Kutas Népe, 1993. december (19. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

Piroska és a falu Múzeumot terveznek Kutason Hugó Hartung az 1920-as években, mint diák járt és vendégeskedett Kutaspusztán. Emlékeit és élményeit haza­érkezése után megírta. A Pi­­roska-regény című könyvből később filmet is készítettek.­­ Kevés olyan íróember van Európában, aki egy kis Csong­­rád megyei településről könyvet ír, megjeleníti az ott lakók életét, mindennapjait, a tájat. Budapestről biztosan sok nyu­gat-európai művész vallott már ilyen vagy olyan formában, de Kutasról azt hiszem csak Hugo Hartung írt egyedül - monta a beszélgetés elején Sajti Mihály polgármester. - Ez motiválta Önöket, hogy emlékszobát hozzanak létre az írónak? - Igen. De nem csak Hugo Hartungot akarjuk bemutatni az érdeklődőknek és a vendé­geknek, hanem a környék ré­gészeti leleteiből és néprajzi emlékeiből is szeretnénk egy állandó kiállítást nyitni. Olyan lenne ez együtt, mint egy ki­sebbfajta múzeum. - Helyileg hol lenne ez a faluban? - Az operatív munkát végző Nagy Lajossal, a művelődési ház igazgatójával a 47-es út mentén lévő Piroska csárda melletti házat szemlelük ki. Ez az épület önkormányzati tu­lajdon. A jelenleg benne lakó család éppen építkezik, így várható, hogy a közeljövőben kiköltöznek majd az új laká­sukba. Természetesen végez­nünk kell bizonyos átalakítá­sokat az épületben, hogy az megfeleljen múzeum és emlék­szoba céljaira. - Kik segítenek még a múzeum megvalósításában ? - Számítok a vásárhelyi Tornyai János múzeum segítsé­gére a régészeti anyagok ügyében. Nagy József a MÁV főtanácsosa már felajánlotta, hogy a huszas évekből szárma­zó vasúti relikviákat a múzeum rendelkezésére bocsátja. Hugo Hartung idős özvegyétől is kaptunk egy bőröndnyi doku­mentumot, melyeket most dolgozunk fel. - Előreláthatóan mikor nyit­ják meg a múzeumot? - Terveink szerint május elején nyílna meg a kutasi múzeum. sz. é. sz. Kilencen, mint a képviselők Ebben a hónapban Hunyák Zoltánt, az önkormányzat ügyrendi bizottságának tagját mutatjuk be az olvasóknak. - Negyven éves vagyok, és a helyi Új Élet Termelő­­szövetkezetben dolgozom 1980 óta, mint lakatos. Fele­ségem kiskereskedő, 17 éves lányom pedig a kisteleki Postaforgalmi Szakközépiskolában tanul. A választásokon a kisgazdák jelöltek, de mint független képviselő kerültem be a testületbe. Arra a kérdésére, hogy hogyan látom az önkormányzat eddigi munkáját, a következőket vála­szolom: szerintem jól dolgozik a testület. Igaz, nem mindenkinek hozhatunk népszerű döntést, de a lehe­tőségeket mindig mérlegeltük és mérlegeljük a jövőben is. Egyébként nem valószínű, hogy indulok a következő választáson. E döntésemet nem tudom igazán megma­gyarázni. Talán az elfoglaltságom miatt hagyom abba ilyen fiatalon a köz képviseletét. Gyenes Kálmán felvétele A Vásárhelyen és környékén élő Nagy-György família tagjai rendkívül kedves, szerény és őszinte emberek. Árad belőlük a szeretet és az emberség. A hetvenegy éves Nagy-György Istvánnal - egy készülő film kapcsán - tavaly tavasszal beszélgettem. A „Régi gazda - új gazda" című film elkészült, azóta már be is mutatták a Magyar Televízióban. Öccsé­vel, a 68 éves Ernő bácsival - akit a helyiek csak Nagy Er­­nőének hívnak - székkutasi lakásán beszélgettünk. - Ernő bácsi én annyit tudok Önről, hogy 1925-ben született, 26 évig volt juhász, de kitanulta a szíjgyártó mesterséget is. Kérem kezdjen el mesélni az életéről. - 1970-ben hozott be a tsz a faluba. Télen kinn vótunk az öthalmi részen a birkákkal, nyáron pedig kigyöttünk a pusztára, s itt tartózkodtunk egészen tarlószabadulásig. A tsz-be egyedül a juhászat vót az, ami kötötte az embert, hogy normálisan csinálja meg a dolgát. Mert minket úgy fizet­tek: a gyapjúba’, a bárányba’, meg a tejbe’ vót a pénz. -A tejben? - Igen, mert akkor még fejtünk. Napi 120-130 liter jött le minden fejésnél. - Most már nincs ilyen? - Nincs. Elitélték mostanra. Senki nem szeret már birkát fejni. Akkor úgy vót beállítva az ellés, hogy két-három hét alatt egy falka birka keellett. Akkor elválaszottuk őket, s néhány hét után nekiálltunk fejni. - Negyvenöt évig tanyán éltek. -Nem vágyik vissza a szíve? - Jaj, dehogynem! Nem szeretek én a faluban lenni. Itt nem olyan világ van, mint a tanyán. Egyébként kinn a gyepön sokat olvastam a birkák mellett. A könyveket itt vettem a boltban. - Milyen könyveket olvasott Ernő bácsi? - Mindenfélét. Jókait, Mik­száth Kálmánt, egyszóval mindent, ami jó könyv vet. Rengeteg olvasnivalót gyűjtöt­tem össze az évtizedek alatt. - Feleség? Gyerek? - Feleségem éppen most csináltat szemüveget Vásárhe­lyen. Az egyik lányom sajnos meghalt, a másik a Majolika gyárban dolgozik. Ernec fiam pedig - aki a múlt hónapban vett háromszáz birkát - szintén juhász. Épített is kinn egy tanyát magának. Ő tőlem ta­nulta a mesterséget. Már kis­gyerek korában ott vlt mindig mellettem. - Mi van az ősi tanyával? - Az eredeti tanyát, ahol születtem, a többivel együtt elpucolták, elplanírozták a Kádárék. Nem maradt azon a részen egy sem. A népet elva­dították, behozták a faluba. - Teljesen jó állapotban lévő tanyákat tettek a földdel egyen­lővé? - Igen. De a tanyákon kívül betömték és tönkretették a csu­dálatosan jó ártézi kutakat is. - Ernő bácsi harcolt a II. világháborúban? - A régit fogtam meg. 1944- ben kellett bevonulnom a győri vasútépítő ezredhez. Vót ott egy századparancsnokunk, aki el­ment szabadságra, de már soha többé nem jött vissza. Nekünk minden este parancskihír­­detéskor elmondták, hogy je­lentkezzünk Hunyadi páncé­lsoknak, meg SS-nek, meg a fene tudja minek. Az öreg zász­lósunk erre azt mondta: Gye­rekeim, maradjunk mi csak itt, és csináljuk a vasutat, majd az ár sodor bennünket. Aztán ké­sőbb 1948-ban feloszlott az a láger, ahol először vótam hadifogoly. Háromszázhatvan­ötünket - akin vót még egy kis hús - összekapkodtak és elvit­tek Harkovba,­Voronyezstől háromszáz kilométerre. Ott találkoztam az öreg zászlósom­mal. Mondtam is neki: Zászlós úr, az ár jól elsodort bennünket. Erre azt mondta: Nem baj Ernő, de élünk! - Voltak, akik elszöktek a lágerből? - Onnan nemigen tudott elszökni senki, mert visszahoz­ták. Egy őrmester meg egy hadnagy például repülővel akart ■szökni. Mondanom se kell, hogy rögtön m­egfogták őket. Akit meg elkaptak, azt csúnyán megverték. Egy Bivaly nevű koma - aki szövetkezett egy ruszki nővel - tudott csak egye­dül megszökni. - Mennyi ideig volt hadi­fogoly? - 1945. április 1-től 1948. július 15-éig, 41 hónapig. - Mit dolgoztak a fogságban? - Sok mindent csináltunk. A brjanszki erdőben például - ahol isteni jó helyem vót - kihordtunk egy csomó fát a vasút mellé. A németek ugyanis módszeresen, ahogy menekül­tek végig keresztbe pakolták a sínekre a hatalmas fatörzseket. A ruszki nem szedte le, hanem húzott mellé egy másik vá­gányt, mivel az övé szélesebb. Ehhez kellett nekünk kihordani a fát. Aztán, amikor végeztünk ezzel a munkával, akkor le­­cengéltünk, és havonta egyszer megraktunk egy vagont fával. Ennyi vót a dogunk, úgyhogy gazdálkodtunk, üzleteltünk mi ott össze-vissza. - Mivel üzleteltek? - Vótak bálás szénák a vasút mentén. Azokat adtuk el a mozdonyvezetőknek, harminc rubelt kértünk egy „lyuk” - így hívták a ruszkik a bálát - szénáért. - Mit csináltak a pénzzel? - Harkovban a kantinban élelmiszert vettünk belőle, vajat, kenyeret stb. De rengeteg pénzünk megmaradt. Nekem például több mint ötezer rubel. - Ernő bácsi, kérem meséljen arról, hogyan éltek a lágerben? - A harkovi lágerben 22 ezren vótunk 32 fajta nemzet­ből. Ebből csak háromszáz­hetvenötünknek nem vót SS vagy Gestapo tetoválás a hóna alatt. A lágert egy gyár köze­pére telepítették. Én az öntö­dében dolgoztam egy spanyollal és egy némettel. A nyolc óra munka után mindenki azt csi­nálhatott, amit akart. Lehetett például magyar nyelvű köny­veket olvasni a könyvtárban. A lágerben nem név szerint, hanem szám szerint szólítottak bennünket a sorakozónál. Én vótam a 21 538-as fogoly. Itt is vótak azért üzletelések. Egy franciának - mi csak francinak hívtuk - például jó pénzért lepedőket loptam a raktárból. Majd átkerültünk egy időre Szuhomiba. Onnan 1948. má­jusában jöttünk el egy nyitott szenesvagonban. Egy idősebb orosz őrnagy - aki Harkovba vitt vissza bennünket - azt mondta: Ne búsuljatok magya­rok, három hónap múlva men­tek haza! Ez egy nagyon stabil ember vót. A harkovi vasútál­lomáson - amikor a hazauta­zásra vagoníroztak be bennün­ket - találkoztunk újra az őr­naggyal. Kérte, hogy jöjjenek köré azok,­akiket Szuhomiból hozott. Nagyon szerette a ma­gyar Himnuszt, így hát­ eléne­keltette velünk. A Himnusz alatt potyogtak a könnyei. Majd mikor vége lett azt mondta: ugye nem hazudtam maguknak. Aztán letisztelgett és elment. Az egy nagyon rendes ember vót. Harkovból háromezren indul­tunk haza. Kijevben fölvettünk még nyolcszáz internált nőt és kétszáz férfit, akikről azt mond­ták, hogy volksbundisták vótak. Kijev után nem sokkal fölpa­koltak még hozzánk kétszáz osztrák tisztet. Úgyhogy szép számmal jöttünk hazafelé. - Mennyi idő alatt értek haza? - Aránylag gyorsan, mert minket Máramarosszigeten - a nők miatt - az érkezőből egyből az indítóba tettek. Éjszaka beérkeztünk, s hajnalban már mentünk is tovább. Július 5-én indultunk és július 17-én már itthon vltam. - Mit csinált, amikor hazaér­kezett? - Csináltam a dogomat tovább. - Milyen érzés volt haza­jönni? - Mivel éjjel értünk haza nem mentem ki rögtön Kutasra, hanem elmentem Vásárhelyen nagyapámhoz. Öregapám aludt. Bemásztam a nagykapun. Az udvaron egy nagy tarka kutya acsarkodott rám. Fogtam a pufajkám és ráhajítottam a kutyára. Az megijedt, elszaladt és a szalmás színből vonyított. Kopogtattam. Nagyapám be­eresztett és mondta, hogy egyek. Mondtam neki: dehogy eszek, hazafelé végig ettünk. Legelőször Záhonynál ettünk tökkáposztát. Aztán beértünk Debrecenbe, ahol szintén tök­káposztával vártak. Hazamék a házhoz: tökkáposzta. Másnap reggel kimentem Kutasra. Án­gyom tökkáposztát főzött. Mondtam neki: Hallod-e, ez nem üli el a gyomromat! - Mennyi volt a testsúlya, amikor hazajött? - Majd hatvan kiló, tehát jó kondícióban vótam. Itthon az­tán eltelt egy hónap, s egyszer csak rosszul lettem. Egy hétig semmit sem bírtam megenni. Lesoványodtam úgy, hogy alig ténferegtem. Elmentünk Vásár­helyre anyámmal Ábrányi Istvánhoz a kórházba. Ábrányi doktor mihelyt rámnézett meg­mondta a diagnózist: Magából kifogyott a só! Annuska, a doktor majd száz kilós asszisz­­tensnője befektetett egy sez­­longra, rámült és leszorította a két kezemet. Tíz adag injekciót kaptam a jobb kezembe, tízet pedig a mellembe. Másnap reggel a vasszöget is megettem vóna Azóta én nem rótam be­teg, de még gyógyszert sem ettem. - Mit történt 1948 után? - 1948-tól 1959-ig maszekok vótunk. 1959-ben beléptünk a tsz-be, mert már piszkáltak bennünket. Lógondozó lettem. Nálunk a tanyán nagy istálló vót, úgyhogy oda tettek tizen­négy lovat. Azokkal nem is vót bajom, csak a brigád­vezetők tudóskodtak. A tsz hozot Ceg­­lédbercelről egy juhászt. Az szilveszterke berúgott, és el­ütötte a vonat. Elhozták az öccsét, aki rendkívül nagy csozi­vót. Minden hónapban levágott három-négy birkát feketén és a bőrével üzletelt. Azt mondta nekem akkor a „Nagy” Varga, az elnök: Sándor bátyám - az nem Ernőnek hívót, nem tudom miért - szabadítson meg ettől a piszkos csozi Cakótól. Én azt mondtam neki: Csak egy fel­tétellel veszem át a birkákat. Ha szólnak Szenti Imrének, hogy vegye át a lovakat tőlem. Ez megtörtént. - Hogy költöztették be Ernő bácsiékat a tanyáról? - Kijött az agronómus és mondta, hogy épül két nagy borjú istálló, amibe eddig a sopák vótak. Mivel az fölsza­badul, oda kerülnek a birkák. Azt is mondta még, hogy ház ugyan nincs eladó a faluban, de majd épít a tsz. 1970. január 12- ikén küldték a vontatókat a tanyára, és mindent felpakoltak. Úgyhogy engem nagyon gyor­san berepítettek a faluba. - Mi lett a környék ta­nyáival? - A tsz megvette mindekitől a házat, aztán lerombolta. Itt rengeteg tanya vót ám Kutas környékén. Könnyezve néztem végig a pusztulásukat. A planírozás után végig jártam a helyeket és összegyűjtöttem a régi, rossz hámokat és csatokat. - A szíjgyártó mesterséget kitől tanulta? - A háború előtt Pesti Gyulánál, Vásárhely első szíj­gyártójánál vótam inas. - Látom most is aktívan dolgozik. Miket készít? - Mindenféle lószerszámot. Igaz, a környéken él több szíjgyártó is, de csak én válla­lok javítást. - Mi a helyzet a kárpótlással ? - Én nem kínlódok vele. Megírták a papírt: 451 ezer forintot kaptam a 41 hónapra. Ezzel lehet földet igényelni, de el is lehet adni. Emec fiam azt monta, hogy kérjük a pusztás gyepöt. Odaatam neki a papí­rokat, hogy intézze a tsz-ben az ügyet. Egyébként szerintem manapság csak úgy érdemes gazdálkodni, állatot tartani, ha a gazda megtermeli a takarmányt a jószágnak. Az ugyanis igen drága a boltban. Szabó C. Szilárd A 21 538-as számú hadifogoly történetei Kora délutáni beszélgetés Nagy­ György Enővel

Next