Labdarúgás, 1993. január-december (39. évfolyam, 1-12. szám)

1993. június / 6. szám

2 1993. JÚNIUS 5. (XXXIX.) évfolyam • Felelős szerkesztő: THALY ZOLTÁN 1146 Budapest XIV., Istvánmezei út 1-3. (a volt Jégszínház épülete, II. emelet) Postafiók: 1443 Budapest, 152. Telefon: 252-3968, 252-1778 Telefax: 252-0995 • Kiadja a Nemzeti Sport Kft. Ügyvezető igazgató: BORBÉLY PÁL Kiadóhivatal: 1133 Budapest XIII., Visegrádi u. 115. Telefon: 138-4366 Telex: 22-5245 Telefax: 138-4248 Készült a Zrínyi Nyomdában 93.2517/6-66-22 Felelős vezető: Grasselly István vezérigazgató INDEX: 25 501 HU ISSN: 0239-1554 • Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlap­­kézbesítő postahivata­loknál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) 1900 Budapest XIII., Lehel utca 10/A közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636-021-02799 jelzőszámra • Előfizetési díj: negyedévre 141 forint fél évre 282 forint egy évre 564 forint Persze, kell elnök és szövetségi kapitány is, de... A magyar labdarúgás szekeréne mind a négy kereke kátyúba szorult A magyar labdarúgás száz sebből vérzik, mégis csak az elnökválasztással és az „átmeneti időszakbeli" szövetségi kapitány utódjának a „kitalálásá­val” foglalkozik a magyar futball-társadalom - állapította meg szomorúan az immár 43 éve Spanyolországban élő Kubala László, majd csak legyintett, amikor testi-lelki jó barátja, Illovszky Rudolf, a Vasas-Smirnofz egyik bajnokijára akarta kicipelni: „Nem megyek én bosszankodni!...” Valóban sok sebből vérzik a magyar labdarúgás, az viszont némi túlzás, hogy mindenkit csak a választások érdekelnek. Sokan látnak tovább az orruknál. Közülük szólaltatunk meg két nemzetközi szaktekintélyt, a jelenlegi szövetségi kapitányt, Puskás Ferencet, valamint az elődjét, a kispadról önként felállt Jenei Imrét. Bemutatnunk egyikőjüket sem kell. Puskás Ferenc, az Aranycsa­pat egykori csapatkapitánya, aki bejárta a fél világot (edzősködött Kanadában, Chilében, Görögor­szágban, Szaúd- Arábiában és Ausztráliában is), sok mindent lá­tott és tapasztalt jártában-kelté­­ben, de amiket idehaza észlelt!... Ha valóban nem az elnökvá­lasztás és az utódom a téma, ak­kor üljünk le és beszélgessünk nyújtott kezet Puskás Ferenc a Népstadion toronyépületének a harmadik emeletén. Nem a min­denkori szövetségi kapitány szo­bájában foglaltunk helyet, ám nem azért, mert az ajtón még min­dig Jenei Imre neve áll, hanem pusztán azért, mert a folyosói tár­salgóban, otthonosabban éreztük magunkat. - Abban, ugyebár, megegyez­hetünk, hogy valamely ország labdarúgását három dolog alap­ján szokták megítélni: a váloga­tott szereplése, a klubcsapatok helytállása a kupákban, a hazai bajnokság színvonala? - Egyetértek. A többi krité­rium, bár lehetnek közöttük rend­kívül fontosak, mint például az utánpótlás-nevelés, a tárgyi­anyagi feltételek, stb. inkább „al­­fejezetekként” jelentkeznek. - Amikor a magyar labdarúgás visszaeséséről beszélünk, mégis csak a válogatott vesszőfutásait emlegetjük, holott... - Nem akarok a sajtóval fog­lalkozni, de az tény, hogy az újsá­gok elsősorban, sőt, szinte kizáró­lagosan a válogatottat szapulják. Pedig a szövetségi kapitány, le­gyen az Puskás Ferenc, vagy Pityi Palkó, csak abból tud válogatni, ami a rendelkezésére áll. A kül­földön szereplők közül hat-hét­­nyolc játékosnak manapság is he­lye van a magyar válogatottban, s az itthoniakból kell hozzájuk válogatni még azt az öt-négy­­három fiút. Na már most, a válogatott ját­szik egy évben, mondjuk, tíz­­tizenkét mérkőzést és ha nem jön­nek a sikerek, a magyar futball minden betegségét-hibáját fellelik a csapatban. Időközben azonban lezajlik egy színvonaltalan hazai pontvadászat is, a klubcsapataink dicstelenül búcsúznak a kontinen­tális kupáktól, a korosztályos vi­lágbajnoki és Európa-bajnoki csatáktól, de ezek a sikertelensé­gek nem keltenek érzelmi viharo­kat. A klubcsapatokkal ugyanis szőrmentén bánik mindenki. Sőt, olykor lelkesen megvédik őket, megmagyarázva még a lehetetlent is. Csalt a bíró, durva volt az el­lenfél és a többi mentség... - Mondana egy példát? Melyik csapatokra gondolt? -Például a Ferencvárosra! Nézze, én nem akarok sem valaki ellen, sem pedig valaki mellett agitálni, de az tény, hogy az FTC- ről én még nem olvastam egy rossz szót sem. - A Fradi lenne a magyar lab­darúgás „szent tehene"? - Én hatvan éve ismerem ezt a klubot. Sőt, nemcsak ismerem, hanem szeretem is, akárcsak a la­kosság döntő többsége. Mert az igazság az, hogy a magyarok ki­­lencvenhét százaléka FTC-szur­­koló, csak ha valakit szeretünk, nem kötelező szemet is hunyni a hibái fölött. Mert a hibák elhall­gatása csak újabb hibákhoz ve­zethetnek. .. - A magyar labdarúgás sem egyik napról a másikra lett ilyen. - Úgy van! Huszonöt év folya­matos hibái vezettek ide! - A ténymegállapítás megtör­tént. Ideje lenne végre megtalálni a „gyógymódot" is. - Az elmúlt huszonöt eszten­dőben nem az volt a baj, hogy nem törődtek a magyar labdarú­gással, hanem az, hogy hibásan foglalkoztak vele. Csak egy pél­dát mondok. Hosszútávfutót csi­náltak a sprinterekből, holott a futball mindig is a vágtázók, a ritmust váltani tudók sportága volt. A sok hosszútávfutásból ké­sőbb szendergő lötyögés lett, ma viszont már lötyögni sem hajlan­dó némelyik játékosunk... - Sokan úgy vélik, hogy az ide­genlégiósok szerepeltetése nagy hiba, és hogy a külföldiek a klub­csapatokban elfoglalják a tehetsé­ges hazai fiatalok helyét. - Hol vannak azok a tel­­jes, ugrásra kész fiatalok?! , rögtön beválogatnám őket, ha lennének... Az igazság az, hogy némelyik NB I-es csapatunk nem is tudna létezni a vendégjátékosai nélkül.­­ A magyar labdarúgás általá­nos gondjait azonban ők nem­ tudják megoldani. Ahhoz a „há­­romkomponensű személyi állo­mány" valamennyi tagjának meg kellene újulnia.­­ A játékosok azt csinálják az edzésen, a mérkőzésen, illetve a magánéletben, amit megenged­nek nekik. Az edző megválasztása és szerződtetése a vezetők érde­me, vagy bűne. De, hogy ki vá­lasztja meg és nevezi ki a vezető­ket, az egészen más kérdés... - Önnek Madridban lehetősé­ge volt megismernie a világ talán valaha élt legjobb klubelnökét, a néhai Santiago Bernabeu urat. - Kilenc évet játszottam a Real Madridban, volt időm tehát meg­ismerni. Egyszer sem emelte fel a hangját, nem dumálta tele a fe­jünket, megadta mindenkinek, és meg is k kapta mindenkitől a tiszte­letet. Úgy volt hallatlan tekinté­lye, hogy egyszerűen és roppant szerényen viselkedett. Szerény volt, ám ugyanakkor nagyon igé­nyes is. Nála csak egyszer hibáz­hatott edző vagy játékos. A má­sodik ballépés után is csak annyit mondott: „Én minden feltételt megteremtettem a sikerhez, de nem kaptam hasonló választ. Isten önnel!" - Puskás Ferenc Spanyolor­szágban végezte az edzőképzőt. - Két és fél évi tanulás után vettem kézbe a diplomámat. Igaz, hogy nem kellett tanulnunk sem tudományos szocializmust, sem pedig pszichológiát... A nyugati világban a kluboknak külön sportorvosuk, pszichológusuk, sebészük, stb. van, de nem hat edző zavarja egymást az első­csapat környékén, mint ahogy az Magyarországon dívik. - Hat edző? - Annyi bizony! Például a Kis­­pest-Honvédnál is. - Önnek hány segítője volt an­nak idején? - Legfeljebb egy. De sokszor dolgoztam egymagam is... - Térjünk vissza a teendőkhöz! Miként tudnánk kilábalni ebből a mély gödörből? - Nagyobb szaktudású, több és céltudatosabb munkával! A játé­kosok technikai, fizikális és takti­kai képzését kell hatékonyabbá tenni. Mégpedig úgy, hogy a való­di tehetségekkel sokkal, de sokkal többet dolgozzunk. Szerintem össze kellene gyűjteni minden me­gyében a legjobb adottságokkal rendelkező harminc-negyven ti­­zenkét-tizenhárom éves játékost, akinek a képzésével olyan edző­ket kellene megbízni, akik nem könyvből tanulták a labdarúgást.

Next