Lapok Pápa Történetéből, 2017 (1-6. szám)

2017 / 4. szám - Kerecsényi Zoltán: Emlékezzünk a 215 éve született Kossuth Lajosra, aki 130 éve lett Pápa város díszpolgára!

gyobb apostolának a siómarosi felszabadítot­tak”5 - felirattal. Legutóbb pedig idén, 2017. március idusán, a Pápa melletti Ihász-pusztán (az 1849. június 27-i csata helyszínén), vala­mint a szintén Pápa melletti Gecsén, Eberhardt Károly tábornoknak, Kossuth néhai barátjának falujában lepleztünk le egy-egy műkőből for­mált Kossuth-portrédomborművel ellátott már­ványtáblát a közelgő Kossuth-születési évfor­duló tiszteletére.­ Hamarosan a pápai díszpol­gárrá választási 130., és a pápai sétálóutca Kossuthról való elnevezésének 125. évfordu­lója jegyében pedig Pápa Város Önkormány­zata is emléktáblát készül állíttatni Kossuth Lajos tiszteletére a Tansütő épületére. Érdemes megemlíteni, hogy kilencven év­vel ezelőtt, 1927-ben, Kossuth Lajos születé­sének 125. évfordulóján kapja a budapesti Országház előtti tér Kossuth nevét, s akkor kap itt helyet Horvay János Kossuth-emlékműve is (a szobor főalakja Kossuth Lajos, a többi szo­boralak az 1848-as első felelős magyar kor­mány tagjait ábrázolja), melynek hű mását két éve, 2015-ben helyezik el az immár megújult téren.­ Tehát Kossuth alakja, emléke, neve napjainkban is eleven! De mit is illik tudni nekünk, magyaroknak, illetve pápaiaknak - Pápa környékieknek erről a kultusz tárgyává vált személyiségről, erről a halhatatlan szellemű férfiúról? „...Én magam a szülőktől 1802-ben szület­tem Zemplén megyében, Monokon, hol atyám ifjú korában a gróf Andrássy-család uradalmi ügyvéde volt... Emlékszem az aranyozott, rézcsattos nagy bibliára, melyből szokás volt atyám házánál vasárnaponként néhány fejeze­tet felolvasni s egy-egy zsoltárt elénekelni, s melybe az én nővéreim születésnapjaink, a keresztelés adataival, ősi szokás szerint be volt jegyezve. A szüleim iránti kegyeletnél fogva ereklyéül becsülném ezen rézcsatos bibliát, ha megvolna. De nincs. Elpusztult az is viharos életem fergetegeiben, mint sok egyéb, mire ész és szív becset helyeztek... ”– - veti papírra szü­letéséről, családi kötődéseiről Kossuth. A protestáns függetlenségi hagyományokat őrző nemesi-értelmiségi család gyermeke éle­tének huszadik évére már ügyvédi oklevelet szerez, előbb Zemplén megyében folytat ügy­védi gyakorlatot, majd Sátoraljaújhely városi ügyészévé fogadja. Ekkortájt kapcsolódik be a megyei politikai életbe is egy, a Zemplén me­gyei közgyűlésen a sajtószabadság témaköré­ben elhangzó beszédével. 1832-től négy éven át mint a távollévő főrendek követe vesz részt az országgyűlésen, közben illegálisan kezdi szerkeszteni a kéziratos Országgyűlési Tudósí­tásokat, majd 1836-tól pedig a Törvényhatósá­gi Tudósításokat­­ fittyet hányva a közben egyre csak fokozódó tilalmakra, zaklatásokra, mindaddig, amíg 1837 májusára le nem tartóz­tatják, s négy évnyi szabadságvesztésre nem ítélik. A börtön azonban a tudás „fellegvára” lesz számára, itt tanul meg angolul. Miután 1840. május 10-én országgyűlési nyomásra - különösen Deák Ferenc amnesztia követelése­ire - visszanyeri szabadságát, átveszi a Pesti Hírlap szerkesztését; ezzel a reformeszmék, a nemzeti érdekegyeztetés legelső hirdetőjévé válik. E lap oldalain, illetve számos röpirat útján folytat vitákat Széchenyi Istvánnal. Ju­hász Gyula költői szavaival élve Kossuth Lajos ekkortájt születő vezérlő cikkei a szabadság földjére viszik a magyarságot,­ s a liberális reformellenzéknek hallatlanul nagy bátorságot teremtenek a további küzdelmekhez. A Pesti Hírlapnál lévő fényes korszak a titkosrendőrség nyomásáig, 1844-ig tart. De Kossuth nem áll meg. Mint ahogyan ragyogó vezércikkeiben is úja, a haladáshoz önálló gazdasági és társadalmi fejlődésre van szükség.10 Az alig negyvenesztendős férfiú a közélet mellett természetesen nem hanyagolja el a ma­gánéletet sem. Pesten 1841. január 9-én felesé­gül veszi a dunántúli ősrégi, nemesi, római ka­tolikus Meszlényi család sarját, Meszlényi Te­rézia Johanna kisasszonyt. A protestáns, evan­gélikus felekezetű Kossuth és a római katoli­­ k. Szabó Lajos: A Kárpát-medence negyvennyolcas emlékművei fényképeken és képeslapokon. Magánki­adás, Pápa, 2008. 30. p. 5 Kossuth-ünnepség Ihászon.­­ http://www.infopapa.hu/hirek/olvas/kossuth-unneps­eg-ihaszon-2017-03-16-085713 (Letöltés ideje: 2017. szeptember 10.) - Szüreti fesztivál és Kossuth-emléktábla avató - http://www.infopapa.hu/hirek/olvas/szureti-fesztival-e­s-kossuth-emlektabla-avato-2017-09-10-070000 (Le­töltés ideje: 2017. szeptember 10.) 7 Újraavatták a Kossuth-emlékművet Budapesten. = http://www.hirado.hu/2015/03/03/kossuth-emlekmu­vet-avatnak-a-Kossuth-téren/ (Letöltés ideje: 2017. szeptember 10.) 8 Kossuth Lajos nyilatkozata születési helyét és idejét illetőleg. ( Harangszó, 1944. március 19. szám. 53. p. g Juhász Gyula: Kossuth­­ Halála 25-ik évfordulóján. Délmagyarország, 1919. március 21. szám. 10 Szabad György (szerk.): Kossuth Lajos üzenetei. Ikva Könyvkiadó, Budapest, 1994. 65. p. 1110

Next