Labdarúgás, 1959. január-december (5. évfolyam, 1-12. szám)
1959. november / 11. szám
Mészöly és Bundzsák harca a levegőben (Vasas—BVSC 3:1) BOZSIKTÓL-LANDNQ -R,0kv11?.*t.teeni Bozsik József (Bp. Honvéd) Kispest 1925.XI.28. Benák András (Szegedi EAC) Oroszlámos 1926.XI.21. Fekete József (Diósgyőri VTK) Miskolc 1928.XI. 4. Horváth László (Pécsi VSK) Nagykanizsa 1928.XI. 8. Gondos Tibor (Csepel) Szentendre 1928.XI.11. Sándor Károly (MTK) Szeged 1928.XI.26. Janka János dr. (Szegedi EAC) Gádoros 1932.XI.13. Bulla József (Csepel) Kispest 1932.XI.19. Mátrai Sándor (Ferencváros) Nagyszénás 1932.XI.20. Berendi Pál (Vasas) Budapest 1932.XI.30. Hada Imre (BVSC) Budapest 1933.XI.29. Serényi János (Bp. Honvéd) Komárom 1935.XI.1. Taliga Ferenc (Salgótarjáni BTC)Sőreg 1935.XI.1. Színi József (Ú. Dózsa) Budapest 1935 XI.11. Dalnoki József (Ferencváros) Pesterzsébet 1935.XI.21. Lenkei Sándor (Vasas) Újpest 1936.XI. 9. Nagy József (BVSC) Újpest 1396.XI.23. Povázsai László (Csepel) Bukarest 1937.XI.10. Gyenes Levente (Szegedi EAC) Maglód 1938.XI. 4. Tóth Zoltán (Szomb. Haladás) Jánosháza 1938.XI. 6. Tresz Sándor (Dorog) Rákospalota 1938.XI.23. Kárpáti Márton (Ferencváros) Budapest 1939.XI.10. Landi Ferenc (Ferencváros) Karcag 1939.XI.12. A játékvezetés — alkalmazott lélektan H. Walla a labdarúgó-játékvezetők nemzetközi közlönyében, a L’Arbitróban érdekes tanulmányt írt „A játékvezetés — alkalmazott lélektan” címmel. Bevezetőben a szerző megállapítja: igazságos bíráskodást, megfelelő nevelői ráhatást csak attól a játékvezetőtől lehet várni, aki ismeri önmagát, ismeri az emberi megnyilvánulásokat, s a szabályok adta lehetőségek közül mindennek megfelelően hozza meg döntéseit. Általában ismert, hogy tekintélyesebb méretű bírónak már eleve nagyobb a tekintélye, mint alacsonytermetű kollégájának. Az is ismert, hogy a fiatal játékvezetőt gyakran nem veszik komolyan az idősebb játékosok. De az is köztudott, hogy a legnagyobb tekintélyt a jó játékvezetés adja. Nos, a jó játékvezetést nemcsak a szabályismeret és a jó felkészültség adja, hanem az emberismeret, a lélektani helyzetek és pillanatok gyors felismerése is. Vannak általános érvényű szabályok — mint például a kemény játék „megfogása” határozott, szigorú döntésekkel —, de vannak olyanok is, amelyeket a játékosokkal szemben esetleg különböző módon kell alkalmazni. Mikor milyen eszközöket használjon a bíró, ebben bizony nagy segítségére lehet a pszichológiai tudás. Példának említi a szerző az úttörő és serdülő korban levőket. Ezeknél atyai tanácsadó, szabálymagyarázó, tanító és nevelő a játékvezető. Az ifjúságiak „nehéz” korban vannak, velük szemben már másképpen kell eljárni. És így tovább. Sokféle példát emleget Walla, közte a bíró és a partbíró kapcsolatának eseteit és a „diplomatikusan” eljáró játékvezető eseteit is. Hangsúlyozta: már a játékosok igazolásának megvizsgálásakor éreztetnie kell a bírónak, hogy a partjelzőket vele teljesen egyenrangú segítőtársnak tekinti, s ebből nem is szabad engednie. A „diplomatikusan” eljáró játékvezető rendszerint nem pártatlan, nem kollégáival együttérző, tehát nem jó játékvezető. Lehet jó „diplomata”, aki a pályaválasztó csapat ellen büntető helyett közvetett szabadrúgást ítél, s kiállítás helyett csak ejnye-ejnyét mond, vagy aki vitatott leshelyzet esetében a tömeg dühét színpadias mozdulattal a partjelző felé irányítja — de jó játékvezető soha. Az ilyen játékvezető becsapja a játékosokat, a nézőket, a sportot, s becsapja önmagát is. A szerző nem mondja ugyan ki, de a cikkből kiviláglik, hogy senki sem születik lélektani „érzékkel”; ezek az ismeretek megtanulhatók és meg is kell tanulni őket. A pszichológiai tudás a játékvezetők számára éppoly fontos, akár a játékszabályismeret!