LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 4. évfolyam (1977)
1977 / 1. szám - NYÍRŐ LAJOS: Irodalomszociológiai kutatások a Szovjetúnióban - Szakulin és Keltujala munkássága
NYÍRŐ LAJOS IRODALOMSZOCIOLÓGIAI KUTATÁSOK A SZOVJETUNIÓBAN P. M. Szakulin és Keltujala munkássága Immanencia és kauzalitás Szakulin, Keltujala, Brodszkij, Jefimov, Pikszanov és még sok más, a kultúrtörténeti szellemű irodalomtudományi iskola medrében pályát kezdő irodalomkutató a forradalom után nem kis erőfeszítéseket fejtett ki a marxizmus elsajátítása és terjesztése érdekében. Röviden kitérünk Szakulin és Kekujala irodalomszociológiai felfogására, mert mindketten de főképpen Szakulin módszertani-elméleti fogantatású tanulmányai, könyvei a 20-as évek közepétől viszonylag sokszor idéződtek a szociológiai módszer körüli vitákban. P.M. Szakulinnak, a kultúrtörténeti iskola egykori képviselőjének érdeklődése elsősorban az irodalom társadalmi vonatkozásaira irányult, írásai azonban arról is tanúskodnak, hogy ugyanakkor fokozott fogékonyságot és vonzalmat érzett a forma kérdései iránt is. A forradalom után nem egy recenziója, kritikája jelent meg a formalistákról. Főképpen Zsirmunszkij irodalomelméleti munkássága érdekelte. Tudjuk, hogy Zsirmunszkij viszonylag korán szakított Sklovszkij immanencia-felfogásával, mert ő az irodalom létét és fejlődését a korszellemmel hozta kapcsolatba. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Szakulin szimpátiával fogadta Zsirmunszkij műveit. Szakulin, akárcsak a forszácok, kereste a módját a formalista és a szociológiai módszer pozitív tulajdonságainak kiemelésére és összhangba hozására. Egyeztető törekvése Szakulint az irodalomnak más régióiba sodorta, mint a forszácokat. A 20-as évek derekától, főképpen a Pereverzer körül kialakuló gárda, amely megalkuvás nélküli harcot hirdetett az Opajaz irodalomelméleti koncepciója ellen, minden olyan irodalmi megnyilatkozást, amely a formális módszer elismerését célozta, forszoc módszernek nevezett, így a tényleges forszocokon kívül a forszoc megvető titulálást elnyerte Buharin, Voznyeszenszkij, Trockij, Pikszanov, Keltujala, s köztük Szakulin is. Mi a forszoc elnevezést csak Arvatov és körének elméletére tartjuk fenn. Szakulinnak az az igyekezete, hogy a formális módszert a szociológiai módszerrel kibékítse - feltűnő hasonlatossága ellenére - korántsem jelenti azt, hogy elmélete a forszoc módszer tételeit kérődzte volna fel. A forszocoktól eltérően ugyanis nem a művészet 'termelési módja' vagy 'termelési státusza' igazgatta kutató fantáziáját, hanem azon iparkodott, hogy a figyelem előterébe az irodalom társadalmi kötelékeit, szociális forrásait, történeti folyamatát állítsa, anélkül azonban, hogy az irodalom, a mű legbensőbb sajátosságait és létfeltételeit bármiben is csorbítaná. Ez az írás Nyírő Lajos: Irodalomszociológiai törekvések a szovjet irodalomtudományban (1917-1930) c. tanulmányának része. A tanulmány előző fejezeteit a Literatura 1976/2. és 3-4. száma közölte. A cikk végén a témára vonatkozó válogatott bibliográfiát adunk. 3