Kurír - reggeli kiadás, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-02 / 119. szám
1996. május 2. Őspatkány terjeszt kárt miköztünk A Kazincbarcikai Városi Kórház gyerekosztályán tegnap vége szakadt a pánikhangulatnak. Három asszony álldogál csupán a kórtermek előtt. Túl vannak az ijedtségen, mint gyerekeik a mérgezésen. Arra várnak, hogy végre hazavihessék a kicsiket, akik vasárnap kint játszadoztak az utcán, s a bokrok között bújócskázva kis barna házikókra leltek. Kinek a kisgyereke állta volna meg, hogy ne kukucskáljon bele? S amikor felnyitották a dobozka fedelét, nini, éppen olyan cukordrazsészerű, csalogató, ciklámen színű, sárgás-pirosas zizi rejtőzött abban, mint az édességboltok zacskóiban, így aztán azonnal meg kellett kóstolni, milyenek is. Jó ízű volt - újságolta el az egyik kicsi, s megmutatta szüleinek a cserjék mögötti kincses helyet. Az anya szaladt is sírva az orvoshoz, s a hírre mások is futottak utána, gyermekeiket ölükben hozva, majd a területre vezényelt egészségügyi dolgozók jöttek győzködni és hangosbemondó is kiabálta: akinek a fia-lánya kint játszott az utcán, az azonnal vigye be ellenőrzésre gyerekét a kórházba! S erre még többen siettek a doktorhoz, mi lesz, mi lesz most, hogy ezek a kis buták cukorkának nézték a patkányirtót! Protect-B nevű szer volt az a méreg, amibe a Hámán Kató utcai, főként cigány családok által lakott negyedben harminc 2-12 éves korú gyermek belekóstolt. Nem ölt a méreg, mert gyorsak voltak a szülők, az orvosok. Annyira, hogy még a tünetek (hányás, bőr alatti vérzés, véres széklet) sem mutatkoztak. A harminc gyermek mindegyike megkapta az ellenmérget, s így szinte órák alatt teljesen megszűnt a baj, csupán húsz kicsinek kellett állandó orvosi ellenőrzés még három napig. A Protect-B hivatalosan bújt meg ott a bokrok alatt. A város vezetői a tavalyi patkányinvázió miatt döntöttek úgy, hogy a település különböző pontjain egy vállalkozóval elhelyeztetik a Bábolna Bio Rt. által forgalmazott szert. A 30-40 grammos kiszerelésű anyag az embernek csak akkor ártana, ha legalább 2 kilogrammot enne meg valaki belőle. Az azonban még igazi cukorból is sok lenne. A szert egyébként úgy igyekeztek elhelyezni a szakemberek, hogy a játszadozó gyermekek ne találják meg. A Hámán-telepiek azonban élelmesek voltak. Újságokban, lépcsőházi plakátokon megjelent, milyen irtás készül. Igaz, van, aki nem olvas, így tehát a további esetek megelőzésére a polgármesteri hivatal akciót szervez: hangszórós autók járják majd a városrészt. Bár tegnap minden gyermeket hazavihettek a szülei, s értesüléseink szerint a rendőrségi vizsgálat eredménye az volt, hogy mulasztás nem esett, a helyi kisebbségi cigány önkormányzat számára is akadt levonni való következtetés. Nem hagyják annyiban a dolgot. Petíciót készítenek, mert úgy látják, a patkányirtási akció célja nem a rágcsálók tervszerű megsemmisítése volt, hanem ennek ürügyén akarták a helyi cigányságot előre megfontoltan kiirtani. K. B. Földalatti fesztivál Pontosan száz évvel ezelőtt, 1896. május 2-án indult meg a forgalom a millenniumi kisföldalatti vonalán. Tavaly a budapestiek underground fesztivál keretében vették birtokba a négymilliárd forintért felújított kis sárgát. Ma és holnap a századik szülinap alkalmából ismét ünnepségsorozatot rendeznek föld alatt és föld fölött. Ezen a két napon mindenki ingyen utazhat a kisföldalattin. Ma elindítják a felújított nosztalgiaszerelvényt. A matuzsálem, fiatalabb társaihoz hasonlóan, ötven kilométeres sebességre képes. Az első utat Kovács Kálmán közlekedési államtitkár, Demszky Gábor főpolgármester és Aba Botond, a BKV vezérigazgatója teszi meg a muzeális kocsival, de nyártól száz forintért bárki beszállhat. A hétvégi járatok személyzete korhű ruházatban várja majd az utasokat. A péntek esti műsor a felszínen kezdődik. A Vörösmarty téren a Tax Free zenekar és korhű divatbemutató várja az érdeklődőket, a Hősök terén pedig századfordulós vásári hangulat lesz. A föld alatti utazás fél kilenckor kezdődik. A nézőket 350 forintos jegy ellenében a tízpercenként induló szerelvények viszik peronról peronra! K. A. Tavaly 115 ezer Az Alfa Szövetség, gyermek született, amely az ország míg 77 ezernek ez a minden megyéjében lehetőség nem oda- rendelkezik szaktott meg. Az idén szervezettel, most a áprilisban alakult AI- Westel 900 Rt.-től fa Magzat-, Csecse- és az Ericsson Kft.nő-, Gyermek- és től hárommillió fő- Családvédelmi Szerint értékben húsz vétség elsősorban a rádiótelefont kapott gyermekeknek sze- ajándékba. Ezek seretne segíteni, segítségével az ország legalább ilyen mér- bármely pontjáról tékben a várandós elérhető a szövetédesanyáknak is. Ma még megyei, helyi a gyakran hangozta- szervezete. Sugárzott szólamokkal el- András, a Westellentétben intézmé- 900 Rt. vezérigazganyesen jószerivel rója elmondta, hogy alig törődik valaki az Alfa Szövetség a egyebek mellett a húsz telefonon egyleányanyákkal, más között díjmen- A családok összetartésen veheti fel a tó ereje is megren kapcsolatot, de dúlt. A nehéz és azokra a rászoruló egyre nehezülő gaz- kismamákra és lodasági helyzetben endő kismamákra is évente átlagosan gondoltak, akiknek harminc csecsemő- akár a mobil telefon gyilkosságot követ- percenként 31 forinnek el, legalábbis tos díja is sok. Ezért ennyire derül fény, egy úgynevezett A tizennégy, illetve zöld számon, a hatéves kor alatti 06-80/541-019-en gyerekek negyven- ingyen kérhetnek hatvan százaléka él sürgős segítséget, a létminimum alatt tanácsot. B. T. A túlélés művészete A debreceni fotóművész, Gervai Tamás vándorkiállítása tegnap Budapestre, a MUOSZ székházába érkezett, hogy egyetlen héten át a fővárosban élőknek is bemutassa az Országos Immunológiai Intézet csontvelő-átültető osztályának mindennapjait és pácienseit. Egy kiállítás, amin nehéz volna értően ráncolni a homlokot, fejet csóválva vagy bólogatva szemlélni a látványt. Itt legfeljebb hallgatni lehet, hálát adni a sorsnak, ha az embert elkerülte a kór, vagy az orvosoknak, amiért időről időre felülkerekednek az elkerülhetetlen halálon, elcsodálkozni a lelkierőn, áldani a szerencsét. Zsilippel elzárt, steril kórházi világból tudósítanak a képek. Olyan helyről, amely az űrkutatás technikáját idézi, mégis nagyon is esendő emberek, hétköznapi sorsok találkoznak itt. Külön kuckókba zárva élnek mégis együtt, hogy lassan a kinti világ válik irracionálissá és az a benti lesz a valóság. Ez az emberi sorsközösség teszi otthonossá a rideg, csempézett szobát. A csontvelő-átültetésen átesett művész munkája, az eredeti szándék szerint, tisztelgés kívánt lenni az ismeretlenül életet adó donorok előtt. A debreceni ősbemutató óta emléket állítanak a képek dr. Dénes Róbert főorvosnak, a fotóművész és a képen látható betegek hirtelen elhunyt kezelőorvosának, aki egyetlen fotón sem látható, mégis benne van mindegyik képben, s abban, hogy a páciensek, hónapok múltán most a kiállítás megnyitóján emlékezhetnek rá. K. V. A művész és képeinek egyik főszereplője Szabadlábra helyezték a Carlos-könyv szerzőjét Novemberben Szegeden vették őrizetbe, és három nappal később le is tartóztatták Liszkay Lászlót, a Carlosról, a világ egyik leghíresebb terroristájáról szóló könyv szerzőjét. Liszkayt természetesen nem írói munkássága miatt dugták rács mögé, a 41 éves tévés riportert állítólag csak adó-, egészen pontosan áfa-csalás kísérletével gyanúsítják. Nem kizárt, más is lehet a háttérben, hiszen egy pitinek mondható csalás kísérlete miatt nem szoktak senkit hat hónapra letartóztatni, no meg az is érthetetlen, vajon miért fenyegették meg Liszkayt még a vizsgálati fogságában is? Meg volt feleségét? Meg ügyvédeit? A kettős, magyar-francia állampolgárságú Liszkay egyébként - legalábbis a Kurírnak adott interjújában - nem tagadta, bizonyos személyekről, körökről, kapcsolatokról, összefüggésekről rengeteget tud, talán többet a kelleténél. Tudja, hallgatnia kellene, de ha társai cserben hagyják, semmivel nem törődik, mások helyett nem viszi el a balhét, beszélni fog, mindent kipakol. Liszkayt védőjénél, Botos Józsefnél még a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik magas rangú tisztje is érdeklődött. A Carlos-könyv szerzőjéről sokan állították, valószínűleg éppen a könyv kapcsán, hogy kettős ügynök. Liszkay ezt cáfolta, igaz, azt mondta, ha valóban az lenne, akkor is tagadnia kellene. O. Z. ITTHON 3 Itt volt május elseje Már javában jártam május elsejézni (egyszer kiváló muzsikus úttörőként még a tribünre is fölmehettem), amikor megtudtam az ünnep szomorú történeti előzményét. Hogy Chicagóban a szénapiacon tüntető munkások tömegét az akkor már fejlett tengerentúli demokrácia erőszakszervezete a legbrutálisabb módon verte szét. Gőzöm nem volt, mi az a demokrácia, a jogállam meg a piacgazdaság. Jártam hűségesen a felvonulásokra, s mert a tüntetésekről sem volt elképzelésem, békésen vittem a táblát, és szinte transzcendens mámort éreztem, amikor a hangosbemondó örömteli kurjantással köszöntötte azt a szervezetet, amelyiknek a kötelékében éppen meneteltem. A tribünről visszaintegettek nekem. Azóta eltűnt a tribün, kevesebb lett a zászló. A munkahelyek száma is jelentősen megfogyatkozott - lassan megtanultam az akkor még ismeretlen fogalmakat. Nem is mentem ki évekig. Tegnap kint voltam, munkával ünnepeltem a munka ünnepét. Elnéztem a gyűrött arcokat, megpróbáltam kitalálni: vajon hányan vannak most munka nélkül, s mit ünnepelnek? Akiknek még van hol dolgozni, meddig lehetnek boldogok a tudattól? Mert a boldogság fogalma is átértékelődött. S vajon hányan nem lehettek a Ligetben a maszekmeló miatt? Ez a tömeg már nem az a tömeg, hiába küszködik a szakszervezet, hiába a szolidaritás szépen hangzó eszméje. Fáradt, lepusztult egyedek halmaza. Az emberek egymásnak ütődnek, s ingerülten csattannak föl. Még a nyilvános illemhelyen sem engedték maguk elé azt, akinek a legsürgősebb volt. A vécé egyébként stabil piacgazdasági alapon működött, egy húszas még a kiskölyöknek is. Igaz, ezért a pénzért megállás nélkül takarítottak. Tisztességes üzlet. VESZÉLY EMŐKE Tűzelhalás Hiába tiltakozott a száztíz nyárlőrinci gazda, ne perzseljék fel az ország első tíz legszebb almáskertje közé sorolt negyvenkét hektáros parcellát, ne tépjék ki tévestől, amit egykor odatelepítettek, nem volt megállj. Hiába álltak őzt felváltva a tulajdonosok, zárták be a nagy kertkaput, kedden jöttek a kecskeméti növényvédő állomás alkalmazottai, hogy permetszerrel „megégessék” a fákat. Ám akkora volt a szél, hogy délben abba kellett hagyni a pusztítást, hogy tegnap, a munka ünnepén befejezzék. Hétfőn jött a derült égből a villámcsapás. Illetve Hári Ferencnéhez, akinek 460 darab almafája volt, beszaladt a sógornője (akinek szintén volt néhány sora abban a gyümölcsösben), hogy jöjjön, mert nagy a baj, elpusztítják az almáskertet. S így terjedt a hír. Csak így: futótűzként. Falubelitől falubélihez. Nem hiába, hogy azt beszélik most az itteniek, titokban akarták felgyújtani a fáikat. Még azt sem mondta el nekik senki, mi az a betegség, ami miatt száradni kezdtek a levelek. Háriné is csak annyit tud, olyan kór támadta meg az almást, hogy attól napi hetven centi is lehet a száradás, s ilyen baj Magyarországon eddig nem esett meg. Mások, akik beavatottabbnak hiszik magukat, azt beszélik, rák ez. Nem lehet más. Vribinszki Józsefné, Nyárlőrinc polgármester asszonya lapunknak elmondta, egy kollégája véletlenül hallotta meg a hírt hétfőn, mi készülődik. Ekkor kezdtek telefonálgatni. Arról értesültek, a kertészeti egyetem már vizsgálódott, s kiderítették, Erwinia, azaz tűzelhalás a baj oka, ami ellen nem lehet tenni semmit, mert mint a tűz, olyan gyorsan terjed fáról fára. Ám, hogy biztos legyen a diagnózis, még egy vizsgálat készült. A kecskeméti növényvédő állomás április elsején Pécsre is küldött száradt almaleveleket. Az eredmény ugyanaz lett. S ekkor jött az utasítás, huszonnégy óra alatt el kell pusztítani a gyümölcsöst. A Földűvelésügyi Minisztérium arról tájékoztatta a nyárlőrinci polgármestert, a kárpótlás nem marad el. KOVÁCS Négyszázötmillió készpénzben Ezen a héten az ötös lottó főnyereménye 405 OOO OOO Ft. A JOKEREN megnyerhető: 9 millió Ft