Kutas Népe, 1987. december (13. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

Megdicsérték a fiúkat Jól helytállnak a székkutasi legények a katonaságnál. Már nem egyszer adtunk helyt olyan híreknek, amelyek kézzelfoghatóan bizonyították ezt, mint az a, levél is, ame­lyet a BM Határőrség tompas őrsének parancsnoksága kül­den a székkutasi Új Sílet Tsz vezetőségének. A levélben a parancsnokság vezetői értesítik szövetkezetünket, hogy az­­itt szolgáló Nagy Mátyás határőr, termelőszövetkezetünk tagja tényleges katonai szolgálatának teljesítése során „...férfiasan helytállt hazánk államhatárainak őrizetében, élenjárt a kiképzésben, aktívan részt vett a szocialista ver­senyben és kiemelkedő eredményeket ért el. Ebben a ne­héz és fáradságos, de magasztos munkában kiérdemelte másodszor is a „Határőrség Élenjáró Katonája" címet, ezért jelvénnyel tüntették ki.” Ugyancsak a múlt év végén másik leve­let is kaptunk. A BM Határőrség Oros­házi Kerületi Pa­rancsnokságától fényképpel ellátott üzenet érkezett arról, hogy Székely Zoltán határőr, háromszoros kiváló katona kiváló helytállásáért lesze­relésekor kitüntetést kapott. Kimagasló helytállásával a leg­magasabb rangot ér­te el, ami sorkatona­ként elérhető: törzs­őrmesterként szerelt le. Gratulálunk. Székely Zoltán törzs­őrmester Elismerés az építőknek December elején váratlan, de annál örömtelibb tartal­mú levél érkezett termelőszövetkezetünkhöz. „Engedjék meg, hogy ezen alkalomból mondjak kö­szönetet Önöknek azért a munkáért, amit a székkutasi lakodalmas ház építésén végeztek. Köszönjük a szép és gondos munkát, a határidő betartását. Munkájukkal nagyban hozzájárultak a Szeged Tourist munkájának sikeréhez, ahhoz, hogy azok a szolgáltatások, amelyekkel mi ezen lakodalmas házban nyújtunk, szín­vonalasak legyenek, hogy vendégeink és mi magunk is megelégedettek lehessünk. Kívánjuk Önöknek, hogy ezután végzendő munkájukat is legalább ilyen gonddal és hozzáértéssel végezzék. Ehhez kívánunk további sok sikert, erőt, egészséget. A Szeged Tourist dolgozóinak nevében üdvözlettel és tisztelettel VARGA JÓZSEF­­ hivatalvezető . Egy ilyen levél után nehéz, bármit is leírni. Sőt mindig ünneprontó gondolatok jutnak az ember eszébe, hogy bez­zeg máskor az építőkről nem ilyen volt a vélemény. De hagyjuk a múltat, inkább örüljünk, hogy ma már ilyen épületek kerülnek ki a kezük alól. Annyit még érdemes hozzátenni, hogy a lakodalmas ház kivitelezésében részt­vevők közül nem mindegyik kapott ilyen levelet. Horváth József építésvezető szerényen elárulta, hogy a közremű­ködő öt vállalatból az Új Életen kívül csak a villanysze­relést végző kollektíva részesült ilyen eismerésben. S a búcsúmondata is megszívlelendő. Innen sikerült így elkö­szönnünk. Én bízok abban, hogy a további munkáknál is hasonlóan távozunk. Karácsonyi segély Szokás a tsz-ben mint Csaknem négyszázötvenen minden ,rendes családban, kaptak rendkívüli szociális hogy a rászorulónak segítő­ segélyt fejenként egy-egy­ez­­nek. A segítség egyik módja rest. Bizonyára jól jött ez a a karácsonyi segélyek folyó­ jókívánságokkal együtt ha­­sítása. Szövetkezetünkben ez rácsonyra. Ezúton is boldog új évet kívánunk az érintet-az elmúlt év végén is ugyan­úgy pontosan, zavartalanul megtörtént, mint máskor. leknek, nyugdíjas tagtársa­­inknak, olvasóinknak, min­denkinek. Mit játszanak a moziban? A József Attila Filmszín­ház január, február havi műsora a következő: Január 15—Ki.: Zorro. Szí­nes olasz-francia kaland­film. III. helyár! Január 18—1­­.: Egészséges erotika. Magyar film. Január 22—2.'5.: Indiana Jones és a végzet temploma. Színes fantasztikus amerikai kalandfilm. Kiemelt helyár! Január 25—2­­.: Kicsi, de szemtelen. Színes olasz film. III. helyár! Január 29—30.: Családi ti­tok. Színes zenés amerikai film Kiemelt helyár 1. Február 1—2.: Break 2. Színes zenés amerikai film. Kiemelt helyár! Február 5—(3.: A sárkány közbelép. Színes hong-kongi kalandfilm. III. helyár! Február 8—9.: Quilombo. Színes brazil film. Február 12—13.: Macska­fogó. Színes magyar rajz-já­tékfilm. III. helyár! Február 15—16.: Szerelem és galambok. Színes, magya­rul beszélő szovjet filmvíg­­játék. Előadások kezdete: hét­köznap 18 óra, vasárnap 18 óra Miről tárgyalt a vezetőség? A to­ssz vezetőség számos kérdésben döntött 1986. de­cemberi ülésén. Első napirendi pontként a benyújtott tagfelvételi kérel­mekkel foglalkozott. Ilyen kéréssel fordult a vezetőség felé Czi­rek István (Székku­tas, III. ker. 67.), Dani Fe­­rencné (Székkutas, Móricz Zs. u. 7.), Fejes Zoltán (Szék­kutas, Ady E. ). Molnár Ulászlóné (Székkutas, Radnó­ti u. 1.) és Szatmári Ernőné (Hódmezővásárhely, Nyár u. , 52.). A vezetőség elfogadta a kérelmeket. A becsületes munka min­dig elnyeri jutalmát. Ezt iga­zolja ifj. Libor Ferenc (Szék­­kutas, Béke u. 59.), tagtár­sunk esete, aki családi ház építéséhez kért a vezetőség­től kölcsönt. A téesz javasol­ta is a kölcsön folyósítását, annak ellenére, hogy a ké­relmezőnek még nincs meg az ötéves munkaviszonya. Szintén családi ház építésé­hez kért és kapott 60 ezer fo­rint kölcsönt Rita Zoltán (Székkutas, VII. ker. 12.), aki már 1974 óta tagja szövetke­zetünknek. Kártérítési igénnyel for­dult ú. vezetőséghez Bálint Zoltán (Székkutas, Dózsa Gy. u. 17.). Ugyanis 1986. június 3-án eltűnt a kerékpártáro­lóból a SIMSON Lít 51 típu­sú segédmotor-kerékpárja. A vezetőség elutasította 7 ezer forintos kérelmét, mivel a járművet elmulasztotta le­zárni, így az okozott kár egyedül tagtársunkat terheli. Második napirendi pont­ként a vezetőség meghallgat­ta és elfogadta a szociális bi­zottság beszámolóját 1986-os évi munkájáról. A 7 tagú bi­zottság meghatározott mun­katerv alapján végzi munká­ját és adott esetekben — le­velek, kérelmek beérkezése­kor — üléseket hív­otssze. Az itt elhangzottakat szükség esetén véleményezve a veze­tőséghez is továbbítja. A ma ki­­vető feladata idős embe­­k családlátogatása, az anyagi rászorultak megsegítése. A bizottságnak jogában áll 1000 forintos egyszeri segély­ben részesíteni azokat, akik családi helyzetük vagy be­tegségük miatt rászorulnak a közösség támogatására. A téli hónapokban család­­látogatásokat szokott szer­vezni 2. bizottság. Ez évben 120 családhoz jutottak el a bizottsági tagok. Tapasztala­tuk az, hogy az idős embe­reknek jólesik a figyelmes­ség, szeretnek elbeszélgetni 2. munkával töltött évekről, érdekli őket szövetkezeti éle­tünk minden eseménye. Ezért az elkövetkezendő években minél több család látogatását tervezik év köz­ben is. A vezetőség elfogadta a szociális bizottság beszámo­lóját azzal a meghagyással, hogy ezentúl ne csak a nyugdíjak,tagok és családok életét kísérjék figyelemmel, hanem járuljanak hozzá lá­togatásaikkal a szövetkeze­ten belüli táp­pénzfegy­elem megszilárdításához. Konkrét esetekben szervezzenek be­teglátogatást és azokban az esetekben, amikor a beteg nem tesz eleget az orvos uta­sításainak, a bizottság kez­deményezze a betegségi se­gély megvonását. Decemberi ülésén meg­hallgatta a vezetőség azt a jelentést is, amely az 1986. évi személyzeti munkával foglalkozott, valamint tájé­koztató hangzott el a Terme­lőszövetkezetek V. Kongresz­­szusáról. Add már uram!... Évek óta pusztító aszály károsít bennünket. Pedig a földeknek, a természet­nek igazán többet meg­adunk, mint valaha is. Mégsem kedveznek ne­künk .. . valahol, ahol az esőt intézik. 1986 őszén alig esett va­lami. Az előző 1985. esz­tendő szeptemberében 20,8 milliméter csapadé­kot mértek a kutasi ha­tárban, most viszont csak 0,2 millimétert. Október­ben az előző évi 11 milli­méterrel szemben csak 7, novemberben 1985-ben 84 milliméter esett, most mindössze 4,1 milliméter. December többet hozott, a 27,4 milliméter azon­ban csak részben pótolja azt, amivel a természet adósunk maradt. Megkaptuk­­a teljes évi eredményt is. 1986-ban a kutasi határra összesen 404,8 milliméter csapadék hullott. Ennél bizony sok­kal többet is­­ kaptunk, de nem biztos, hogy akár az is elég lett volna. De­ nem sírunk, ez a tavalyi „áldás" is felülmúlta az 1983. évi mindössze 324 millimétert. És 1987-re jobbat remélünk. Persze tudományos választ nem kaphatunk semmiféle re­ményekre, így csak azt mondhatjuk, amit a da­los: „Add már uram az esőt!". . . Vagy legalább is ponto­sítani kéne azt az „ada­golót". Itt száraz, máshol árvíz pusztít. KUTAS NÉPE A szétckutasi ÚJ Élet Tsz pá­rt vezetőségének üzemi lapja. Megjelenik havonta Szerkeszti: Kaczúr István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat, Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. sz. 6749 Felelős kiadó: Kispál Antal Igazgató Szerkesztőség: Szeged, Sajtóház 6748 Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. 6720 1*487. I. 7. — 477*4 — Felelős vezető: Surányi Tibor Igazgató Tovább javul az üdülési lehetőség Ma már természetessé vált, hogy a té­­esz tagok is nyáron mennek szabadságra. Ehhez pedig úgy a munkát, mint a lehe­tőséget is meg kell teremteni egy-egy gaz­daságnak. Termelőszövetkezetünkben a ta­valyi kedvező tapasztalatok alapján az üdültetést 1986-ban is a TOT budapesti üdülőjében oldották meg. A Teszüvön ke­resztül a gazdaság több mint 80 ágyra szó­ló beutalót vásárolt meg a nyári szezonra, így a téesz tagok június 23 és augusztus­­30 között egyhetes turnusokban nyaraltak a fővárosban. Mondani sem­­kell, hogy nemcsak a környezet volt ideális, hanem az ellátás is kifogástalan. A gyönyörű bu­dai környezeten kívül a főváros számta­lan nevezetességgel, látványossággal kí­nálta magát. Sőt a szervezett program keretében kirándulásokon vettek részt a dolgozók, így eljutottak a Velencei-tóra is. Nem csoda, ha nagy sikere van a buda­pesti nyári üdülésnek. — Továbbra is szeretnénk itt biztosíta­ni a nyári üdültetés, de mivel Balatonfü­­reden egy nyaraló építésénél részjegytu­­la­jdonosként belépett gazdaságunk, ezzel bővül a nyaralási lehetőség. — mondta Péter Zoltán személyzeti vezető. Az idén is lényegesen több tagnak tud­tunk szervezett üdültetést biztosítani, mint 1985-ben. Amikor 30 ágy állt rendelkezés­re. A jövőben pedig tovább bővül a kíná­lat. Szólni kell a termelőszövetkezet áldo­zatvállalásáról is, hiszen az üdülés teljes költségének 70 százalékát fedezi a gazda­ság, a dolgozóra így csak 30 százalék jut, plusz a téesz megoldja a szállítást is.­­ Már második éve nem fordul olyan elő, mint azelőtt, akár amikor a Hajdú­szoboszlón, akár amikor Gyulán biztosí­tottunk nyaralást, hogy üres ágy lett volna heteken keresztül. Ez pedig a­­jó szerve­zésre, s az igényhez igazodó helyszínre vall. Jó megoldásnak bizonyult az is, hogy a munkahelyek döntötték el, hogy egy-egy évben ki nyaralhat, egyben az­­ütemter­vet is elkészítették. — mondotta Péter Zoltán —, majd szólt arról is, hogy a kö­zös gazdaság­ Romániába szervezett 1986- ban kirándulást, s ezen a munkahelyi kö­zösségek kijelölése alapján 44-en vettek részt. A kiutazóknak csak a költőpénzt kellett állniuk. A gazdaságban ezen kívül a szocialista brigádok és a KISZ szerve­zett még belföldi utazást. A téesz biztosí­totta a buszt, s a részvételi költség 50 százalékát is magára vállalja. Az egyik brigád Győrrel, a másik a Bakonnyal is­merkedett. A KISZ-fiatalok pedig a ma­gyar-brazil labdarúgó mérkőzést tekintet­nék meg a téesz támogatásával. Négyszáz gyerek ünnepe A téesz nőbizottsága Hegyi Jánosné ve­zetésével igazán elismerésre méltó Miku­lás-ünnepséget rendezett. Most is telt ház volt a művelődési otthonban, hiszen a 400 meghívott gyerek mellett ott voltak a szü­lők, sőt még a nagyszülők nagy része is. Hogy a legutóbbi Mikulás-ünnepség is jól sikerült, abban közrejátszott a művelődé­si ház jó műsora is. Most­ a Szegedi Nem­zeti Színház művészei adtak színvonalas műsort, emellett Kiss Er­nő, Prágai Mihály, Bozó Sándor a három Mikulás teremtett sokáig feledhetetlen perceket. A három nagyszakállú mellett két krampusz is se­gítette a csomagosztást. Szinte az is már természetesnek tűnik, hogy az Előre szo­cialista brigád most is kivette részét a szervezésből, a rendezésből. Végül köszö­net illeti a közös gazdaság vezetőségét is, ugyanis 59 forint értékű édességcsomagot kapott minden tizennégy éven aluli „té­esz gyerek". Hátha a Nem kényeztette el labda­rúgó szurkolóinkat a közsé­gi labdarúgó csapat. Tulaj­donképpen ezt állapították meg a december közepén megtartott sportköri vezető­ségi ülésen is a résztvevők. Leszögezték, hogy a bajnok­ság végén mutatott játék már biztató. Ha a kezdeti hiányosságokat sikerült meg­szüntetni. Javult a fegyelem, a játékosok egymáshoz való viszonya. Sőt a játékfelfo­gásban is pozitív irányt vett a csapat. Az Algyőn el­szenvedett 5-0-ás vereséget követően az elkövetkező öt fordulóban­­kaptak ugyan­annyi gólt. A vezetők bíznak abban, ha a labdarúgók lelkesedése megmarad, sikerül néhány új játékossal kiegészíteni a gárdát, akkor az őszinél mindenféleképpen jobb eredményt érnek el. Dani Mihály, a■­ újdonsült edző fogadkozott: azon lesz­nek hogy kiszolgálják és szórakoztassák a közönséget. Azt is elárulta, elvégezték az egyéni értékelést, vala­mennyi játékos megértette, hogy többet kell nyújtani úgy az edzésen, mint a pá­lyán, mint tették azt az őszi idényben. A csapat január 24-én kezdi ír meg felkészülését a ta­vaszi idényre. A lfi­as kere­tet máris összeállították a régiek mellé, a leszerelő Kiss Miklós, Szántai Imre és Szé­kely Zoltán kerül, az ifiből Fejes Tibor, Bálint Zoltán és Lengyel Győző készül a fel­nőttekkel, úgy tűnik, sikerül visszaigazolni a Tápéból Ta­kács Jánost. A vezetők már azt is tudják, hogy az alapo­zó időszak végén nyolc ed­­zőmérkőzésre kerül sor. El­sősorban sajátnevelésű játé­kosokra építik a jövő együt­tesét, de sokat remélnek a Metripond SE-vel minden valószínűség szerint megszü­letendő együttműködési megállapodástól. A legutóbbi elnökségi ülésen a szakosz­tály csapatainak elosztása is megtörtént Tű­hegyi László, a sportkör elnöke az utánpótlás neve­léséről számolt be. Elmondta, hogy az előkészítő csapat második helyen áll. Sajnos nem sikerült megoldani az innen történő felfelé ára­moltatást. Kimaradt néhány generáció is, de a csorbítat­lan felfelé áramoltatás ér­dekében serdülő együt­test kellene versenyez­tetni. Ehhez azonban Szék­kutason nincsenek meg az anyagi feltételek. Az ifjúsá­giak az elvárásnak megfele­lően szerepeltek, de legna­gyobb gond, hogy önmagá­ban nem tudja megoldani a felnőtt együttes játékos igé­nyét. Ennyit röviden a labdarú­gó csapat szerepléséről, bő­vebben bizonyosan hogy töb­bet hallhatunk a január 17- én, 17 órakor kezdődő köz­gyűlésen, amelyre a téesz ebédlőjében kerül sor. tavaszi idény jobban sikerül...

Next