Kurír - reggeli kiadás, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)

1998-02-24 / 54. szám

1998. február 24. - Önok hidat építenek a régi nép­­hangulatok és a mai muzsikájuk között. Robert Plant: - Ez nem nagy ügy - elvégre akkor is az volt a célunk, hogy minél dinamiku­sabbak legyenek az előadásaink, hogy teljes palettát kínáljunk a legvadabb rock and roll és az akusztikus, népzenei hangulatú muzsikák találkozásából. - Megtalálták a közös hangot azok után, hem csaknem másfél évtizedig nem dolgoztak együtt? - Miért ne találtuk volna meg? Elvégre harminc évvel ezelőtt teljesen spontánul han­goltunk egymásra, egy csónak­házban kezdtünk el közösen pengetni. Ugyanazok az embe­rek vagyunk, és amíg nem dol­goztunk együtt, sokat álmod­tunk­­ időnként egymásról is. Aztán kiszedtük az álmokból est! egymás szem Bocs, ha túlságosan san hangzik! - Az áprilisban megjelenő közös lemezt sokféle utazás előzte meg: ön végigment az ázsiai selyemúton, Jimmy Brazíliában járt. Jimmy Page: - Amikor véget ért az utam, majd szétvetették a fejemet a zenei ötletek, és bár a legtöbb motívum életre kelt gi­táromon, állandóan úgy érzem, hogy vissza kell mennem e táj­ra, hogy megtaláljam az újabb utaimat. - Van-e jelenleg olyan „ mene­dékhelyük­”, mint annak idején a walesi Bron-Y-Aur tanya volt, ahol a harmadik és negyedik Zep­­lemezt felvették? Robert: - Az útlevelem ilyen menedék. Bárhová megyünk, mindenütt embereket, szíveket találunk. Három évvel ezelőtt például Marokkóban gyűjtöt­tünk zenéket. Meghívtak ben­nünket egy házba, ahol egysze­rűen, tévé nélkül éltek. Amikor megvacsoráztunk, mindenki el­kezdett énekelni, majd táncol­ni. És azt szerettem volna, ha soha nem ér véget az este. Ott helyben több tucat dal morzsái maradtak bennünk. De ezek már egy újabb lemezterv ele­mei lesznek. - Önök mindig sokat adtak az okkult hatásokra. Azt mondják: egy Bak és egy Oroszlán nehezen jön ki egymással. Önöknek viszont sikerült. Jimmy Page: - Úgy látszik, a Sorskönyvünk megegyezik. Voltak összetűzéseink, de a fontos pillanatokban mindig összejöttünk. - A Led Zeppelint sokan isten­nek, sokan halálra ítélt mamutnak tekintették az elmúlt húsz évben.­­ Erre a legjobb ellenpéldám, hogy 1977-ben elmentünk a Damned nevű punkbanda lon­doni koncertjére. Mindenki azt mondta, hogy, a punkok utálnak minket, ehhez képest Rat Scabies, a Damned dobosa tér­den állva kérte szegény Bonzo Bonhamet, hogy doboljon he­lyette. Különben mi legalább annyira punkok voltunk, mint ők, hiszen darabokra törtük a ha­gyományos angol bluest És nem kis örömmel értem meg, hogy a ’90-es években feltűnt fiatalok is sűrűn nyúlnak vissza hozzánk. Robert Plant: - Velem az is előfordult, hogy megkértek, ír­jak olyan szöveget tinédzser­bandáknak, mint amilyeneket a Zepnek szoktam. - Igazi öröm önöket ilyen de­rűsnek látni. Élő cáfolatai annak, hogy a Zep tagjai a rock sötét ol­dalát képviselték. Jimmy Page: - Persze ezt a rémhírt arra alapozták, hogy szí­vesen foglalkoztam mágiával, Aleister Crowleyval, Robert pe­dig a kelta mítoszokkal. De ezekben a túlzásokban főleg önök, újságírók a hibásak. Én legalább húsz olyan könyvet for­gattam, ami a Led Zeppelinről szólt, de egyik sem fogta meg a zenekar lényegét. A publikum sokkal okosabb volt... GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Page, a Bak, Plant, az Oroszlán­Fotó: HEGEDŰS ÁKOS A csoda, a remegés, a közelség, az érintés érzése letaglózza a zeneszerető újságírót, aki néha megengedi magának, hogy kicsit szubjektív legyen, amikor olyan muzsikusokkal találkozik, akik meghatározták ifjúkorát. Macskaszemű Jimmy Page és Sir Lancelot of Robert Plant, a Led Zeppelin két ásza valószínűleg már túl van a bálványimádások korán, és képesek magukat saját mítoszukon túl is szemlélni. Erről szólt beszélgetésünk. Csak szépen, műsorban Kósa Somogyi György, a Reuters üzleti híradója és a Nap Tv főszerkesztői posztja után most az MTV 1 programigazgatója lett. Munkatársaival közösen egy könyv­­vizsgáló cég aprólékosságával igyekeznek feltérképezni a cég szerződéseit, kinnle­vőségeit és szerződési kötelezettségeit. A jövő tervezéséről csak ezután eshet szó. - Most tényleg az a feladat - mondja Kósa Somogyi György hogy műsoröt­letek helyett a Magyar Televízió gazdasá­gi körülményeit kell tisztázni. Egyelőre nehéz átlátni a helyzetet, s az már most egyértelmű, hogy nagyon kevés a pénz a közszolgálati tévében. - Hogy lehet ez, amikor a reklámbevételek a rekordokat döntik? - Még mindig túl sokan dolgoznak az intézményben, a leépítést és a szervezeti modernizációt évekkel ezelőtt el kellett volna végezni, de senki nem mert igazán a darázsfészekbe nyúlni. Gondjaim vannak a külső gyártású műsorokkal is, ezek túl­ságosan sokba­ kerülnek számunkra. Sze­retnék beszélni ezekkel a cégekkel, s ön­mérsékletre inteni­ őket. - Az egyik ilyen külső vállalkozó Frideri­­kusz Sándor, aki csődeljárást indított az MTV ellen, s kéri a szerződése szerint neki járó több mint harmincmillió forintot... - A múlt héten egy előre egyeztetett időpontban a Magyar Televízió teljes ve­zérkara várta Friderikuszt egy megbeszé­lésre, de nem jött el. Úgy gondolom, ő kétségkívül a hazai televíziózás sztárja, de ha tartós együttműködést szeretnénk, mindenképpen csökkentenie kell műsorai költségeit. Ma úgy fest, a Magyar Televí­zió a tavalyi összegnek körülbelül a felével kénytelen gazdálkodni, a megszorítások pedig mindenkire, az ismert sztárokra is vonatkoznak. - Mi marad akkor a képernyőn? - Reményeim szerint minden és min­denki, ami és aki fontos, aki képes alkal­mazkodni a helyzethez. A közkedvelt so­rozatok, a vetélkedők biztosan folytatód­nak. Szeretnék az egyes csatornán sport­­közvetítéseket is adni, egyelőre ugyanis itt nézhetnék többen. A Filmfőszerkesztőség is bevásárolt, tehát marad a hétvégi, jól bevált sztárparádé is. Kiváló a kapcsola­tom Kővári Péterrel, a kettes csatorna in­tendánsával, vele is egyeztetni fogjuk el­képzeléseinket, hogy a két program kíná­lata ne üsse, hanem kiegészítse egymást. Én is érdekelt vagyok abban, hogy az MTV 2 végre magára találjon. - Közelednek a választások, milyen műso­rokkal készülnek a májusi voksolásra? - Ezt a területet László József alelnök fogja össze, s biztos vagyok benne, hogy az általa felállított stáb tökéletesen megfe­lel a fokozott elvárásoknak. - Az utóbbi években többen próbálták gaz­daságosabbá tenni a Magyar Televíziót, de senkinek sem sikerült... - Muszáj, hogy sikerüljön. Horváth Lóránt, aki megbízottként az elnöki teen­dőket látja el, szintén osztja a vélemé­nyem, nincs más út, ha meg akarjuk men­teni a céget. (GRÉCZY) A Sakál másnapja Michael Caton-Jones (a Rob Roy, a Doc Hollywood és a Memphis Belle korábbi rende­zője) Frederick Forsyth alap­művéből kiindulva olyasmire vállalkozott, amellyel méltán kiérdemli a tengerentúli film­ipar legbátrabb, egyszersmind legpofátlanabb filmkreátorának kijáró elismerő csettintést. El­végre az már önmagában nagy kunszt, ha valaki veszi a bátor­ságot, és újraforgat egy mind­máig hatni képes, a filmművé­szet toplistáján az élbolyba so­rolt alapművet, esetünkben „le­porolja” Fred Zinnemann A Sakál napja című kultuszfilmjé­nek legendás képkockáit. Nagy kunszt, bár nem vall ép elmére az sem, hogy emlegetett „mozidémonunk” - a járt utat messze elhagyva - még át/meg is dolgozta (kiherélte?) a legen­dás igaz mesét, és az eredeti Sakál-sztori helyett egy mo­dern (amerikai) álom leplébe csavarta a cselekményt. E mu­tánsmoziban szövetségre lép az FBI mesterlövésze révén az IRA, valamint az orosz kémel­hárítás, mi több, a célpont, a tetthely és az elkövetés módja is megváltozott. Egyedül a Sakál olyan, ami­lyennek megszokhattuk. Célra­törő, rideg iparos, aki mestere az álcázásnak; ha kell, megnyerő, ha kell, pikírt, s ha úgy hozza a sors, megváltoztatja arcát, hang­ját, (méreteit?), korát, modorát, hajszínét. Ezerarcú kaméleon, tökéletes gyilkos. A Sátán maga, Bruce Willis megformálásában kétségtelenül újjáéled a figura, abszolút beleillik a képbe. Stílu­sa, „gyilkos sármja” van. Mégis, ha akarva-akaratlanul összeha­­sonlítgatjuk a hajdan látottakkal, az Edward Fox bőrébe bújt szörnyszülöttel, a mérleg nyelve bizony az utóbbi felé billen. Az a fajta elegánsan torz, kettős sze­mélyiség, az a műfajteremtő ár­nyalt jellemábrázolás itt csupán megidéződik, fel-felvillan. Willis felszínesebb és kevésbé intelligens bérgyilkos-macsó, igaz, az ezredvég „klónharcosai­­hoz” jobban passzoló karakter. Azok számára, akik csak most vele ismerik meg a történetet, minden bizonnyal (és teljes jog­gal) imponáló ez a Sakál-jelmez is, ám az igazit a hűvös angol hordta még annak idején. De visszatérve Caton-Jones mozijára, összességében - az igyekezeten túl - elismerésre méltó, a tálalás. Számos eredeti figurával, eseménnyel és ultra­modern technikai ketyerével (értsd: látványelemmel) gazda­godott a sztori. Még a széplelkű terrorista sematikus maszkja sem áll rosszul Richard Gere­­nek, nem beszélve az amazon­­terminátori minőségben brillí­rozó Diane Veronáról. De az idősödő nyomkeresőként vissza­térő Sidney Poitier is kellemes színfolt, bár érthetetlen, miért kellett a Forsyth-műben oly ke­mény és furfangos kopót (vö. Terence Alexander) afféle finom lelkületű pótapukává, szolgáló és sohasem vélő nemzeti hőssé „fa­ragni”. Mindegy. A film így is megérdemli a­­ figyelmet, bár a rendező őszinte summázata azért sokat elárul: „...felismer­tem, hogy olyan filmet csinálha­tok, amely pusztán szórakozás, de meglehet a maga művészi önállósága”. Na ez az. SZABÓ ZOLTÁN ATTILA KULTÚRA 15 akt nnnr 'i> ik ain ni Jk'ftüM M Willi Hl ■■LJI ■■ IB lBt’IIBlBI IBBI BBi IBi 'Bk’IBkr^ IBÍ1I IBI BL3BIBBBI L. ' JC..BMBBBBIB ■■■uiiiairiiiii Hétfő: adásszünet. A mai ifjoncok talán már el sem hiszik, de volt ilyen, még­hozzá alig több mint egy évtizede. A hét első napján pihentek a tévékészülékek, ha igaz, az egykori nagy­vezér, Kádár János felesé­ge gondolta úgy, hogy le­gyen egy napja a családok­nak, amikor magukkal foglalkozhatnak. Az ötle­tet bevette a rendszer, s működött évtizedeken át, úgy, hogy közben mini­­mum az űrbe kellett utaz­nia a derék Farkas Berta­lannak, hogy beiktassanak egy rendkívüli adásnapot. (Igaz, talán cserébe a hét­fői tévépauzáért mindig ezeken a napokon hallgat­hattuk a friss, odamondo­­gatós rádiókabarét.) Em­lékszem, a ’70-es években hosszabb távon nálunk időző ausztrál ismerősünk csak hetek múltán hitte el, hogy nem ugratjuk, ha­nem valóban szabályozot­tan működik ez a kapitális szünnapbaromság. Mind­ez manapság már hihetet­lennek tetszik, hétfőnként is ömlenek ránk a végelát­hatatlan sorozatok, a köz­­szolgálatiból, kereskedel­miből egyaránt. Ezek kö­zül a legjobb azonban ép­pen azokból az időkből származik, amikor hétfőn­ként még csendesek voltak a tévékészülékek. A Ten­­kes kapitányát sokadszorra is élvezem (ezzel, azt hi­szem, nem vagyok egye­dül), s külön öröm szá­momra, hogy a főszereplő, Zenthe Ferenc még há­rom és fél évtizeddel a film elkészülte után is egészséges és játszik (igaz, nem eleget). Ami viszont a hétfői nap egyéb részeit il­leti: Kádárné szellemében saját hatáskörben adásszü­netet rendeltem el. Lehet, azért, mert nem tudtam választani a brazil, az ame­rikai és a német sorozatok között. B- A. V.J EMERTON-DÍJ Április 4-e már nem állami ünnep, ezért nyu­godt szívvel választhatták ezt a dátumot az idei Emerton-díjak átadására. A Magyar Rá­dió könnyűzenei stúdiója vezetőjének, Lu­kácsházi Győzőnek irányításával ült össze a zsűri, s hozta meg döntését. Az év énekese Horváth Charlie, énekesnője Malek Andrea. A musicalkategóriában For­gács Péter és Keresztes Ildikó győzött. A ta­valyi esztendő zenekara a Korál, dzsesszszó­­listája Schreck Ferenc,­­formációja az In Line. A folk kategóriában Sebestyén Márta és a Sü­völtő együttes kapta a legtöbb szavazatot. Hangmérnöki munkájáért Matz László nyert díjat. Az év kiemelkedő zenei tevékenyégéért Malek Miklós Trombitaversenyének interpretá­lásáért Geiger György veheti át az eMeRTon­­díjat. Az életműdíjas Dobsa Sándor lett. A győztesek felléptével rendezett gálának a Budafok-Tétény Művelődési Központ ad otthont, s felvételt készít róla a Magyar Te­levízió is. G. zs. Erkel Színház, II. 26. 18.00 Carmen, II. 27 19.00 Márta, II. 28. 1­9.00 János Vitéz, 19.00 Nabucco, III. I. 17.00 A trubadúr. Katona József Színház, II. 26. 19.00 Yvonne, burgundi hercegnő, II. 27. 19.00 Agyő, Kedvesem!, II. 28. 20.00 Hommage á Mary Wigman - Egy faun délutánja, III. 1. 19.00 Yvonne, burgundi hercegnő. Kamra: II. 26. 19.00 Henschel fuvaros. Kolibri Fészek: II. 28. 10.30 Alice Csodaországban,II. 29. 15.00 Rózsa és Ibolya. Kolibri Pince: II. 25. 20.00 Szobazene egy fotelben, II. 26. 19.00 Anatómia teátrum. Kolibri Színház: II. 25. 10.00 A rút kiskacsa, II. 27., II. 19.00 Megyeri Gyalog Galopp. Magyar Állami Operaház: II. 24., II. 26. 19.00 Otelló, II. 27. 19.00 Cosi fan tutte. Madách Színház: II. 24. 19.00 Hegedűs a háztetőn. Merlin Színház: II. 24. 22.00 A test angyala, II. 25. 19.00 Szegény Dániel, II. 26. 19.00 Szerelem, szerelem, II. 27. 19.00 Don Juan, a sevillai, a kővendég és a szédelgő. Mikroszkóp Színpad: II. 26. 19.30 Mikroszkóp Szatellit, III. 1. 19.30 Mindenki mindenkivel. Pesti Színház: II. 24. 19.00 A Phaedra-story, II. 25. 19.00 Sógornők. Pinceszínház: II. 24. 20.00 Emigránsok, II. 25. 14.00 Suli-Só, II. 26. 16.00 Elektra, II. 27. 19.00 Rómeó és Júlia, II. 28. 19.00 Rögtönzések Színháza, Radnóti Színház, II. 24. 19.00 Ványa bácsi, II. 25. 19.00 Anconai szerelmesek, II. 26. 19.00 Inri, II. 27. 19.00 Agónia, III. I. 19.00 Háztűznéző. Vígszínház, II. 24. 19.00 Vízkereszt vagy amit akartok, II. 25. 19.00 A padlás, II. 26. 19.00 Össztánc, II. 27., II. 28., III. 1. 19.00 A salemi boszorkányok. Házi színpad, II. 25. 19.30 Leenane szépe­­i "

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék