Kutas Népe, 1990. december (16. évfolyam, 1-12. szám)

1990-01-01 / 1. szám

Ahol se szabad szombat, se szabad vasárnap, se szabad karácsony, se szabad szilveszter, se szabad húsvét... Képek a mezőgazdaság nehéziparából Az állattenyésztésre nem véletlenül mondják, hogy a mezőgazdaság nehézipara. Valóban embert próbáló e fronton a munka, ugyanak­kor gyötrelmeiben is szép. Hiszen, nemcsak a jószág tekintete a hálás a gon­doskodásért, de a jól vég­zett munka gyümölcse mérhető is. Szaporulatban, növekedésben, súlygyara­podásban, minősítésben. Ilyenkor karácsonytájt, amikor éppen alszik a ter­mészet, földágyban szuny­­nyad a mag, a tsz legélén­kebb telepei az állatte­nyésztés „nehézipari csar­nokai”. Röpke látogatása­inkkal néhány képet kíván­tunk felvillantani azokról, akik legünnepibb napjaink­ban is az állatok között szorgoskodnak. Hagyni kell az embereket dolgozni! A zárt sertéstelepen első­ként „idegenlégiósokba" botlunk, akik a szárító szakemberei. Jó találkozni velük, hiszen ezek a fiatal­emberek a hizlaldák javító­­munkálatait végzik. Talál­kozásunkkor éppen a 3-as hizlalda etetőrendszerének elhasználódott kötélvezeté­keit cserélik ki, mint ahogy a szellőzés és fűtés felújí­tása is sorra kerül. Nem éppen lelkesen beszélnek a munka kellemetlen körül­ményeiről. Nevezetesen a hőszigetelésről, meg az ő orruknak idegen disznó­­szagról. Aki már dolgozott valaha ásványgyapot szige­telő paplannal, annak nem kell különösebben bemutat­ni, azt a kínzóan szúrós, csípős, fájdalmas viszketeg­­séget okozó érzést, melyet a szigetelő pora, szemcséje tud okozni az ember bőrén. Panaszkodnak is a fiatal­emberek, Kovács János la­katos, Szakács Zoltán elektrolakatos és A. Nagy Zoltán villanyszereiő. Úgy vélik, e különleges szak­munkát és körülményest jobban kéne nekik megfi­zetni. Igazatok van baráta­im, csakhogy mutassatok a tsz-ben egyetlen olyan dol­gozót, aki ne érdemelne több fizetést Országosan ugyanez a helyzet A bér­ből és fizetésből élők kö­rében legalábbis minden­képpen. Kovács János em­líti, hogy 10 évvel ezelőtt a Hőtechnika vállalatnál ugyanennyit keresett, mint most. Elhiszem. Csakhogy ismerve a vállalatot meg a népgazdasági helyzetet, ma ott sem kapnál sokkal töb­bet. Szóval, nehéz az élet ami persze nem azt jelenti, hogy ne hangoztassa, az ember követeléseit. A fiatal­emberektől a jövő kilátásai felől is érdeklődtem. Fino­man fogalmazva, nem látják túl rózsásnak a holnapot. De hát mitől is lenne az, amikor a holnapra senki e hazában, nem­ tud semmi biztatót mondani. Csak a további derékszíjhúzás a biztos, — csakhogy az meg milyen perspektíva egy élet­kezdő, családalapító fiatal­ember előtt?! Persze, van egyszerűen, de nagy igaz­sággal megfogalmazott ja­vaslatuk a jövőre nézve: hagyni kell az embereket dolgozni, s a megtermelt jövedelmet ne lehessen köz­pontilag ily becstelen mér­tékben elvonni. A gazda szeme Még a 3-as hizlaldában maradva, élőben láthatta az ember mit jelent az, ha egy tetőrendszer kötélveze­téke 17 évig rohad, ponto­sabban elrohad. Jelen pil­lanatban — immáron egy esztendeje — az állatgondo­­zó régebbi állattartó koro­kat idézve ismét kézikocsi­val tologatja a takarmányt. No, de reméljük már nem sokáig, hiszen hamarosan befejeződik — legalábbis ebben az ólban — a fel­újítás. A tsz anyagi lehe­tőségeihez mérten egyéb­ként a szerelők hizlaldáról­­hizlaldára mennek. A 3-as számú hizlalda állatgondozója, nyugodtan mondhatom gazdája, Tóth János. Naponta 7 órakor kezdi a munkáját, s tréfásan fogalmazva sohasem fejezi be, így van ez a többi ál­lattartó telepen is. János valóban folyamatos üzem­ben dolgozik: se szabad szombat, se szabad vasár­nap, se szabad­­karácsony, se szabad szilveszter, se szabad húsvét... Hogy mi dolga itt az állatgondozók­nak? A jószágtartás elemi gondoskodásán túl a nagy­üzemi módszer jócskán ad még tennivalót Például a hízószállítás, ami itt ugye­bár rendszeres. Minden hé­ten kétszer-háromszor, 100—150 darab állatról van szó. Ezeket ugye, ki is kell válogatni jó szemmel, jó ér­zékkel. Aztán, ott van a süldőzés, vagyis az ólak újbóli benépesítése. Egy ilyen áttelepítést a süldő­­osztályról természetesen megelőzi a férőhelyek tisz­títása, fertőtlenítése. Tóth János szavaiból nemcsak a felelősségérzet, de az állatok szeretete is átsüt meg, is egyeztünk a régi mondás, igazságában, miszerint gaz­da szeme hizlalja a jószágot. Persze pontosítottunk, az is. Külön szertartás például az etetés, hiszen nem mindegy mennyit eszik az átkát. A szabály: se sokat, se keveset. Mindkét esetet ugyanis a súlygyarapodás sínyli meg. Az előbbi esetből ugyanis étvágytalan lesz az állat, míg az utóbbiban természe­tes, hogy a tápanyag kisebb mennyiségű bevitele okoz gondot. A pazarló etetés tán mondani sem kell, takar­mányveszteséget is okoz. A jógondozó így minden alkalommal fokozatosan adagolva etet. Naponta egyébként ötször van etetés. A jó gazda szeme tényleg több az egyszerű ellátásnál, nemcsak az etetésnél, de például a beteg vagy bete­ges állat időbeni észlelésé­nél, kiszűrésénél, s a gyors orvosi beavatkozás megké­résénél is. Azt már a telep vezetőjé­től tudtam meg, hogy bizony meglátszik az állatokon ér­­tenek-e hozzá, avagy sem. A bőrük színe, szőre stb. sok mindenről árulkodik. Másképpen néz ki az egész­­séges nyilván, mint a tüdős vagy éppen hasmenéses. A gazda munkáját dicséri vagy éppen marasztalja el az is, hogy mondjuk 12 darabos falkából 8, 4, 3, avagy egy sem felel meg a súlygyara­podás időbeni előírásainak. Persze a disznók sem egy­formák, de azért hosszabb távon kilóg a lóláb, vagy hogy stílszerű legyek, a disznóláb. Tóth János egyéb­ként hat éve dolgozik a hizlaldában vezetői s az ál­latok — csak rájuk kell nézni — megelégedésére. Ha nem így lenne, minden bizonnyal nem állhatna mö­götte az immáron több mint fél évtized. Ami a bérezést illeti, a 3-sas hizlalda állat­­gondozója 8-8,5 ezer forint fizetést kap, bruttóban. Nem nehéz kitalálni, mennyi is kerül ebből a borítékba. 1440 darab sertés és ketté­bontott napi délelőtti-dél­utáni műszak, s éves szinten átlag havi 28-27 munkanap mellett... Az asszonyok jobban értik Vannak az állattenyésztés­nek olyan területei, amelyek a szakemberek szerint is a gyengébb nemnek vannak kitalálva. Ne is tagadjuk férfiak, van amihez tényleg a női finomság, érzékenyebb gondosság szükségeltetik. Hát ilyen hely például az előnevelde, ahol Ambrus Ilona gondozó is dolgozik immáron 12 éve. Ahogy az indíttatását bogozgattuk, kiderült, az állatszere­tetet hazulról hozta, hiszen otthon is tartottak jószágot. Ő ma­­másodmagával, Elek And­­rásnéval lát el öt hajót, azaz 2400-2500 állatot Mint tudott az előneveldében 4-20 kilogramm súlyhatárok között tartózkodnak az álla­tok. A felső súlyhatárt elér­ve kerülnek aztán át a hiz­laldába. A felelősség tán mondani sem kell, óriási. Különösen az első napok­ban, hiszen anyatejről kell a kisállatokat „felnőttesebb” kosztra szoktatni. Ez az át­állítás nyilván különleges odafigyelést, bánásmódot igényel. Se hétvége, se ün­nep, így Ambrus Ilona, is elmondhatja, hogy ő is egy olyan „első lépcsős alaku­lat” tagja, amely állandó harckészültségben él. Ő bruttó 9*10 ezer forintról beszél, amely valójában 7-8 ezres fizetést ér. A fiaztató az előneveldé­­hez hasonlóan ugyancsak asszony­i gondoskodást igényel. Verók Sándorné az anyakocák mellett negyed­­magával dolgozik. A mala­cok születése utáni teendők — farkazás, fogazás, vas­­injekciózás — különleges szakértelmet, odafigyelést igényelnek. Aztán jön még a kiherélés, illetve az ivar­­talanítás. A nőies gondosko­dás, dédelgetés e munka­körben sem meríti ki az asszonyok feladatkörét. Férfias erő is kell ide, hiszen komoly fizikai igény­­bevétel is szükségeltetik a malacok biztonságos fogá­sához. Arról meg már nem is beszélve, hogy mint Verókné is mesélte, néha menekülni kell az anyakoca elől, hiszen támadni is képes kicsinyeiért. Ami egyébként természetes reakció, csak­­hát nem éppen veszélytelen. Nemcsak e veszély elhárítá­sa miatt népszerűek a dol­gozók körében a mindin­kább általánossá váló pa­­­tériák, vagyis az olyan ket­recrendszerek, melyek rács mögé kényszerítik a netán forrófejű anyakocát. A ma­lacok tisztán tartása is egy­szerűbb ezáltal. A munka­rend náluk is hasonló, mint az állattenyésztés többi ágazatánál, azaz ünnep nél­küli. A fiaztatóban még éj­szakai ügyeletet is tartanak. Az itteni asszonyok egyéb­ként 1400-1500 malac szüle­tése mellett bábáskodnak havonta. A mintegy hat éve itt dolgozó Verók Sándorn­é legutóbb 7 ezer forintot vitt haza, finoman fogalmazzunk. Per­sze, hogy tatarozni, korsze­rűsíteni kéne, csakhogy miből? Szegény az eklézsia ugyanúgy helyileg is mint országosan, így hát marad a szemlélődő kárpótlásul a békésen heverő, szendergő tehenek, meg a vidáman fi­cánkoló kisborjak látványa. Mit foglalkoztatja ezeket egy korszerűbb technológia hiá­nya, avagy igézete. Ami egyébként a gépesítést illeti, csak az önitatóval, meg a fejőgéppel büszkélkedhet az istálló. Kaszás Mihály tud mesélni arról, mit jelent neki és kollégájának végig etetni és almolni az istálló­­nyi jószágot, úgy, hogy mind a takarmányt, mind a trá­gyát kézi kocsival kell to­logatniuk. Az állatgondozó fiatalember egyébként oly szeretettel beszél az állatok­ról, mintha valamennyi a sajátja volna. Ismeri mind­egyiket. Kell is, hiszen csak az „ismerős” veszi észre például azt, hogy melyik ál­lat gyengélkedik, vagy ép­pen melyik készül ellésre. A megszülető kiskorjak 10 napos korukig vannak az első istállóban. Ottjártunk­­kor 16-ot számoltunk meg belőlük. Kaszás Mihály tíz­éves állatgondozói munka, ünneptelen folyamatos mun­karend mellett, a két gyer­meke után járó családi pót­lékot is hozzácsapva, 10-11 ezer forintot tud hó elején hazavinni. Van jövője az állattenyésztésnek! Zárjuk röpke körképünket a „főnökkel”, Varga Imre főállat­tenyésztővel. — Esztendő végét járva tudunk-e már valamiféle konkrét értékelést adni az állattenyésztési ágazat ezévi teljesítéséről? — Számadatokkal nem szeretnék még dobálózni, hiszen a teljes év mérlege nem áll még rendelkezé­sünkre. Annyit azonban máris mondhatok, hogy ön­magában eredményes évet könyvelhet el az állatte­nyésztés 1989-ben. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nincsenek részterületek, részadatok, melyek ne hagynának maguk után jócskán kívánni­valót, összességében azon­ban többé-kevésbé megfe­leltünk a kitűzött céloknak.­­ Az ez évi tapasztalatok birtokában kérdezem: van-e jövője az állattenyésztésnek? — Feltétlenül. Élénkül a kereslet mind a sertés, mind a marhahús iránt. Nyugaton csökkent az állatállomány, így érthető módon konjunk­túrára lehet számítani. De hazai fronton is jók a piaci kilátások. A jövedelmezősé­gi szintnek azonban draszti­kusan javulnia kell, külön­ben tovább növekedhet az állattenyésztés bizonytalan­sága, melynek következmé­nyei beláthatatlanok. Amennyiben a kormányzat tényleg komolyan gondolja a piaci liberalizációt, s tényleg megszabadítja a mezőgazdaságot a központi elvonások béklyóitól, s az önállóság nem marad a pré­dikációk szintjén hanem valóság lesz, komoly jövő vár az állattenyésztésre. Egy másik oldalról megkö­zelítve a kérdést, a tsz-nek is nagy segítséget jelent az állattenyésztés folyamatos értékesítése, mely kiegyen­súlyozó szerepet játszhat a termelőszövetkezet pénzfor­galmában. Például az első fél évet véve alapul a rend­szeres bevételek jelentős hitelfelvételektől szabadítják meg a gazdaságot. A jelen­legi kamatterhek mellett nem hiszem, hogy különö­sebben bizonygatni kellene ennek fontosságát. — Jó remények tehát vannak, mennyire felel meg ennek az állattenyésztési ágazat technológiai és esz­­közfeltétele? — A körülmények olya­nok, amilyenek. Tudjuk hogy tőkehiány van, nincs miből beruházni, korszerű­síteni, fejleszteni. Becsüle­tünkre legyen mondva, hogy az ismert pénzügyi kondí­ciók mellett is a legégetőbb gondjainkra van némi gyógyír. Gondoljunk csak a sertéstelepre, ahol azért folyamatban vannak a fel­újítási munkálatok. A lehe­tőségeket és a tempót persze a pénz diktálja. A szarvas­marha-telepeinken már tíz­milliós nagyságrendű tőke kellene a technológiai kor­szerűsítéshez. Nem is foly­tatom... E szinte megoldha­tatlannak látszó nagy hord­erejű gondok mellett még olyan napi problémák is sújtanak bennünket, mint a hirtelen keletkezett mun­kaerőhiány. Tizenegy fővel vagyunk kevesebben mint korábban. Közülük hatan katonák. A 11-ből mindösz­­sze négyet sikerült pótolni. — Bár beszélgetésünkkor még odébb van az év vége, mondjunk valamit az utolsó hónap „állati dolgairól". — Ez ideig 1150 hízósertést értékesítettünk, mialatt 1730 malac született. A borjúszaporulat 38 darabra sikeredett, míg közben ötezer liter tejet értékesítettünk. Selejtmarhaként 12 darabot adtunk le. A fotós kedvéért egy pilla­natra megpihen a tehenész Néha van idő a tejef­erére is A tehenészet vezetőjét sem lehet irigyelni Csak a jószág békés Egészen más telep, más helyszín, más jószágok­ A szarvasmarha-ágazat ellető­istállójában jártunk. Ottjár­­tunkkor Kaszás Mihály gon­dozó tartotta a frontot. Ez az állattartó hely nem tar­tozik éppen a tsz. legmo­dernebb telepei közé , hogy Mit játszanak a moziban? A József Attila Filmezmnaz inovitór-feb­ruár havi műsora a következő: Január 12-én: A kém, aki BW-reterdt­ernyem. Színes, maffiáml bennélő angol Cim. IV. Trelyár! 18—15-én: A lény. Színes an­e­rikai horrorfilm- V, belyár! 19-én: A Beverly HillS-i zsaru 2. Színes, magyarul beszélő amerikai flm. IV. helyár! 21—22-én: Embramwlle, színes. Crajvcia saexfilm. VI. helyár! 26-án: a hekus. Színes, ma­gyarul beszélő amerikai film. IV. helyár! II—29-én: Viszorvtnio Ura gye­rekek Színes, magyarul beszélő francia film. III. helyár! febr. 2-án: Robotzsaru. Szí­nes, magyarul beszélő amerikai film. v. helyár! 4— 5-én: Jó neeneit Vietnam! Színes, magyarul beszélő ame­rikai fim. V. helyár! 5- én: Denevérember (Batman) Színes, magyarul beszélő ame­rikai film. VI. helyár! 5—12-én: Nem látni és méri­­szeretni Színes, magyarul­­be­szélő amerikai filmvallaték-V. helyár! Előadások kezdete, este 6 órakor.

Next