LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 1. évfolyam (1974)

1974 / 3. szám - SZEMLE - RÓNAY LÁSZLÓ: Irodalom - a szemnek : A Petőfi Irodalmi Múzeum újabb kiállításairól

IRODALOM­ A SZEMNEK. A PETŐFI IRODALMI MÚZEUM ÚJABB KIÁLLÍTÁSAIRÓL Az irodalmi kiállítás tagadhatatlanul paradox műfaj. Olvasásra és elmélkedés­re szánt szöveget próbál egy-egy kiállítás rendezője életkörelbe hozni, a képző­művészet eszközeivel megjeleníteni, s munkája közben újra és újra szembetalál­ja magát a két különböző művészeti ág egymástól eltérő sajátságaival, melyek majd­nem minden esetben súrlódást, feszültséget okoznak rendezői munkájában, s hol egyik, hol másik irányba tolják el a kiállítás súlypontját. Épp ezek - és a fel nem sorolt de jócskán meglévő - nehézségek magyarázzák, hogy sok országban nem rendeznek irodalmi kiállításokat, inkább az úgynevezett emlékszobákat gon­dozzák, egy-egy írói otthont igyekeznek a maga eredetiségében megőrizni az utókor kegyelete számára. A kegyelet azonban majdnem mindig kíváncsisággal is párosul. Nemcsak a bulvársajtó hajhásza a szenzációkat, hanem mindenki, aki a művészethez közelít, többet akar, mint a szöveggel ismerkedni. Legszívesebben megtapintaná kedvenc íróját, hogy ő is részese lehessen a legendának, amely minden igazán nagy alkotót kicsit a misztika ködébe burkol. S ha már ezt nem teheti, a legintimebb használati tárgyait is látni akarja. Füst Milán, aki a jelek szerint gondosan és elszántan készülődött a halhatatlanságra, és egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy életműve maradandó, mintegy e már-már terhes kíváncsiságot kigúnyolva, sok értékes kézirata és levele társaságában megőrzött egy csomag egészségügyi papírt is (használatlanul!) s abból az ostyából is néhányat, mellyel gyógyszereit szedte. A szemtanúk emlékezete szerint Kosztolányi hagya­tékában pajzán versikék voltak olvashatók, melyeket ugyancsak az utókor kandi kíváncsiságának kigiínyolására szánt. S e tárgyak - és általában az író használati tár­gyai - valljuk meg, valóban sokkal hitelesebben hatnak eredeti környezetükbe állítva, mint egy tárlóban, sok egyéb apróság mellett.­­A Petőfi Irodalmi Múzeum Pe­t­ő­f­i - kiá­ll­ít­á­sá­ról (főrendező Baróti Dezső) többek között épp ezért oszlott meg a látogatók és az értők véleménye. Júlia "báli cipellője" - hogy csak egy példát említsünk a rosszul sikerült interieur-teremtési kísérletek közül - meglehető­sen visszásan mutat környezetében.) Az eredeti hely "szelleme" kétségtelenül nagyon sok inspirációs összetevőt tartalmaz. Arra az egyre azonban nem alkalmas, hogy egy irodalmi életrajzot, vagy folyamatot akárcsak érzékeltessen is. És elsősorban ezért van szükség irodalmi kiállításra. Kicsit vissza kell lapoznunk a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításainak történetében, hogy az olvasó megérthesse, miért jelent újdonságot a most megnyílt állandó József Attila-kiállítás (rendező: Sára Péter, művészeti vezető: Boreczky László). A régebbi törekvések szintéziséül szánták rendezői a Teremteni új nemzedéket című kiállítást, mely ma már nem látható. Annak idején ezrek és ezrek látogatták ezt a valóban nagyszabású tárlatot, melyben a magyar irodalom a reformkortól a századfordulóig jelent meg a tárlókban és a falakon. Egyes termei­ben a látvány dominált - a szabadságharcos időket természetesen lobogók és kacagá­nyok jelképezték, s még a legszilajabb gyermekek is megilletődve támasztották meg a Pilvaxbeli asztalt, s csak lelkük legmélyén melengették a gondolatot, milyen 148

Next