Látó, 1997 (8. évfolyam)
1997 / 1. szám - GULYÁS MIKLÓS: Utóirat parancsa
érdeme, az iskolához való most már örök hűségünk. Hogy az Árpád gimnázium Alma Mater lett. Magyartanárunk Tóth Pál László volt. A nyelvtan érdekelte, az irodalom alig. Kitalált egy magyar nyelvtant, mértani ábrákkal. Viszonytannak hívta, mi meg iszonytannak. A szabályokat kívülről kellett fújnunk. Azért tanultunk irodalmat is. A Zrínyiászról sokat beszélt. Meg Az ember tragédiájáról Osztályfőnökünk, Gombár Vince, a rege szerint bencés pap volt. A kolostorból egy lány kedvéért szökött meg. Az egész iskolánál hangosabban énekelte a Himnuszt. Utánozta Saljapint a Faustban. Azt hiszem, titkos vágya volt, hogy operaénekes legyen. Gottlieb, maga barbár, mert nem jár külön görögre! Nagy pozőr volt Gombár tanár úr. A latinórákon tógává kifordított télikabátjában Cicerót utánozva hosszú latin nyelvű monológokat mondott. Meg hülyéskedett: Hannibal ante portás. Hannibál azelőtt portás. A vásári kikiáltókat utánozta: Jöjjenek be a sátorba! Itt láthatók Julius Caesar koponyái harminc-, negyven- meg ötvenéves korában. Sztálin temetésekor kivezényelték az osztályt, ha jól emlékszem, a Hősök terére. Csak hülyéskedtünk. Akkor már őszintén utáltam ezt a torz alakot, de a gettó felszabadulásának öntudatlan emléke még mindig valamiféle mellékízt kevert az elutasításba. Mai gondolkodásomra lefordítva: Kin röhögtünk? A tömeggyilkoson vagy a nácik legyőzőjén? A rendszerhez való viszonyom nem volt olyan egyszerű, mint a többieké. Bár nem tudom, hogy az övéké egyszerű volt-e. Én voltam az egyetlen zsidó az osztályban. Senki sem segített megmagyarázni, ki is vagyok tulajdonképpen. A rendszer elvetése kötelező volt. Aki esetleg hitt benne, az csendben volt. Történelemtanárunk egyszer kijelentette, hogy Kun Béla mégsem volt rossz. Meg Tito sem. Volt egy orosztanárunk, zsidó, vallásos kommunista, Kertész Dezső. Engem különösen molesztált. Az osztály megnézett valami orosz pionyer filmet. Mondtam, milyen nagy marhaság volt az egész. Kertész megláttam, Gottlieb, hogy neked könny volt a szemedben. Utána hazamentem, írtam egy verset Kertészről, hogy én bizony elküldeném őt a sírba. Az ezt követő hetekben Kertész tényleg meghalt. Lelkiismeret-furdalás kínzott. Megmutattam a verset Németh Lacinak, akinek nem sikerült megvigasztalni. Kertész, temetésére nem mentem el. Eörsi István nem tanított minket, csak az irodalmi szakkört vezette. Őt már látásból ismertem a Vörösmartyból. Edgar Allan Poe, Shelley, Tóth Árpád. Talán ő volt, aki először Füst Milán esztétikai előadására vitt el." Aztán minden szombaton hallgattam a mestert. Amikor ,megkondult a belvárosi templom harangja, nem szakította meg az előadását, hanem a harangszót felhasználta kísérőzenének. Oszlik lelkemnek barna gyásza, nagy fehér fényben jön az Isten, hogy ellenségim leigázza. Osztálytársaim közül csak Boga kísért el néha. De