LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 10. évfolyam (1983)
1983 / 1-4. szám - NACSÁDY JÓZSEF: Jókai 1848-49-es témájú novelláinak tanulságaihoz
tikus jellegük folytán nem tartoznak a Jókai-novellisztika legjobbjai közé.) Amikor azonban ilyen értelemben nyert a kötet, ugyanakkor módosult és áthangolódott az a kép, amelyet az író - először a világosi bukás után nyilvánossághoz jutva — nyújtott élete legnagyobb élményéről. Ez az év pedig - mint jól tudjuk - valójában a nagy kétségbeesések, a fölszabadult keserű indulatok, a bűnbakkeresések, számonkérések, vádaskodások esztendeje is volt a magyar publicisztikában, költészetben, irodalomban , nem csupán az ossziáni borongásoké és a hősök fölmagasztalásáé. Nemcsak az Ősszel című Arany-vers éve, hanem a Koldus-éneké is, melyet folytatásként a Nagyidai cigányok követett. Arany sem csak Petőfit siratta ekkor, de rosszul esett böngésznie „ama bűzhödt tereken", „okádhatnék"-ja is volt. Az egész nemzet pszichózisa volt ez, hogy ismét utaljak a bevezető idézetre. Ekkor született Kossuth viddmn levele is, meg Kemény Zsigmond ominózus Emlékirata, hogy csak közismert példákat említsünk. És a pesti polgárság (korabeli újsághírek szerint) gondfeledten táncolt 1850 farsangján. Hírek jártak arról is, hogy honvéd-özvegyek sietve férjhez mentek. (Nem szeretném, ha csak Arany A honvéd özvegye című versére gondolna az olvasó; Jókai Nő és szerető című novellája is érint ilyesféle kérdést.) Érdekes, hogy Jókai évtizedek múlva kísérletet tett arra, hogy a Csataképek címen közismertté lett novellagyűjteményt ismét közelítse az 1850-es esztendő eredeti, ellentmondásos hangulatához, amely hívebben tükrözte a művek keletkezésének atmoszféráját. A forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján, 1898-ban a Franklin Társulat Csataképek a mgyar szabadságharcból címen díszes kiállítású, illusztrált kötetet adott ki Jókaitól, amelyben ott találhatjuk A gyémántos minisztert, eredeti formájukban Szenttamási Györgyöt (amelyet A vérontás angyala címen közép-amerikai jelmezbe öltöztetve olvashattak eddig), A tarcali kápolnát. Elmaradt belőle az Egy bujdosó naplójának egész rezignált-borongós anyaga. Bizonyos, hogy ez az összeállítás Jókai tudtával, sőt javaslatára alakult ilyenné, de még így sem nyújt teljes képet arról a nehéz esztendőről, 1850-ről. * A továbbiakban néhány példán szeretném érzékeltetni, hogy ezeknek a háttérbe szorult írásoknak figyelembevételével módosulhat-e, s ha igen, milyen irányban és mennyit az a kép, amely Jókai 1850-es munkásságáról, 1848-1849-ről vallott álláspontjáról irodalmi, irodalomtörténészi köztudatunkban él. Legelső például A gyémántos miniszter kínálkozik, hiszen időben is ez az első Jókaiírás az évben, és egyben első Világos óta. Részletesebb vizsgálatától itt eltekintenék, mivel a Jókai irodalomban a többieknél jobban ismert Zsigmond Ferenc és Nagy Miklós már említett tanulmányai révén is, így csak néhány mozzanatra utalnék emlékeztetőül. Jókai jórészt a Madarász László elleni, 1849 tavaszán, hisztérikus hírlapi polémia hevében Nyári Pál, Kovács Lajos és mások információra, biztatására hagyatkozva írott, kegyetlenül és nemegyszer igazságtalanul csúfolódó karcolatait használta pamflet-szerű „novellájának" . Arany levele Szilágyi Sándorhoz 1850. márc. 20. 237