Kurír - reggeli kiadás, 1998. március (9. évfolyam, 59-88. szám)

1998-03-01 / 59. szám

1998. március 1. Vesztegetők nyomában A tavaly novemberben kirobbant városházi botránynak még min­dig vannak elvarratlan szálai. Legalábbis ezt látszik alátámasz­tani, hogy a rendőrség nemcsak nyomoz az ügyben, hanem újabb és újabb embereket gya­núsít, mi több, tartóztat le hiva­tali vesztegetés és más bűncse­lekmények miatt. Ez idáig hár­man élvezik a rendőrség vendég­szeretetét, és ugyanennyien van­nak, akik ellen letartóztatási pa­rancsot adtak ki. Lassacskán húszan lesznek azok, akiket valamilyen visszaélés, törvénybe ütköző cselekedet miatt gyanúsít a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala. Lapunk in­formációi szerint az elkövetke­zendő napokban további kihallga­tások és letartóztatások várhatók. A nyomozóhivatal ugyanis eljárás alá vonta a feltételezett megvesz­­tegetőket is. (SZILÁGYI) ! Fura dolog a feliratok utóélete. Megkímélt reklámszatyor, újszerű állapotban, idősebb hölgy kezében, kétoldalt ízlésesen elhelyezett piros szegfűkkel, évszámmal, 1994 és az ígérettel: országgyűlési képvise­lőnk dr. Csehák Judit. Ötödik kerületi komputerüzlet, nagyon kicsit megbabrált, ám te­litalálat portálbetűsz­ámítástechnika. TÓTH ILDIKÓ ■oxír Egy-két napja még arra számíthattunk, a Szabad Demokraták Szövetségének programadó küldöttgyűlése gazdaság­politikai mozgástérről, jogbiztonságról és kiszámíthatóságról, az ezredforduló iskolájáról és további nagy horderejű, ám végtelenül unalmas dolgokról szól majd. Nemcsók János delegációveze­­tő megállapodási készsége azonban közbeszólt: Kuncze Gábor pártelnök mindjárt az összejövetel elején beje­lentette: az SZDSZ megakadályozza a szlovák-magyar megállapodás gát­építő módon történő megkötését. A választási programot egyébként a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta. Bár a jóval később megnyilvánuló Kóródi Mária házalelnöknő kijelentette, nem hagy­ja, hogy provokátorok befolyásolják, s csak azért is az SZDSZ-programról beszél, az orátorok jelentékeny hányada Bőssel volt el­foglalva. A kunczei nyitóbeszédhez visszatér­­elnök szerint a pénteki döntésnek, amely a következő kormányt és parlamentet kényszerhelyzetbe hozza, s a benne foglalt gátépítés három Bokros-pakknyi pénzt emésztene fel, nem szabadott volna megszü­letnie. Kuncze felkérte Horn Gyula minisz­terelnököt, „haladéktalanul vessen gátat a megalapozatlan megállapodásnak, mert pilla­natnyilag ez a gát az egyetlen, amelyet a szabad demokraták el tudnak fogadni”. Hamarosan papírra vetették a párt kül­döttgyűlésének vonatkozó állásfoglalását is, amelyet a delegáltak három tartózkodás mel­lett, vastapsba torkolló általános lelkesedés közepette fogadtak el. Idézzünk belőle: „A szabad demokraták elutasítják egy olyan megál­lapodás vagy keretmegállapodás előkészítését és megkötését, amely túllép a hágai ítéleten, és gya­korlatilag Magyarország kapitulációját jelenti.” Bejelentették: a három SZDSZ-es miniszter a kormány ügyrendjében biztosított jogával élve az aktuális kormányülésen megvétózza a megállapodás aláírását. A gátépítés szörnyűségein túlmenően leg­többet a szocialisták álnokságával és a Fidesz helytelen politikájával foglalkoztak a küldöt­tek. Az elnöki szózatot még egyszer említve: hallhattunk arról, hogy az SZDSZ nélkül az ország nem tartana ott, ahol, s hogy a párt kész ismét vállalni a kormányzati felelőssé­get, de kizárólag abban az esetben, ha part­nerük levetkezi arroganciáját, és ha a leendő koalíció valóban koalíció lesz. A szocialistákon különben is alaposan el­verték a port­ ,a az MSZP klientúraépítő párt” - mondta Demszky Gábor, majd az elvtársi Magyarország visszajáró kísér­­l­­tétével riogatta a félénkebbe­ket. „A szocialista pártban némelyeket a rend­szerváltással mint dem­okratikus fordulattal szemben érzett leküzdhetetlen ellenszenv vezé­rel” - fogalmazott Tamás Gáspár Miklós, és kifejtette, hogy az MSZP egyáltalán nem modern szociáldemokrata párt, mint hirdeti. Be kell látnunk, ehhez képest az igazán sem­miség, hogy „a Fidesz a déligyümölcsöt zöldség­re, a narancsot feldolgozott paradicsomra, vagyis I ' j I ■ Kósáné Kovács Magda, az MSZP ven- I­dégként jelen lévő ügyvezető alelnöke vi- 1 I tézül állta a szocialistaellenes rohamokat. | j Bár meglehet, csak erőt gyűjtött a kipako­láshoz. Utóbb, zsurnaliszták előtt ugyanis ■ | elmondta, Bős-Nagymaros nem ideoló- | j giai-politikai kérdésként kezelendő, a | || megoldást jogi és szakmai-műszaki érvek | mentén érdemes keresni. Kósáné a szom- || bati lapokban megjelent, higgadt hangú || SZDSZ-es nyilatkozatokra és a szerdai | parlamenti vitanapon elhangzottakra bazí­ f­rozva abban bízik, hogy a bejelentett vétó | I feloldható. Reméli, az ügyből nem kereke- | I dik koalíciós válság, mint ahogy a küldött- j I gyűlésen elhangzott minősítésekből sem.­­ „Megbélyegzésre, előítéletességre, inkább vagy I I kevésbé burkolt kommunistázásra nem számí- I I tottam - fogalmazott hiszen az elmúlt I I nyolc, különösen az utolsó négy év mindkét I I párt gondolkodását befolyásolta. Az MSZP-től I I ma mi sem áll távolabb, mint a bolsevik atti- I I tűd. ” Kósáné szerint a felelősség közös, és I | a két pártban kell legyen annyi felelősség, I | amely nem hagyja, hogy a koalíció ereje és 1 | hitele a ciklus utolsó hónapjaiban megren- | | dűljön. Aki ezt nem tartja szem előtt, az I | történelmi súlyú kockázatot vállal, jelen- 1 | tette ki a politikus asszony. ------------------------------------------------------------------------------------------' GATGATOLOK az adóparadicsom ígéretére cseréb­e Na de rög­zítsük a­­ végkövet­keztetést is: az ország csak akkor tarthatja a jó fogy­ irányt, ha erős lesz az SZDSZ,­­s­ mert a szocialista balszél és a Fidesz vezette keresztényd­e­m­okrata jobb között nagy-nagy szükség van megkerül­he­tetlen liberális középre. (GAZDA) A választási program mellett nekimentek a koalíciós társnak is Fotó: KONCZ GYÖRGY ­ Aknák lángokban Eddig nem látott veszéllyel fenyeget a baranya megyei Köl­­ked mellett tegnap este kerekedett fergeteges bozóttűz, mely százhektáros területet tarolt le lapzártánkig. A horvát-magyar országhatáron innen is meg túl is ég a száraz növényzet, ám a túlsó oldalon a horvátok nem csinálnak semmit, csak nézik a tüzet. Ez a terület, a határszél ugyanis aknásított, ezért a tűzoltók robbanástól tartanak, s félnek közelebb menni, intéz­kedni. A mi térfelünkön a mohácsi, a komlói, a pécsi tűzoltók is rendhagyó módszert választottak: oltás helyett ellentüzek gyújtásával próbálják lelassítani a nem kívánt lángokat. Borsod megyében estére úgy tűnt, jobb a helyzet, a pén­tek éjjel gerjedt ezerhektáros mezőnagymihályi égést hét jármű és 53 tűzoltó eloltotta. Fontos szerep jutott a munká­ban a helyi lakosságnak meg traktoraiknak, a tűz környéki bozótost ugyanis, hogy ne legyen gyulladni való, körbeszán­­tották. Mikor ezzel végeztek a szakemberek, akkor kapták az új riasztó hírt: Miskolc könyékén is tüzel az aljnövényzet. Mentek, oltottak. K. B. Kék Duna tüntető Még a szombat déli Krónikában is rossz helyszínt mondott be a közszolgálati Magyar Rádió. Talán nem teljesen véletlenül? Mindenesetre a Duna és a környezet védelmében tüntető, tízezernél is több embernek a József nádor tér délután három­kor már szűknek bizonyult. A polgárok mellett rengeteg ismert politikus, közéleti személyiség is megjelent, a szocialistákat kivéve az ideológiai pa­letta szinte teljes skáláját képviselve. Az ideiglenes pódiumon Makovecz Imre épí­tészmérnök a résztvevők lelkes helyeslése köze­pette fejtette ki, „a Duna számomra egy folyó és nem egy kék vonal a térképen, mint azoknak, akik aláírták a keretszerződést ”. Németh Sándor színművész felolvasta a szerve­zői­ petícióját, melyet több tucat civil szervezet, politikai párt írt alá a társadalom minden rétegét megjelenítve. A dokumentum szerzői kijelentették, a ma­gyar polgárok nem akarnak gátakat, és több száz milliárd forintot egy olyan helyzetben akar a szocialista párt kidobni az ablakon, amikor milliók a létfenntartásukért küzdenek. Követel­ték a teljes nyilvánosságot is. Az emberkígyó ezután a Kossuth térre vo­nult, ahol a néhány kivezényelt és tanácstalan rendőr igyekezett a Parlamentet körülvevő láncon kívül tartani a tüntetőket. Nem sok si­kerrel. Czakó Gábor író rögtönzött felolvasást tartott a transzparensek szövegéből, így meg­tudhatták a hátul állók is, hogy „Dunát ké­rünk, nem csókot, Váltsátok le Nemcsókot”. Vala­mint az sem maradt titokban, hogy „A bő­si el­lenség ma is üldöz”, illetve „Gátakat adunk ál­mainak”. A szónokok, Lányi András író, Karátson Gá­bor festőművész, író, filozófus és Vargha János, a Duna Kör egyik alapítója aggodalmuknak ad­tak hangot, hogy veszélyben a demokrácia. A Horn-féle vezetés a magyar érdekek helyett Julius Binder, a legnagyobb szlovák gátépítő csődbe jutott céget támogatja. Rámutattak, amikor nincs pénz az oktatásra, egészségügyre, a gyerekekre, az öregekre, Hornét százmilliár­­dokat áldoznak a „gyűlölet emlékművére". Tönk­reteszik a Dunát, a csúcsra járatással egy óriási WC-leöblítővé változtatják a folyót Kilititől a fővárosig. Kijelentették, Magyarországon ismét diktatúra van. Délután öt óra előtt valamivel a tiltakozók átadták petíciójukat a kormány képviselőjének. A Himnusz, majd a Szózat eléneklése után a sok ezer ember fegyelmezetten távozott a Kos­suth térről. (BIHARI) A szocialistákat kivéve a teljes ideológiai paletta képviseltette magát Fotó: KONCZ GYÖRGY ■ajrlr ITTHON 3 Az évezred műtárgya Hiába volt az izgalom, a honunk apraját-nagyját, csecs­szopótól az aggastyánig egyaránt képviselő tárgyalókül­döttség megvívta a maga harcát: elértük, hogy csaknem a saját feltételeink szerint emeljünk gátakat (a nyolcva­nas évek egyik potentátjának kifejezésével élve: műtár­gyat­ a Dunán. Igaz, a részletek még nem ismeretesek, de a honpolgárok a héroszoknak járó tisztelettel rebe­­gik, hogy milyen kemény volt a küldöttség, hiszen a kis­szerű kritikával, hozzáértők aggodalmaival nem törődve bólintottak az elvégzendőkre. S ha minden igaz, előbb­­utóbb hatástanulmányok is készülnek majd (a küldöttség tagjai ekkor vélhetően egészen más fontos és zsíros be­osztásban küzdenek majd az országért, utolérhetetlenül és utólag felelősségre nem vonhatóan), amelyekből ki­derülhet, mire vállalkoztunk. Amúgy le a kalappal, nem hiába Nemcsók János büszkesége, aki éppen lapunk teg­napi számában jelentette ki: „Németh Miklós óta senki sem tett annyit a megoldásért, mint a jelenlegi kormányzat". Szép munka volt csakugyan, csordul is a könny a sze­münk sarkából. A haladás, és így a gát gátjai persze fel­vethetik, milyen lett volna, ha a mohácsi csata után ha­zaüzen Budára II. Lajos, miszerint elfogadható kompro­misszum született, és a magyar harcoló küldöttség elé­gedett az elért eredménnyel, különben is, ezt várta tő­lünk a Nyugat - ám a párhuzam ugyancsak sántít. Hi­szen II. Lajos elesett a csatában, és különben sem gya­núsította meg egyetlen történész sem, miszerint külön­állást kötött a törökkel, netán a magyar csapatok pere­puttyái érdekeltek lettek volna a csatavesztésben. Ha más logika szerint nem is (tényleg nem), így hát világos, hogy a kormányt kritizálni nem lehet, a lehetséges dön­tések legjobbikát hozza meg - ahogyan a saját szintjén megtette már a tárgyalóküldöttség. Az undok ellenzők persze vonulgattak föl s alá tegnap Budapesten, becsmérelték a miniszterelnököt, minden­féle beszéddel lázítottak. Megátalkodottak ezek, már tíz évvel ezelőtt is az utcán hangoskodtak, ugyanazt az unalmast ismételgették. A legfegyelmezetlenebbek még azt is fölvetették, hogy hiába az eltelt évtized, a rend­szerváltás, ebben az országban nem változott semmi. Ez nem igaz, feleim, állítom, míg magasba emelem a szakértők és a kormány zászlaját, sok minden változott, hiszen tíz éve reménykedni lehetett a következő tíz év­ben, netán egy rendszerváltásban is. KOVÁCS L. OLIVÉR

Next