LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 33. évfolyam (2007)

2007 / 1. szám - TANULMÁNY - SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A művészetek tudományközi kutatása

Szegedy-Maszák Mihály szertörténésze például John Cage-et említi „kísérleti zeneszerző"-ként.A Zenész aligha folyamodik e megjelöléshez, körvonalazatlansága miatt. A közelmúltban, az Új Zenei Újság 2006. december 9-én elhangzott műsorában Steve Reich egye­nesen a szerinte már halott romantikus örökség egyik utolsó képviselőjének ne­vezte Cage-et. Megkockáztatható a föltevés, hogy általában a kívülálló minősít kí­sérletinek némely műalkotásokat, mert kellő szakértelem híján nem ismeri föl a bennük észrevehető szabályszerűségeket. Korántsem akarom lebecsülni azt, ahogyan Bútor az események időrendjét, az elbeszélés ütemét, az igeidők s a személynévmások használatát, a cselekmény vagy a leírt szöveg térbeliségét bonyolította. Mindössze arra emlékeztetnék, hogy a Passage de Milan (1954), az Időhasználat (1956), A módosulás (1957) és a Fokozatok (1960) megírása után fölhagyott a regényírással. Lehetne úgy fogalmazni: az „új regény"-ről kiderült, hogy szokatlansága voltaképp viszonylagosabb, mint elein­te hinni lehetett. Bebizonyosodott, hogy e mozgalom képviselői olyan eljárásokat vezettek be, amelyek régebben fölvetett lehetőségek újrafogalmazásaiként is ér­telmezhetők. A mai olvasó már úgy gondolhatja, hogy Raymond Queneau Le Chiendent (1933) vagy Raymond Roussel Locus solus (1914), sőt akár André Gide Fhludes (1895) című könyvét is lehet „új regény"-ként értelmezni. A Bútor által használt szó is sugalmazhat utalást a múltra, hiszen a „re(-) cherche" nemcsak a CNRS (Centre National de Recherche Scientifique) kutató­központ és a Pompidou Központban működő IRCAM (Institut de Recherche et Coordination Acoustique/Musique) nevében, de Proust főművének címében is szerepel, vagyis olyan keresést sejtet, mely az újra-megtalálás fogalmát is feltéte­lezi. Mint ismeretes, az A la recherche du temps perdu utolsó részének a Le temps retrouvé az elnevezése. Proust alkotása természetesen arra is emlékeztethet, hogy­ a jelen a múltat is mindig átírja. A számítógépes művészet és irodalom korában az A la recherche du temps perdu szövegváltozatait szövegen túli szövegként (hypertext) lehet értelmez­ni. Könyvként kinyomtatható és vonalszerűen előrehaladva elolvasható mű he­lyett műszaki szakemberek segítségével számítógépre vitt, nyitott szöveghalmaz­ról van szó, amely a használótól cselekvő döntéseket igényel, hiszen egyes részei elvileg bármely más részeivel összefüggésbe hozhatók. Az „új regény" példájából egyúttal másik következtetés is levonható: a huszon­egyedik század elején a kultúra és az avant-garde viszonyát a termelés és a kuta­tás viszonyához lehet hasonlítani. A kérdés csupán az, mennyiben szükségszerű, hogy e kutatást a tizenkilencedik századra jellemző, szűkített értelemben nevez­zük művészetnek. Talán célszerűbb az ars régebbi, tágabb fogalmához visszatérni. A természettudományokban lehet előrelépés abban az értelemben, hogy a ké­sőbbi mintegy elavulttá teheti, fölválthatja a korábbit. Ezen a területen teljesen indokolt paradigmaváltásról beszélni. A ptolemaioszi világképet fölváltotta a ko- 6 Astrit SCHMIDT-BURKHARDT: Maciunas' LEARNING MACHINES: From Art History to A Chronology of Fluxus. The Gilbert and Lila Silverman Fluxus Collection, Detroit, 2003. 24.

Next