Labdarúgás, 1963. január-december (9. évfolyam, 1-12. szám)
A magyar válogatott 400 mérkőzése (1902-1963)
Párizsban a franciáktól — igaz, hogy ezt megelőzően 13:1-re vertük meg őket Budapesten. — Svédországtól Stockholmban 5:2-re kaptunk ki. Végeredményben a profikorszakban lejátszott 56 válogatott mérkőzésből 25-öt nyertünk meg és 18-at elvesztettünk. Százalékarány 56:2. A korszak legjobb csapata: Aknai (UTE) — Mándi (MTK), Fogl III (UTE) — Borsányi (UTE), Kalmár (MTK), Berkessy (FTC) — Ströck (UTE), Takács II, Túrai, Toldi (FTC), Hires- Hirzer (MTK). A profikorszak befejeztével ismét fellendült a magyar labdarúgás. Minden idők egyik legjobb csapata állt ki válogatott mérkőzésekre (1935— 1938). Nézzük ezt a nagyszerű csapatot! Szabó (MTK) — Korányi (FTC), Biró (MTK) — Szalay (UTE), Turay (MTK), Dudás (MTK) — Sas, Cseh (MTK), Sárosi dr. (FTC), Zsengellér (UTE), Titkos (MTK). Ez a csapat a Franciaországban lebonyolított világbajnokságon a második helyen végzett. (A döntőben 4:2-re kaptunk ki Olaszországtól.) Összesen 43 mérkőzést játszottak le, ebből 24-et nyertek meg és 12-t vesztettek el. A teljesítmény hajszál híján 64 %-os. Az úgynevezett „aranykorszak” és a háborús évek korszaka után tehát ekkor volt legeredményesebb válogatott csapatunk. A következő korszak 1944(113 rohamos fasizálódás, az úgynevezett „kormánybiztosság” időszaka. Két súlyos vereség emléke fűződik ehhez a periódushoz. Kölnben 7:0-ra kaptunk ki a németektől, Budapesten pedig 7:2-re a svédektől! A lejátszott 28 mérkőzésből 11-et nyertünk meg és 6 mérkőzést vesztettünk el. Feltűnő a döntetlen eredmények nagy száma (11). A győzelmeket a nálunk sokkalta gyengébb ellenfelekkel szemben szereztük meg (Svájc, Bulgária, Finnország, Románia), így az 58.9 %-os teljesítmény nem egészen reális. A korszak csapata: Csikós (FTC) — Pákozdi (Elektromos), Kispéter (Szolnok) — Pázmándy (Elektromos), Sárosi III, Lázár (FTC) — Kincses (Kispest), Sárosi dr. (FTC), Teleki (Bocskai), Bodola (NAC), Gyetvay (FTC). A felszabadulás utánörülmények között kellett talpraállítani a magyar labdarúgást. Persze, a felszabadulás után is több időszakot különböztethetünk meg (számszerint hármat). Az első periódus 1945 és 1949 között az erőnyerés, a talpraállás és a megerősödés időszaka, majd a magyar labdarúgás tényleges „aranykora” következik (1949—1956), s a harmadik korszak az ellenforradalomtól napjainkig tart. A felszabadulás után első válogatott mérkőzésünket 1945. augusztus 19-én vívtuk meg — természetesen Ausztria ellen (2:0). A megváltozott körülmények között, az állam támogatásának eredményeként, labdarúgó-sportunk gyorsan fejlődött. A felszabadulás utáni első korszakban 30 mérkőzésből 21-et nyertünk meg és csak 6-ot vesztettünk el, ami nem kevesebb, mint 75 %-os teljesítmény! A csapat: Henni (FTC) — Rudas (FTC), Balogh 11 (UTE) — Nagymarosi (UTE), Börzsei (MTK), Lakat (FTC) — Egresi, Szusza (UTE), Deák (FTC), Zsengellér, Tóth III (UTE). Persze, már ebben a korszakban bekerülnek a csapatba a későbbi „nagyok”: Bozsik, Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor... Ami ezután következik, az a nemzetközi labdarúgás történetében is egyedülálló. Az 1950—1956-os időszakban a magyar válogatott csapat olyan statisztikát tud felmutatni, amelyhez hasonlónak sehol sincs párja. A számok azonban önmagukról beszélnek: 1950: 75%. 1951: 100%. 1952: 100 %. 1953: három döntetlen miatt 81%. 1954: 89% (egyetlen vereség a VB-n a németektől). 1955: 91 % (két döntetlen miatt). 1956: 60 %. Az összesítés szerint a „nagy csapat” 63 mérkőzést játszott, ebből 49-et megnyert, s mindössze 5-öt vesztett el! A százalékos teljesítménye majdnem kereken 85. A csapat közismert: Grosics (Honvéd) — Buzánszky (Dorog), Lóránt (Honvéd), Lantos (MTK) — Bozsik (Honvéd), Zakariás (MTK) — Budai, Kocsis (Honvéd), Hidegkúti (MTK), Puskás, Czibor (Honvéd). Az ellenforradalom pusztítása nem kímélte a labdarúgó-sportot sem. A nagy anyagi kár mellett súlyos veszteségeket szenvedtünk a játékosanyagban is. A veszteségekhez képest bámulatos gyorsan talpraálltunk. 1957-ben 56%, 1958-ban (VB- év) 59 % és 1959-ben már 81 %-os a teljesítményünk! 1960-ban 75 %, 1961-ben 65%, 1962-ben (ismét VB- év) 75 % és végül 1963-ban 55,5 % a válogatott csapat teljesítménye. A csapat a következő: Grosics (Tatabánya) — Mátrai (FTC), Mészöly (Vasas), Sárosi (Vasas) — Solymosi (UTE), Sipos (MTK) — Sándor (MTK), Göröcs (UTE), Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Fenyvesi dr. (FTC). Ha összevetjük a felszabadulás előtti és a felszabadulás utáni időszakot, akkor mindjárt szembetűnik, hogy labdarúgó-sportunk lényegesen jobb teljesítményt tud felmutatni a felszabadulás után, amikor az állami támogatás és a társadalom segítőkészsége már erősen érezteti hatását. Válogatott csapatunk 1945 előtti teljesítménye 59 %, a felszabadulás utáni 72,3 %-kal szemben. Végezetül: sokan kérdezték már tőlem, hogy a labdarúgó-pályákon eltöltött 40 év után (a 20-as évek közepe óta járok ki rendszeresen mérkőzésekre) melyik lenne szerintem a „minden idők legjobb magyar tizenegye”? Erre a kérdésre persze, komoly választ adni nem lehet. De ha játszunk — és miért ne engednénk meg magunknak a játékot ilyen ritka, ünnepi alkalomkor? — akkor már elmondhatom az általam legjobbnak tartott csapatot. Ez a következő: Grosics — Sternberg, Bíró — Bozsik, Kalmár, Lázár — Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Titkos. 400 mérkőzés — büszke, tekintélyes szám. Benne van a magyar labdarúgás egész történelme és minden tradíciója. Mit kívánjunk a 400 mérkőzés jubileumán? Még sikeresebb „százat”, azt, hogy az 500-as számnál sokkal fényesebben ragyogjon futballsportunk csillaga, mint napjainkban ... A Magyar Tanácsköztársaság idejében, 1919 április 6-án, a Budapesten Ausztria ellen 2:1 arányban győztes magyar válogatott (balról): Túri, Szabó P., Braun Csibi, Konrád II, Orth (csak a feje látszik), Zsák, Kertész II, Zatykó, Ging, Fogl II és kezében puskával Schaffer Spéct 2