Kurír - reggeli kiadás, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-04 / 181. szám

Béla jegyében - A 70-es évek elején nagy mozgás volt a legmenőbb bandák körül, ebbe a folyamatba tartozott bele a Taurus létrejötte is. - Teljesen törvényszerű és egészsé­ges folyamat volt - emlékszik Brunner Győző dobos. - Fiatal kölykökként el­kezdtünk játszani, és senki nem tudott semmit, de hittünk abban, amit csinál­tunk, és magunkban is. Aztán egy idő után már nem tudtuk, merre lakik a Jó­isten. Megalakult - legalább egyéves előkészítés után - a Locomotív GT, amelyről hivatalosan is kijelentették: Magyarország szupergroupja. Tényleg nagyon jók voltak. Én a Metró után el­mentem zeneiskolába dobot tanítani, és Lajossal hipp-hopp összeraktunk egy bandát, amit nem is nagyon fontoltunk meg. Úgy éreztük, jó lesz. - Radics Bélát akkor már félistenként tisztelték. - Nagyrészt neki volt köszönhető, hogy így beindultunk. Néhány hónap után a közönség már bennünket is szupergroupnak titulált. Aztán ami­lyen szenzációsan felfutott, már meg is szűnt. Aczél elvtársnak nem tetszett, hogy a közönség azt üvölti: „Bélát a pártba, Taurust a kormányba.” Ezt persze senki nem gondolta komolyan. Nyomtak bennünket innen-onnan, de egy darabig nem lehetett leállítani a sikert. Lemezlehetőséghez azonban nem jutottunk, nagy nehezen kiri­­mánkodtam egy rádiófelvételt, végül ebből lett a Zöld csillag / Szólíts meg vándor kislemez. Heteken keresztül első volt a slágerlistán, nemcsak ná­lunk, hanem az összes környező or­szágban, ahol lehetett fogni a magyar adást. Erre jött a második ijedtség. Mivel a Metró feloszlott és a II. nagy­lemez nem futotta ki magát, emiatt a lemezgyár egy rakás pénzt vesztett, kaptunk egy ajánlatot: csináljunk egy nagylemezt Zoránnak és turnézzunk vele. Ha ez jól sikerül, utána mi is ka­punk önálló nagylemez-lehetőséget. - Béla volt az egyetlen, aki sem koráb­ban, sem később nem kapott nagylemezt. - Soha nem kapott hivatalos elisme­rést, pedig ő volt az, akinek a legna­gyobb ügye lett volna, mert ezzel talán meg lehetett volna menteni őt. Mind­nyájunk mögött már volt valami. Bélá­nak keserves élet jutott. Egész kiskorá­tól ismertem, jól vasalt, aranyos srác volt, ő sem született alkoholistának. Őt a belső fűtöttség tette tönkre. Pontosan tudta, hogy mennyit ér, zseniális volt, és egyszerűen nem kapott teret. - Az a nemzedék nemcsak zenét, ha­nem életérzést is képviselt. - Valamennyiünkben ott élt ez az érzés, a II. világháborúból és az azt kö­vető időszakból származik. Folyt a bombázás Budapest és Gödöllő között, anyám meg feküdt az árokban, velem a hasa alatt. Ezt a nemzedéket ezek az él­mények a világon mindenütt összekö­tötték. Hogy miért pont ott ugrott ki, ahol kiugorhatott, az semmi máson nem múlott, mint a szabadságon. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatá­ban van egy kifejezés az eredetiben: „Freedom of expression.”­­ Ez annyit jelent, hogy „kifejezési sza­badság”.­­ Köszönöm. Nézd meg a hivatalos magyar fordítást: „szólásszabadság”. Ke­vesen tudják, hogy korántsem ugyanaz. Pedig Józsi bácsi, aki kapálja a kertjét, és szuper­zaftos paradicsomokat termel, ez­zel fejezi ki magát. Ha te csinálsz valamit, a törvényekben nem aszerint kezelnek té­ged, hogy „kifejezési szabadságod” van, hanem hogy „szólásszabadságod”. Ha a Hyde Parkban egy hordó tetején üvöltesz, az szólásszabadság. Most már itthon is megteheted, kit érdekel... Nekünk ez a korszak olyan volt, mint amikor az ameri­kaiak eljutottak a keleti partról a nyugati artra.. És ezt a nagy utazásunkat vágták ala. Éppen ezért a Taurus ma már nem zenekar - legenda. Én hosszú évekig nem voltam itthon, és megdöbbentem, hogy sokan vannak, akik ápolják Radics Béla emlékét. Egyike azoknak a magyar embereknek, akik csináltak valamit. És akik őrzik emlékét, átmentettek egy 25 évvel ezelőtti életérzést. - A világháborús élményre még rájött a vietnami háború is. - 1966 decemberében utaztunk ki hi­vatalosan zenélni Stockholmba. Már több mint egy éve voltunk ott, nemcsak zenél­tünk, tanultuk a nyelvet, hanem követtük­­ a vietnami háború eseményeit, átéltük Robert Kennedy meggyilkolását. A klu­bokban olyan nemzetközi zsongás volt, amilyen lehetett annak idején a festőknek Párizsban. Egyik alkalommal ültünk egy kerthelyiségben, mellettünk egy asztalnál három tengerészgyalogos külsejű bivaly. És állandóan néztek át hozzánk. Aztán az egyik tört magyarsággal át is szól, majd odaül közénk. Elmondta, hogy pilóta, megy Vietnamba, leszórja a bombáit, az­tán Stockholmban mindig van egy leszál­lása. Jó fejek akartunk lenni, és mondtunk több negatívumot Magyarországról, meg hogy „milyen jó nektek”. A krapek meg lassan csúszott lefelé, és éreztük, hogy va­lami nem stimmel. Aztán közölte: „De utállak benneteket! Tanuljátok meg, le­gyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, és nincsen annál antipatikusabb, amikor egy másik nációnak saját országo­tokat rossz színben tüntetitek fel.” Ezt egy életre megtanultam. - Nekem a 70-es években egy züri­chi klubban volt hasonló élményem - veszi át a szót Som Lajos. - Amikor bevallottam, hogy „csak Magyarország­ról jöttem”, egy texasi marhahajcsát ok­tatott ki: „Egy nemzet attól lesz naggyá, ha megvan az önbecsülése.” - Mindez benne volt a Taurusban - folytatja Brunner -, ezt az életérzést nem lett volna szabad megfertőzni komp­romisszumokkal. Mint ahogyan az Öreg Halász mondja, hogy az Embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem. Vagy Gorkij­nál vannak Emberek meg emberecske. Lehet, hogy inkább be kellett volna fejez­ni, mint kompromisszumot kötni. De hát az ember ötvenévesen már okos. Arra azért büszke vagyok, hogy a pénz még nem rontotta meg a zenét. - Alapvetően más volt a felfogás. - Azok a zenekarok boldogultak, akik számára a zene ügy volt - mondja Lajos -, nem az volt az első, hogy a­énztárban mennyit kapunk, hanem az,­ogy kiállunk tízezer ember elé, miér­tünk jönnek le, tüntetnek az utcán. Ilyenkor kit érdekel a lé? Ma pedig az a fontos, hogy mennyi a gázsi. - Most ezt a Taurus-koncertet sem azért csináljuk, mert nem tudunk meg­élni - hangsúlyozza Győző -, és sze­retnék valamit nyilvánosan tisztázni: amikor a Free Magyarországon fellé­pett, és mi játszottunk előttük, a mene­dzserük rákérdezett az egyik nótánkra, hogy miről szól. Ez volt a Kőfalak le­omlanak, elmagyaráztuk, mit értünk alatta. „Hm, nagy ötlet” - mondta. El­telt pár év, és kijött a Pink Floyd Fala. Én megtanultam ebben a szakmában, hogy nincsenek véletlenek.­­ Érdekes, hogy a Neoton, ahonnan a Ta­urus fele jött, progresszív gyökerekkel bírt: Balázs Fecó, Lajos, és Debreceni Ciki... - Én a Tűzkerékben játszottam Ra­diccsal, Demjén énekelt, Vadölő dobolt - emlékezik Som. - Akkor hívtak a Neo­­tonba. Először fintorogtam, de hallottam egy bulijukat, és láttam, hogy az akkor még taknyos 18 éves Fecó miket játszik, és Ciki is a helyén volt. Megváltoztatni azonban nem tudtuk a Neotont. Aztán jött az a bizonyos amszterdami Black Sab­­bath-koncert, amely után a föld felett jár­tunk tíz centivel. Fecóval előzőleg Pásztor Laci megvetetett egy 100 ezer forintot érő Hammond-orgonát - egy családi házra elég volt ennyi! -, közben nem ha­gyott nekünk saját nótákat írni. Béla pe­dig végig képben maradt. Engem nagyon irritált az a sanyarú élete, de amikor összeállt a Taurus, úgy éreztük, talán most. Bölcsebbek lehettünk volna. - Ma, halála után elég sokféle kép él a közvéleményben Radics Béláról. Vannak, akiknek a mítoszát a „halj meg és nagy le­szel” szindróma táplálja. - Miért van annyi arca Bélának? - kérdez vissza Győző. - Túl sokat írtak vagy nyilatkoztak róla olyanok, akiknek fogalmuk sem volt az ő életéről. Kevesen voltak abban a konyhában, ahol ő élt. - Béla sorsa meg volt írva a „Nagy­könyvben” - teszi hozzá Lajos -, sajnos nem a csúcson halt meg, talán ezért is be­szélnek róla annyiféleképpen. Amikor a Taurus megszűnt, Béla elkezdte saját vesszőfutását, és csak lefelé ment már. Volt, hogy kimentem az ifiparkba, és a második nóta után pironkodva hazamen­tem. Mert már nem ő volt, de Béla még mindig azt hitte. A Taurus után egysze­rűbb lett volna, ha meghal. Azért harag­szom rá, mert saját mítoszát gyalázta meg. A többi már a körülményekről, a politiká­ról szólt, arról, hogy ki hová születik. - Béláról azt mondják, hogy nem tu­dott kompromisszumokat kötni. - Ez sem igaz - feleli Győző kötött ő kompromisszumokat, csak a legrosszabbkor. Van, amikor nem lehet. Vannak olyan dolgok, amelyek a szüle­tésük pillanatában tiszták, és ezeket meg kell őrizni. De mi csak zenéltünk, nem volt mögöttünk menedzser, velünk szemben pedig egy manipuláló hata­lom. A mai világban is utálok valamit: bizonyos csoportok egzisztenciális, füg­gő viszonyba tették a zenészeket. És ezért a maiaknak is kompromisszumo­kat kell kötniük, és ugyanúgy nem tud­ják magukat kifutni. És előfordul, hogy valaki súlyos milliókat keres, mégsem hagy maga után semmit. - Ma a régi „szembenállás” sem működik, mert mindent lehet csinálni - véli Lajos. - A legkisebb zenekar is „ellenálló” volt már azzal, hogy gitárt fogott és hosszú hajat növesztett. Ez ma nincsen. Mi több, nekünk még a műholdakkal sem kellett konkurál­nunk. Régen előfordult, hogy a have­rom megkért: hadd sétáltassam meg az utcán a gitárodat, hadd higgyék, hogy én is gitáros vagyok. Levitte és két csajt is felszedett. De ez csak a dolog apraja volt. A nagyobb gáz akkor kez­dődött, amikor egy zenekar képviselt valamit, és ezt a tömeg mint katalizá­tor, felerősítette. Ilyenkor léptek a fe­jünkre. És kiket támogattak államilag? Nem kezdem sorolni. Mivel az volt az elv, hogy „kicsi a zsömle, nagy a po­fánk” mi ebbe nem fértünk bele.­­ Maradtak-e fenn Tauris-koncert­­felvételek? - A Citadella-koncert és az Ifjúsági Park megvan originálban. Huszon­négy éve megy a srácok között, veszik át egymásnak. - És nem lehetne lemezen kiadni ezeket? - Nem. Nem is arról van szó, hogy hamisak a dalok. De arányaiban nem stimmel, meg több szám megszakad. Pe­dig van benne néhány olyan szóló vagy Fecó éneke, hogy a szőr feláll a kezemen. - Az azért tanulságos, hogy a Taurus három életben lévő tagja nincs ott a mai magyar szakma „élvonalában ”. - Sokan nincsenek ott - mondja Győző -, akik meghaltak, elmentek, akik felszolgálnak...Gondoljatok például Or­­száczky Jackie-re. Kellett nála nagyobb zseni? Ha ránézek a gyufára, mindig az jut eszenybe, hogy ő a derékszíjába tűzve hordta. Úgy volt, hogy Jackie, Tátrai Tibi meg én csinálunk egy triót, B.O.T. néven. De aztán valaki elintézte neki, hogy kap­jon útlevelet, és elment. Lehet, hogy ez a B.O.T. is csodabanda lett volna. - Pusztavacson a teljes magyar élme­zőny ott lesz. - A Rockfoglalásban július 18-tól 28- ig működik a rockszínpad - mondja Lajos. - 26-án este lépünk fel. Lehetne Bélának egy posztumusz díj. Akik még beszállnak, az esztergomi Tűzkerék Re­vival Band. Ők adták ki Radics szerzői lemezét, a Megátkozott embert, én vol­tam a zenei rendezőjük. Teljesen kiakad­tam, hogy mennyire jól interpretálják Radics zenéjét. Közülük ketten, Tóth „Citrom” József gitáros és Anda Bálint énekes lesznek ott ezen a koncerten. És fellépnek azok, akik a legszorosabban kötődnek Bélához: Tátrai, Závodi Janó, Deák Bill Gyula és Demjén Rózsi. Zo­ránt is hívtuk - elmúltak az indulatok, pláne, hogy kiderült, nem tőle indult el az intrika. Tisztelem azért, hogy megta­lálta a saját hangját. Azt mondta, hogy ha lesz még összejövetel, akkor ő lesz a vendég. És én tudom: a nagy időkerék mindig „visszaköszön”. És amíg ez a kor­osztály végleg ki nem hal, játszani fog. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Élt egy mai napig felülmúlhatatlan magyar gitáros. Az idén lett volna ötvenéves, de már 14 esztendeje halott. Radics Béla. Volt egy szuperzenekar, a Taurus, amelynek Radics volt a gitárosa. Most három egykori tag - Balázs Ferenc, Brunner Győző és Som Lajos - összeáll egy emlékkoncertre, hogy Béla szellemi örökségét megpróbálja átadni. A kon­certre a pusztavacsi Rockfoglalás-fesztivál utolsó előtti napján, július 26-án kerül sor. Ketten a Taurusból: Brunner Győző­ (balról) és Som Lajos Fotó: HEGEDŰS ÁKOS A demokrácia diszkrét bája látszanak az óvodások. Demokráciát. Ez nem a legújabb logikai kirakás, nem is igényel intenzív magyarázatot. Csak az óvónő nem olvassa a ren­det a háromévesek fejére, nem harsogja, hogy aki nem eszik spenótot, büntetést kap, így aztán so­ha nem ismerik meg a zöldfő­zelékes bűntudatot, amely - saját tapasztalat - hosszú időre reflex­szerű görcsöket okoz bizonyos hatalmi tolakodá­sokkal szemben. A Montessori-óvodában saját demokráciáját építi az óvodástársadalom. A Gellérthegyen, a Somlói úti óvodakertben éppen egy falu vontatta kocsira igyekeznek felka­paszkodni a gyerekek. Sanyi a leggyorsabb, meg­előzi a többieket, ő mászik a bakra, maga mögé rendeli a társait, baráti fontosság szerint mérle­gel, a kis francia lány ülhet mellé. Igaz, nem értik egymás nyelvét, de folyamatosan beszélnek, mi­mikájuk a mondhatatlant is pótolja. Sanyi dönté­se megosztja a kisközösséget. A háromesztendős Viki csípőre teszi a kezét, értetlenül rázza a fejét, nem kéri ki m­agának a történteket, de összesúg kortársával, Ágival, majd megkörnyékezi, Sanyit. - Nézd, Sanyi, ez így nem jó nekünk. Én nem értem, hogy miért mindig te akarsz arra a lóra mászni. Megbeszéltem a többiekkel, ők is mász­nának előre. Szerintem add át a helyedet, engedj oda minket is, vagy beszéljük meg, hogy kis időnként váltjuk egymást, és akkor mindenki mászhat. Mit mondasz erre? - Sanyi ránéz az óvodásokra, beharapja a szája szélét, és csak annyit mond, „jó, cseréljünk, de az elején, ugye, fennmaradhatok?”. Beleegyeznek. Gyerekpárbe­szédeknél pedig különösen jó, hogy felesleges jegyzetekkel teletűzni. A Montessori-óvodában meg nem is szeretik a sok magyarázatot. Figyelembe veszik, hogy a gyerekek tényleg unják és fárasztónak találják a kioktató felnőtteket. Kovács Ágnes, a Somlói úti Montessori-csoport óvodavezetője szerint az erőszakos nevelés gátolja az önállóságot. Ők egyszerűen csak igyekeznek megnyitni a gyere­keket. Nem döntik el helyettük, mi a jó megol­dás, utakat mutatnak választásra. Az egyénisé­get, az egyedi képességeket bontják ki belőlük az egyenlőség megtartásával Maria Montessori irányait követve. Az első olasz orvosnő a múlt század végén alakította ki pedagógiai módsze­rét, amelyet ma már a világ minden részén al­kalmaznak. A Honvédelmi Minisztérium Somlói úti óvodájában egy éve csak egy kis szobát kapott az alapítványi formában működő Montessori­­óvoda. Valószínűleg elegendő is lett volna a tér, csakhogy a minisztérium az eddigi havi 57 ezer forintos bérleti díjat 120 ezer forintra akarja emelni. Kovács Ágnes elmondta, ennyit képte­len kigazdálkodni az óvoda. Tízen járnak a cso­portba, persze sokkal többen szerettek volna, de a havi 20 ezer forintot kevés szülő engedheti meg magának. Így is vannak olyanok, akik jelentősen csökkentett tandíjat fizetnek. Montessori asszony ugyanis fontosnak tartotta azt is, hogy a gyerekek ne szoruljanak be családjaik jövedelmi kerítései mögé. Kovács Ágnes szerint életben maradásuk egyetlen útja, ha az óvoda célkitűzéseit támogató szponzort találnak. Felhozta Né­metország példáját, ahol ugyan az állam is finanszírozza az alternatív óvodákat, de a bankok, nagy cégek komoly anyagi hozzájá­rulása nélkül sorra megszűnnének. A Somlói úti Montessori-óvodások néhány napja nyári szünetelnek. S egyáltalán nem biztos, hogy ősszel maguk dönthetik el, ki másszon elő­re a kerti lovas kocsira. (KARÁCSONY) Fotó: VÁRALIAI SZANDRA

Next