LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)
2004 / 1. szám - SZEMLE - KISS GÁBOR ZOLTÁN: Kultúraáramoltatás - történelem - technológia : Kulcsár Szabó Ernő, Szirák Péter (szerk.): Történelem, kultúra, medialitás
Kultúraáramoltatás - történelem - technológia 133 szempont kijátszását a képlet harmadik tagjaként - a „kulturális szemiózis" hagyományos-steril, illetve újabb, kulturális-materiális szempontjai mellett - a mediális kultúratudomány technikai szempontja teszi szükségtelenné. „E fölfogás szerint a szimbolikus és materiális rendek mellé fölsorakozó mediális diskurzus nem egyszerűen a triád harmadik tagjaként viselkedik, hanem - ennek »archivális« történeteként tárva elénk magát a modernség kibontakozását is - úgyszólván saját uralma alá vonja a másik kettőt" (19.). A Medienkulturwissenschaft feladata az érzékelés, észlelés és közlés történeti változásainak, valamint e változások eszközeinek és okozóinak - az irodalmi lejegyzőrendszereknek, a rádiónak és a televíziónak, a fotográfiának és a filmnek - az archeológiai vizsgálata. A médiálarcheológia költészettörténeti hozadéka a (késő) modernség kapcsán annak meghatározásában állhat, hogy „ez a költészeti episztémé mennyiben termelte, illetve volt terméke a mediális kultúratudományok föltárta diszkurzív rendnek", ami „olyan alapkutatások tárgya [lehet a későbbiekben], amelyek különösen a magyar irodalmi modernség arculatának újraértelmezése szempontjából nélkülözhetetlenek" (28.). A kötet írásai ugyan nem ez utóbbi kidolgozására vállalkoznak, a tanulmány mégis programadói szándékot sejtet. A mediális kultúratudomány a fent említett eszközök felől intézi kérdéseit a hírek és a történelem közvetlen közvetítettségét élvező, ám a nyelv megbízhatatlan jelentésátvitelében immár bizonytalan közönségéhez - például, hogy a „technikai médiumok, mint mondjuk a rádió [miként] határoznak a jelen(való)lét történeti módjai felől" (19.). Hansági Ágnes tanulmánya ebből a kérdésből indul ki. A Reinhart Koselleck-féle történetiségkoncepció mögé a közvetített-inszcenírozott „nagyesemények" és a közvetlen tapasztalat feszültségén alapuló „mediatizált társadalom" képét vetíti, a leginkább Hayden White-ra utaló történelemfelfogással szembeni vitapozíciót készítve ezzel elő. A white-i pozíció az utóbbi megkülönböztetésben a (reflexív) közvetítettséggel azonosul; meta-történészként a médiához hasonlóképpen közvetít - míg a kosellecki historika a „lehetséges történelmek elméleteként" elsősorban a közvetítettségről magáról nyilatkozik. Aligha meglepő, hogy „Koselleck történetiség-felfogása Hayden White koncepciójához képest jóval radikálisabb" (35.) - a történelmi tényt nem „utólag" értelmezett faktumként, hanem eleve valamely értelmezés eredményeként értve „kerül White elé". Koselleck - részint antropológiai előfeltevéseiből adódóan, részint a gadameri hermeneutikával vitázva - a történelmi tapasztalatot nyelven kívüli és nyelv előtti idegenségtapasztalatként fedi fel. A történettudomány tárgya ebben a rendszerben végső soron a kontingens „dolog" - szemben a szövegtudományok gyakorlatával, ahol „az interpretáció során [...] rendelik egymáshoz [a] szavak és [a] dolgok világát" (51.). Ez az egymás mellé rendelés lesz meghatározó a médiumok történeti áthelyeződéseinek McLuhan vagy Ong általi vizsgálataiban. Szirák Péter Jörn Rosen történelemelméletéről szóló dolgozata az idegenségtapasztalatként értett történelmi tapasztalat kapcsán felmerülő kommunikatív funkció mellett „a történelem etikai vonatkozásaira" hívja fel a figyelmet. Arra a White és Koselleck szempontjain túlmutató mozzanatra, hogy „a történelmi elbeszélés nyelvi (esztétikai-retorikai) teljesítménye által [...] erkölcsi cselekedtetőerővel"