Kutas Népe, 1993. december (19. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
Piroska és a falu Múzeumot terveznek Kutason Hugó Hartung az 1920-as években, mint diák járt és vendégeskedett Kutaspusztán. Emlékeit és élményeit hazaérkezése után megírta. A Piroska-regény című könyvből később filmet is készítettek. Kevés olyan íróember van Európában, aki egy kis Csongrád megyei településről könyvet ír, megjeleníti az ott lakók életét, mindennapjait, a tájat. Budapestről biztosan sok nyugat-európai művész vallott már ilyen vagy olyan formában, de Kutasról azt hiszem csak Hugo Hartung írt egyedül - monta a beszélgetés elején Sajti Mihály polgármester. - Ez motiválta Önöket, hogy emlékszobát hozzanak létre az írónak? - Igen. De nem csak Hugo Hartungot akarjuk bemutatni az érdeklődőknek és a vendégeknek, hanem a környék régészeti leleteiből és néprajzi emlékeiből is szeretnénk egy állandó kiállítást nyitni. Olyan lenne ez együtt, mint egy kisebbfajta múzeum. - Helyileg hol lenne ez a faluban? - Az operatív munkát végző Nagy Lajossal, a művelődési ház igazgatójával a 47-es út mentén lévő Piroska csárda melletti házat szemlelük ki. Ez az épület önkormányzati tulajdon. A jelenleg benne lakó család éppen építkezik, így várható, hogy a közeljövőben kiköltöznek majd az új lakásukba. Természetesen végeznünk kell bizonyos átalakításokat az épületben, hogy az megfeleljen múzeum és emlékszoba céljaira. - Kik segítenek még a múzeum megvalósításában ? - Számítok a vásárhelyi Tornyai János múzeum segítségére a régészeti anyagok ügyében. Nagy József a MÁV főtanácsosa már felajánlotta, hogy a huszas évekből származó vasúti relikviákat a múzeum rendelkezésére bocsátja. Hugo Hartung idős özvegyétől is kaptunk egy bőröndnyi dokumentumot, melyeket most dolgozunk fel. - Előreláthatóan mikor nyitják meg a múzeumot? - Terveink szerint május elején nyílna meg a kutasi múzeum. sz. é. sz. Kilencen, mint a képviselők Ebben a hónapban Hunyák Zoltánt, az önkormányzat ügyrendi bizottságának tagját mutatjuk be az olvasóknak. - Negyven éves vagyok, és a helyi Új Élet Termelőszövetkezetben dolgozom 1980 óta, mint lakatos. Feleségem kiskereskedő, 17 éves lányom pedig a kisteleki Postaforgalmi Szakközépiskolában tanul. A választásokon a kisgazdák jelöltek, de mint független képviselő kerültem be a testületbe. Arra a kérdésére, hogy hogyan látom az önkormányzat eddigi munkáját, a következőket válaszolom: szerintem jól dolgozik a testület. Igaz, nem mindenkinek hozhatunk népszerű döntést, de a lehetőségeket mindig mérlegeltük és mérlegeljük a jövőben is. Egyébként nem valószínű, hogy indulok a következő választáson. E döntésemet nem tudom igazán megmagyarázni. Talán az elfoglaltságom miatt hagyom abba ilyen fiatalon a köz képviseletét. Gyenes Kálmán felvétele A Vásárhelyen és környékén élő Nagy-György família tagjai rendkívül kedves, szerény és őszinte emberek. Árad belőlük a szeretet és az emberség. A hetvenegy éves Nagy-György Istvánnal - egy készülő film kapcsán - tavaly tavasszal beszélgettem. A „Régi gazda - új gazda" című film elkészült, azóta már be is mutatták a Magyar Televízióban. Öccsével, a 68 éves Ernő bácsival - akit a helyiek csak Nagy Ernőének hívnak - székkutasi lakásán beszélgettünk. - Ernő bácsi én annyit tudok Önről, hogy 1925-ben született, 26 évig volt juhász, de kitanulta a szíjgyártó mesterséget is. Kérem kezdjen el mesélni az életéről. - 1970-ben hozott be a tsz a faluba. Télen kinn vótunk az öthalmi részen a birkákkal, nyáron pedig kigyöttünk a pusztára, s itt tartózkodtunk egészen tarlószabadulásig. A tsz-be egyedül a juhászat vót az, ami kötötte az embert, hogy normálisan csinálja meg a dolgát. Mert minket úgy fizettek: a gyapjúba’, a bárányba’, meg a tejbe’ vót a pénz. -A tejben? - Igen, mert akkor még fejtünk. Napi 120-130 liter jött le minden fejésnél. - Most már nincs ilyen? - Nincs. Elitélték mostanra. Senki nem szeret már birkát fejni. Akkor úgy vót beállítva az ellés, hogy két-három hét alatt egy falka birka keellett. Akkor elválaszottuk őket, s néhány hét után nekiálltunk fejni. - Negyvenöt évig tanyán éltek. -Nem vágyik vissza a szíve? - Jaj, dehogynem! Nem szeretek én a faluban lenni. Itt nem olyan világ van, mint a tanyán. Egyébként kinn a gyepön sokat olvastam a birkák mellett. A könyveket itt vettem a boltban. - Milyen könyveket olvasott Ernő bácsi? - Mindenfélét. Jókait, Mikszáth Kálmánt, egyszóval mindent, ami jó könyv vet. Rengeteg olvasnivalót gyűjtöttem össze az évtizedek alatt. - Feleség? Gyerek? - Feleségem éppen most csináltat szemüveget Vásárhelyen. Az egyik lányom sajnos meghalt, a másik a Majolika gyárban dolgozik. Ernec fiam pedig - aki a múlt hónapban vett háromszáz birkát - szintén juhász. Épített is kinn egy tanyát magának. Ő tőlem tanulta a mesterséget. Már kisgyerek korában ott vlt mindig mellettem. - Mi van az ősi tanyával? - Az eredeti tanyát, ahol születtem, a többivel együtt elpucolták, elplanírozták a Kádárék. Nem maradt azon a részen egy sem. A népet elvadították, behozták a faluba. - Teljesen jó állapotban lévő tanyákat tettek a földdel egyenlővé? - Igen. De a tanyákon kívül betömték és tönkretették a csudálatosan jó ártézi kutakat is. - Ernő bácsi harcolt a II. világháborúban? - A régit fogtam meg. 1944- ben kellett bevonulnom a győri vasútépítő ezredhez. Vót ott egy századparancsnokunk, aki elment szabadságra, de már soha többé nem jött vissza. Nekünk minden este parancskihírdetéskor elmondták, hogy jelentkezzünk Hunyadi páncélsoknak, meg SS-nek, meg a fene tudja minek. Az öreg zászlósunk erre azt mondta: Gyerekeim, maradjunk mi csak itt, és csináljuk a vasutat, majd az ár sodor bennünket. Aztán később 1948-ban feloszlott az a láger, ahol először vótam hadifogoly. Háromszázhatvanötünket - akin vót még egy kis hús - összekapkodtak és elvittek Harkovba,Voronyezstől háromszáz kilométerre. Ott találkoztam az öreg zászlósommal. Mondtam is neki: Zászlós úr, az ár jól elsodort bennünket. Erre azt mondta: Nem baj Ernő, de élünk! - Voltak, akik elszöktek a lágerből? - Onnan nemigen tudott elszökni senki, mert visszahozták. Egy őrmester meg egy hadnagy például repülővel akart ■szökni. Mondanom se kell, hogy rögtön megfogták őket. Akit meg elkaptak, azt csúnyán megverték. Egy Bivaly nevű koma - aki szövetkezett egy ruszki nővel - tudott csak egyedül megszökni. - Mennyi ideig volt hadifogoly? - 1945. április 1-től 1948. július 15-éig, 41 hónapig. - Mit dolgoztak a fogságban? - Sok mindent csináltunk. A brjanszki erdőben például - ahol isteni jó helyem vót - kihordtunk egy csomó fát a vasút mellé. A németek ugyanis módszeresen, ahogy menekültek végig keresztbe pakolták a sínekre a hatalmas fatörzseket. A ruszki nem szedte le, hanem húzott mellé egy másik vágányt, mivel az övé szélesebb. Ehhez kellett nekünk kihordani a fát. Aztán, amikor végeztünk ezzel a munkával, akkor lecengéltünk, és havonta egyszer megraktunk egy vagont fával. Ennyi vót a dogunk, úgyhogy gazdálkodtunk, üzleteltünk mi ott össze-vissza. - Mivel üzleteltek? - Vótak bálás szénák a vasút mentén. Azokat adtuk el a mozdonyvezetőknek, harminc rubelt kértünk egy „lyuk” - így hívták a ruszkik a bálát - szénáért. - Mit csináltak a pénzzel? - Harkovban a kantinban élelmiszert vettünk belőle, vajat, kenyeret stb. De rengeteg pénzünk megmaradt. Nekem például több mint ötezer rubel. - Ernő bácsi, kérem meséljen arról, hogyan éltek a lágerben? - A harkovi lágerben 22 ezren vótunk 32 fajta nemzetből. Ebből csak háromszázhetvenötünknek nem vót SS vagy Gestapo tetoválás a hóna alatt. A lágert egy gyár közepére telepítették. Én az öntödében dolgoztam egy spanyollal és egy némettel. A nyolc óra munka után mindenki azt csinálhatott, amit akart. Lehetett például magyar nyelvű könyveket olvasni a könyvtárban. A lágerben nem név szerint, hanem szám szerint szólítottak bennünket a sorakozónál. Én vótam a 21 538-as fogoly. Itt is vótak azért üzletelések. Egy franciának - mi csak francinak hívtuk - például jó pénzért lepedőket loptam a raktárból. Majd átkerültünk egy időre Szuhomiba. Onnan 1948. májusában jöttünk el egy nyitott szenesvagonban. Egy idősebb orosz őrnagy - aki Harkovba vitt vissza bennünket - azt mondta: Ne búsuljatok magyarok, három hónap múlva mentek haza! Ez egy nagyon stabil ember vót. A harkovi vasútállomáson - amikor a hazautazásra vagoníroztak be bennünket - találkoztunk újra az őrnaggyal. Kérte, hogy jöjjenek köré azok,akiket Szuhomiból hozott. Nagyon szerette a magyar Himnuszt, így hát elénekeltette velünk. A Himnusz alatt potyogtak a könnyei. Majd mikor vége lett azt mondta: ugye nem hazudtam maguknak. Aztán letisztelgett és elment. Az egy nagyon rendes ember vót. Harkovból háromezren indultunk haza. Kijevben fölvettünk még nyolcszáz internált nőt és kétszáz férfit, akikről azt mondták, hogy volksbundisták vótak. Kijev után nem sokkal fölpakoltak még hozzánk kétszáz osztrák tisztet. Úgyhogy szép számmal jöttünk hazafelé. - Mennyi idő alatt értek haza? - Aránylag gyorsan, mert minket Máramarosszigeten - a nők miatt - az érkezőből egyből az indítóba tettek. Éjszaka beérkeztünk, s hajnalban már mentünk is tovább. Július 5-én indultunk és július 17-én már itthon vltam. - Mit csinált, amikor hazaérkezett? - Csináltam a dogomat tovább. - Milyen érzés volt hazajönni? - Mivel éjjel értünk haza nem mentem ki rögtön Kutasra, hanem elmentem Vásárhelyen nagyapámhoz. Öregapám aludt. Bemásztam a nagykapun. Az udvaron egy nagy tarka kutya acsarkodott rám. Fogtam a pufajkám és ráhajítottam a kutyára. Az megijedt, elszaladt és a szalmás színből vonyított. Kopogtattam. Nagyapám beeresztett és mondta, hogy egyek. Mondtam neki: dehogy eszek, hazafelé végig ettünk. Legelőször Záhonynál ettünk tökkáposztát. Aztán beértünk Debrecenbe, ahol szintén tökkáposztával vártak. Hazamék a házhoz: tökkáposzta. Másnap reggel kimentem Kutasra. Ángyom tökkáposztát főzött. Mondtam neki: Hallod-e, ez nem üli el a gyomromat! - Mennyi volt a testsúlya, amikor hazajött? - Majd hatvan kiló, tehát jó kondícióban vótam. Itthon aztán eltelt egy hónap, s egyszer csak rosszul lettem. Egy hétig semmit sem bírtam megenni. Lesoványodtam úgy, hogy alig ténferegtem. Elmentünk Vásárhelyre anyámmal Ábrányi Istvánhoz a kórházba. Ábrányi doktor mihelyt rámnézett megmondta a diagnózist: Magából kifogyott a só! Annuska, a doktor majd száz kilós asszisztensnője befektetett egy sezlongra, rámült és leszorította a két kezemet. Tíz adag injekciót kaptam a jobb kezembe, tízet pedig a mellembe. Másnap reggel a vasszöget is megettem vóna Azóta én nem rótam beteg, de még gyógyszert sem ettem. - Mit történt 1948 után? - 1948-tól 1959-ig maszekok vótunk. 1959-ben beléptünk a tsz-be, mert már piszkáltak bennünket. Lógondozó lettem. Nálunk a tanyán nagy istálló vót, úgyhogy oda tettek tizennégy lovat. Azokkal nem is vót bajom, csak a brigádvezetők tudóskodtak. A tsz hozot Ceglédbercelről egy juhászt. Az szilveszterke berúgott, és elütötte a vonat. Elhozták az öccsét, aki rendkívül nagy csozivót. Minden hónapban levágott három-négy birkát feketén és a bőrével üzletelt. Azt mondta nekem akkor a „Nagy” Varga, az elnök: Sándor bátyám - az nem Ernőnek hívót, nem tudom miért - szabadítson meg ettől a piszkos csozi Cakótól. Én azt mondtam neki: Csak egy feltétellel veszem át a birkákat. Ha szólnak Szenti Imrének, hogy vegye át a lovakat tőlem. Ez megtörtént. - Hogy költöztették be Ernő bácsiékat a tanyáról? - Kijött az agronómus és mondta, hogy épül két nagy borjú istálló, amibe eddig a sopák vótak. Mivel az fölszabadul, oda kerülnek a birkák. Azt is mondta még, hogy ház ugyan nincs eladó a faluban, de majd épít a tsz. 1970. január 12- ikén küldték a vontatókat a tanyára, és mindent felpakoltak. Úgyhogy engem nagyon gyorsan berepítettek a faluba. - Mi lett a környék tanyáival? - A tsz megvette mindekitől a házat, aztán lerombolta. Itt rengeteg tanya vót ám Kutas környékén. Könnyezve néztem végig a pusztulásukat. A planírozás után végig jártam a helyeket és összegyűjtöttem a régi, rossz hámokat és csatokat. - A szíjgyártó mesterséget kitől tanulta? - A háború előtt Pesti Gyulánál, Vásárhely első szíjgyártójánál vótam inas. - Látom most is aktívan dolgozik. Miket készít? - Mindenféle lószerszámot. Igaz, a környéken él több szíjgyártó is, de csak én vállalok javítást. - Mi a helyzet a kárpótlással ? - Én nem kínlódok vele. Megírták a papírt: 451 ezer forintot kaptam a 41 hónapra. Ezzel lehet földet igényelni, de el is lehet adni. Emec fiam azt monta, hogy kérjük a pusztás gyepöt. Odaatam neki a papírokat, hogy intézze a tsz-ben az ügyet. Egyébként szerintem manapság csak úgy érdemes gazdálkodni, állatot tartani, ha a gazda megtermeli a takarmányt a jószágnak. Az ugyanis igen drága a boltban. Szabó C. Szilárd A 21 538-as számú hadifogoly történetei Kora délutáni beszélgetés Nagy György Enővel