Kurír - reggeli kiadás, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-04 / 181. szám
Béla jegyében - A 70-es évek elején nagy mozgás volt a legmenőbb bandák körül, ebbe a folyamatba tartozott bele a Taurus létrejötte is. - Teljesen törvényszerű és egészséges folyamat volt - emlékszik Brunner Győző dobos. - Fiatal kölykökként elkezdtünk játszani, és senki nem tudott semmit, de hittünk abban, amit csináltunk, és magunkban is. Aztán egy idő után már nem tudtuk, merre lakik a Jóisten. Megalakult - legalább egyéves előkészítés után - a Locomotív GT, amelyről hivatalosan is kijelentették: Magyarország szupergroupja. Tényleg nagyon jók voltak. Én a Metró után elmentem zeneiskolába dobot tanítani, és Lajossal hipp-hopp összeraktunk egy bandát, amit nem is nagyon fontoltunk meg. Úgy éreztük, jó lesz. - Radics Bélát akkor már félistenként tisztelték. - Nagyrészt neki volt köszönhető, hogy így beindultunk. Néhány hónap után a közönség már bennünket is szupergroupnak titulált. Aztán amilyen szenzációsan felfutott, már meg is szűnt. Aczél elvtársnak nem tetszett, hogy a közönség azt üvölti: „Bélát a pártba, Taurust a kormányba.” Ezt persze senki nem gondolta komolyan. Nyomtak bennünket innen-onnan, de egy darabig nem lehetett leállítani a sikert. Lemezlehetőséghez azonban nem jutottunk, nagy nehezen kirimánkodtam egy rádiófelvételt, végül ebből lett a Zöld csillag / Szólíts meg vándor kislemez. Heteken keresztül első volt a slágerlistán, nemcsak nálunk, hanem az összes környező országban, ahol lehetett fogni a magyar adást. Erre jött a második ijedtség. Mivel a Metró feloszlott és a II. nagylemez nem futotta ki magát, emiatt a lemezgyár egy rakás pénzt vesztett, kaptunk egy ajánlatot: csináljunk egy nagylemezt Zoránnak és turnézzunk vele. Ha ez jól sikerül, utána mi is kapunk önálló nagylemez-lehetőséget. - Béla volt az egyetlen, aki sem korábban, sem később nem kapott nagylemezt. - Soha nem kapott hivatalos elismerést, pedig ő volt az, akinek a legnagyobb ügye lett volna, mert ezzel talán meg lehetett volna menteni őt. Mindnyájunk mögött már volt valami. Bélának keserves élet jutott. Egész kiskorától ismertem, jól vasalt, aranyos srác volt, ő sem született alkoholistának. Őt a belső fűtöttség tette tönkre. Pontosan tudta, hogy mennyit ér, zseniális volt, és egyszerűen nem kapott teret. - Az a nemzedék nemcsak zenét, hanem életérzést is képviselt. - Valamennyiünkben ott élt ez az érzés, a II. világháborúból és az azt követő időszakból származik. Folyt a bombázás Budapest és Gödöllő között, anyám meg feküdt az árokban, velem a hasa alatt. Ezt a nemzedéket ezek az élmények a világon mindenütt összekötötték. Hogy miért pont ott ugrott ki, ahol kiugorhatott, az semmi máson nem múlott, mint a szabadságon. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában van egy kifejezés az eredetiben: „Freedom of expression.” Ez annyit jelent, hogy „kifejezési szabadság”. Köszönöm. Nézd meg a hivatalos magyar fordítást: „szólásszabadság”. Kevesen tudják, hogy korántsem ugyanaz. Pedig Józsi bácsi, aki kapálja a kertjét, és szuperzaftos paradicsomokat termel, ezzel fejezi ki magát. Ha te csinálsz valamit, a törvényekben nem aszerint kezelnek téged, hogy „kifejezési szabadságod” van, hanem hogy „szólásszabadságod”. Ha a Hyde Parkban egy hordó tetején üvöltesz, az szólásszabadság. Most már itthon is megteheted, kit érdekel... Nekünk ez a korszak olyan volt, mint amikor az amerikaiak eljutottak a keleti partról a nyugati artra.. És ezt a nagy utazásunkat vágták ala. Éppen ezért a Taurus ma már nem zenekar - legenda. Én hosszú évekig nem voltam itthon, és megdöbbentem, hogy sokan vannak, akik ápolják Radics Béla emlékét. Egyike azoknak a magyar embereknek, akik csináltak valamit. És akik őrzik emlékét, átmentettek egy 25 évvel ezelőtti életérzést. - A világháborús élményre még rájött a vietnami háború is. - 1966 decemberében utaztunk ki hivatalosan zenélni Stockholmba. Már több mint egy éve voltunk ott, nemcsak zenéltünk, tanultuk a nyelvet, hanem követtük a vietnami háború eseményeit, átéltük Robert Kennedy meggyilkolását. A klubokban olyan nemzetközi zsongás volt, amilyen lehetett annak idején a festőknek Párizsban. Egyik alkalommal ültünk egy kerthelyiségben, mellettünk egy asztalnál három tengerészgyalogos külsejű bivaly. És állandóan néztek át hozzánk. Aztán az egyik tört magyarsággal át is szól, majd odaül közénk. Elmondta, hogy pilóta, megy Vietnamba, leszórja a bombáit, aztán Stockholmban mindig van egy leszállása. Jó fejek akartunk lenni, és mondtunk több negatívumot Magyarországról, meg hogy „milyen jó nektek”. A krapek meg lassan csúszott lefelé, és éreztük, hogy valami nem stimmel. Aztán közölte: „De utállak benneteket! Tanuljátok meg, legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, és nincsen annál antipatikusabb, amikor egy másik nációnak saját országotokat rossz színben tüntetitek fel.” Ezt egy életre megtanultam. - Nekem a 70-es években egy zürichi klubban volt hasonló élményem - veszi át a szót Som Lajos. - Amikor bevallottam, hogy „csak Magyarországról jöttem”, egy texasi marhahajcsát oktatott ki: „Egy nemzet attól lesz naggyá, ha megvan az önbecsülése.” - Mindez benne volt a Taurusban - folytatja Brunner -, ezt az életérzést nem lett volna szabad megfertőzni kompromisszumokkal. Mint ahogyan az Öreg Halász mondja, hogy az Embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem. Vagy Gorkijnál vannak Emberek meg emberecske. Lehet, hogy inkább be kellett volna fejezni, mint kompromisszumot kötni. De hát az ember ötvenévesen már okos. Arra azért büszke vagyok, hogy a pénz még nem rontotta meg a zenét. - Alapvetően más volt a felfogás. - Azok a zenekarok boldogultak, akik számára a zene ügy volt - mondja Lajos -, nem az volt az első, hogy aénztárban mennyit kapunk, hanem az,ogy kiállunk tízezer ember elé, miértünk jönnek le, tüntetnek az utcán. Ilyenkor kit érdekel a lé? Ma pedig az a fontos, hogy mennyi a gázsi. - Most ezt a Taurus-koncertet sem azért csináljuk, mert nem tudunk megélni - hangsúlyozza Győző -, és szeretnék valamit nyilvánosan tisztázni: amikor a Free Magyarországon fellépett, és mi játszottunk előttük, a menedzserük rákérdezett az egyik nótánkra, hogy miről szól. Ez volt a Kőfalak leomlanak, elmagyaráztuk, mit értünk alatta. „Hm, nagy ötlet” - mondta. Eltelt pár év, és kijött a Pink Floyd Fala. Én megtanultam ebben a szakmában, hogy nincsenek véletlenek. Érdekes, hogy a Neoton, ahonnan a Taurus fele jött, progresszív gyökerekkel bírt: Balázs Fecó, Lajos, és Debreceni Ciki... - Én a Tűzkerékben játszottam Radiccsal, Demjén énekelt, Vadölő dobolt - emlékezik Som. - Akkor hívtak a Neotonba. Először fintorogtam, de hallottam egy bulijukat, és láttam, hogy az akkor még taknyos 18 éves Fecó miket játszik, és Ciki is a helyén volt. Megváltoztatni azonban nem tudtuk a Neotont. Aztán jött az a bizonyos amszterdami Black Sabbath-koncert, amely után a föld felett jártunk tíz centivel. Fecóval előzőleg Pásztor Laci megvetetett egy 100 ezer forintot érő Hammond-orgonát - egy családi házra elég volt ennyi! -, közben nem hagyott nekünk saját nótákat írni. Béla pedig végig képben maradt. Engem nagyon irritált az a sanyarú élete, de amikor összeállt a Taurus, úgy éreztük, talán most. Bölcsebbek lehettünk volna. - Ma, halála után elég sokféle kép él a közvéleményben Radics Béláról. Vannak, akiknek a mítoszát a „halj meg és nagy leszel” szindróma táplálja. - Miért van annyi arca Bélának? - kérdez vissza Győző. - Túl sokat írtak vagy nyilatkoztak róla olyanok, akiknek fogalmuk sem volt az ő életéről. Kevesen voltak abban a konyhában, ahol ő élt. - Béla sorsa meg volt írva a „Nagykönyvben” - teszi hozzá Lajos -, sajnos nem a csúcson halt meg, talán ezért is beszélnek róla annyiféleképpen. Amikor a Taurus megszűnt, Béla elkezdte saját vesszőfutását, és csak lefelé ment már. Volt, hogy kimentem az ifiparkba, és a második nóta után pironkodva hazamentem. Mert már nem ő volt, de Béla még mindig azt hitte. A Taurus után egyszerűbb lett volna, ha meghal. Azért haragszom rá, mert saját mítoszát gyalázta meg. A többi már a körülményekről, a politikáról szólt, arról, hogy ki hová születik. - Béláról azt mondják, hogy nem tudott kompromisszumokat kötni. - Ez sem igaz - feleli Győző kötött ő kompromisszumokat, csak a legrosszabbkor. Van, amikor nem lehet. Vannak olyan dolgok, amelyek a születésük pillanatában tiszták, és ezeket meg kell őrizni. De mi csak zenéltünk, nem volt mögöttünk menedzser, velünk szemben pedig egy manipuláló hatalom. A mai világban is utálok valamit: bizonyos csoportok egzisztenciális, függő viszonyba tették a zenészeket. És ezért a maiaknak is kompromisszumokat kell kötniük, és ugyanúgy nem tudják magukat kifutni. És előfordul, hogy valaki súlyos milliókat keres, mégsem hagy maga után semmit. - Ma a régi „szembenállás” sem működik, mert mindent lehet csinálni - véli Lajos. - A legkisebb zenekar is „ellenálló” volt már azzal, hogy gitárt fogott és hosszú hajat növesztett. Ez ma nincsen. Mi több, nekünk még a műholdakkal sem kellett konkurálnunk. Régen előfordult, hogy a haverom megkért: hadd sétáltassam meg az utcán a gitárodat, hadd higgyék, hogy én is gitáros vagyok. Levitte és két csajt is felszedett. De ez csak a dolog apraja volt. A nagyobb gáz akkor kezdődött, amikor egy zenekar képviselt valamit, és ezt a tömeg mint katalizátor, felerősítette. Ilyenkor léptek a fejünkre. És kiket támogattak államilag? Nem kezdem sorolni. Mivel az volt az elv, hogy „kicsi a zsömle, nagy a pofánk” mi ebbe nem fértünk bele. Maradtak-e fenn Tauris-koncertfelvételek? - A Citadella-koncert és az Ifjúsági Park megvan originálban. Huszonnégy éve megy a srácok között, veszik át egymásnak. - És nem lehetne lemezen kiadni ezeket? - Nem. Nem is arról van szó, hogy hamisak a dalok. De arányaiban nem stimmel, meg több szám megszakad. Pedig van benne néhány olyan szóló vagy Fecó éneke, hogy a szőr feláll a kezemen. - Az azért tanulságos, hogy a Taurus három életben lévő tagja nincs ott a mai magyar szakma „élvonalában ”. - Sokan nincsenek ott - mondja Győző -, akik meghaltak, elmentek, akik felszolgálnak...Gondoljatok például Orszáczky Jackie-re. Kellett nála nagyobb zseni? Ha ránézek a gyufára, mindig az jut eszenybe, hogy ő a derékszíjába tűzve hordta. Úgy volt, hogy Jackie, Tátrai Tibi meg én csinálunk egy triót, B.O.T. néven. De aztán valaki elintézte neki, hogy kapjon útlevelet, és elment. Lehet, hogy ez a B.O.T. is csodabanda lett volna. - Pusztavacson a teljes magyar élmezőny ott lesz. - A Rockfoglalásban július 18-tól 28- ig működik a rockszínpad - mondja Lajos. - 26-án este lépünk fel. Lehetne Bélának egy posztumusz díj. Akik még beszállnak, az esztergomi Tűzkerék Revival Band. Ők adták ki Radics szerzői lemezét, a Megátkozott embert, én voltam a zenei rendezőjük. Teljesen kiakadtam, hogy mennyire jól interpretálják Radics zenéjét. Közülük ketten, Tóth „Citrom” József gitáros és Anda Bálint énekes lesznek ott ezen a koncerten. És fellépnek azok, akik a legszorosabban kötődnek Bélához: Tátrai, Závodi Janó, Deák Bill Gyula és Demjén Rózsi. Zoránt is hívtuk - elmúltak az indulatok, pláne, hogy kiderült, nem tőle indult el az intrika. Tisztelem azért, hogy megtalálta a saját hangját. Azt mondta, hogy ha lesz még összejövetel, akkor ő lesz a vendég. És én tudom: a nagy időkerék mindig „visszaköszön”. És amíg ez a korosztály végleg ki nem hal, játszani fog. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Élt egy mai napig felülmúlhatatlan magyar gitáros. Az idén lett volna ötvenéves, de már 14 esztendeje halott. Radics Béla. Volt egy szuperzenekar, a Taurus, amelynek Radics volt a gitárosa. Most három egykori tag - Balázs Ferenc, Brunner Győző és Som Lajos - összeáll egy emlékkoncertre, hogy Béla szellemi örökségét megpróbálja átadni. A koncertre a pusztavacsi Rockfoglalás-fesztivál utolsó előtti napján, július 26-án kerül sor. Ketten a Taurusból: Brunner Győző (balról) és Som Lajos Fotó: HEGEDŰS ÁKOS A demokrácia diszkrét bája látszanak az óvodások. Demokráciát. Ez nem a legújabb logikai kirakás, nem is igényel intenzív magyarázatot. Csak az óvónő nem olvassa a rendet a háromévesek fejére, nem harsogja, hogy aki nem eszik spenótot, büntetést kap, így aztán soha nem ismerik meg a zöldfőzelékes bűntudatot, amely - saját tapasztalat - hosszú időre reflexszerű görcsöket okoz bizonyos hatalmi tolakodásokkal szemben. A Montessori-óvodában saját demokráciáját építi az óvodástársadalom. A Gellérthegyen, a Somlói úti óvodakertben éppen egy falu vontatta kocsira igyekeznek felkapaszkodni a gyerekek. Sanyi a leggyorsabb, megelőzi a többieket, ő mászik a bakra, maga mögé rendeli a társait, baráti fontosság szerint mérlegel, a kis francia lány ülhet mellé. Igaz, nem értik egymás nyelvét, de folyamatosan beszélnek, mimikájuk a mondhatatlant is pótolja. Sanyi döntése megosztja a kisközösséget. A háromesztendős Viki csípőre teszi a kezét, értetlenül rázza a fejét, nem kéri ki magának a történteket, de összesúg kortársával, Ágival, majd megkörnyékezi, Sanyit. - Nézd, Sanyi, ez így nem jó nekünk. Én nem értem, hogy miért mindig te akarsz arra a lóra mászni. Megbeszéltem a többiekkel, ők is másznának előre. Szerintem add át a helyedet, engedj oda minket is, vagy beszéljük meg, hogy kis időnként váltjuk egymást, és akkor mindenki mászhat. Mit mondasz erre? - Sanyi ránéz az óvodásokra, beharapja a szája szélét, és csak annyit mond, „jó, cseréljünk, de az elején, ugye, fennmaradhatok?”. Beleegyeznek. Gyerekpárbeszédeknél pedig különösen jó, hogy felesleges jegyzetekkel teletűzni. A Montessori-óvodában meg nem is szeretik a sok magyarázatot. Figyelembe veszik, hogy a gyerekek tényleg unják és fárasztónak találják a kioktató felnőtteket. Kovács Ágnes, a Somlói úti Montessori-csoport óvodavezetője szerint az erőszakos nevelés gátolja az önállóságot. Ők egyszerűen csak igyekeznek megnyitni a gyerekeket. Nem döntik el helyettük, mi a jó megoldás, utakat mutatnak választásra. Az egyéniséget, az egyedi képességeket bontják ki belőlük az egyenlőség megtartásával Maria Montessori irányait követve. Az első olasz orvosnő a múlt század végén alakította ki pedagógiai módszerét, amelyet ma már a világ minden részén alkalmaznak. A Honvédelmi Minisztérium Somlói úti óvodájában egy éve csak egy kis szobát kapott az alapítványi formában működő Montessorióvoda. Valószínűleg elegendő is lett volna a tér, csakhogy a minisztérium az eddigi havi 57 ezer forintos bérleti díjat 120 ezer forintra akarja emelni. Kovács Ágnes elmondta, ennyit képtelen kigazdálkodni az óvoda. Tízen járnak a csoportba, persze sokkal többen szerettek volna, de a havi 20 ezer forintot kevés szülő engedheti meg magának. Így is vannak olyanok, akik jelentősen csökkentett tandíjat fizetnek. Montessori asszony ugyanis fontosnak tartotta azt is, hogy a gyerekek ne szoruljanak be családjaik jövedelmi kerítései mögé. Kovács Ágnes szerint életben maradásuk egyetlen útja, ha az óvoda célkitűzéseit támogató szponzort találnak. Felhozta Németország példáját, ahol ugyan az állam is finanszírozza az alternatív óvodákat, de a bankok, nagy cégek komoly anyagi hozzájárulása nélkül sorra megszűnnének. A Somlói úti Montessori-óvodások néhány napja nyári szünetelnek. S egyáltalán nem biztos, hogy ősszel maguk dönthetik el, ki másszon előre a kerti lovas kocsira. (KARÁCSONY) Fotó: VÁRALIAI SZANDRA