Lakáskultúra, 1990 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 5. szám
a Szomszédokból tartja a ház népét, hogy a lépcsőről enni lehetne. Annak is örülök, hogy a rehabilitáció során megőrizték a ház eredeti, eklektikus jellegét, és hogy a tömb minden épületének szépen növényesített kis belső parkja van. Visszatérve az ominózus radiátorhoz: azon faleveleket és korallokat látok, a polcokon kavicsokat, szobrocskákat és más apróságokat... Gondolom, Margit gyűjtése. Igaz, hogy a Vöröstenger összes fehér korallját zsákba pakoltam és ezzel a nagy, bűzlő csomaggal érkeztem meg Ferihegyre, de ez nem gyűjtés, csak játék. Ahogyan az is, hogy a Notre Dame gipsz vízköpőjét összerakom egy hajdani bonboneit porcelán figurájával, hogy egy összetört pohár talpából posztamenst készítek egy pici mellszobornak, mert szépek együtt. Bizarr módon azok. - Gyuri mivel járul hozzá „az otthon melegéhez"? - A kiharcolt radiátorokon kívül az egyéniségemmel. - Pontosabban a vénkisasszonyos allűrjeiddel. Gyuri naponta ötször képes megjegyzést tenni, ha nem áll „elvágólag" egy hamutól. Cserébe én az agglegény tempómmal idegesítem. - Például szanaszét hányja a zoknijait ? - Azt ugyan nem, mert arra adok, hogy mindent rögtön a szennyesbe vágjak, és háromszor egymás után kimossam, de azt már nem veszem észre, ha lóg a gombom, s ha leszakadt, nem varrom fel, inkább virágot tűzök a helyére. Gimnazista koromban, ha leszaladt a fekete harisnyámon a szem, kirajzoltam a helyét szemceruzával. A szükségmegoldás egészen addig működött, amíg el nem csavarodott a harisnya. Nekem ugyan az ilyesmi nem megy a fejembe, de ha vicc nélkül beszélünk, én Margitot nagyszerű embernek tartom, s ettől az olyan apróságok,hogy ha van kajám, van, ha nincs, nincs; hogy lépten-nyomon keresztbeesem a cipőkön, másodlagossá válnak. Csodálom például az otthonteremtő képességét. Ahogyan egymás mellé teszi a tárgyakat. Én a semmibe nem látok bele semmit, ő igen. Persze, valakinek meg is kell valósítania az álmait, ez Jani barátunk, aki főállásban mentőautó sofőr, mellékben zseni és művészlélek. Margit legőrültebb ötletét is hajlandó megcsinálni - vagy legalább elgondolkodni rajta. Most is van három ilyenem, az egyik egy kötélhágcsó, mert a lépcsőház nagyon hosszú és unalmas. A másik, hogy mivel a tetőtéri ferde ablakok az égre néznek - szeretnék az ágyam fölé egy padkát, ahova, mint a macskák, fölkucorodhatnék, és kinézhetnék a tér fáira... Az alsó szintet a tetőtéri műteremmel összekötő - Margit által hosszúnak és unalmasnak nevezett - belső lépcsőház A tetőtéri étkező „Ballás” hangulat Itt a radiátorcső is emlékeket őriz 41 A HÁZIGAZDA