Kurír - reggeli kiadás, 1998. július (9. évfolyam, 177-207. szám)

1998-07-01 / 177. szám

Székfoglaló Hej, Cseh Tamás, azért te sejthettél valamit a lényegről, hogy „akkor én ide teszem, de akkor te oda állsz": ugye, drága honatyáink, még el sem kezdődött az Országgyűlés, és legjobbjaink még el sem fog­lalták a helyüket a Parlamentben, de máris hosszas vita kezdődött, hogy ki ki mellé ül, és ki mellé nem, hogy már egészen komolyan aggódtunk, valamiféle kordonnal, vizesárokkal, szögesdróttal, esetleg biz­tonsági erőemberekkel választják el egymástól az egymás társaságát nem nagyon keresőket. De öröm­mel jelenthetjük: ennek vége, képviselőink lassan már közelítenek egymáshoz, tegnap már Csurka István (képünkön) egy picivel beljebb hajolt. Na most ez csak annak okából lehet, hogy Csurka vagy így jobban látszik a parlamenti közvetítéseken, és könnyebb róla így vágóképet készíteni, vagy esetleg sutyiban va­lamiféle barátkozás, koalíciós közeledés kezdődött a szabad madarasok és a MIÉP között. Több elfo­gadható indok egyelőre nem jut az eszünkbe. (Parlamenti vigasságok az 5. oldalon) Fotó: váraljai Szandra Ismét alpinista lett a magyar Mancs Életművész egere 2. oldal Alpinista feladatokra is vállalkozik a törökországi föld­rengés helyszínén Mancs, az Európa-szerte ismert ma­gyar kutató-kereső kutya. Hétfőn éjfélkor állt munká­ba, az első műszakban már öt ember - négy felnőtt és egy gyermek­­ holttestére bukkant az okos német ju­hász. A magasból mélybe mentés mestere speciális al­pinista szerelésben liftezik a romok mentén, így kutat romok közé rekedt emberek után. Mancs egyedülálló tudománya, hogy élő, illetve holt embereket egyaránt képes keresni, s időjárástól, hőmérséklettől függően egy nyolcórás műszakban akár 100 ember felfedezésé­re is képes. (Folytatás a 6. oldalon) KURÍR AJÁNDÉKMOZI ' Akar Ön ismé£ a Kurír vendége lenni? ,Szeretné országos bemutató előtt megnézni „ 1. című amerikai filmet? 'A Ha igen, olvassa el tennivalóit a július 2-i és 3-i Kurírban! i IX. évfolyam 1998. július szerda * Szakértők szerint még az sem elképzelhetet­len, hogy az amerikai show-business egyik legkiteljesedettebb iparága, a jenkik és a kanadaiak profi kosárlabda-baj­noksága az 1998/99-as baj­noki évben szü­netelni fog. A megdöbbentő - lehetséges - fej­lemény annak a következménye, hogy mára virra­dóra lejárt az NBA tulajdonosainak a játékosok szak­szervezetével kötött kollektív szerződése, mely pillanattól kezd­ve a játékosok kizárat­tak a ligából. A felek megegyezéséig még sok víz lefolyhat a Potomacon, állítják a bennfentesek. szám 177 fmn Mítosz VIII Bombay Jó . Harmincöt tagú filmstáb, valamint szül és hazánkban is játszódik ködésével. Az egyik főszerepet az két mesterszakács és háromszáz napjainkban a Szeretlek téged, indiai származású 1997-es Miss kiló rizs érkezett a hét végén Bém- drágám című indiai játékfilm, az World alakítja, bayből Budapestre. Ugyanis itt ké- André Szőts Produkció közremű­ (Részletek a 10. oldalon) ■ Nyitott Dosszié Egyik laptársunk tegnapi számában rövid tudósítás jelent meg arról, hogy az RTL Klub kereskedelmi televízió „intenzív és előrehaladott tárgyalásokat folytat Fride­­rikusz Sándorral és Frei Tamással”, akik az ősztől a tervek szerint új típusú pro­dukciókkal jelentkeznek az RTL prog­ramjában. - Csodálkozva olvastam a hírt - mond­ja Bánki Iván, az MTV szórakoztatószer­kesztőségének vezetője. - Tudomásom szerint ugyanis nem szakadtak meg, sőt most is folyamatban vannak a tárgyalások Friderikusz Sándorral, és eredménnyel kecsegtetnek. Ami Frei Tamást illeti, őt állandó szerződés köti az MTV-hez, és már személyesen tárgyalok vele jövő évi terveiről, a Dosszié folytatásáról és más műsorokról. 1

Next