Kurír - reggeli kiadás, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-01 / 177. szám
1995. július 1. PARLAMENETEK NEM LESZ SZÜNET? Kitört a parlamenti nyár. A képviselők majd két hónapig szabni lehettek volna, ám az alkotmánybírósági határozat fényében más a helyzet. Szabó György népjóléti miniszter kijelentette, hogy az alkotmánybírósági határozat értelmében a tb ötmilliárd forinttól esik el; a családtámogatási bevételekre 10-15 milliárdot számoltak, a táppénzzel pedig veszthetnek akár hét-nyolcmilliárdot is. A kultúra harcos támogatója, Vitányi Iván zárójelben megjegyezte: ő már sejtett valamit, mert a Göncz Árpád tiszteletére tartott fogadáson rámosolyogtak az alkotmánybírák. Pető Iván (SZDSZ) szerint kínos ugyan, ha valakinek az orrára koppint az Alkotmánybíróság, de a „vétkes” nem mindig hibás. Egyébként a kormánypártoknak tudomásul kell venniük, hogy nem voltak elég körültekintőek. Az MSZP hirtelenjében a nap végére trombitált össze egy frakcióülést, se előtte, se utána nem volt hajlandó nyilatkozni Bokros Lajos. „Először elolvasom, aztán nyilatkozom.” De köddé vált. Csak Szekeres Imre avatta be a „népet”: tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság állásfoglalását, a kormány július 6-i ülésén áttekinti, hogy mit kell változtatni az eredeti stabilizációs csomagon, pótolni kell a kieső állami kiadás csökkenését. Az ellenzék nem bánt ilyen kesztyűs kézzel a megcincált csomaggal. Közös sajtótájékozatójukon Orbán Viktor (Fidesz) annak a reményének adott hangot, hogy a kormány talán tanult ebből az esetből, s nem folytatja az alkotmányosság lopakodó felszámolásának útját. Szabó Iván (MDF) szerint is meg lehetett volna spórolni az alkotmánybírák döntését, ha a kormány megfogadja az ellenzék tanácsait. Az ellenzék nem a győzelmet ünnepli, mondta Isépy Tamás (KDNP), mert ismeri a gazdasági helyzetet, de a gödörből való kimászásnak is megvan az alkotmányos technikája. 101 ÜLÉSNAP S hogy mi történt még ezenkívül a parlamenti utolsó (?) ülésnapon? Napirend előtt Szabó Iván arról dörgött, hogy az energiaszektor privatizációjával kiszolgáltatják a lakosságot, jogszabályi hiányosság miatt nincs garancia az ellátás biztosítására, az árkondíciókra. Suchman Tamás viszont elmagyarázta, hogy a Paksi Atomerőmű az Országos Távvezetékrendszer, a Magyar Villamos Művek Rt. tartós állami tulajdonban marad. Haderőreformoztak még egy keveset, amihez Keleti György hozzáfűzte: legszívesebben felolvasná a zárt ülésen elhangzott miniszteri expozéját, mert annyira kevés volt az érdeklődő. Nem tette, sőt ellenzéki ellenkezés ellenére megszavazták ezt is. Közben, hogy teljes legyen a nap, titkos folyosói szavazással megválasztották az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, helyettesét, az adatvédelmi biztost és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosát. Elfogadták még a nyugdíjak szeptember elsejéig való négyszázalékos visszamenőleges emelését, módosították a villamosenergia privatizációs törvényét is. Volt még egy összecsapás ügynökbíróügyben, majd a két vitatott előéletű bírát, Eigner és Botos urakat egy tollvonással szélnek eresztették. Utóbbi elmondta lapunknak, hogy a játszma nem ért véget, a játékszabályokról az ellenség miatt nem ad információt. Csodák csodájára, már az alkotmánybírósági döntés után megszavazták a tb költségvetését. Azt, amiből, mint fent említettük, ezek után hiányzik jó pár milliárd. Aztán hazamentek. Csak Gál Zoltán tartotta meg a frontot s számot adott az elmúlt évről. Hogy mit végeztek egy év alatt a képviselők? Tartottak 101 ülésnapot, benyújtottak 366 törvény- és határozatjavaslatot, 2650 módosítást, 123 törvényt fogadtak el összesen, ami óriási mennyiség - mondta a házelnök. T. E. Tudományos aggodalmak Ne gondoljuk, hogy a piacgazdaság és a tervezés nem férnek meg egymással. Mondhatnánk: tervezni szükséges. Más kérdés, hogy mi valósul meg belőle. Ez az aggodalom hallatszott ki abból a vitából, amit a kormány modernizációs programjáról rendezett tegnap az MSZP tudományos tagozata. Az egy hónapja közkézen forgó anyag tartós gazdasági növekedéssel számol, de ebben a hozzászólók nem voltak biztosak. Az sem tetszett a termet megtöltő - nyilván laikus - tudósoknak, akadémikusoknak, hogy a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly már húsz éve egymás rovására érvényesül. Szerintük a megoldás nem a fogyasztás visszafogása, mert ebben már eljutottunk ahhoz a határhoz, amin túl a társadalmi feszültségek kezelhetetlenné válnak. Nem értették, miért nincs hangsúly a kelet-európai régióval fenntartott gazdasági kapcsolatokon, amit a Békésiprogram még fontosnak tartott. Ha a magyar vállalatok úgy próbálják javítani a versenyképességüket, hogy a munkaerő árán spórolnak, az törvényszerűen minőségromláshoz és a versenyképesség csökkenéséhez vezet - állapították meg. Egyébként is: Magyarország sokat emlegetett előnyei az emberi erőforrások terén erősen visszaesőben vannak. Az állam szerepét kizárólag a feltételek megteremtésében látják. Ne avatkozzon bele olyan dolgokba, amikhez nem ért, de azt se tegye, hogy a piac majd mindent elintéz. Kapott azért dicséretet is a program: ,„Meglepő, hogy magyar kormány ilyen magas színvonalú anyaggal rukkol elő.” (BOR) MAGYARORSZÁG BESZÉLGET Szenes Andrea műsora Minden szombaton és hétfőn 22.30-tól, így ma este is érdemes lesz átkapcsolni a V -re. A nyár mindig VAKÁCIÓ. Sok néző kérte, hogy újra látni szeretné ezt vagy azt az adást. Nekik és azoknak akik nem láthatták, szeretnénk egy igán kellemes estét szerezni. Jó szórakozást! MAI TÉMÁNK: szex hármasban Vendégeink: dr. Szilágyi Vilmos szexológus, Bauer bácsi nyugdíjas, aki a hagyományos szex és a monogámia megrögzött híve, valamint meglepetésként egy magyar sztár, aki nyíltan vállalja, hogy a csoportszex nagy gyakorlója. HÍVD ANDREÁT! Vallja be őszintén, gondolt-e már valaha arra, hogy milyen lehet hármasban? Irigyli azokat, akiknek már sikerült ezt kipróbálni? Ön szerint a nőknek vagy a férfiaknak kell többségben lenni? Mit szólna ahhoz, ha partnere előállna ezzel az ötlettel? Örömmel fogadná? Tolerálná? Elítélné? Ha valóban érdekli ez a téma, vagy nem érdekli (mert nem meri bevallani), akkor okvetlen nézze az adást. Ez a műsor intim, felnőtt kérdésekkel foglalkozik. Őszintén és nyíltan beszélünk mindenről, ami az emberi szexualitáshoz tartozik. Rajcélum Forgalmazza: INTERKO-H--»?a—_ 1121 Bp., Zugliget út 60. Tel.: 275-1456,275-1457 Fax: 176-0885 $¥¥*¥ * 5* 1 1 2 ¥ ¥ ¥ ?¥ Szenes Andrea a ruháit a ROMA butikból (1052 Bp., Kígyó u. 4-6.) választotta. r* TISZTASÁGBAN OTTHON VAGYUNK ITTHON 5 Darabolják Bokrost Alkotmányellenesnek mondta ki a bíróság a GST gyermektámogatási rendszerre vonatkozó része hatálybalépésének időpontját. Eszerint mától, tehát július elsejétől még minden, gyes, gyed, gyet, várandósági pótlék, terhességi segély ugyanúgy marad, ahogy eddig volt. Sőt még kétszáznyolcvanöt napig a régi rend szerint sokasodhatunk. Az Alkotmánybíróság ítélete szerint ugyanis az eddig már megszületett, és 1995. június 15-től számított háromszáz napon belül megszületendő gyermekek esetében is mindezeket biztosítani kell. Július elsejétől az alanyi jogon járó családi pótlék eltörlését, illetve azt, hogy csak a rászorultaknak járjon, az Alkotmánybíróság szintén nem hagyta jóvá. Indoklásuk szerint a törvényhozóknak ugyan joguk van ezt átalakítani, de csak abban az esetben, ha az érintetteknek elég idejük van felkészülni az új helyzetre. Az indoklási résznél Holló András, az Alkotmánybíróság főtitkára hosszasan ecsetelte, hogy a gyermekek után járó juttatások szigorítása félő, hogy együtt jár majd a további népességcsökkenéssel. Utalt ezért arra is, hogy a szigorításokat összhangba kellene hozni a jelenleg liberális abortusztörvénnyel. A GST-nek az a része, amely arról rendelkezett, hogy július 1-jétől húsz, illetve később huszonöt napig a munkaadók fizették volna munkavállalóik táppénzét, a bírák szerint szintén sérti az alkotmányt. Úgy vélik, ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy a társadalombiztosítás majdhogynem teljesen kivonul a betegbiztosításból, hiszen a betegségek zöme egy hónapnál rövidebb lefolyású. Ráadásul a törvény semmiféle ellenszolgáltatást vagy kedvezményt nem biztosítana, a munkaadók megnövekedett terheivel szemben. Éppen ezért az Alkotmánybíróság szerint a táppénzfizetés új rendjének bevezetésére is több időt kell szánni. Míg az eddigi GST-részeknél a hatálybalépést minősítették alkotmányellenesnek a bírák, a honoráriumok tb-sítését úgy, ahogy van, eltörölték. Az indoklás szerint nem lehet úgy társadalombiztosítási járulékot kérni, hogy cserébe érte a tb nem ad semmit. Hasonló okból törölte el a bíróság azt a részt is, amely 10%-ról 44%-ra emelné a másodállású vállalkozók baleseti járulékát. Személyi számunk még négy évre tervezett használatát is törölte a bíróság a GST-ből. (BEB) Palotás fejet akar Jelentős erkölcsi, szakmai, politikai és anyagi kárt okoztak Palotás Jánosnak és az általa vezetett társadalmi szervezeteknek a vele kapcsolatosan megjelent közlések. Egyebek között ezt tartalmazza Palotásnak a miniszterelnökhöz küldött levele, amelyben arra kéri Horn Gyulát: utasítsa pénzügyminiszterét a vele szemben elkövetett törvénysértések azonnali megszüntetésére, s e tekintetben személyi felelősség megállapítására. A többi között kifogásolja, hogy az adóhivatal a vizsgálati szakaszban több országos lapnak átadott információkat Törvénysértőnek ítéli azt is, hogy a vizsgálatokat végzőkön túl gyakorlatilag teljes körűen tájékoztatták a hivatal valamennyi munkatársát. A sorozatos törvénysértésekre hivatkozva a vállalkozó büntetőfeljelentést tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Szerinte ezután az elfogulatlan és törvényes vizsgálat kizárttá vált, így az adóhivatalon belüli törvényes eljárás helyreállításáig, a tárgyilagos vizsgálat végzésére képtelen személyek kizárásáig mind a személyét, mind a cégeit tekintve elzárkózik a további vizsgálattól, ha sikerül az ehhez szükséges jogi hátteret megteremtenie. NEMZETKÖZI TESTŐR BIZTONSÁGSZOLGÁLATI KFT MI VASÁRNAP IS ŐRIZZÜK AZ ÖNÖK NYUGALMÁT. Speciálisan képzett munkatársaink az egész országban vállalják: objektumok védelmét, irodaházak biztonsági szolgálatát, takarítását, értékek fegyveres őrzését, kísérését, személyi biztonsági szolgáltatást, rendezvények biztosítását, biztonságiőrképzést, ju-jitsu oktatást. TAPASZTALATUNK MEGRENDELŐINK BIZTONSÁGÁNAK GARANCIÁJA. Központ:1062 Budapest, Lehel út 3/B. Telefon+fax:120-1217, 120-1218,129-9046,129-9047 * t A KLIMATIZÁLÁS MA MÁR NEM LUXUS! Épületek • Lakások • Irodák LÉGKONDICIONÁLÁSA TOSHIBA klímaberendezésekkel • Harmonikus, elegáns forma • Csendes üzemmód • Energiatakarékos kivitelben • Elérhető az ABLAK - FALI - MOBIL A legnagyobb forgalmazótól - legolcsóbban! FORGALMAZÁS-TERVEZÉS-KIVITELEZÉS HÍVJOM BENNÜNKET! (601386-540 KT.1M A (681311-351 IPARI CENTRUM RT 161-3927 (56)361-911 (30)432-886 VT 1