Kurír - reggeli kiadás, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-01 / 177. szám

2 ITTHON EGY HÍJÁN A SZÁZADIK A nyári hónapokban az őszi kiállítássorozatra készül a Hungexpo, a nyitány a nagyközönség soraiban legnépszerűbb őszi - a sorban a 99- ik - BNV lesz, amelyet szeptember 8-17. kö­zött rendeznek meg. A 800 kiállító már most lefoglalta csaknem a teljes kiállítási területet. MEGBÉNUL A METRÓ? A BKV gyorsvasúti igazgatóságának vezetése, illetve a motorkocsi-vezetőket tömörítő Fővá­rosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a hét végén is tárgyal annak ér­dekében, hogy elkerülhessék a kelet-nyugati metrón a jövő hétre várható sztrájkot. A bér­követelő dolgozók képviselői hangsúlyozták: céljuk nem a munkabeszüntetés, ám ha mégis rákényszerülnek, minél kevesebb gondot akar­nak okozni az utasoknak. Ha július 4-ig nem sikerül megállapodniuk, akkor a szakszervezet rendkívüli taggyűlésen dönt a továbbiakról. JÁTSZANI IS ENGEDD Mozgássérült gyerekek különleges igényeihez is alkalmazkodó játszókertet avattak pénteken Pé­csett. A Napsugár Gyermekkertnek elnevezett játszótér magánszemélyek, cégek, a helyi önkor­mányzat, valamint a köztársasági elnök támoga­tásával épült. A tíz éven aluli gyermekek számára létesített, csupa fából és természetes anyagokból, kötelekből megépített egyedi játékszereket, hin­tákat, homokozókat, később illemhellyel, pelen­­kázóval és kerítéssel is felszerelik. KÓRHÁZBÓL RÁCS MÖGÉ Könnyű sérülései miatt kiengedték a kórház­ból, a rendőrség viszont őrizetbe vette K. J.-t, a kedden Nyúlon történt balesetben részes Robur autóbusz vezetőjét. A férfi saját vallo­mása szerint körültekintően vezetett. A moz­donyvezető viszont állítja, hogy ő nem lépte túl a megengedett 60 kilométeres sebességet. (Erről egyébként majd a beépített műszer ad információt.) Az már biztos, hogy sem az au­tóbuszvezető, sem a mozdonyvezető nem állt szeszes ital hatása alatt. A bizonyítás még tart, ám mindenesetre K. J.-t halálos tömegszeren­csétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása miatt őrizetbe vette a rendőrség. LEBUKTAK A DROGÁRUSOK Egy diszkóban tartott csütörtök hajnali razzia során nagyobb mennyiségű kábítószert foglalt le a ren­dőrség Egerben. A helyi Kazamata Borozóban és környékén tartott razzia során a novaji P. Z.-nél, valamint K­is és B. B. miskolci lakosoknál ruháza­tuk, illetve gépkocsijuk átvizsgálásakor nagyobb mennyiségű amphetamint, azaz speed és extasy el­nevezésű kábítószereket, valamint drog fogyasztásá­ra alkalmas eszközöket, pipát, injekciós tűt és fecs­kendőt, továbbá kézi cigarettasodrókat találtak. A gyanúsítottak ellen kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya. NEM KELL A VALUTA Folyamatosan csökken a lakosság által kiváltott tristavaluta összege: míg januárban, februárban és márciusban havi 100-120 millió dollárt vásá­rolt a lakosság évi 800 dolláros kerete terhére, addig áprilisban 46 millió, májusban pedig már csak 3­7 millió dollár fogyott. A Magyar Nemzeti Bankban elmondták, hogy az idén összesen 426 millió dollárt adtak el öt hónap alatt a turistake­ret terhére, míg tavaly ez az összeg május végén 194 millió dollár volt. ÉLETBEN MARADNI Tegnap Budapesten az országban elsőként nyílt olyan üzlet, amely speciálisan a közlekedésbiz­tonsággal kapcsolatos eszközöket, tárgyakat kí­nálja az autósoknak. Az V kerületi, Irányi utca 18. szám alatt található boltban az ablakfóliáktól a sebességváltózárig, a rádiótelefon-tartótól a ke­­réktömítő folyadékig szinte minden kapható, ami valamiképp is segíti a közlekedőket, azok biztonságát. Az üzlet üzemeltetője a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács, amely mindenkori filozófiájának az emberi élet védelmét tartja. Üdvözöl Sissy A szépségével és személyiségével egész Európát elvarázsoló Erzsébet királyné, I. Ferenc József uralkodó felesége a kortárs képzőművészet kedvenc témája volt. Számtalan szobor, festmény, metszet és fotó készült róla. Sissy nemcsak a művészek ke­gyeltje volt, hanem a korabeli társa­dalomé is. Boldogtalanságát, lelki fi­nomságát és műveltségét legendák őrzik. Népszerűségét pedig a műal­kotásokat ábrázoló képeslapok is nö­velték akkortájt. Ebből a hatalmas gyűjteményből állított ki most a Gö­döllői Királyi Kastély, amelynek egy­kor legszívesebben látott vendége volt Európa legszebb asszonya. A kiállítás több száz darabját két nagy képeslapgyűjteményből válo­gatták. Az egyik egy közel 30 ezer képeslapból álló magánkollekció ré­sze, amelyben a Sissyt ábrázoló da­rabok száma meghaladja a kétszá­zat. A másik gyűjtemény a debreceni Városi Múzeum tulajdona, és e kettő szerencsésen egészíti ki egymást. Az Erzsébet-kultusz ápolásának bizonyítékául szolgáló kiállítást min­den szombaton, vasárnap és ünnep­napon tekinthetik meg a látogatók 10-től 18 óráig. V. E. Sátrat vertek a Citadellán Hogyan készítsünk sátor­­diszkót? A recept nagyon egyszerű. Szerezzünk egy hatalmas, hófehér, össze- és szétcipzározható sátrat, meg hozzá egy helyet, ahol nem nagyon zavarjuk az ottlakókat. Megfelel e célra egy hegy csúcsa, pél­dául a Gellért-hegyi Cita­della. Az udvaron felállít­juk a sátrat, teszünk bele sörcsapot, italokat, üdítő­ket, pultot, meg asztalokat és székeket, lézerfényeket, amire persze nappal nincs szükség. Szerzünk egy jó diszkóst, kitaláljuk, hogy techno, acid, rave, nosz­talgia, mi menjen éppen. Sátrunk mindenféle időjá­rástól véd, és ha megfelelő helyeken cipzározzuk szét, miénk a város panorámája a csillagos ég látványa mellett. És, hogy mit csi­náljon a sátrunk nappal? Legyen söröző, rendezvé­nyek színhelye, áru- vagy akár divatbemutatóké is Este pedig ismét a zenéé­s hely, a jó idő is megjött, mától tehát irány az új szórakozóhely, a sátordisz­kó a Citadellán! (TÓTH) Diszkó miniben Fotó: KONCZ GYÖRGY Kitüntető figyelem Ahogyan a miniszter fogalmazott az egészségügynek nagy ünnepén, a Semmelweis-napon: a tegnap kitüntetett orvosokon, a népegészségügy, a gyermekvédelem, az orvosképzés szakemberein keresztül az egész ágazat munkáját köszönte meg, tudva azt, hogy a napi konfliktusok, a szűk lehetőségek dacára sikerült kimagaslót teljesíteniük. A miniszteri díszokleveleken, a Pro Caritate és Pro Sanitate emlékérmeken kívül ezen a napon nyújtotta át Szabó György miniszter azokat az állami kitüntetéseket is, amelyeket Göncz Árpád köztársasági elnök adományozott. Az idei Honthy Hanna-díjat Lázár Péter, a Berkeszi Nevelőotthon tanára kapta. Képünkön dr. Weltner János főorvos, az Országos Sebészeti Intézet igazgatóhelyettese veszi át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. K. V. Fotó: KERTÉSZ GÁBOR Világszép szaloncukor Van már World Star-díjas szaloncuk­runk, aki nem tudná, annak eláruljuk, hogy a csomagolás Oscar-díjáról van szó. Az 1994-es termékek között lett első a Sweet Point cég Gold elnevezésű, gyö­nyörű nosztalgiaszaloncukor-sorozata. A kókuszos, marcipános, mákos, kaka­­ós-rumos-mazsolás szaloncukor nem csupán szép, hanem jó is. És nem a nyári Mikulás árulta el a nagy melegben, ám­bár a többtucatnyi Sweet Point-termék között van Mikulás cukorka is. A tízesztendős magánvállalkozást a Horváth házaspár kezdte, ma több mint kétszáz alkalmazottal dolgoznak, és Hor­váth úr az év vállalkozójának járó Ascher Lipót-díjat is elnyerte elmúlt évi munká­jával. A mesebeli karriertörténet persze nem csupán ötleteket, szorgalmat, egy kiváló grafikai cég, az Eper elegáns cso­magolását, valamint a munkatársak ener­giáját feltételezte. Pénz is kellett hozzá. A Postabank állt kétszer is jelentős hitel­lel a Sweet Point mellé, nekik köszönhe­tő, hogy nagyon korszerű körülmények között, egy nyugat-európai színvonalú üzemben, Dunakeszin dolgozhatnak a világsztárdíjas cég alkalmazottai. T. O. 1995. július 1. Tetőző törökök A szakembereket is meglepte, hogy el­maradt a várt török-jugoszláv roham ha­tárainkon. Mint megtudtuk, még csak most jön a java, hiszen a napokban 6 né­met és 3 osztrák tartományban kezdő­dött meg a nyári iskolaszünet. Kőműves József alezredes, a Határőrség sajtóosz­tályának munkatársa nyilatkozott a tö­rök vonulásról lapunknak. K. J.: Az első, múlt heti roham nem söpörte el a határőrizeti szerveinket, na­gyon készültünk rá, ám a vártnál keve­sebb török és jugoszláv autós lépett át határainkon. . . : Talán az is jól jött, hol az osztrák határőrséged előzetesen jól összedolgoztak. K. J.: Igen, az előkészítésre nagy hang­súlyt fektettünk, így kitűnően végeztük a közös feladatainkat. Mind a hét sávot meg­nyitottuk Hegyeshalomban, így folyama­tosan kelhettek át a vendégmunkások. igszír: a MÁV is segítségükre sietett, hiszen szerelvényein nemcsak az utazóknak jutott hely, de a gépkocsit is föltéve, kényel­mesen utazhattak Isztambulig. K. J .: Nézze, nem akarom bántani a MÁV-ot, erről a kérdésről nem kívánok nyilatkozni. Az azonban biztos, hogy so­kat segített és segít a következő hetek­ben a battonyai nemzetközi átkelő, ami jelentősen tehermentesíti Nagylakot. Kell is, hiszen szerdán mintegy órás vá­rakozási időre kényszerültek az autósok. ■qjrlr: A külföldi invázió mellett nyil­ván jelentős magyar autóforgalom is vár­ható a határainkon. K. J.: Csak azt tudom javasolni, hogy a legforgalmasabb határátkelőket kerüljék el állampolgáraink, mert azok várhatóan hamar bedugulnak. Vá­lasszák a kisebbeket, azokon nagyobb az esélyük a gyors áthaladásra. Például Sopront, Kópházát vagy Ártándot, Csengersimát, illetve az osztrák kerü­lőutak Fertődöt, Kőszeget, Búcsút amelyek nemzetközi határátkelőhe­lyek. F. O. Pénzt, műszert, gyógyszert h­osszú idő után végre nem arról szól a tájékoztató, hogy padlón van a magyar gyógyszergyártás, hanem arról, hogy az egyik legnagyobb hazai, bár több­nyire külföldi tulajdonban lévő gyár, az Egis Rt. nyílt alapítványt hozott létre a klinikai farmakológiai kutatás és fej­lesztés megsegítésére. Egy kicsit megszaladt a gyárnak, s máris 50 mil­lió forintot helyezett el a bankban, hogy kamataiból támogassa azokat a pályázókat, akik hagyományosan a gyógyszerek kipróbálását, klinikai el­lenőrzését végzik az egészségügyből már jól ismert, mostoha körülmények között, a pályázathoz parki kapcsolód­hat, magánszemélyektől a szakmában érintett és azon kívül álló intézménye­kig, ahogyan pályázni is lehet mind­azoknak, akik a gyógyszergyártáshoz kötelező és nem kötelező vizsgálato­kat végzik e honban, az alapítvány se­gédletével a jövőben már korszerű eszközökkel és infrastruktúrával. Leg­először szeptember-októberben írnak ki fordulót, alaphangon hétmillió forin­tot oszt szét az elfogulatlan és tekin­télyes kuratórium, és remélhetőleg a csatlakozók addigra megemelik a megpályázható keretet. K. V. catiwtmtpo­cDAttSkk Ma Tihamér és Annamária napja van. A Kurír Gyarmathy Tihamér festőt választotta ki, mint e név egyik leghíresebb viselőjét. Minden Tihamérnak boldog névnapot kívánunk! A Kurír ma 200 ezret ér. A Joker-játékon 40 000 forint értékű manager kalkulátort nyerhetnek. A Kurír új játékának fődíja egy helikopter. Kérdésünk a repüléssel kapcsolatos. Ha ön ma 10.20-kor hallgatja a Danubius rádiót és felhívja a 138-8027-es vagy 138-7678-as telefonszámot, akkor mondja be a kiválasztott személy nevét és hogy melyik mitológiai hősök repültek túl közel a Naphoz. MINDENNAP JUTALOM!

Next