Látó, 1997 (8. évfolyam)

1997 / 1. szám - GULYÁS MIKLÓS: Utóirat parancsa

érdeme, az iskolához való most már örök hűségünk. Hogy az Árpád gimnázium Alma Mater lett. Magyartanárunk Tóth Pál László volt. A nyelvtan érdekelte, az irodalom alig. Kitalált egy magyar nyelvtant, mértani ábrákkal. Viszonytannak hívta, mi meg iszonytannak. A szabályokat kívülről kellett fújnunk. Azért tanultunk irodalmat is. A Zrínyiászról sokat beszélt. Meg Az ember tragédiájáról Osztályfőnökünk, Gombár Vince, a rege szerint bencés pap volt. A kolostorból egy lány kedvéért szökött meg. Az egész iskolánál hangosabban énekelte a Him­nuszt. Utánozta Saljapint a Faustban. Azt hiszem, titkos vágya volt, hogy operaénekes legyen. Gottlieb, maga barbár, mert nem jár külön görögre! Nagy pozőr volt Gombár tanár úr. A latinórákon tógává kifordított télikabát­jában Cicerót utánozva hosszú latin nyelvű monológokat mondott. Meg hülyéskedett: Hannibal ante portás. Hannibál azelőtt portás. A vásári kikiáltókat utánozta: Jöjjenek be a sátorba! Itt láthatók Julius Caesar koponyái harminc-, negy­ven- meg ötvenéves korában. Sztálin temetésekor kivezényelték az osztályt, ha jól emlékszem, a Hősök teré­re. Csak hülyéskedtünk. Akkor már őszintén utáltam ezt a torz alakot, de a gettó felszabadulásának öntudatlan emléke még mindig valamiféle mellékízt kevert az elutasításba. Mai gondolkodásomra lefordítva: Kin röhögtünk? A tömeggyilkoson vagy a nácik legyőzőjén? A rendszerhez való viszonyom nem volt olyan egyszerű, mint a többieké. Bár nem tudom, hogy az övéké egyszerű volt-e. Én voltam az egyetlen zsidó az osztályban. Senki sem segített megmagyarázni, ki is vagyok tulajdonképpen. A rendszer elvetése kötelező volt. Aki esetleg hitt benne, az csendben volt. Történelemtanárunk egyszer kijelentette, hogy Kun Béla mégsem volt rossz. Meg Tito sem. Volt egy oro­sztanárunk, zsidó, vallásos kommunista, Kertész Dezső. Engem különösen molesztált. Az osztály megnézett valami orosz pionyer filmet. Mond­tam, milyen nagy marhaság volt az­ egész. Kertész meg­­láttam, Gottlieb, hogy neked könny volt a szemedben. Utána hazamentem, írtam egy verset Kertészről, hogy én bizony elküldeném őt a sírba. Az ezt követő hetekben Kertész tényleg meghalt. Lelkiismeret-furdalás kínzott. Megmutattam a verset Németh Lacinak, akinek nem sikerült megvigasz­talni. Kertész, temetésére nem mentem el. Eörsi István nem tanított minket, csak az irodalmi szakkört vezette. Őt már látásból ismertem a Vörösmartyból. Edgar Allan Poe, Shelley, Tóth Árpád. Talán ő volt, aki először Füst Milán esztétikai előadására vitt el." Aztán minden szombaton hallgattam a mestert. Amikor ,megkondult a belvárosi templom harangja, nem szakította meg az előadását, hanem a harangszót felhasználta kísérőzenének. Oszlik lelkemnek barna gyásza, nagy fehér fényben jön az Isten, hogy ellenségim leigázza. Osztálytársaim közül csak Boga kísért el néha. De

Next