LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2019 (45. évfolyam, 1-4. szám)

2019 / 3. szám

KONRÁD GYÖRGY EMLÉKEZETE (1933-2019) 243 és Amerikában. Szívesen írt az illegálisan publikált és terjesztett Beszélőbe és Hír­mondóba, készséggel bocsátotta regényeit és politikai esszéit a szamizdat kiadók rendelkezésére. Lakása is nyitva állt olyan esetekben, mint amikor 1982 őszén a londoni European Nuclear Disarmament Budapestre látogató alapító tagja, Edward P. Thompson csak itt tarthatta meg a bölcsészkaron betiltott előadását. Konrád meghívót kapott az ellenzéki értelmiségiek 1985. júniusi monori tanácskozására, 1987-ben pedig a külön útra lépő népi szárny lakiteleki tanácskozásán ő képviselte a másik oldalt. Az 1989-es év nemcsak a szépíró Konrád György hazatalálásának éve lett, akinek sorra jelentek meg a magyarul csak külhoni vagy szamizdat kiadásban hozzáférhe­tő művei, hanem a politikai esszéíróé is, akinek véleménye nemcsak pártjában, a szabaddemokraták körében vált irányadóvá, hanem a magyar közvélemény jelen­tékeny részében is. Egyik kezdeményezője volt 1991-ben a Demokratikus Charta mozgalomnak, amely válaszként született a demokratikus közmédia elleni kor­mányzati támadásra. Az ország határain túli tekintélyét jelezte, hogy 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnökévé választották. Előbb 1997-től, majd 2000-től (tehát két ciklusban) volt elnöke a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémiának. Záporoztak rá a kitüntetések, csak a legjelentősebbeket sorolva fel: a Herder-díj (1983), a Kossuth-díj (1990), a német könyvszakma Béke-díja (1991), a Francia Becsületrend tiszti fokozata (1996), a Közép-Európa-díj (1998), a Nemzetközi Ká­­roly-díj (ezt 2001-ben harmadikként kapta meg Tony Blair és Bill Clinton után), a Budapest díszpolgára (2004), valamint a Radnóti Miklós antirasszista díj (2015). Nemcsak Konrád politikai-politológiai esszéi jelentek meg gyűjteményes kiadásban {Az autonómia kísértése - Antipolitika, 1989; Európa köldökén, 1990; Az újjászületés melankóliája, 1991), hanem a beszédei, újságcikkei, naplójegyzetei is (91-93, 1993; Várakozás, 1995). Később - a közvetlen politizálástól eltávolodva - egyre inkább vállalkozott összegező célzatú „elméledések”-re {Áramló leltár, 1996; A láthatatlan hang, 1997; Útrakészen. Egy berlini műteremben, 1999). A rendszerváltást követően az ő számára is csalódást hozott a két háború közti félfeudális világ nosztalgikus - és fölöttébb anakronisztikus - visszaidézése, a pol­gári értékekkel való demagóg visszaélés. Nemcsak a magyar politikai élettel volt elégedetlen, hanem a közép-kelet-európai térség egészének mozgásirányával is. „Az új demokráciák gyakorlatában - írta 1998-ban - ismeretesek a hatalmaskodó kor­mányfők, akikbe a vezéri ambíciók sértődött hiúsággal és nehezteléssel egyesülnek. 1989 óta még nem láttam magyar miniszterelnököt ilyen tulajdonságok, vagy ha tetszik, karakterhibák nélkül, és nem muszáj Meciar, Milosevics vagy Lukasenko urakra gondolnom, a szélsőséges példákra tehát, mert a három kiemelkedő refor­mországban a mérsékeltebbek és ravaszabbak is folyamatosan elárulták ellenszen­vüket a független értelmiség iránt.” (Útrakészen, 408.) A politikai szerepvállalás csak átmenetileg szorította háttérbe a szépírói munkás­ságát. Az 1985-ben írt Kerti mulatság című regényét utóbb gyökeresen átdolgozta, és egy új trilógiát formált belőle .Agenda, 1. Kerti mulatság. Regény és munkanapló,

Next