Kurír - reggeli kiadás, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-01 / 90. szám

1996. április 1. R­ajzás Alaposan meglepődtek Budapest belvárosában a járókelők, akiket kicsalt a szabadba a vasárnap délelőtti napsütés: boga­rak özönlötték el az utcákat. No nem természeti csapás érte a fővárost, hanem a Magyarországi Bogarasok Klubja szervezte meg idei első kirajzását. A találkozóra összegyűlt hatszáz bo­gárhátú Volkswagen először a Kerepesi úton tűnt fel, majd a feldíszített kocsik a Rákóczi úton vonultak végig, Buda felé tartva. A konvoj eleje már a Lánchídon ment vissza a pesti ol­dalra, amikor a vége még mindig az Erzsébet hídon próbált átjutni Budára. Idén ötödször rendezte meg a klub az április 1-jei bulit, amit ezúttal egy nappal előrehoztak, hogy a vidékről is minél több bogaras jöjjön. Érkeztek is szép számmal, Magyarorszá­gon meg soha ekkora bogárhátú-találkozót nem sikerült összehozni. A hatszáz kocsihoz négyezer kétlábú tartozott, nem beszélve az érdeklődőkről, akik kellemes vasárnapi néze­lődésre mentek ki a Budapest Sportcsarnok parkolójába, ahol a szépség- és ügyességi versenyeket tartották. Sokan talán azt gondolják, ezek a Volkswagenek öregecs­­kék, lassúak és kényelmetlenek, de ha jót akarnak, ne mond­ják ezt egy bogaras előtt! A bogárhátúak szerelmesei a leg­jobbnak és természetesen a legszebbnek tartják autóikat. Ne­vet adnak nekik, egyéniséggel ruházzák fel őket. A bogarasok amúgy ugyanúgy néznek rá, mint a normális emberek: a ta­lálkozóra jöttek hatvanasok és tizenévesek, hölgyek és urak, hoztak gyerekeket, kutyákat és nagypapákat. A különbség csupán az, hogy ők egy kissé bogarasok. Amit persze büszkén vállalnak, s fenntartás nélkül imádják öreg, lassú és kényel­metlen Volkswagenüket. (KECSKÉS) A Lipótmezőn, vagy ismertebb nevén a Sárgaházban ma reggel egy orvost sem fog a rosszulét kerülgetni, nem dörzsöli majd a szemét, hogy feléb­redjen végre. Tudják, hogy nagy he­­paj lesz, már hosszú hetek óta készül­nek a betegek meg a lelkes ápolók áp­rilis elsejére. A hosszú, de egyébként csendes folyosón és a tágas előtérben egész nap szól a zene, nem is akármi­lyen hangerővel, de a magánzók előtt is szabad a pálya. Bárki harmonikáz­­hat, hegedülhet, gitározhat, táncra is az perdül, akinek kedve van. Lesznek, akik biciklivel, görkorcsolyával vagy rollerrel száguldoznak, már amennyi­re a zsibongó tömeg engedi a gyors tempót. A kupakő­rület megfertőzte az Országos Pszichiátriai és Neuroló­giai Intézet lakóit is, gyártják a lis­tákat, most külön kabinban egyez­tetik a meglévő kupakszámokat. Egy gyógyult beteg, áld egyébként természetgyógyász, tanácsokat ad és kedvezményesen árul mindenféle teát, kencét. Aki ráteszi a kezét a színes festékkel átitatott szivacsra, az ajándékba megkapja a tenyérle­nyomatát. A jövő sem lehet kétsé­ges, varázsgömb mellett ül a jósnő, vállán kiterjesztett szárnyú bagoly. A mosolybutikostól nincs olcsóbb használtruha-kereskedő, ugyanis a megtetszett sálért, szoknyáért, nad­rágért egy mosolyt kér cserébe. A mellette lévő könyvesnek elég egy grimasz is, akár azért odaadja Lenin vagy Sztálin összes műveit. Persze az igazgató-főorvost, dr. Veér And­rást sem kímélik a tréfacsinálók, ti­zenegykor a dokinak és nővérnek beöltözött betegek mennek hozzá vizitelni. CS. GY. Párbeszédről beszéltek Akár még néhány évvel ezelőtt is mit nem adott volna a magyar - még inkább a szovjet - hadve­zetés azért, hogy első kézből kapjanak információt az amerikai hadsereg kommunikációs rendszeré­nek felépítéséről! Igaz, ma is van mit tanulni. Hét végén a nagykanizsai Zsigmondy-Winkler Műsza­ki Középiskola informatikával is foglalkozó diák­jainak volt erre lehetőségük, ugyanis a taszáron állomásozó békefenntartó csapatok képviseleté­ben Brad Jackson őrnagy a kommunikációs hát­térről adott áttekintést. Az őrnagy - aki csak tartalékosként van itt, otthon, New Yorkban maga is tanít - illusztrált bemutatót tartott a népes diákseregnek, hogy mi­ért is fontos a pontos információáramlás. Ezzel ugyanis mindenki a maga szintjén önállóan dönt­het a hadseregen belül, tudatában a kitűzött közös célnak. Biztosan szívesen elmélyedtek volna az át­­kos időkben a honi katonai parancsnokok a sajátos rövidítési rendszerben, amely külön nyelvezet az Egyesült Államok hadseregében. Jókora vastagsá­gú könyvben található a rövidített katonai nyelv kulcsa, amelyről ugyancsak szólt Jackson őrnagy. A diákoknak egyébként az iskolanap keretében volt módjuk a tengerentúli tiszt előadását meg­hallgatni. A napnak azonban volt még egy ennél is látványosabb része, amikor a békefenntartók csa­patának tagjai a zsigmondos diákokkal csaptak össze. Az ütközet tornacipőben zajlott, ugyanis kosárlabda-mérkőzésen találkoztak az ellenfelek. (LENDVAI) Nekik másképp ketyeg Talán még nem késtünk el a figyelmeztetéssel: ma legyenek a szo­kásosnál is éberebbek! A kritikus pillanatokban jusson eszükbe, hogy április elseje van, népies nevén bolondok napja. Az igazat megvallva, mi sem tudtuk kihagyni ezt a ziccert, f­­elhívtunk né­hány közéleti személyiséget, mit szólnak hozzá, hogy a Meteoroló­giai Intézet a zord időjárásra való tekintettel - s figyelembe véve az energetikai szempontokat - hét közepén valószínűleg úgy dönt: újra vissza kell állítanunk a téli időszámításra óráinkat?! Lányi Zsolt, az FKGP frakciójának szóvi­vője: Igazán, jellemző erre a kormányra! Ez a döntés is tipikus példája lenne annak, amikor csak loholunk az Európai Unió után, s nem mérjük fel a hazai adottságok­ból adódó következményeket. Hiszen épp most állítottuk át nyári időszámításra az óráinkat! Olyan ez a kabinet, mint a gaz­dáját veszített kutya: régebben a Szovjet­unió után futottunk, most pedig az EU- nak akarunk mindenáron megfelelni... Garamvölgyi László, az ORFK szó­vivője: Meglep a döntés, de végül is semmi különöset nem jelent a rendőrség működésében.­­Mi egy folyamatos üzem vagyunk, s az energiafogyasztás csök­kentése logikus magyarázatnak tűnik. - Előfordult már hasonló az ön műkö­dése alatt? - Nem, még soha. Szegedi Péter, a Fővárosi Közterü­let-fenntartó Vállalat szóvivője: Isten bi­zony, erről most hallok először! Pedig mi napi kapcsolatban állunk a meteoro­lógusokkal. Mindenesetre gyorsan utána kell ennek néznem. - A munkabeosztást valószínűleg befo­lyásolja a döntés... - Nem igazán, mert mi általában éj­szaka dolgozunk. - No de az energiatakarékossági ma­gyarázat logikusan hangzik, nem? - Meggyőző, persze hogy az, de ha nincs havazás, ez igazából nálunk nem sok vizet zavar. Máté László országgyűlési képvise­lőt (MSZP) már másképp kérdeztük: - Mit szól hozzá, hogy az ellenzék a kormányt hibáztatja a téli időszámításra való visszaállás kapkodó döntése miatt? - Üzenem a tisztelt ellenzéknek, hogy valószínűleg igazuk van. Ahogy az ön szavaiból kiveszem, szerintük a kor­mány felel az időjárásért is, meg hogy ha beborul, az is Horn Gyula hibája... - Ön szerint milyen döntés várható? Elképzelhető­, hogy a zord idő­ miatt vissza kell állítanunk az órákat? - Nézze, én remélem, hogy erre nem lesz szükség. Bízom a kedvező döntés­ben... Bük­- Dorottya (SZDSZ): Teljes kép­telenségnek tartom, nem is hiszem, hogy ilyet meg lehet tenni. Szerintem a téli és a nyári időszámításnak a naptárhoz és nem az időjáráshoz kell igazodnia. Mellesleg ha lassan is, de néhány héten belül bizonyo­san jó idő lesz. Nem tudom, hol dől el a téli és a nyári időszámítás időpontjainak kijelölése, de biztos vagyok benne, hogy nem a meteorológusoktól és nem a politi­kusoktól függ. Ám ha valóban visszaállít­ják a téli időszámítást, a kormány nyilván vállalja érte a felelősséget. Kósa Lajos (Fidesz): őszintén szólva cseppet sem vagyok meglepve. Az utób­bi időben egyre erősebben érzékelhető, hogy a kormányzat elkapkodja az olyan döntések meghozatalát, amelyek az egész országot érintik. Példát is tudnék említeni: februárban megjelent egy­ mi­niszteri rendelet, amely az energiaár­emelkedésről szól. Ehhez képest a rá egy hétre megjelenő Magyar Közlöny már egészen más adatokat közölt. Csep­pet sem vagyok meglepve. Keleti György honvédelmi minisz­ter: Őszintén szólva örülnék a dolognak, mert akkor a sorkatonák egy­ órával to­vább alhatnának. Egyébként a visszaállás semmiféle zavart nem okozna az élet­rendünkben, elvégre az ébresztő az órá­tól függ és nem attól, hogy mikor kel fel a nap.­­ Nem jelenthet gondot a későbbi NATO-kompatíbilitás szempontjából, hogy egy ideig nem az európai szabvány szerint járnak az óráink? - Az egésznek legfeljebb annyi jelen­tősége lenne, hogy tőlünk nyugatabbra egy órával korábban ébrednének a kato­nák. Az őszi óraigazításnál viszont utol­érnénk a fejlett Európát. Egyébként gratulálok a fantáziájukhoz, de rájöttem, hogy csak a Kurír április elsejei kérdése­iről van szó... CS. E.-D. T. ITTHON 3 ■Qirír Unalom A privatizációs miniszter dúltan kirohant, miközben nyomtatásban nem idézhető sértéseket vágott elvtár­sai fejéhez. Kipörgő kerekekkel és pártonkívü­liként húzott el Marcaliba, ahova később szocialista poten­tátok sora látogatott el győzködni a sértett Such­­mant, legalább a kormányból ne lépjen ki. A bányászszakszervezet vezére érintettként meg­erősítette a folyosói értesülést: baj van a kongresszusi választások tisztaságával, mert valakik megfújtak né­hány aláírásgyűjtő ívet, és volt, aki ezért maradt le a jelölőlistáról. Horn Gyula a frászt hozta a jelölőbizottságra, mert egyszer csak bejelentette: nem vállalja az elnöki megbízatást. Csak jó háromnegyed óra múlva szólt vissza telefonon a kétségbeesett testületnek, mégis... Lapátra került Csintalan Sándor (ami nem volt különösebben meglepő) és Vitányi Iván (ami viszont vaskos meglepetés), a szakszervezeti lobby pedig sú­lyos vereséget szenvedett. Na, erről a szocialista kongresszusról mondta, írta előzetesen azt mindenki, hogy unalmas lesz, hiszen minden előre le van zsírozva, különben is, az MSZP jól fésült, higgadt párt. Persze ha jól belegondolunk, tényleg nem történt semmi rendkívüli. Csak ami szo­kott: Horn Gyulának minden sikerült. A többi pedig csak a személyi ambíciók összecsa­pását kísérő csatazaj. (SAS) Vírus és sorompó Kis közvélemény-kutatást végzett egy pszicholó­gus a diszkóba járó populáció körében: az elszapo­rodó lövöldözések közepette nem érzik-e magukat veszélyben? Kiderült, hogy a lányok egy kicsit szo­ronganak, de a fiúk (megannyi James Bond) nem félnek, még akkor sem, ha nem is ismerik azoknak az ügyeknek a hátterét, amelyek nem ritkán golyó­záporba torkollanak, ártatlanokat juttatva az inten­zív osztályra. Ugyancsak nem csappant meg a marhahúsfo­gyasztás az utóbbi napokban, hiába folyik már a vízcsapból is a kergemarha-kór, nyilatkozatok és cáfolatok formájában. Miközben az egyik adón a szakember fejti ki, hogy emberre nem terjedhet át a betegség, a másikon a műsorvezető már tényként szögezi le az ellenkezőjét, s bizony csak a véletle­nen múlik, melyiket hallgatja éppen az ember. Az viszont nem véletlen, hogy sokan egyenesen a saj­tónak tulajdonítják az összes fertőző betegség ter­jesztését, mondván, száz évvel ezelőtt még több ragály létezett a világban, csak nem tudtunk róla, ma viszont már a hatos villamoson is félünk az Ebolától. Hiába motoszkál az emberben a gyanú, s húzódik messzebb a vélhetően tbc-s hajléktalantól a trolin, mégsem mond le szívesen a szokásairól, pláne az örömeiről. Ezért nem emelkedik robbanásszerűen az óvszert használók száma, ahogyan nem apad a szex­turistáké sem. Esszük a rántott marhavelőt, még mindig az ablak mellé ülünk a vonaton, s jegyet vál­tunk a buszra, amelyik legalább tíz vasúti keresztező­désen halad át. Talán ha annyira gazdagok lennénk, mint Michael Jackson, akkor mi is burokban élnénk, kesztyűben simogatnánk még ártatlan gyermekeket, elkerülve a veszélyt. Most csak annyi jut nekünk, hogy erősen higgyük, ez az egész nem igaz, vagy ha igen, velünk a szörnyűség nem történhet meg. (KOMORNIK) Csodák négykézláb Marcikám, kisfiam, ne rugdalj a falat, ezerszer mondtam már és ne menj fel a lépcsőn, gyere anyával, gyere - hangzik a szó, ahogyan terelgetik a mindig szökni kész totyogókat befe­lé, ahol a zenekar már hangol, az asztalon enni-inni való és játszóház a sarokban, s ahol az ünnepi hangulat egy napra el­homályosítja a régi gondokat. A reményvesztett és fájdalmas éveket, kifizetett százezreket, bizakodást és kudarcot, mert ide a megtalált siker bizonyítékai jönnek, az olyan nagyon vá­gyott, nehezen érkező, de mégis megszületett gyermekek. Ha mindenki eljönne, a sportcsar­nok is megtelne a magyar lombik­babákkal, akik már másfél ezernél is többen vannak, így nem csoda, hogy az anyai-atyai és szakorvosi büszkeség majd szétfeszíti a Duna­­palota falait. Mert látszatra csupán gyönyörű gyerekek gyülekeznek az immár hagyományos, most éppen negyedik Országos Lombikbébi Találkozóra, lehetne ez babaszép­ségverseny vagy ikertalálka, de nem az. A tudomány és a szülői ki­tartás csodái araszolnak négykéz­láb, hallgatják a szőnyegen ülve a zenét, vesznek össze a játékokon és eszik le az első pillanatban a gond­dal vasalt ünn­eplőruhát. Örömün­nep ez, ahol összetalálkoznak azok, akik évekkel ezelőtt kórházfolyo­sókon látták egymást utoljára, de ma már karjukban mocorog a gyermek, akiért azon a sok minde­nen keresztülmentek. Eljöttek a doktorok is, vidéki és fővárosi centrumok mágusai, akik életet teremtettek, egyre több he­lyen adva esélyt a gyermekvállalás­ra. S eljöttek azok is, akiknek egye­lőre a látvány adja a reményt, talán nekik is sikerület, azok, akik ki tudja hányadszor fúrnak neki, mert gyermeket akarnak. Örömünnep, ahol az elejtett megjegyzésekből azért kihallatszik a gond, mert né­ha hiánycikk a gyógyszer, viszont mindig drága, a mai éppen tízsze­rese a három évvel ezelőttinek, és a három térítéses beavatkozás után már fizetni kell, akár egy hónap alatt elkölteni hatvanezret gyógy­szerre és másfél százezret a kórházi beavatkozásra, miközben a győzel­mi esély 20 százalék körül mozog. A korelnöknő éppen a pogá­hoz lép, ikertestvérével ősszel már iskolába mennek, nyomában sza­ladnak bukdácsolva a kicsik, vagy ringanak a mózeskosárban, alsza­nak a babakocsiban. Néhány ko­moly percig a Családalapítók Egyesületének­ elnöke arról beszél, mennyi még mindig a tévhit, a ba­bona vagy éppen az információhi­ány, hányan jönnének-jöhetnének, ha tudnának a lehetőségről. S van­nak, akik tudnak, de nem,képesek előteremteni a rávalót. Értük is szól a zsongásból zenébe erősödő hang, s azért, hogy a tehetősek és illetékesek meghallják a kérő szót a hétköznapokon, de ez most ünnep, játék, megtalált boldogság. KOMORNIK VERA Fotó: TOROCZKAY CSABA

Next