Kurír - reggeli kiadás, 1998. július (9. évfolyam, 177-207. szám)
1998-07-16 / 192. szám
Hírbehozó Sharon Stone nemrég megtalálta fiff az igazi férfit, de fordult a kocka: nem a férj féltékeny a feleségre, hanem fordítva. A színésznő úgy gondolja, házasságának nem tesz jót, hogy Phil San Franciscóban dolgozik, ő meg Los Angelesben. Vagyis Sharon intézkedni fog, hogy férje Los Angelesben kapjon munkát valamelyik lapnál, mert szerinte túl sok a helyes nő San Franciscóban. Philnek feladták a leckét, hogy a családi béke kedvéért ő is tegyen valamit. Amikor megkérdezték a színésznőt, a férje mit szól ahhoz, hogy ő naponta kap szerelmes leveleket a rajongóitól, Stone válasza tömör volt: „Ez a foglalkozásommal jár.” Szinte mindig hallani valamit a hírfiísességek különleges szokásairól. Most Cliff Simon cukrász tárta a nyilvánosság elé, hogy neves megrendelői milyen formájú tortákat kérnek tőle. így derült ki, hogy Elizabeth Taylornak a műtétje után egy Fabergé- tojás alakú tortát küldött. Liz az igazi Fabergét közeli barátjától, Malcolm Forbes multimilliomostól kapta, s azon az ünnepségen ott volt a cukrász is. De Diana Ross kívánsága sem volt hétköznapi, mert esküvői tortájának a Babel-torony hasonmását kérte. A kreációk árai 65 dollártól 15 ezerig rúgnak, és ez csak jelképes ár a cukrász szerint, mert végül is ő hobbiból dolgozik. A 35 éves, Oscar-díjas színésznő, Helen Hunt kijelentette, a továbbiakban számára a legfontosabb, hogy feleség és anya legyen. Ennek némi akadálya, hogy az élettársa, Hank Azaria nem így gondolja. Hat éve élnek együtt, és eddig mindkettőjüknek a legfőbb vágya az volt, hogy szakmájukban sikeresek legyenek, ami a színésznőnek be is jött. De Azaria eddig csupán kisebb szerepeket kapott. A férfi nem szeretne eltartott lenni, mert Helen már filmenként 10 millió dollárt kap, míg Hank gázsija ennek csupán töredéke. így azután nem tudni, hogy végül ki kerül ki ebből a vitából győztesen, mert Helen szerint az ő biológiai órája miatt gyorsan kellene a gyerek, miközben Hank azt mondja: várni kell még ezzel a döntéssel, ami vonatkozik a házasságra és a családalapításra is. AkJ A 24 éves Neve Campbell, a Vad vágyak című film egyik főszereplője igazán szerencsésnek tarthatja magát, mert a sminkesek szerint akkor néz ki a legjobban, ha nincs az arca kikészítve. Csupán a hajával akadnak problémák, mert az sohasem akar úgy kinézni, ahogy a fodrászok szeretnék. Neve, aki Torontóban nevelkedett, elmesélte: mindig baletttáncos szeretett volna lenni, ezért is végezte el ezt az iskolát, de végül belátta, hogy nem olyan tehetséges, hogy híres legyen, ezért választotta a filmezést, ami végül is híressé tette. De a balettet továbbra is nagyon szereti, így ha szabad ideje van, akkor színházba megy, s mióta férjétől, Jeff Colttól elvált, többször van ideje rá. De a társszereplő, Kevin Bacon elárulta, hogy a forgatások során még őt is rávette, hogy menjen vele balettet nézni. OLASZ ETELKA V ÍZ • •VII. évfolyam 28. szám, 1998. július 16. ■oirirlaudia szerelmei Hűség és szerelem köti „hazáihoz”, szeretteihez, a mozihoz, partnereihez. A színésznő, akiről először Alberto Moravia írta le, hogy a jövő szépségistennője, nemrég töltötte be hatvanadik életévét. Claudia Cardinale Párizsban él, a Marais negyedben. A Szajnára néző lakásban éppúgy őriz egy darab Afrikát, mint a lelkében a tuniszi napok varázsát, forróságát, csendjét. Szicíliai bevándorlók második gyermekeként jött a világra. Blanche nővére után apja fiúgyermeket várt, így hát kiskorában szülei Claude-nak hívták. Tizennyolc éves koráig akcentussal beszélte az olaszt. Első nyilvános szereplése egy dokumentumfilmhez kötődik, amelyben tuniszi humuszokat reklámozott osztálytársaival. Nem sokkal később divatbemutatón is fellépett. Tizennégy évesen nemet mondott Omar Sharifnak egy filmre, amelyben főszerepet kapott volna. Először a tuniszi szépségverseny győzteseként találkozott a mozival, köszönhetően egy jutalomutazásnak a velencei filmfesztiválra. Lányanyaként erőszakból fogant fia, Patrick, akit évekig titkolnia kellett a nyilvánosság előtt. Claudia két filmtörténeti klasszikussal született meg a mozi számára: Visconti Párducával és Fellini Nyolc és férjével. Durcás szépségével, telt idomaival, nyílt mosolyával Holywoodot is meghódította. Többnyire vadmacskákat, szexbombákat, kalandfilmek szépeit játszatták vele. Legkedvesebb szerepei között a Volt egyszer egy vadnyugatot, a Libera, szerelmemet és a Mayerlinget tartja számon. Ez utóbbiban egészen nyolcvanéves korig megöregített családanyát játszott. Manapság többet látni Cardinalét az olasz elegancia nagyköveteként divatbemutatókon, társasági eseményeken barátja, Giorgio Armani ruhakölteményeiben, mint a mozivásznon. Claudia a celluloid legvonzóbb csábítóival forgatott Burt Lancastertől Jean-Paul Belmondón át Alain Delonig. Egy kamaszkori álom beteljesülését jelentette számára, amikor Amerikába érkezve telefonhívást kapott Marion Brandótól, aki randevút kért tőle. Brando a hajdani tuniszi olasz lány mozibálványa volt. Ám a személyes találkozás annyira kiábrándította, hogy elutasította a színész közeledését. Mint Sophia Lorennek Carlo Ponti, úgy Claudia Cardinalénak Franco Cristaldi producer volt hosszú évekig a pártfogója, élettársa. Ennek az érdekszövetségnek a rabságából akkor szabadult, amikor megismerkedett egy lázadó természetű férfival, Pasquale Squitieri rendezővel. Az ő élettársaként ismerte meg negyvenévesen az önként vállalt anyaság örömét, lányával, Claudiával. Hogy milyen férfiak dobogtatják meg a szívét, arról a következőket mondja: „Szeretem, ha van kisugárzásuk, ám utálom bennük a gyengeséget, a közönségességet, az agresszivitást. A külső megjelenésnél fontosabb számomra mindaz, ami árad belőlük, amit a szem és a tekintet tükröz. Ezt hívom én charmenak. Nem sokat adok az eleganciára, mindamellett zavar, na az öltözködésük valami belső összhang hiányáról árulkodik. Nos hát, nem nehéz elképzelni, milyen férfiak tetszettek mindig. Mindenekelőtt Marlon Brando, aztán Alain Delon és persze Jean-Paul Belmondo, akibe szerelmes lettem a Cartouche forgatásán. Beszéltek még velem kapcsolatban Warren Beattyről, de nem volt köztünk több, mint barátság. Mit várok el egy férfitól, aki érdekel? Azt, hogy képes legyen meghódítani, ami nem könnyű! Nem hagyom magam egykönnyen elbűvölni, igazán szólva rémesen bizalmatlan vagyok, és óvatos. A legreménytelenebb eszköz a meghódításomra a bókolás. Mindig hamisnak érzem a hízelgést, hiszen egy férfiban mindig ott bujkál az a bizonyos hátsó szándék.” SZENTGYÖRGYI RITA Mindene a rádiózás Meghatározó egyénisége volt a televíziónak. Egyesek kifejezetten ő miatta nézték a A hét műsorát. Okosakat mondott, jól szerkesztette a műsort, csinosan öltözött, bár akadt, aki kifogásolta a ruháját: hol a nadrágjába kötöttek bele, hol a pulóverére mondták azt, hogy túl elegáns. Persze nemcsak az öltözködése miatt kritizálták, ilyenkor általában vitatkozott, de olyan is előfordult, hogy az illetőre rávágta az ajtót. Ugyanis vele nem lehet szórakozni. Kondor Katalint, ha nem is láthatjuk most a képernyőn, a rádiót bekapcsolván hallgathatjuk érdekes hangját. - Most jött haza a nyaralásból: az aktív vagy a passzív pihenést szereti? - Évek óta Görögországba járunk vissza. Ami a formát illeti, abszolút vegyes: van benne dagonya is, de néha nagy hegyekre is megyünk, gyalogolunk, úszunk. - Szigorúan követi a divatot, vagy magának alakít ki egy stílust? - Nekem az a véleményem, hogy a legtöbbünknek fontos a divat. Az ember szeme meg-megakad egy ruhán. Ezt a „szemet” az édesanyámtól örököltem. Őt érdekelte a divat, és értett is hozzá, imádott öltözködni. Engem is érdekel, de soha sem szélsőségesen. Egyetemista koromban kevés pénzem volt, emiatt csak három holmiból válogathattam, de azok szépek voltak. - Kedvenc színe? - Fekete-fehér. - Csinos, sportos ruhákban látni. - A munkám miatt is praktikusabbnak tűnik a sportos öltözködés, de jól érzem magam ezekben a ruhákban. Állandóan rohanok, kocsiból ki-beszállok, ez nem menne magas talpú cipőben, miniben vagy szűk szoknyában. Egyébként kedvelem a finomabb holmikat. - Amikor a A hét c. tévéműsor szerkesztő-műsorvezetője volt, érték olyan kritikák, hogy „butik"- eleganciája van. - Jelentem, most is rajtam van az az ominózus nadrág, amit ezzel a jelzővel illettek. Már akkor is legalább ötéves volt. Ezt egyébként az egyik napilap kritikusa írta rólam akkor - nyilvánvaló nem tetszettem neki, ez szíve joga volt. S ennyit tartott megemlítendőnek munkásságomból. - Érte még kritika az öltözködése miatt? - Igen, de az már egy álságos dolog volt. Kádár Mariska néni állítólag a A hétben hordott egyik pulóveremet kifogásolta, hogy az túl elegáns a munkásosztály nem tudom mijéhez. De a probléma végül is a mondanivalóm volt. - Hogy viselte ezeket a véleményeket? - Volt időszak, amikor nagyon nehezen, főképp az igaztalanokat. Szemtől szembe mondták: legyek más, miért ezt mondom. Borzalmas időszak volt. Akkor ott éltünk benne, megszoktuk, de egyrészt ez álmomban ne jöjjön vissza, másrészt ha abba belegondolunk, hogy milyen észveszejtő hülyeséeket lehetett valakinek - teljesen aránál fogva előrángatott érvrendszerrel elmondani - az azért elég szomorú. Ilyenkor ön vitatkozik, vagy magában füstölög? Nemcsak az öltözködésével kapcsolatos kritikákra gondolok. Igen, vitatkozó típus vagyok. Volt olyan, hogy rávágtam az illetőre az ajtót hasonló okok miatt, és fel is álltam a tévéműsorból. Nem lehet velem szórakozni. - Néhányszor említette már, hogy a rádió az igazi nagy szerelem. Azóta nem keresték meg a tévétől, hisz annyi új csatorna indult? - De, rengetegen. Gyakorlatilag 1989 óta, amikor abbahagytam A hét című műsort, a nagy tv, abban az időben még egyetlen is hívott. Akkor nagyon megéreztem és sajnos be is vált, hogy a politikai csatározásokról fog szólni a következő évtized (vagy kettő, amiben még bőven benne vagyunk), és nem mentem. Ez egy nagyon jó húzásnak bizonyult. Nem kell mindent vállalni. Az élet nem arról szól, hogy most hol az egyik párt győz, hol a másik, és az ember annak az embere legyen feltétlenül. Halálosan nevetségesnek tartom, hogy jó újságírók kerülnek adott esetben egy-egy politikai váltás miatt sokkal alacsonyabb pozícióba - ha nem az utcára -, és rossz újságírók kerülnek adott esetben egy politikai változás miatt olyan posztokra vagy más médiumokhoz, akik be vannak oltva a műfaj ellen. Hihette volna, hogy ezeknél a változásoknál, az új kurzusnak másra lesz szüksége. Látszódott, hogy nekifeszülnek majd egymásnak. Akkor még optimistább volt az ember, azt hitte, hogy ez rövid ideig fog tartani, hogy talán igaz se lesz. Hisz nem lehet igaz, hogy azok az emberek, akik végül is a változást akarták, a sokszínűséget, mind a mai napig tartóan egyenesen gyűlölettel szóljanak mindenkiről, aki nem az ő bandájukba tartozik, aki nem az ő gondolataikat viszi. (Folytatás a 13. oldalon)