Látó, 1994 (5. évfolyam)
1994 / 6. szám - KIS LÍRAI ANTOLÓGIA - CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: Jöszte poétának; A versszépítő; A vidám természetű poéta; A Fársáng búcsúzó szavai (Versek)
volt eszményképe is, Metastasio, a múzsák és bécsi udvari nők kegyeltje, talán Bürger és Kleist, de mégis inkább az olasz epekedők, Guarini, Tasso, Zappi. Itáliában az Accademia dell’ Arcadia poéta-pásztorai nemcsak élettörténetet, költői formát, találkahelyet, hanem nevet is választottak maguknak. Ebből az identitáscseréből mifelénk szigorú szabadkőmíves ranglétra és névválasztás lehetett csak. Pásztorköltőnk, Csokonai Árkász nevét nem ismerjük (s volt-e, egy volt-e vajon), szabadkőmíves karrierjéről sincs tudomásunk. De az irodalomtörténeti legendárium a Cimbalom nevet vele hozza kapcsolatba (vagy jobban illik hozzá Fársang alakváltó szerepköre? Mindegy, az is azt mondja: „Ürüljön boros asztalom,/ Némúljon meg a czimbalom,/ Szűnjetek meg, hahotok!”). Cimbalom. Muzsika és kedély. Álarcok. Ki-ki választhat magának. EGYED EMESE Csokonai Vitéz Mihály Jöszte poétának Jer, kit mérges gondok rágnak, Jer a zöld Tempére, Ez ártatlan mulatságnak Ébresztő helyére. Itt örvendhetsz a víg ekhóval, Játszadozván muzsikaszóval, Az örömök táborában, A gráciák sátorában Vigadozván Názóval. A versszépítő Ha most nem édes énekem, Ha nincs is abba hév s tűz: Ne félj! Legyen borom nekem, Meg egy szerelmetes szűz. Kerülni fog tüzem s hevem, Poéta lesz az én nevem, S babért fejemre fonnak, Miként Anakreonnak. 88