Kurír - reggeli kiadás, 1998. január (9. évfolyam, 2-30. szám)

1998-01-03 / 2. szám

1998. január 3. ÚJABB ÁLDOZATOT KÖVETELT AZ INFLUENZA HONGKONGBAN Macskák, kutyák reszkessetek? Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének december 28-i jelentése szerint újabb halálos áldozata van a Hongkongban dúló influenzasze­zonnak, bár azt még nem sikerült a laboratóriumi vizsgálatokkal igazol­ni, vajon az új, H5N1-es vírusaltípus-e a felelős - tudtuk meg dr. Jankovits István főorvostól, a Johan Béla Epidemiológiai Központ influ­enzalaboratóriumának vezetőjétől. A hatvanéves idős asszony volna az ötödik áldozata a madárvírusnak, ám a városban az eddig ismert, „jól be­vált” törzsek is keringenek. A jelentés szerint az eddig nyilvántartásba vett, a gyanú szerint az új vírussal fertőzött tizenkét betegből eddig csupán egynél sikerült izolálni a H5N1-et, hárman pedig végleg lekerültek a listáról Eközben nem csökken a madár­­vírus keltette pánik. Bár a töme­ges csirkemészárlás már megtör­tént, újabb riadalom ütötte fel a fejét. Miután az elpusztított ma­darak műanyag zsákba gyűjtött tetemei napokig az út szélén he­vertek, a nem várt lakoma oda­csábította a környék kutyáit, macskáit, és előcsalogatta a pat­kányokat, így az illetékesek a hét végén úgy döntöttek, hogy az influenzavírus vizsgálatába be­vonják ezeket az állatokat is. Jankovits doktor ugyanakkor el­mondta, a halott szervezetben a vírus igencsak rövid ideig életképes, így szinte kizárt, hogy az elpusztított csirkék tetemeiből a kutyákba vagy macskákba fertőzőképes egyedek ju­tottak át. Ezért teljesen felesleges volna a szárnyasok után irtóhadjára­tot hirdetni a kutyák vagy macskák ellen, már csak azért is, mert ezek az állatok nem is­merik az influen­zát: nincs olyan ví­rustörzs, amelyik bennük szaporodni tudna. Az influenzavírus egyébként is a legérzékenyebb kórokozók közé tartozik, néhány óra alatt szétesik, ha nincs számára megfelelő, élő közeg. Éppen ezért nehéz az embereket érintő járványok idején megállapítani a szövődményes hat­­­á­­­o­s kimenetelű eseteknél, hogy valóban influenza okozta-e a tragédiát, mivel alig néhány óra áll a mikrobiológus rendelkezésére a ki­mutatáshoz. K. V. Visszamenekülhetnek A fehérvári Rádió utca 11.-ből az ideiglenes szál­lásra, majd Pátkára költözött Vargáékhoz szilvesz­ter éjszakáján betörtek. A romacsalád tagjai az óévet Székesfehérváron búcsúztatták, s amikor elsején visszatértek otthonukba, észlelték hogy házuk ablakát betörték. Az épületbe lépve kutatás és szándékos rongálás nyomait fedezték fel. A tele­vízió hiánya egyből feltűnt. Bejelentést tettek a rendőrségen. A nyomozók megállapították: a ke­letkezett kár nem haladja meg az ötezer forintot A kilenctagú roma család nem nyugodott be­le a rendőrség következtetésébe, miszerint sima lopásról van szó. Vargáék szerint ismét figyel­meztetni akarják őket, nincs helyük Pátkán. A családot el akarják üldözni, hiszen a község la­kói már akkor tiltakoztak, amikor megtudták, hogy a fehérvári önkormányzattól kapott pén­zen két család házat vásárol. Hurcolkodásuk napján Molotov-koktélt dobtak az egyik épület­re. A feszültség azóta sem csökkent, sőt, azt fo­kozták a környékbeli falvak reakciói: Belső Bárándon például élőlánccal akadályozták meg, hogy egy másik romacsalád elfoglalhassa tulaj­donát. Rohamrendőrök álltak készenlétben, de miután a Fehérvárról jöttek nem tudták adás­vételi szerződéssel igazolni tulajdonjogukat, jó néhány órai várakozás után visszamentek a me­gye székhelyére. Az ideiglenes lakóhelyet eddig három család hagyta el, egyikük Veszprém me­gyében, Ősi településen él. Vargáék most azt fontolgatják, merjenek-e Pátkán maradni. A család egy része az éjszakát mindenképpen a fa­luban tölti, s vigyáznak a házra, a kisgyerekek­nek viszont Székesfehérváron, az amúgy is szű­kös Bőrgyár utcában keresnek helyet. Az átmeneti szálláson patthelyzet alakult ki, a bezártság és a reménytelenség tovább növeli az ott lakókban a feszültséget. December 20-án lejárt a bentlakás határideje, újabb bírósági tárgyalások várhatók a kiköltöztetésről, a világítás és a fűtés költségeit a romacsaládoknak kellene fizetniük, akik egyre jobban félnek az új házvásárlásoktól. Január 5-én egyeztető tárgyaláson találkoz­nak a környékbeli polgármesterek Fehérvár első emberével. D. ZS. Kivizsgált feltámadás Nemcsak nagyon ritka, hanem eléggé kísérteties is, ha egy halott a hosz­­szas, sikertelen újraélesztés dacára később mégiscsak életre kel. Ilyenkor mindig felmerül, vajon az életért küzdők hibáztak-e, vagy a halál fintora, ami történt. A nemrég lezárult szakmai és fegyelmi vizsgálat tanúsága szerint a mentőegység mentőtiszt vezetője mindenben a szakma szabá­lyai szerint járt el azon a tavaly októberi napon, amikor a József körút egyik lakásában ötvenperces, sikertelen újraélesztést követően halottnak nyilvánította a beteget. Más kérdés, hogy távozása után néhány perccel a halott szíve mégis dobogni kezdett, mint arról akkor beszámoltunk. Leginkább a halottnak nyilvánított idősebb mázolót őrző rendőr el­képedése volt nagy, amikor a mentőegység távozása után észlelte: a ha­lott lélegzik, fel-alá mozog rajta a lepel. Újfent mentőt hívott, s akkor már rohamosztag hajolt a beteg fölé, majd félórás intenzív küzdelem után vitte kórházba, ahol több napig tartó kómás állapot után a beteg el­hunyt, immár örökre. Az Országos Mentőszolgálat Pest Megyei Szervezeténél lefolytatott fegyelmi vizsgálat szerint - mint arról annak vezetője, Andics László fő­orvos tájékoztatta lapunkat - a dokumentumok és a meghallgatások bebi­zonyították, hogy az újraélesztést megkísérlő, majd a halál tényét rögzítő mentőtiszt nem hibázott, felelősség nem terhelt. Mivel a csaknem egy óráig tartó újraélesztési kísérlet közben a műszerek mindvégig, jól doku­mentáltan az életjelenségek hiányát mutatták, teljesen természetes volt, hogy úgy vélte, a halál visszafordíthatatlanul beállt. Más kérdés, hogy a reanimáció alatt beadott, a szokásosnál nagyobb mennyiségű szívgyógy­szer, valamint az alkalmazott fizikai behatások miatt néhány perccel ké­sőbb beindult a szívműködés. Bár akkorra, az agy hosszas oxigénhiánya miatt már nem életről, csupán agyhalott állapotról lehetett szó. K. V. Este fél kilenc, kényelmes hatvanas tempóban autózom a Keresztúri úton, gyorsabban nem lehet menni, erre táblák figyelmeztetnek lép­­ten-nyomon. Hirtelen feltűnik az ámokfu­tó. Két reflektor villan, majd beáll mögém úgy másfél méterre. Fékezem, lejjebb húzódom, menjen isten hírével, ha már ennyire sietős a dolga. És jön. Mit jön, száguld a BKV kék Ikarusa, de mint a meszes. Kicsit odalépek járgá­nyomnak, kíváncsi vagyok mit tud a busz, aztán nyolcvanöt-kilenc­venes tempónál abbahagyom az üldözést, elég volt. Az utasokkal tö­mött busz pedig csak rohan sötétben, a felezővonalat elegánsan levág­ja a kanyarokban, vezetője fittyet hány a legelemibb KRESZ-szabá­­lyoknak. Az első kereszteződésben utolérem, s akkor megértem a nagy sietség okát. Ez egy piros 61/B, vagyis gyorsjárat. No, de ennyire? ____________________| FÁBIÁN GÁBOR ITTHON 3 Osztogató zsaruk Tegyük fel, hogy én szeretem a rendőröket, ám ép­pen ezért a rendőrök nem szeretnek engem. Azaz dehogy tegyük fel: ez az igazság. Hiszen nekem is van otthon olyan matricám, amelyen az szerepel, hogy „Szolgálunk és védünk”, s bár nem éltem a le­hetőséggel, elméletileg bármikor felnyalhattam volna az autómra, jelezve, hogy igenis szimpati­zálok a honi zsarutársadalommal, elismerem a közbiztonság és a közlekedési fegyelem terén végzett erőfeszítéseiket, s netán még a bérkö­veteléseikkel is szolidarítok egy picit, mondjuk a páratlan napokon. A mai, benzináremeléses időkben az ember azt gondolná, az ilyesmi csak jó vért szülhet, hiszen ahogy járok az országban, egyúttal súlyos tízezreket érő reklámtevékenységet is folytatok derék rendőre­ink javára és épülésére. Pedig dehogy. Ha ugyanis ezt tenném, akkor én egy nagy marha lennék. Január el­sejétől ugyanis úgy megbüntetnének ezért a matri­cáért, mint a pinty. Ez évtől ugyanis egy belügyi rendelet értelmében az ilyesmi megtévesztő jelzésnek minősül. Az illetékesek arra hivatkoznak, hogy ha megyek az úton, s ezt a „Szolgálunk és védünk” fel­iratot a népek látják, bárki azt hiheti, hogy én a ható­ság embere vagyok. Vagyis hiába kedvelném én a rendőröket, a szim­pátiának ez a formája nem megengedett. Végül is értem. Az emberek szándékai kifürkész­­hetetlenek, s az ilyesmivel bizony vissza lehet élni. Igen ám. Csakhogy ezt a matricát a rendőrök osz­togatták a rendőrnapon, így lesz egy szabálymódosí­tás nyomán a jópofa píáros figyelmességből vaskos ki­tolás. Mert bizony előfordulhat, hogy aki akkor adott, most majd elvesz. Minimum két darab ezrest. Bár ha a másik oldalról közelítjük meg a kérdést, a mai költségvetési forráshiányos időkben egy-egy ilyen akció aranyat ér. Sőt, ha már itt tartunk, javas­lom, a jövőben ne csupán fakultatíve osztogassanak ezt-azt, hanem tegyék kötelezővé a felszerelését/vise­­lését, s csak aztán tiltsák be. Az lesz az igazi. Meglát­ják: mindig akad pár tízezer hézagosan informált ba­lek, aki beleszalad a büntetésbe. Mi? Hogy rosszindulatú vagyok? Kérem. Tegyünk egy próbát. Most nemsokára hazamegyek, előhalá­szom a kacatok mélyéről a „police” feliratú léggöm­böt és rákötöm a kocsi antennájára. Aztán majd meglátjuk, mi lesz. DIÁN TAMÁS KIRÁLYNÉ TOVÁBB ÉHEZIK „Fizikailag még jól van, ám pszichésen már rendkívül elfáradt” - állapította meg az orvos az éhségsztrájkot folytató Király Lászlónéról az év első napjának esté­lyén. A Tatabányai Brikettgyár Munkástanácsának el­nöke mindaddig nem vesz magához táplálékot, amed­dig a kormány nem ad garanciát arra, hogy a dolgo­zók megkapják hónapok óta elmaradt munkabérüket. Mint arról a Kurír beszámolt, az egykor neves brikettgyár az 1993-as privatizációt követően került kilátástalan helyzetbe. Felelőtlen gazdálkodással több mint félmilliárd forint adósság halmozódott fel a cégnél, amelynek máig rendezetlenek a tu­lajdonviszonyai. Máig nem kapta meg a munkabérét és végki­elégítését az a több mint kétszáz dolgozó, akik még 1995 de­cemberében, a gyár felszámolásakor kerültek utcára. Ez az ösz­­szeg negyvenmillió forintot tesz ki. Ehhez jön az a mintegy hétmillió forint, amely annak a 35 dolgozónak a bére, akik a múlt év decemberében léptek sztrájkba. Igaz, ez akkor még „csak” ötmillió forintot tett ki, ám azóta már eltelt egy hónap. A sztrájkolók száma viszont lecsökkent 23 főre, mivel néhá­­nyan találtak más munkát. A decemberi sztrájk alkalmával Schalkhammer Antal ország­­gyűlési képviselő úgy nyilatkozott lapunknak, hogy az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság a kormány részéről nem talált tör­vénysértőt a privatizáció során. Az új tulajdonosok a törvényi hiányosságokból adódó kiskapukat kihasználva juttatták ide a gyárat. Schalkhammer a korábbi vezetők felelősségét kihangsú­lyozva büntetőeljárást sürgetett ellenük. Ugyanakkor az állam felelősségét emlegetve kijelentette, hogy már a kormánynak kell megoldani az akkor még 3­5 ember helyzetét. Mivel a mai napig nem történt intézkedés, Király Lászlóné az éhségsztrájkkal akar a dolognak nyomatékot adni. Próbáltuk személyesen felvenni vele a kapcsolatot, ám csak Szentirmai Fe­rencet, a város önkormányzati képviselőjét értük utol, aki jelen­leg Királyné helyett a munkástanács szóvivője. Azt a híresztelést, miszerint Királyné azért vonult vissza a nyilvánosság elől, mert megfenyegették, Szentirmai nem erő­sítette meg, de nem is cáfolta. Azt viszont elmondta, hogy több mint kétszáz család ajándékok és karácsonyfa nélkül, sok helyen hideg lakásban ünnepelte a karácsonyt és a szilveszteri pezsgő helyett könnyeiket nyelték. S szomorú, hogy ezt senki nem veszi figyelembe azok közül, akik a privatizálás után el­lenőrizetlen szabadrablást engedtek a brikettgyárban a zsebei­ket tömögető, törvényeket kijátszó kalandoroknak. De ugyan­ez vonatkozik a többi „brikettgyárra” is, akiknek ugyanez a sors jutott, legyen a nevük Tatabányai Vágóhíd, Szekszárdi Húsüzem vagy más. T. GY. Is ! Megfenyegették az éhező elnöknőt? Fotó: MTI

Next