Ezután Tarlós úr beszá­molt az óbudai önkormányzat eddigi négyéves tevékenysé­géről, amelyből csak címsza­­vasan néhány tény: többek között e kerületben a pedagó­gusok és más közalkalmazot­tak béreit mára átlagban száz százalékkal emelték 1990-hez képest, körülbelül 17 km csa­tornát és közel 30 km utat építettek. Nem voltak szociá­lisan sem érzéketlenek, a di­rekt segélyezésen túlmenően az önkormányzat saját hatás­körében nem szüntetett meg hatásköröket. Nem vetettek­­ ki lakosságot sújtó helyi adót,­­ egyszer sem emelték a lakbé­reket, nem szigorították a la­­­­kásvásárlás feltételeit sem. Óbudán bérlakást csak a bérlő vagy egyenes ági leszárma­zottja vehetett meg, harmadik személy nem. Tarlós úr ez­után elmondta, hogy a meg­választása esetén következő­ „plusz” négy évre mit tervez. Elsősorban hangsúlyozta, hogy miután 150 éves óbudai családi múltja is kötelezi, mindig és minden helyzetben lehetőségeihez mérten képvi­seli szűkebb pátriája érdekeit. A gazdasági jellegű intézke­déseken túl igen figyelemre­méltó volt az a megjegyzése, mely szerint: „Pártérdekektől megszabadított önkormány­zatot szeretnék! Tudom, hogy nem lehet mindenkinek tet­szeni és megfelelni. Azt azon­ban nem akarom, hogy a pár­tok rátelepedjenek az önkor­mányzatra, és a helyi érdekek helyett lényegében pártérde­kek érvényesüljenek... Kilá­tásba helyezem továbbra is az őszinteséget, az erős köteles­ségérzetet, a szuverenitást. A szélsőségek következetes elu­tasítását, és azt, amit 1990- ben is megígértem­­ és be is tartottam hogy nem fo­gom kímélni magam. Min­dezt pedig nem valakik ellen, hanem valamiért: Óbuda-Bé­­kásmegyerért.” A tájékoztató után a kerü­let polgármestere egy szerény kis partin látta vendégül a meghívottakat, ahol a továb­biakban lehetőség nyílt kötet­len beszélgetésekre is. Sok kollégája irigyelheti most a harmadik kerület első emberét találékonysága miatt. Ugyanis Tarlós Ist­ván, Óbuda-Békásmegyer jelenlegi polgármestere úgy döntött, hogy jóval a helyhatósági választások előtt bemutatkozik a sajtó képviselői előtt. Pontosabban beszámol mostani mandátumának lejárta előtt eddig végzett tevékenységéről, illetve jövendő, a következő négyéves ciklusra szóló terveiről. S jó lokálpatrióta­ként természetesen óbudai intézményt keresett, mondván, e sajtófogadás költségeivel se terhelje a kerüle­ti polgárokat, így a Szépvölgyi úti Christal Palace étterembe invitált bennünket is a meghívó kedd estére. djb ■ <áb ■ djb ■ dtb H djb H dib H dib H dib ■ dib H dib H dib Hl dib H dib H dib H dib H dib H dib H dib H dib H dib H dib H <&> H cx> H cxj wM cxj mi cxj WM cxj H cx> ■ cxj ■ cxj ■ cxj ■ cxj ■ cxj ■■ Cxj ■ cxj ■ cxj ■ cxj ■ cxj ■ cxj Hl cxj ■ cxj ■ cxj H cxj IH cxj Hl cxj Tarlós úr a sajtófogadás sajtófőnökével, Regőczy Attilával Tarlós István az exminiszterrel, Siklós Csabával $1»1 TOYOTA SZALON-NYITÁNY így az igazi. Minden egy helyen. Értékesítés, szerviz, al­katrész. S ahogy dukál, az ünnepélyes megnyitás­kor, azaz tegnap délelőtt egy kis parti. A kollé­gáknak, a szakembereknek, a zsurnalisz­táknak, vagyis nem titkoltan a jöven­dőbeli vásárlóknak. Minden külön ér­tesítés helyett így nyitotta kapuit a To­yota M3 Autókereskedelmi Képviselet. A cég egyébként mint a Toyota hivatalos márkake­reskedője már korábban is ismert volt Dózsa György úti szalonjáról. Ám most, hogy kiköltöztek - mint ahogy nevükben is szere­pel - az M3-as mellé, a korábbi értékesítés ott megszűnik, és csak bemu­tatóterem lesz. S hogy az új hely minél gyorsabban minél ismertebb legyen, október 29-én nyílt napot tartanak az újonnan nyílt telepen. Amelynek fő att­rakciója Durkó Zoltán ka­ratemester lélegzetelállító mutatványa lesz, ugyanis a fiatalember egész egysze­rűen átugrik egy felé szá­guldó autó tetején lévő tü­zes karikán. Kell-e mon­danunk, hogy a kocsi mi­lyen márkájú lesz? Durkó úrnak egyébként van egyéb kunsztja is, mint azt megtudtuk tőle, szintén veszélyes, ám kedvelt mu­tatványai közé tartozik, amikor kedvese nyakán darabol szét egy éles karddal egy káposztafejet. Természetesen bekötött szemmel. Ha szerencséjük lesz a nyílt napra látoga­tóknak, e látványosságban is lehet részük. Egyébként a szombati nap háziasszo­nya az egykori exszépség­­királynő, Bálint Antónia lesz. És a tulajdonosok, Márton Imre ügyvezető igazgató, valamint Haks­­pacher Józsefné értékesíté­si igazgató azt is elárulták, hogy itt a jövőben is min­dig fog történni valami. Ami pedig az anyacéget il­leti, nos, egyaránt kedve­zően nyilatkozott az új szalon nyitásáról Sadano­­bu Murakami, a Toyota Tsusho Corporation me­nedzsere, valamint Yuki­­nori Yoshida elnök úr, a Toyota Motor Hungary Kft. elnöke is. Az értékesítési és az ügyvezető igazgató Márton Imre ügyvezető igazgató (középen) Yukinori Yoshidával és Sadanobu Murakamival Kiss Róbert Richárd kereskedelmi és médiatanácsadó (középen) Durkó Zoltánnal és a háziasszony, Bálint Antóniával

Next