LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2019 (45. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 4. szám
KAPITALIZMUS ÉS/VAGY MŰVÉSZET (HATVANY LAJOS: ZSIGA A CSALÁDBAN) 373 dalom objektív módon vagy ideologikusan elhomályosítva visszatükrözne, hanem alternatívák közötti döntésről, amelyek lehetőségfeltételeinek létrehozásában az irodalom aktív szerepet tölthet be. A Péterfy kritikájából kirajzolódó kép, azt gondolom, az elmúlt évtizedek meghatározó szubjektumelméleteinek fényében mutatkozhat különösen relevánsnak. A performativitás butleri vagy a habitus bourdieu-i teóriái nyomán már evidenciának tűnhet, hogy a diskurzus által közvetített minták, forgatókönyvek, értéktételezések nem csupán ráépülnek egy ezek nélkül is funkcionális szubjektumra, hanem társadalmi entitásként ezek teszik egyáltalán létezővé az egyént, ezek jelölik ki vágyait, illetve ezek hozzák létre perceptuális és morális sémáit, amelyek mentén a világot érzékeli, amelyek alapján értelmes és értelmetlen, kívánatos és elkerülendő célokat különböztet meg, és amelyek segítségével a rendelkezésére álló cselekvési lehetőségek között tudatosan vagy akaratlanul dönt.10 Az egyének tehát kontextusuk függvényei, nem passzív termékei azonban a diskurzusoknak, amelyek korántsem egyszer s mindenkorra hozzák létre őket. Az emberi élet eszerint automatizált, de reflektálttá tehető osztályozások, döntések, önalakító gesztusok folyamatos végrehajtásából áll, amelyek helyett tehát a környezetben rendelkezésre álló repertoár elemei közül elvileg másokat is végre lehetne hajtani, a társadalom pedig ezeknek az egymást is alakító-meghatározó cselekvéseknek az összessége. A rendszer végső soron tehát még legstabilabbnak látszó pillanataiban is esetleges és rögzíthetetlen. Péterfy reménye, hogy a megfelelő irodalom leértékelheti azt az attitűdöt, amelynek számára „a politika csak a költészet egy alfaja”, „az élet pedig szónoklat, lelkesülés, önföláldozás, a hősiség bravourja”,11 és így előkészítheti a terepet másfajta lelki berendezkedésű egyének színre lépése számára, ebből a nézőpontból nem feltétlenül egészen illuzórikus tehát; az eddigiekből azonban az is következik, hogy ez a negatív mozgás nem lehet elegendő, ez a másfajta ember sem jöhet létre a semmiből, annak minéműségét körvonalazottá, létét plauzibilissé, szerepét kívánatossá kell tennie egy következő, pozitív mozzanatnak. A szubjektum konstituálódása tehát, ahogy a kései Foucault-t továbbgondoló Judith Butler fogalmaz, végső soron etikailag meghatározott: a diskurzusban aktuálisan hozzáférhető normák jelölik ki, hogyan lehet egy adott helyen és időben egyénnek lenni, ezek a szabályok hívják életre a társadalmilag értelmezhető egyént és határozzák meg azon gyakorlatok körét, amelyek segítségével azután folyamatosan legitimálni igyekszik saját egyenvoltát.12 Foucault és Butler ezzel összefüggésben 10 Elméleteik összefoglalásaihoz lásd: Pierre Bourdieu, Pascalian Meditations (Stanford: Stanford UP, 2000). Judith Butler, „Introduction”, in Judith Butler, The Psychic Life of Power, 1-30 (Stanford: Stanford UP, 1997). Judith Butler, Gary A. Olson and Lynn Worsham, „Changing the Subject. Judith Butler’s Politics of Radical Resignification”, JAC 20 (2000): 727-765. 11 Péterfy, „Jókai Mór”, 26. 12 Judith Butler, Giving an Account of Oneself (New York: Fordham UP, 2005). Butler elsősorban A szexualitás története második kötetének gondolatmenetére építkezik: Michel Foucault, A gyönyörök gyakorlása, ford. Albert Sándor, Szántó István és Somlyó Bálint (Budapest: Atlantisz Kiadó, 2019). A kérdéskör magyar irodalomtörténeti szempontú áttekintéséhez lásd: Szol-