Látó, 2003 (14. évfolyam)
2003 / 2. szám - GULYÁS MIKLÓS: Találkozások és búcsú (Regényrészlet)
A Lánczhíd matematikai egyenlet vasból Svédország utolsó katolikus érseke, a kiváló történész, Olaus Magnus a 16. században, római száműzetésében azt írta, hogy Stockholmot mély víz veszi körül, és a két városkapuhoz egy északi és egy déli hosszú híd vezet. Száz év múltán, 1640-ben már kilenc híd volt Stockholmban. Észak Velencéje számtalan szigetből áll, és a hidak teszik a várost egységessé. Az úgynevezett evezős madámok is segítették az embereket egyik szigetről a másikra. Buda és Pest tulajdonképpen egyetlen város, de a hídtalan Duna mégis nagyon elválasztja őket egymástól. Amikor Lindeberg Pesten járt, még nem volt állandó híd a két város között. Amikor én hétéves voltam, már nem volt. Lindeberg azt meséli, hogy a Duna itt 700 fős széles, és hajóhídon zajlik a közlekedés. A hajóhidat ősszel lebontják, mert a jég megbízhatatlan, hajókon és kompokon folyt ezután a kalandos közlekedés. Egy lánchíd, amelyen kocsik is közlekedhetnek, sokba kerül, ezért egy tehetős vállalkozót kell odacsalogatni, és nyereséget biztosítani neki. De ennek előfeltétele az, hogy minden átkelő köteles legyen hídvámot fizetni. (Tegyük a Lánchidat, a közteherviselést piros betűs ünneppé! A szilárdságtant és az egészséges üzleti szellemet! A húszas években angliai útjukon Wesselényi és Széchenyi beszélgetett a hídról. Azt se tudjuk, ki ötölte ki.) A nemesi kiváltságokhoz tartozott, hogy híd- vagy komppénz fizetése rájuk nem vonatkozott. Ez a nemesi előjog később más előkelően öltözött emberre is kiterjedt. Csak a kopott ruhásokra nem volt érvényes, így tehát elsősorban a szegények fizették a hídpénzt a hajóhídon. Lindeberg lábjegyzetben hozzáteszi, hogy nagyon sok nemesember nincstelen, rosszul öltözött. Amikor a vámőrök egy ilyentől pénzt kérnek, zsebéből elővesz egy zsíros, rongyos és piszkos diplomát, amely bizonyítja, hogy ő bizony nemes. Nem volt könnyű rábeszélni az urakat, hogy kiváltságuktól elálljanak. Nemcsak az fájt nekik, hogy fizetniük kellett, hanem ami ennél rosszabb, a szegényekhez kellett lealacsonyodniuk. Mindezek ellenére Széchenyinek és barátainak sikerült elérni céljukat, és megkülönböztetés nélkül mindenkit köteleztek és elérték, hogy első ízben a ruhának és az öntudatnak egymáshoz megszűnt köze lenni. Néhány konzervatív erélyesen tiltakozott. Egy mágnás kijelentette, hogy saját hajót tart a parton, hogy ne keljen erre a plebejus hídra lépnie. Széchenyi természetesen sok ellenséget szerzett magának, megvádolták, hogy vállalkozása egoista spekuláció. (Na és ha az, ordítok dühömben.) Ezért a gróf nem várta ki a spekulánsok számára kihirdetett határidőt, és átadta a vállalkozást egy gazdag bécsi bankárnak. A gróf elleni vádak alaptalanok voltak. Egy olyan embert, mint Széchenyi, nem vezették piszkos számítások - kiált fel a nyugodt svéd -, a közügyért tett sok-sok áldozata ellentmond ennek. Gyors elhatározása, hogy továbbadja az ügyet a bankár-