Kurír - reggeli kiadás, 1998. január (9. évfolyam, 2-30. szám)

1998-01-03 / 2. szám

10 KULTÚRA Felrobbantak az utolsó en­gedély nélkül árusított pe­tárdák is, a jó nép nagyjá­ból kialudhatta mámorát. Talán már nem is emlék­szik senki az óesztendő búcsúzó pillanataira, mi­koron jóleső érzéssel, a jó­zanság végső foszlányain kapaszkodva minden tévé­néző az éjfélt jelző óraüté­sek előtt még egyszer megtudhatta, milyen biz­tonságos és száraz érzés­­ és a többi. Jó dolog ez, ké­rem szépen, szinte megha­tódott a néző állampol­gár, mert ebben a szörnyű bizonytalanságban, ami­lyen ez a mai világ, akad egy archimédesi pont, amibe kapaszkodni lehet. Ez a tévéreklám, ami ha esik, ha fáj, ha fordul az év, megbízhatóan kínálja a jéghideg igazit, a már em­lített száraz biztonságot, vagy a gyógy­cukorkát. Ült a tévébábuk népes serege szerdáról csütörtökre vir­radóra, és a rendkívül szel­lemes és változatos, vala­mint nem különben ka­cagtató szilveszteri műso­rok után kicsit megható­dott az állandóságnak ezen gesztusán. A másik fénysu­gár, hogy 1998-ban sem nélkülözi a tévéhasználatot fizetők serege az ismétlé­sek, sorozatok és régi fil­mek moziját. Idén január elsején máris mindegyik műfajból kaphatott eleget, aki önerőből képes volt ki­nyitni legalább az egyik szemét. A másikkal, ame­lyik csukva maradt, azt ál­modhatta, hogy olyan ma­gyar nyelvezetű csatornák küzdenek kegyeiért, ame­lyek igényes, a nézőt fel­nőttnek tekintő vetélkedő­ket, filmeket sugároznak. Az már álomnak is túl szép lenne, hogy magyar szer­zőktől hazai gyártású tévé­filmeket lásson e honban fizető, képernyőfüggő pol­gár. Persze azután az ál­modó csukott szeme is föl­pattant, és még időben el­kapta az akármilyen gép­kocsi reklámjának utolsó­ pillanatait. (BIHARI)­­______________________| A KORDA-VILLA TITKA Ilyen se volt még! Három hosz­­szú, de rövidnek tűnő órán át hajnalhasadtáig tartó rendhagyó show-műsort mutattak be - saját szórakoztatásukra és a meghí­vott vendégek ámulatára-bámu­­latára - kórusban dalolva nép­szerű hazai táncdalénekesek, a Magyar Állami Operaház és a Fővárosi Operett Színház művé­szei, valamint orosz operettpri­madonnák. Együtt énekelt - egymás kezéből véve át a mikro­font - Korda György, Aradszky László, Balázs Klári, Dániel Gá­bor, Gárday Gábor, Várkonyi Szilvia, Csutka István, Auksz Éva, Helena Holl, Irina Cibina. Beszállt a kórusba Csenterics Ágnes tévérendező, Faith Tibor karmester, Bolba Lajos zene­szerző pedig verset mondott - bele is sült... A zenei kíséretről Blum József és lapunk munka­társa, Békés Attila (mellékesen mandolinművész) gondoskodott. Történt pedig mindez újév első éjszakáján, Korda György budai szállodájában, a Korda Villában, az InterOperett Viga­dó-beli újévi koncertjét követő­en. Ahonnan egyedül a műsor szerkesztője-rendezője, Kovács József hiányzott, fáradtságára hivatkozva. Dániel Gá­bor - mint mondotta - életében először énekelte el A jamaicai trombitást, Korda György pedig azokat a slágereket dalolta, ame­lyekkel négy évtizeddel ezelőtt „betört” a táncdalénekesek élvo­nalába. A fellépők kimondottan örömműsort mutattak be, kere­kedésig, kifulladásig. (Ez utóbbi­ban az elfogyasztott italok mennyisége is szerepet ját­szott...) A fergeteges humorú Gárday Gábor vadonatúj (főként pi­káns) vicceket mesélt, a hazai fellép­ők­,h­­­ gy­a­ru­l, olaszul és angolul, az orosz vendégek anyanyelvükön versenyeztek egymással. „Most végre megis­merhettem az igazi magyar tem­peramentumot!” - mondotta az egyik külföldi vendég, Peter E. Krenner, az MSat kereskedel­mi tévécsatorna elnöke. A házigazda, énekes-táncos vendégei, meg a meghívott illuszt­ris társaság tagjai hajnaltájra tánc­ra fakadtak, majd búcsúzásukkor kivétel nélkül megjegyezték: ilyen jól még sohasem szórakoztak. (Az újévi koncertről és az ezt követő fogadásról kedden megjelenő Szalon mellékle­tünkben részletesebben is ol­vashatnak.) (GARAI) VIDEOVIZII Aligha kétséges, hogy a nemrégiben végre videokazettán is kiadott Trainspotting a kilencvenes évek filmhistóriájának mérföldköve, hiszen hiteles tükörképe korunknak, a Nagy Semmit burkoló/rejtegető műanyag kultúrának, a drog-dögvésszel, AIDS-szel megvert ezredvégnek. Ez a film privát nihilünk leképezése, voltaképpen a mai, technokrata világ vád­irata. Egyben a harmónia illúziójának elföldelése, az eszmék, az ideális ideák kultikus temetése. Groteszk fintor, avagy görbe tükör néhány „be­teg” srácról, egy szellemcsecsemőről, élő halottakról és agonizáló túl­élőkről. Zörejek a „jóléti koporshow-ból”. Hangzatosabban kordoku­mentum. Hiteles és metszően ironikus pamflet, akárcsak a Trainspotting stábjának korábbi műve - a mostanság kiadott - Sekély sírhant (Shallow grave) című éjfekete komédia. Utóbbi ugyan fikciós mesének, „vamp­­movie”-nak is becézhető, ám a történések mélyén azért ott dereng a lé­nyeg: a pénz hatalma elsőrendű, a bűn polgárjogot nyer, ha a cél nagy­­címletű, s az eszköz mellékes, ha az áhított zöldhasú megtölt legalább egy bőröndöt. A történet ebben az értelemben tehát köznapi, nem üt el a szokvány krimik vonalvezetésétől. Mint már annyiszor, akad egy hulla, akit/amit el kell tüntetni, „akitől” mielőbb meg kell szabadulnia hőseinknek. Ám a bonyodalmak korántsem ezzel érnek véget. A vértől szutykos cellulo­idmese éppen a horrorba hajló végtagcsonkolások, a fekete humorba „vesző” naturalisztikus dialógusok kellően polgárpukkasztó, non­­television ihletésű vegyítése révén kap kiemelt jelentőséget. A Sekély sírhant és a Trainspotting egyaránt jelzi: a sokáig egyeduralkodóként számontartott jenki filmprovokátorok (Tarantino, Rodriguez, Lynch) mellé immár a glasgow-i „kultfilmesek” is felzárkóztak, így Danny Boyle és Andrew McDonald szabadcsapata teljes harci díszbe öltözve dobott kesztyűt a tabumentes egyenpropagandának, a fecsegő felszínbe kapaszkodó, puccos bóvlikat okádó tömegfilmgyártóknak. SZABÓ ZOLTÁN ATTILA Helena Holl és Gárday Gábor duettje .........................................................................................- .-xwessiMwxmxmn Csutka István szólójára Auksz Éva járt táncot Fotó: KERTÉSZ GÁBOR V­arázsvárosból jelentjük Még egy-két nap, s a Vörösmarty tér visszanyeri erede­­ti állapotát: lebontják a december elejétől itt álló Va­­rázsváros épületeit. Aludni térnek a mesébe illő várfa­lak, bástyák, apró házikók, raktárba kerülnek, de a jövő decemberi felállítás reményében. A december elejétől nyitva tartó Varázsváros az ün­nepi bevásárláson kívül egész napos szórakozási lehe­tőséget is kínált a karácsonyi ünnepeket megelőző időszakban, sőt, a két ünnep közt, s az új év első napjaiban is. Aki idelátogatott, az tapasztalhatta, hogy a városka falai közt látványos programok egész sora fogadta a fővárosiakat. Varázsrevü, Hip-Hop show, di­vatbemutató, koncertek egész sora, szabadtéri gyerek­előadás, kvízjátékok, sorsolások - az év utolsó napján például egy Suzuki személygépkocsit sorsoltak ki a Szerencsejáték Rt. munkatársai -, szolgálták az ünnepi hangulat fokozását. - Az árusok, s mindenekelőtt az idelátogatók szem­pontjából sikeresnek mondhatjuk ezt a több, mint egy hónapos rendezvényünket - mondja Horváth Imre, a Varázsvárost létrehozó Lipótvárosi Kft. értékesítési igazgatója, akivel a zárás előtt egy-két nappal beszél­gettünk. - Reméljük, hogy ez a siker lesz a záloga an­nak, hogy jövő télen megint megkapjuk a Vörösmarty téri ünnepi vásár rendezésének a jogát. Ha ez így lesz, akkor 1998 végén már nem kell olyan hatalmas össze­get - mintegy százmillió forintot­­ beruháznunk, hiszen a Varázsváros látványelemeinek jó részét újra felhasz­nálhatjuk. A kezdetekkor azt mondtuk, jó, ha idén null­szaldósak leszünk. Sajnos ez nem sikerült, mivel a rek­lámbevételeinket nem tudtuk a tervezett módon rea­lizálni. A bérlőink legtöbbje azonban úgy tájékoztatott bennünket, hogy ők haszonnal zárhatják a vásárt. 8888888888388888888898889­ Színészi élet Új és bizonyára nagy olvasótáborra számítható színészéletrajz jelent meg a napokban. Címe: Életünk,,életem! Szerzője az 1989-ben elhunyt Szirtes Ádám, az egykori Bányász Színház, a Honvéd Színház, majd a budapesti Nemzeti Színház, végül a volt Thália Színház egyik leg­népszerűbb művésze. A kötetet lánya, Szirtes Ági, a Katona József Színház társulatának a tagja szerkesztette, Závada Pál társaságában. - Édesapám az 1970-es évek végén kezdte ír­ni életrajzát és nagyon szerette volna, ha az em­lékiratok még életében napvilágot lát­nak - mondja Szirtes Ági. - De közbejött mind­inkább súlyosbodó betegsége, emiatt nem tudta befejezni a könyvet. Csak az első résszel készült el. Ám fennmaradtak a folytatáshoz szükséges jegyzetei. Sőt, egy film forgatókönyvét és A sen­kik című­­ előadásra sajnos nem került - színda­rabját is megtaláltuk. Két tévéportréfilmje, a Mestersége színész és a Soha sem akartam szí­nész lenni című is olvasható a kötetben, amelyet negyven családi és szerepfotó egészít ki. Nagy örömömre a Katona József Színház is befogadta a könyvet: február 7-én este a Kamrában - az írók felolvasó színháza sorozat kereté­ben - részleteket hallhat majd a közönség az önéletrajzból, a többi között Básti Juli, Máté Erzsi, Hollósi Frigyes, Újlaki Dénes, Benedek Miklós, Szacsvay László, Horváth József, Bán János előadásában. G. T. Szirtes Ági szerkesztője is a kötetnek 1998. január 3. Sorsban az igazság Az új film G. Dénes Györgyről... B­orzalmas volt Bacsó Péter tavalyi éve. Betegségei akadályozták a munkában, de most már hazatérhetett a kórház­ból, s fantasztikus filmtervet forgat, egyelőre a fejében. - Remélem, soha többé nem lesz olyan évem, mint az 1997-es - mondja Bacsó Péter. - Volt egy infarktusom, szeptemberben egy szívműtétem, közvetlenül karácsony előtt pe­dig egy gyomoroperációm. Hogy finoman fo­galmazzak, nagyon mélyről jöttem vissza. - Gondolom, azért vannak tervei 1998-ra... - Ha valaki átélte volna azt, amit én, in­kább a múltját rendezgetné, s végiggondol­ná, mit kell még elintézni a búcsú előtt. Et­től függetlenül ahogy jobban lettem, rögtön egy forgatókönyvön kezdtem dolgozni, amely tulajdonképpen nem is a sajátom, ha­nem az élet írta meg. A történetet G. Dénes Györgytől, azaz Zsűritől hallottam. A saját sorsát mesélte el, mit élt meg 1942—44 kö­zött. Hogyan ismerkedett meg Karády Ka­talinnal, hogyan kötöttek életre szóló barát­ságot. Karády akkori szerelme egy kémfő­nök volt, aki a híres színésznő kifejezett ké­résére intézte el, hogy Zsűri hazatérhessen a frontról. Mondanom sem kell, rengeteg ka­­landot kellett átélniük, a sztori nem mentes a tragikomikus és szatirikus fordulatoktól. Fantasztikus mozit lehetne csinálni belőle. A tervek szerint Zsűrit Rudolf Péter játszaná, Karádyt még nem tudjuk, ki alakíthatná. - Mikor kezdi a forgatást? - Egyelőre azt sem tudom, az egészségem mikor engedi, meg persze a pénz is hiányzik. Egy huszonöt oldalas szinopszist már eljuttat­tam a Magyar Mozgókép Alapítványhoz, re­mélem, kedvezően bírálják el a kérelmemet. Ezenkívül, ha lehetséges, a Magyar Televízió Minden, ami zene című etűdsorozatába készí­tenék néhány kisfilmet. (GRÉCZY) ...és Karády Katalinról szól. Életre szóló barátságot kötöttek

Next