LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2019 (45. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 4. szám
372 LENGYEL IMRE ZSOLT ja azokat a zsidósággal kapcsolatos megnyilvánulásoknak monográfiájában összegyűjtött terjedelmes, alig kommentált leltárába.52. Hogyan szólítható meg vajon a Zsiga a családban a mából másként is, mint archívumi anyag? És általában: hogyan kerülhető el, hogy a modern magyar prózának a néhány kanonizált remekművön túli területei feledésbe merüljenek? Kísérletemet, hogy valamiféle választ adjak e kérdésekre, távolabbról kezdeném, egy hasonlóan problematikus, ám jóval korábbi és más műfajú szövegnek, Péterfy Jenő Jókai Mórról szóló 1881-es kritikájának felidézésével, amelynek olvasásán keresztül, úgy vélem, egy jelentékeny, de a ma bevettnek számítóaktól igen távoli olvasásmód válhat rekonstruálhatóvá. Jókai művészetének ez a megsemmisítőnek szánt bírálata a következő mondattal kezdődik: „A regényíróra döntő körülmény, hogyan fogja föl az embert” - a folytatás pedig hosszan sorjáztatja a Péterfy számára elfogadhatatlan Jókai-féle felfogás ismérveit. A szöveg retorikai felépítése, indulatos tónusa, nyitó- és zárómegjegyzései világossá teszik, hogy a kritikus nem puszta ízléskülönbséget lát önmaga és tárgya között: sürgető történelmi szükségszerűséget lát abban, hogy a Jókai-figurák helyét átvegye a „magyar regény új embere”.7 Jókai megingathatatlan emberképe ugyanis - állítja -, ha megfelelő volt is a forradalom és az önkényuralom éveiben, változatlan érvényesítése a jelenben már súlyos tehertételt jelentene. „Az élet iskolájában nem röpülhetünk, még a járást is tanulnunk kell” - szól a kritika egyik tételmondata, világossá téve azt is, hogy a „járás”, azaz a realitások pontos ismeretén, a helyzet alapos mérlegelésén, az akadályok figyelembevételén, árnyalt morális ítéleteken megalapozódó cselekvések elősegítése az irodalomnak is feladata lenne, amit a pragmatizmust tisztelő angol és francia regények képesek teljesíteni, a magyarok viszont egyelőre nem: Jókai akkor is romantikába csúszik át, amikor látszólag „a komoly munka, a férfias meggondoltság, a lassú művelődés hatalmát” hirdeti. E kifejezések nyomán már aligha látszik véletlennek, hogy Péterfy a korszak polgári mintaállamainak irodalmát állítja példa gyanánt olvasói elé: a kritikája végső állításának az látszik, hogy megfelelő kultúra alapozhatja meg azokat a megfelelő szubjektumokat, amelyek efféle társadalmakat lehetnek képesek létrehozni és működtetni - retorikája végső soron tehát azokat lehet képes meggyőzni, akik az ottani viszonyokban hozzá hasonlóan értéket látnak. Érdemes ezt az elképzelést világosan megkülönböztetni a későbbi évtizedek vulgármarxista koncepcióitól, amelyek alkalmasint kitakarhatják azt a mai értelmező számára: nem mechanikusan előrehaladó történelmi nagy elbeszélésről van itt szó, amely egyértelműen kijelölné a progresszív és reakciós táborokat, és amelyet az iro d Szalai Anna, „A frakkelmélet cáfolata”, in Szalai Anna, Hagyománymentés és útkeresés. Zsidó vonatkozású magyar regények, 597-626 (Budapest: Gondolat Kiadó, 2018). 6 Péterfy Jenő, „Jókai Mór”, Budapesti Szemle 26 (1881): 1-27. 7 Péterfy, „Jókai Mór”, 27. 8 Uo.,26. 9 Uo.