Labdarúgás, 1983. január-december (29. évfolyam, 1-12. szám)

1983. január / 1. szám

Az, hogy egy író miben látja a magyar labdarúgás elgyengülésének a magyará­zatát, az nyilván az ő dolga. Hogy azonban mit mondunk el mi, érdekeltek és beava­tottak a betegség okairól, az a mi „asztalunk". A magyar labdarúgás be­tegségének (amely immár krónikussá vált) három alap­vető oka van. 1. Nem tudjuk, szervezett formában megvalósítani az iskolások korosztály-bajnokságait. 2. Nem lehetünk elégedettek edzőink működésével, sem az élvonalban, sem a fiataloknál. 3. Az egyesületeknél elavult módszerrel, ésszerűtlenül ve­zetik a szakosztályt. Léteznek ezenkívül más, a három felsorolt pont valame­lyikéhez így vagy úgy kapcsolódó, kisebbrendű „kórokozók", de addig, amíg a betegség fent említett fundamentális előidézőit nem sikerül gyógyítanunk, törvényszerű a vissza­fejlődés. Hogy a hanyatlás mennyire szembetűnő, az eddig soha nem tapasztalt káder gondjainkban mutatkozik meg. A nemzeti válogatott csapattól elbúcsúztattunk öreg „ide­genlégiósokat", de megfelelő utódokat nem állítottunk he­lyükre. Az EB selejtező tornáján induló csapat így gyen­gébb, mint a VB-n szerepelt együttes és a továbbjutás esé­lyei enyhén szólva, halványak. Még égetőbb Mezey György dilemmája, hiszen az utánpótlás csapat jó néhány posztjára egyszerűen nem talál megfelelő játékost. Tehát az utánpót­lás helyzete még vigasztalanabb, mint az első csapaté, s ez mindennél határozottabb jelzése arra, hogy a hanyatlás fo­lyamata nem állt meg. (Hiába keresünk azonban kiemelkedő képességű futballistákat, az ifi- és a 16 éven aluliak válo­gatott csapatában is.) Milyen messze mehet el az alapfontosságú feladatok megoldásában az MLSZ? A magyar szövetség a közhiedelem szerint olyan mint egy nagyvállalat, amely a maga területén teljhatalmú gazdál­kodást folytat. (Sajnos, ilyen értelemben még a sajtó is elég gyakran bírálja a szövetséget. „És mit tesz az MLSZ?" kérdezi olyan esetekben, amelyekben a felelősség ténye na­gyon is áttételes és közvetett.­ Mondanom sem kell, hogy az MLSZ társadalmi szerv lévén, nem is működhet úgy, mint egy vállalat. Sem hatásköre, sem megfelelő nagyságú appa­rátusa nincs ehhez. Éppen a fentiek miatt a vezetési ténykedésében a tanács­adás, a szakmai módszerek kidolgozása, az egyesületek se­gítése domborodhat elsősorban ki. Ifjúsági bizottsága pél­dául intenzív munkát végez, korszerű (ha még tovább is fej­lesztendő!) munkaprogramja van, kézben tartja a külön­böző korosztályok válogatott kereteit és pontosan tudja, hogy ennek megvalósítására viszont már nem terjed ki a hatásköre. De nem terjed ki odáig sem, hogy elérje, a klu­bok serdülő- és ifjúsági állományával minden tekintetben m­egfelelő, jól képzett edzők dolgozzanak. Nem hiszem, hogy szükséges lenne hangsúlyoznom, hogy ez a két tényező, vagyis a szervezett iskolai labdarúgás és a szakszerű, ma­gas igényű, egyesületi nevelőmunka dönti el, hogy milyen színvonalú a magyar futball! Ennyit az első ponthoz. Ha lehet, még több a gond a második ponttal. Az edzők kiválasztása, képzése és to­vábbképzése nem tartozik az MLSZ hatáskörébe, s mivel állami feladat, joga nincs el­lenőrizni. Meg kell elégednie a­­zal, ha megnyugtatják, hogy mind a kiválasztással, mind a képzéssel, mind a to­vábbképzéssel semmi baj sincs, panaszra nem lehet ok, nem kell szégyenkeznünk a kölni futballfőiskola előtt sem. Bevallom, ezt sokáig elhittem. Ma már kételkedem benne, mert nem tudom összeegyeztetni a magas szintű oktatómun­kát és azt, amit edzéseken a tulajdon szerbemmel látok. Vagyis azt, amit az edzők „letesznek az asztalra”, és már azt a „pótmagyarázatot” sem fogadom el, hogy az edző mindent tud, de nem azt csinálja, amit kéne. Hogyhogy? Az edző önmaga ellensége lennne? Vegyük végül a harmadik pontot, az egyesületi vezetést. Ha fellapozzuk a régi sportlapokat és visszamegyünk egé­szen a felszabadulás időpontjáig, akkor meglepetve tapasz­taljuk, hogy a szakosztályok ugyanolyan módszer szerint mű­ködnek ma is, mint 37 évvel ezelőtt. A szakosztály élén tár­sadalmi elnök áll, lehetőleg valamelyik bázisszerv vezetője, jó szurkoló, semmi más (már szakmai szempontból). A tacsök javarésze is társadalmi aktíva. Két függetlenített ember dol­gozik a szakosztályban: a technikai vezető, akire a szorosan vett szakmai munkán kívül minden tartozik (a felszabadulás előtt­­,intéző" volt a neve) és a vezető edző, aki felelős az egyesület valamennyi edzőjének a munkájáért. Bebizonyo­sodott, hogy ezt a feladatot fizikailag képtelen megoldani, hiszen ő a „kirakatban" álló első csapat mestere, érdeke, becsvágya, hiúsága, kenyere köti ide. Honnan lenne ideje a serdülő­ ifjúsági edzések felügyeletére s ezen keresztül kollégái munkájának reális minősítésére? Nem állítom, hogy először a Labdarúgás 1971 januári számában ismertetett és azóta is időszerű „Az eszményi Szakosztályt" című cikkemben lefektetett modell az egyedüli üdvözítő. A függetlenített egyszemélyi vezető szükségessége azonban nem csak a marxista vezetési elvvel egyezik meg, hanem azzal a logikus igénnyel is hogy a labdarúgással összefüggő minden téma egy kézbe kerüljön, megkönnyítve ezzel a kollektív (szakosztály) döntéshozatalokat is. Eddig még senki sem akadt, aki érvekkel meg tudott vol­na győzni, hogy az atomjaira széthullott szakosztály, amely­ben minden edző felügyelet nélkül, önmagának dolgozik és amelyben nincs összmunka a nevelésben, az átigazolásban, s a koncepcióban, a gépezet együttműködésében, az helyes úton jár. El tudom képzelni azt, hogy a vezető edzőt ma­ximálisan tehermentesítve és külön függetlenített ifjúsági­ és serdülő szakfelügyelő beállításával is meg lehet oldani (ideiglenes jelleggel!) a szakosztály vezetését. Azt sem vi­tatom, hogy más, hasonló elképzelést ki lehet dolgozni, de az egyszemélyi felelős vezetés elve mindenképpen az egye­düli lehetőség. Meggyőződésem, az MLSZ-ben mulasztást követtünk el. Hogy az elmúlt ciklusban nem dolgoztunk ki a szakosztályve­zetésre egy központi modellt. Nem kötelező célzattal és nem a változtatás lehetőségének a kizárásával. Ezt a mulasztást sürgősen pótolnunk kell. Aminthogy munkánkat is hozzá kell igazítani az új idők új követelményeihez. BARCS SÁNDOR: MENNYIBEN FELEL AZ MLSZ? 2

Next